Új helyekre és új fülekbe vinnék el Bartók zenéjét

Új helyekre és új fülekbe vinnék el Bartók zenéjét
A Kékszakáll jazzopera az év egyik legnagyobb zenei szenzációjának ígérkezik. A bemutatóra még várni kell augusztusig, de a hangfelvételek már elkészültek. Az egyedülállóan merész vállalkozás mögötti mozgatórugókról, Bartók és a digitális nemzedék viszonyáról Sárik Péter zongoraművészt kérdeztem.

Rutinos nyilatkozóként magad tetted fel az egyik legkézenfekvőbb kérdést - talán nyersebben, mint ahogy én megfogalmaztam volna – amikor azt mondtad, „az első kérdés ilyenkor mindig az, hogy mi a fenéért csináljuk ezt?” Nem úgy jó egy klasszikus, komolyzenei mű, mint A kékszakállú herceg vára, ahogy van?

De bizony, úgy a legjobb, ahogy van, és jobb nem is lehet. Egy feldolgozásnál mindig arra törekszünk, hogy valami mást adjunk az eredetihez, hogy egy kicsit a mai fülekhez és természetesen a saját műfajunkhoz igazítsuk. Aki rajongója a Kékszakállnak az úgyis az eredetit fogja hallgatni, a mi célközönségünk nem ők, hanem azok, akik egyelőre idegenkednek ettől a csodálatos műtől. Nehéz és felelősségteljes folyamat ez, szerencsére a Jazzkívánságműsor programunk kapcsán, ahol mindenféle stílusú zenéket jazzesítettünk, már bő évtizedes rutinunk van a témában.

A komolyzenei vonalon Mozart, Beethoven és Vivaldi mellett Bartók 20. századi, modernebb zenéje sem új terep számotokra, három éve jött ki a Sárik Péter Trió x Bartók című albumotok, amely 2020-ban elnyerte az év hazai jazzalbuma Fonogram-díjat. Hogyan jött az ötlet, hogy pont Bartók egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát hangszereljétek át jazzre?

A Bartók lemezünknél is kimondtuk, amit nem szoktak, nem mernek, hogy Bartók Béla zenéje bizony még a a klasszikus zeneszerető körökben is sokaknak túl elvont, túl modern. A Kékszakállú jelenleg a világ egyik legnépszerűbb operája. Ebben a műfajban nagyon fontos az ének, az egész világ fütyüli a legszebb, leghíresebb operaáriákat.

A Kékszakállú nem az a füttyös darab, a hallgatók nagy részének nehézséget okoz, hogy sok helyen disszonáns benne az ének, és a mű jó pár részére mindent el lehet mondani, de hogy az átlagember számára szép lenne, azt biztos nem. Legalább is első hallásra nem. Én imádom a darab minden pillanatát, és minden vágyam, hogy a mi verziónk által többen is megszeressék, ezért dolgoztuk fel.

Nem tartotok az elégedetlenkedőktől, akik szerint mondjuk úgy, megszentségtelenítitek ezt a világhírű klasszikus művet?

Az egész eddigi munkásságunk kellett ahhoz, hogy meg merjük és meg tudjuk csinálni ezt az operafeldolgozást. És el kell bírni a súlyt is, ami a fogadtatással ránk fog majd zúdulni. Számítunk rá, hogy sok embernek nagyon fog tetszeni és ugyanennyinek nem – és ennek hangot fognak adni. Nagy bátorság kellett hozzá, hisz az opera műfaja nagyon messze van a jazztől és Bartók zenéje amúgy is borzasztóan nehéz és összetett. Hatalmas munka volt, többször majdnem feladtam, de most abban a tudatban adjuk ki a lemezt, hogy a lehető legnagyobb alázattal és odafigyeléssel készítettük el.

Hogyan kezdődött a mostani Kékszakáll története?

A felkérés még 2019-ben érkezett, amikor Miskolcon játszottunk a Bartók Plusz Operafesztiválon. Egy nagyon jól sikerült koncert után a backstage-ben Kesselyák Gergely karmester, operarendező felvetette, hogy a jövő évi, 2020-as fesztiválra bármit megcsinálhatunk - mondjuk a Kékszakállút. Ezúton is köszönöm neki a felkérést! Egy ilyen ajánlatra az ember két pohár bor után könnyen mond igent. Az később esett le, valójában mire is vállalkoztunk. De izgatott nagyon ez a mű. Komoly előmunkálatok kezdődtek, hisz ez a munkafolyamat egy idegen világban való megmerülés volt számunkra zeneileg és technikailag is: például nem szoktam napi szinten szimfonikus partitúrát olvasni, ezért lassan haladtam.

Emellett mi volt még nagy kihívás számodra?

Mindezt jazz zenekarra átültetni – tudva, hogy a jazz zenészek általában egy tempóban kezdenek és úgy is fejeznek be egy dalt, míg ebben a műben millió lassítás, gyorsítás, tempóváltás van. Ezeket össze kellett fésülni úgy, hogy megmaradjon a mű eredeti üzenete és szándéka, de eközben nekünk is értelmes szerepünk legyen benne és el is tudjuk majd játszani.

Ki segített nektek a legtöbbet ebben?

Elsősorban a fantasztikus zenésztársaim: Gálfi Attila és Fonay Tibor. Először is azzal, hogy egyáltalán vállalták ezt a majdnem lehetetlen küldetést, majd pedig, hogy tökéletesen felkészültek és a stúdióban már könnyedén játszották el a szólamaikat.

Nagyon fontos szereplője a projektnek Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Szimfonikusok karmestere, akivel régóta nagyon jó kapcsolatot ápolunk, és aki vállalta a partnerséget a munkában.

Szakértelme és nyilván bátorsága is volt hozzá, hogy belenyúljunk a darab eredeti tempóiba, ami által frissebb, modernebb és egy jazz-zenekarral is eljátszható lett a feldolgozás.

Az énekesek kiválasztásánál is Gáborra hagyatkoztam: Miksch Adrienn és Cser Krisztián éneklik a főszerepeket, Juditot és Kékszakállt. Úgy gondolom, hogy ez a kaland nekik is nehéz és kockázatos vállalkozás volt, hálás vagyok, hogy vállalták.

Követlek a Facebookon, és már jó pár hónapja látom, hogy haladnak a Kékszakáll stúdiós felvételei – hogy-hogy nem a klasszikus módon, egy koncertteremben vettétek fel az operát?

Valóban nem úgy vettük fel az anyagot, ahogy klasszikus műveknél szokták - amikor az egész zenekar, az énekes és a karmester bevonul egy terembe - hanem úgy, mint egy poplemezt. Minden hangszert külön rögzítettünk, a dobot, a bőgőt, a zongorát, a vonósokat és az énekeseket is. Ez a lemezfelvételi mód a klasszikus zenészeknek elképesztő különbség ahhoz képest, ahogy dolgozni szoktak, de tökéletesen oldották meg ezt a feladatot, nagyon köszönöm nekik!

Mi volt a te feladatod a produkció elkészülte alatt?

Fontos kihangsúlyozni, hogy a darabot természetesen nem írtam át. Az opera az elejétől a végéig a partitúrát követve, két zongora kadencia hozzáadásával végigmegy. Az énekszólamok is érintetlenek. Mivel a jazz felől közelítünk, így természetesen az eredeti zenei szövet felett szinte folyamatos az improvizáció, de a leglényegesebb változás a hangszerelésben történt. A zongora, dob, bőgő, Fender-zongora, Hammond-orgona, vonószenekar felállás alapvetően változtatta meg a hangképet, főleg a dob és a pengetett jazz-bőgő teszi modernné és remélhetőleg a fiatalok számára is ismerősebb hangzásúvá a művet.

A látványt hogy kell elképzelni ehhez az alapból is modern hangzású operához, ami még egy jazzes átdolgozást is kapott?

Az elmúlt hónapokban sok gondolat született arról, hogyan is nézzen majd ki színpadon a darab. Azt rögtön tudtam, hogy egyrészt erős látványt szeretnék az előadásnál, szeretném, ha olyan lenne, ami a huszonéves szemnek is érdekes. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberek ingerküszöbe már az egekben van, főleg a fiataloké – és mi olyanokkal szeretnénk megkedveltetni a művet, akik alapból nem ülnének be egy Kékszakáll előadásra. Másrészt egyszerű megoldások kellenek, semmiképp nem szeretnék egy nehezen megvalósítható, nagy díszletigényű produkciót, hisz a cél, hogy minél több helyen legyen bemutatható a feldolgozás.

Azt szeretném most is elérni, ami az X Bartók lemezünknél már sikerült, hogy olyan helyszíneken szóljon Bartók, ahol eddig szóba se jöhetett, hisz a legfőbb cél, ahogy már sokadszor említem, Bartók népszerűsítése. Épp ezért volt nagy élmény egy bukaresti jazz-klubban, majd egy finn kisváros művházában játszani, vagy látni, ahogy a kapolcsi fesztiválon Bartók jazzesített zenéjére táncra perdülnek az emberek.

Na, de vissza a látványra: Gál Krisztián grafikus művész - aki készített már nekünk CD borítót - rajzolt egy Kékszakáll sorozatot, ami megdöbbentően pontosan beletalált az elképzeléseimbe. Nagyon tetszik amit alkotott, és így egyszerre született meg a CD borítója és füzete - mint teljes értékű grafikai kiadvány - és az előadás vizuális háttere is.

Hogy állsz általában a digitalizációhoz? Azt látom, hogy a Facebookon és az Instagramon is fenn vagy, aktívan posztolsz és rögtön válaszolsz az e-mailekre is. Te kezeled az összes felületet, vagy van közösségi média felelősötök? Ha nincs, hogyan fér bele ez is a napi tennivalók közé?

Én posztolok mindenhova, és tényleg nem tudom, hogy van ennyi időm rá. Sajnos ez ezen a szinten nem adható át másnak, hisz nekem vannak friss képeim és videóim magunkról. Szívesebben tölteném mondjuk még több gyakorlással az erre fordított időt, de tudom, hogy fontos, így csinálom. Persze nálam is van egy határ: egy médiaszakértő barátom biztatott, hogy szálljak be a TikTok világába is, mert egyre hangsúlyosabb az a felület, de bevallom, amit ott látok, az egyelőre inkább elriasztott, szóval ez még várat magára.

Mit gondolsz az átalakuló zenehallgatási szokásokról, hogy állsz hozzá a zenemegosztó szolgáltatók térnyeréséhez? Lehet egyáltalán még a koncerteken kívül is pénz keresni zenéből?

Nekem másokkal ellentétben pozitív tapasztalataim vannak a CD-eladással kapcsolatban, az utóbbi lemezeinket mind megvették, és akkora igény mutatkozik rájuk, hogy gondolkozunk az újranyomáson. Az viszont tény, hogy leginkább a koncertjeink után tudjuk a lemezeinket értékesíteni, az üzletekben mi is nagyon keveset tudtunk eladni.

A klasszikus zenét és a jazz-t is nagyobb arányban hallgatják idősebbek, akiknél nagyobb eséllyel van még otthon CD lejátszó, akár bakelit is, vagy éppen hogy újra van bakelit. Újabban bejött a vinyl is – a feketelemez vagy LP - és visszahozta azt a minőséget, amit a CD elvett.

A Kékszakállt a lehető legjobb minőségben vettük fel, a CD-n kívül tervezünk vinylt is nyomni belőle, de pendrive-on és vásárlás után letölthető módon is elérhető lesz.

Amit fontos, hogy egy jó darabig biztos nem szeretném sem a Spotify-on sem más zenemegosztó felületeken látni ezt az albumot. Valószínűleg a hallgatók nem tudják, hogy ezek a nagyon olcsó és kényelmes zeneszolgáltató felületek szinte semmilyen bevételt nem hoznak az átlagos hallgatottságú művészeknek.

Márpedig a Kékszakállú CD egy óriási munkával, nagyon sok pénzből létrehozott kiadvány, így ebben az esetben sem tartom igazságosnak és értelmezhetőnek ezt a rendszert.

Szeretnék visszatérni a régi rendhez, ahol még kézzel fogható érték volt egy művészeti alkotás, az emberek bementek a boltba, megvették a lemezt és mindenki jól járt. Ezen a ponton szeretném hangsúlyozni a kultúra állami támogatásának a fontosságát és megköszönni az Emmi, az NKA és az MMA támogatását, ami nélkül esélyünk se lett volna létrehozni a produkciót.

Ennek fényében mit gondolsz az utóbbi egy évben a korlátozások miatt egyre jobban terjedő online koncertezésről?

Érthetetlen számomra az a trend - ami a világjárvány megjelenésével még inkább felerősödött-, hogy azok a művészek, akik kényszerűségből pizzafutárnak álltak, közben mégis szabadon elérhetően ontották a tartalmat az online felületekre. Szerintem ez a tendencia ugyanolyan káros, mint az ingyen koncertek: az emberek megszokják, hogy a művészetért nem kell fizetni, amivel be is árazzuk magunkat, és az esélyét is elveszítjük, hogy komolyan vegyenek minket.

Személyesen hogyan élted meg az elmúlt időszakot koncertek, közönség nélkül?

Hullámzó volt, sok jó dologgal és néhány mélyponttal. Örültem annak, hogy csomó időt tölthettem a családommal - idén februárban volt 4 éves a kisfiunk, ezek csodálatos évek, nagyon sokat voltunk és vagyunk most is együtt. Az is pozitívum, hogy több idő jutott a mélyére nézni a dolgoknak – ami nagyjából persze közhely – de azt a tempót látva, amiben a járvány előtt éltünk, biztos nem lett volna lehetséges.

Ezek mellett egyfajta lelki gyakorlat is volt ez a helyzet. Én mindig hirdetem a pozitív gondolkodás igéjét, azt vallom, hogy figyelni kell az embernek a saját lelkét, gondolatait, lehetőleg irányítani, elfogadóan, pozitívan reagálni az élet történéseire. Amikor minden jól megy, ez könnyű, de az elmúlt egy év pont jó volt arra, hogy kiderüljön, baj esetén mit tud mindebből a gyakorlatban is megvalósítani az ember. Büszke vagyok arra, hogy úgy érzem átmentem a vizsgán. Sőt, ilyen képtelen helyzetben is sikerült megvalósítani a Kékszakállt és egyebeket is. Megmaradtunk és valahogy mindig bejött annyi pénz, amennyi kellett a túléléshez. Bízom benne, hogy lassan vége lesz ennek a képtelen helyzetnek és újra színpadra állhatunk.

Mitől aktuális a Kékszakáll témája, mondanivalója szerinted?

Ha valaki felszínesen ismeri a művet, az a mítosz lehet a fejében, hogy Kékszakállú egy véreskezű úr, aki sorra legyilkolja az asszonyokat a várában. Nyilván nem erről szól a darab, de legalább ennyire tragikus ami történik. Nagyon sokszor meghallgattam, zseniálisnak tartom Balázs Béla szövegét, és kialakult egy elég határozott értelmezésem a történetről.

Azt gondolom, hogy egy nagyon csúnya játszmának vagyunk tanúi, az egymás mellett elbeszéléssel megspékelve. Adva van egy erős, hatalmas, gazdag férfi, aki belül sok sebből vérzik, és vágyna a lelke arra, amit a fiatal és törékenynek tűnő nő megadhatna neki. De Judit kíváncsi, egyre kíváncsibb és nem törődve Kékszakáll érzéseivel és figyelmeztetéseivel, mindenféle női praktikát bevetve eléri, hogy egyre beljebb és beljebb kerüljön Kékszakáll lelkébe, mindent látni és tudni akar, majd túlmegy azon a határon, ahonnan már nincs visszaút.

Szerintem a darab örökké érvényes tanulsága, hogy a játszmák csak ideig-óráig működnek és nincs értelme a manipulációnak, csak az őszinte, egyenes kommunikációnak, erőszak és presszió nélkül. És ez nem csak a párkapcsolatra vonatkozik, hanem minden emberi viszonyra. Persze a darabban is, akárcsak az életben, ez sokkal-sokkal bonyolultabb, minthogy egy bővített mondatban leírhatnánk.

Én bízom abban, hogy a Kékszakáll-feldolgozásunk által sokan közelebb kerülnek majd Bartók zenéjéhez, és később őszinte rajongói lesznek a mester művészetének és az opera eredeti verziójának is.

Kérem nézzétek meg az alábbi koncertfelvételt:

Sárik Péter Trió - X Bartók
Regisztrálj most! www.mediahungary.hu


Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Debreczeni Anna

Debreczeni Anna - szabadúszó újságíró, szövegíró. Rendszeresen publikál egy gazdasági portálon és olaszul tanul.