Tűt a szénakazalban? Lehetséges! - A nagymennyiségű médiafájlok menedzselésére talált megoldást egy magyar startup

Tűt a szénakazalban? Lehetséges! - A nagymennyiségű médiafájlok menedzselésére talált megoldást egy magyar startup
Az ASTODI csapata nem kezdő vállalkozókból áll, minden tagja több évtizedes, sikeres pályafutást tudhat maga mögött. Az ötletgazda, Tóth Zsolt Marcell 25 éve járja a világot, mint dokumentumfilmes, producer. Az általa leforgatott több ezer órányi audiovizuális anyag hasznosítása, kezelése folyamatos kihívást jelentett, amelyre mindig kereste a legjobb megoldást. Ha a birtokában lévő összes anyagot egymás mögé raknánk, akkor egy 2 és fél óra hosszú filmet kapnánk, amelyből később is szükség lehet egy-egy jelenetre. Olyan ez, mint egy tűt megkeresni egy szénakazalban. Nincs egyedül ezzel a problémával: a médiatartalom előállítók gyakran inkább drágán újraforgatnak, minthogy nekiálljanak kikeresni azt a tartalmat, amiről tudják, hogy a birtokukban van, csak azt nem, hogy hol. Tóth Zsolt Marcell alapítóval és Stodulka Péter üzletfejlesztési vezetővel beszélgettünk a rendszer előnyeiről, működéséről és további terveikről.

Pontosan miben segít és milyen funkciókkal rendelkezik ez a rendszer?

Stodulka Péter: A nagymennyiségű és – a technológia fejlődésével – egyre nagyobb méretű médiafájlok menedzselése, kategorizálása, megosztása és szerzői védelme egyre nagyobb kihívást jelent a médiaiparban tevékenykedőknek. Az ASTODI egy olyan online médiatartalom-kezelő eszköz, amely magas színvonalon támogatja a produkciós, illetve a videókat kezelő vállalkozásokat abban, hogy az egyre növekvő mennyiségű fájljaikkal hatékonyan dolgozhassanak egy egyszerű böngészőfelületen keresztül. Ez a Digital Media Asset Manager (DAM) rendszer fejlett címkézési funkciókkal, mesterséges intelligencia (AI) alapú meta-adatok támogatással és személyre szabható szűrési lehetőségekkel is rendelkezik. Segíti a képek, videók és audiofájlok gyors és hatékony katalogizálását, keresését, a közös online munkát, valamint a leforgatott tartalmak értékesítését, monetizálását.

Tóth Zsolt Marcell: A filmprodukciós cégünkben azt tapasztaltuk, hogy a kollégáknak rengeteg idejük ment el azzal, hogy a meglévő tartalmakat megkeressék. Gyakran előfordult, hogy valamelyik rendező, szerkesztő nem volt tisztában azzal, hogy az archívumban már leforgatott felvételek vannak, ezért forgatási kapacitást áldozott arra, hogy ő maga újra leforgassa. A sok százezer file között nagyon könnyű elveszíteni a fonalat. Nyilván voltak erre már más megoldások is a világban, de valahogy nem voltak megfelelőek, könnyen kezelhetők vagy megfizethetők ezek a szoftverek. Mi, mint egy filmprodukciós cég azzal küszködtünk, hogy találjunk olyan megoldást, ami mindenki számára egyszerűen használható, gyors és nem is drága.

Az egyik fő kihívás az, hogy nagyon nehéz otthonról dolgozni a hagyományos szoftverekkel. A többi alkalmazásnál a tartalommegosztás és kezelés nem volt megoldható anélkül, hogy bármit küldözgetni kellene. Így született meg az ötlet, hogy olyan szolgáltatást hozzunk létre, amelyiknél az eredeti tartalom nem hagyja el a stúdió szervereit. Az eredeti fájlokat nálunk nem kell feltölteni egy felhőbe, így nem is kell idegen helyen tárolni a tartalmainkat. A megoldásunk lényege, hogy készül egy kisméretű “proxy” fájl, amit központilag eltárolunk - miközben az eredeti a tulajdonosnál marad. Így távolról is elérhető lesz minden forgatott tartalom egy egyszerű böngészőfelületen keresztül. Ráadásul nem kell semmilyen speciális szoftvert telepíteni ahhoz, hogy valaki meg tudja nézni a forgatott nyersanyagot, amivel éppen dolgoznak, így nem kell ezért bemennie a munkahelyére, ami az elmúlt időszakban különösen hasznos, szinte nélkülözhetetlen volt. Mivel megoldásunk egy olyan felhőalapú szolgáltatás, ami webes böngészőfelületen keresztül érhető el, minden egyszerűbb számítógépen fut, amely képes egy böngésző futtatására. Ennek köszönhetően a felhasználónak nincs szüksége méregdrága hardverekre, vagy hatalmas háttértárolókra vagy felhőtárhelyre.

Ezt a szolgáltatást tovább erősíti a beépített mesterséges intelligencia. Miben és hogyan segít pontosan?

S.P.: Miután leforgattunk egy filmet, utána veszi kezébe a tartalmakat az ASTODI szoftver. Rendszerezzük a több ezer, vagy akár több tízezer snittet, részben előre létrehozható címkefelhőkkel, részben automatizált folyamatokkal információkat, metaadatokat adunk hozzá a videókhoz, megkönnyítve ezzel a tartalmak rendszerezését, szelektálását és megtalálását, így jelentősen felgyorsíthatjuk a vágási folyamatot. A mesterséges intelligencia automatikusan felismeri, mi látható a képen, és segíti a médiakezelőt a hatékony és gyors címkézésben. Szoftverünk segítségével a produkciós cégek kétféleképpen is maximalizálhatják a tartalmukból származó bevételeiket: egyrészt rajtunk keresztül biztonságosan megoszthatják archívumukat a potenciális vevőikkel, másrészt egyetlen kattintással fel is tölthetik az értékesíthető fájljaikat a kilenc legnagyobb microstock oldalra, ami korábban rengeteg manuális konvertálási és metaadat-előállítási munkát jelentett. Tehát nem csak a produkciós utómunkálati folyamatokat segítjük, hanem a tartalom értékesítést is támogatjuk. Biztosak vagyunk abban, hogy ezzel egyrészt csökkenthetők a belső költségek és közben növelhetők a gyártócégek bevételei.

Egy gyakorlati példa, hogy nem kell futárral több terabájtos háttértárakat küldözgetnünk, hanem a vevő kiválaszthatja az ASTODI rendszeren keresztül a számára szükséges képeket vagy jeleneteket, és egy akár fél órán belül nála lehet a megvásárolni kívánt tartalom. Ez tehát nagyban gyorsítja a folyamatokat.

Léteznek már hasonló szoftverek a piacon, miben tér el az ASTODI rendszere? Miért választanának a felhasználók egy magyar startup-ot az ismert multik helyett?

S.P.: A nemzetközi piacon elérhető többféle megoldás, amelyik hasonló szolgáltatásokat nyújt. De mi nem ismerünk olyan céget a piacon, amelyik pontosan ilyen szoftvert fejlesztett volna. Mi is használtunk tartalomkezelő szoftvereket, volt amelyik 3000 Euróba került évente, egy külön szervert is üzemeltetnünk kellett hozzá, ráadásul minden munkatársunk számára külön licenszet is vásárolni kellett. Ehhez képes nálunk egy alapcsomag 20 euróba kerül havonta. Létezikolyan alkalmazás, ami főként fotókat kezel, de a videótartalom, videófájl kezelése nehézkes benne. Más megoldásoknál minden tartalmat az adott gépen kell tárolni, vagy pedig minden eredeti fájlt fel kell tölteni egy felhőbe, ami óriási mennyiség. Mi saját bőrünkön tapasztaltuk ezt a problémát és azt gondoljuk, hogy emiatt tudtuk a legjobb megoldást megtalálni. Mi lokálisan a felhasználó gépén előállítjuk azokat a kisméretű “proxy”, videó vagy képfájlokat, amik a tartalom megtekintéséhez és kiválasztásához tökéletesek. Így biztonságban is tudhatjuk a tartalmainkat, mert ezek a kis videók tényleges utómunkára nem használhatók, csak amikor kiválasztja egy felhasználó, hogy melyik eredetikre van szüksége, és csak azokat tölti le - természetesen ebben is segítjük a felhasználókat.

Milyen csomagokat állítottatok össze és milyen szolgáltatásokat tartalmaznak?

S.P: Van egy ingyenes alapcsomagunk a szolgáltatás kipróbálására, amivel a felhasználó regisztráció után 100 snittet tölthet fel saját tartalmaiból. A következő, Basic csomagban már nincs fájlkorlát, sőt ebben 500 GB tárhelyet is biztosítunk, ahol szükség esetén eredeti fájlokat is tárolhat a felhasználó. A személyre szabható szolgáltatás-elemeket tartalmazó “Custom” csomagot most vezetjük be, amivel a felhasználók pontosan meghatározhatják, hogy mennyi számolási vagy tárhely kapacitásra van szükségük. Ez a csomag tartalmaz egy egykattintásos stock feltöltési lehetőséget.

Vannak már ügyfeleitek?

S.P.: Potenciális ügyfelünk minden olyan produkciós kis- és középvállalat, amely nagymennyiségű médiafájllal dolgozik. Jelenleg két hazai céggel tárgyalunk: az Euronews és a Varázslatos Magyarország, de van 200 olyan regisztrált felhasználónk, akik részt vettek a publikus béta tesztelésben. A filmgyártó cégünk partnerei is már ezen a rendszeren keresztül kapják meg már a tartalmainkat, így a BBC-től és az ORF-től is van már “felhasználónk”. Bízunk benne, hogy a hamarosan kezdődő kommunikációs kampány mellett, organikusan is elterjed majd a megoldásunk a videósok között.

Tartunk ingyenes webináriumokat, amelyek keretében bemutatjuk az érdeklődőknek, miben tud segítséget nyújtani ez a szoftvert és miben gyorsítja a videós utómunka folyamatokat. Bízunk abban, hogy a rendszer hasznos lehet nem csak lokálisan a mi partnereinknek, hanem szinte minden gyártónak és reklámügynökségnek, vagy annak, aki nagyobb mennyiségű videóval foglalkozik.

Mi most a legnagyobb kihívás a számotokra?

T.ZS.M: Bár az éles verzió már elérhető, de itthon és később nemzetközileg is be kell vezetnünk a terméket a piacra, tehát el kell juttatnunk a célközönségünkhöz az információt a megoldásunkról. Ehhez befektetőt kell keresnünk, mert egy ilyen nemzetközi termékbevezetést nem tudunk saját forrásokból megvalósítani. Ez a két legnagyobb kihívás most a számunkra.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szilágyi Katalin

Szilágyi Katalin a digitalhungary.hu főszerkesztője és újságírója. Tudomány, technológia, startup, kultúra, média és marketing területeken készít interjúkat. A havonta megjelenő Business Class …