Tomán Szabina: tudtam, hogy a legjobbat akarom csinálni

Tomán Szabina: tudtam, hogy a legjobbat akarom csinálni
Egy márkaépítés során számos buktatóra lehet és kell is számítani, ám tudatosság, a precíz tervezés és nem utolsó sorban a márkába vetett hit segíthet a célok elérésében. Tomán Szabinát kérdeztük a brandben élő személyességről, az ügyfelekkel való kapcsolatról, a márkában való rendíthetetlen hitről.

Tomán Szabina az idei Evolution Konferencia első napján tart előadást "Lehetek én is Manna szappan? Mert Tománnak lenni jó." címmel.

- A modellkarriered során, illetve napjainkban a Toman Diet kapcsán mik azok az alapértékek, amik végigkísértek ezen az úton, vagy akár az egész életedben?
- A fókuszt mindig az adott munkámra helyeztem s így teszek most is. A modellkedés esetében mindig a megrendelő igényei az elsődlegesek. Azt kell szem előtt tartani, hogy mi az, amit ő elképzel rajtam, én pedig őt a megbízhatósággal, kitartással tudom segíteni azért, hogy olyan formában és alakban lásson engem, ahogyan azt ő szeretné. Ez egyébként hasonlít a mai munkámra is, hiszen jelenleg is a megrendelő igényei az elsők – igaz, ma már nem rám vetítve, hanem saját magára. A Toman Diet esetében az egyik legfontosabb tényező a minőség. Ezalatt nem csak azt értem, hogy milyen termékeket fogyasztanak a vendégeink, vagy hogy milyen termékek jönnek ki a piacra az én nevem alatt – sokkal inkább egy holisztikus gondolkodásról van szó.

- E szemlélet belső, adott dolog, vagy tanulni kell és lehet?

- Ezt egy veleszületett tulajdonságnak gondolom, ami tanulással fejleszthető. Már gyerekkoromban is én voltam az, aki mindig kitűnt és szerepelt, pedig sem akkor, sem azóta nem volt senki más családtagom a színpad közelében. Szerintem szükség van egy alapra, egy az emberrel született motivációra, ami – ahogyan említettem is – tanulással fejleszthető, csiszolható.

- A mindennapjaidban mi motivál, hogyan szerzed az inspirációd ahhoz, hogy másnap is tovább csináld?

- Fontos tényező az én esetemben, hogy a vendégeim, a fogyasztóim által nagyon gyorsan kapok visszajelzéseket. Minden egyes nap velük formálódom, tőlük nyerem az inspirációt azon keresztül, ahogyan ők változnak, fejlődnek. Ez hihetetlenül inspirál és motivál.

- Tehát valóban foglalkozol azokkal, akik körülötted vannak.
- Mivel a Toman Diet személyre szabott szolgálatást nyújt, rendkívül fontos a közös kommunikáció, hogy megtaláljuk a közös pontokat. A mély személyesség ebben a szakmában elengedhetetlen.

- Van küldetéstudatod, missziód?
- Amikor szemben ül velem valaki s megbeszéljük, hogy ő merre szeretne menni, s ebbenmegpróbálom őt segíteni… ez a közösen megélt folyamat nagyon sokat jelent számomra, valóban, szinte a misszióm lett.

- Úgy érzem, hogy nagyon könnyen és mélyen tudsz kapcsolódni az emberekhez, hiszen csak úgy értheted meg az ő problémájukat.
- Az általunk nyújtott szolgáltatáshoz elengedhetetlen egy jó alapokon álló érzelmi intelligencia, hiszen tudunk, éreznünk kell, hogy a vendégünk milyen állapotban van, mi fontos számára, hogyan szólítsuk őt meg.

- A Te személyes márkád építése mennyire volt tudatos?
- Amikor belevágtam pontosan tudtam, amellett hogy csak kiváló termékkel foglalkozunk, a megkülönböztetés, vagyis a márka lesz a siker két egyenrangú alapfeltéte. Éreztem, hogy a hitelességet azzal erősítem a leginkább, ha a nevemet adom a vállalatnak, és ebből lesz a márka is. Az i-re a pontot pedig a vendégeim tették föl, akik a kezdetektől „Szabina diétájának” nevezték a termékeket. Természetesen a döntést végül a legjobb szakemberek bevonásával hoztuk meg. A vállalatépítés és a márkateremtés nem magányos harc, nem sprint, hanem hosszútávfutás. A csapat is formálódik és a távból is sok van még hátra.

- Plusz hitelesíted is a terméket és a sztorit, hiszen édesanyaként voltak kihívásaid, voltak problémáid a súlyoddal.

- Valóban így volt, én is végig mentem ezen az úton, így tudom, hogy milyen buktatókra lehet számítani egy életmódváltási folyamatban, vagy néhány kilogramm leadása kapcsán. S azt is tudtam, hogy mi az, ami ekkor segíthet. Az esetben harminc kilogrammról és egy hosszabb időszakról volt szó és abban is biztos voltam, hogy nem adom a nevem olyan termékhez, amit nem próbáltam ki, vagy ne lennék maximálisan elhivatott az adott ügy mellett.

- Ha végigveszel egy márkaépítéssel kapcsolatos stratégiát, mik lehetnek azok a legfontosabb kérdések, amiket fel kell tenni és amikre válaszokat is kell adni?
- Erős marketingháttérre és nagyon direkt brief-ekre van szükség, ezek nélkül nem működik a folyamat, mert mindenki egy kicsit mást lát a dolgok mögé. Nagyon figyeltem arra, hogy amikor elkezdődött a konkrét munka, szoros legyen a kapcsolatom a szakemberekkel, gyakorlatilag kéz a kézben alakítottuk ki a Toman-brand-et.

- Hadd legyek egy picit cinikus: az ego korát éljük, erre főleg a közösségi média ad masszív lehetőséget, mindenki építheti magát a nap huszonnégy órájában. Hogyan lehet kitűnni a zajból?

- Jól fogalmaztad meg, a zaj minden területen – akár marketingről, akár egy brand-ről legyen szó – jelen van. Szerintem a minőséggel és a tartalommal ki lehet tűnni, aki ezekkel a tényezőkkel nem foglalkozik mélyrehatóan, az egy idő után eltűnhet, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján el is tűnik a piacról. Ezen kívül mi nagy hangsúlyt fektetünk az innovációra. Az elsők között indultunk a fehérje alapú diéták piacán és mivel az elsők után általában jön a második is, folyamatosan tűnnek fel újabb és újabb termékek. Fontos, hogy egy lépéssel mindig a piac előtt járjunk.

- Fogyasztóként, vásárlóként Te is jelen vagy a mindennapokban: számodra mi a legfontosabb, mi alapján választasz?
- Attól függ, hogy milyen termékekről beszélünk, hiszen más szempontokra figyelek a gyerekemet érintő és a saját vásárlásaimat illetően. Miközben tudom, hogy a csomagolás és a marketing nagyon fontos tényező, én mégis a tartalomra figyelek először. Emellett hallgatok a körülöttem élőkre, számít azok személyes ajánlása is, akinek számomra mérvadó a gondolkodása. Ugyanakkor tisztában vagyok azokkal a termékkritériumokkal, amelyek számomra fontosak; a saját termékfejlesztés- és brandépítés során szerzett tapasztalataimat egyértelműen kamatoztatom a hétköznapokban is.

- Magyarországon mennyire könnyű, vagy éppen nehéz befuttatni egy márkát?

- Ez a folyamat sehol sem könnyű. Viszont Magyarország egy kicsi ország, így számos dolgot figyelembe kell venni, elég ha csak azt említem a lehetséges piac mérete mellett, hogy az adott termékből ennyit rendel a tulajdonos; nem mindegy, hogy ötven- vagy ötszázezer darabról van szó. De éppen ilyen fontos az árképzés, hiszen a vásárlók ma már sokkal tudatosabban fogyasztanak, az egységárra is figyelnek. Az sem mellékes, hogy kinek milyen anyagi háttere van, képes-e arra, hogy megfinanszírozza a terveit, az álmait. A határokon belül sajnos nem könnyű a helyzet az adminisztráció, a marketingzaj és a gyorsan megjelenő konkurencia miatt. Mivel kicsi piacról beszélünk, ezek a folyamatok gyorsabban jelennek meg és zajlanak le. Mi is elkezdtünk figyelni az exportra, immár Romániában is építkezünk, ott is működik már boltunk, 2019-ben ez abszolút prioritás és újabb külföldi üzletek megnyitását készítjük elő.

- Tervekről és álmokról beszéltél, de ezeket talán érdemes kiegészíteni a hit kérdésével, vagyis hogy mennyire hiszünk magunkban, a termékben, a sikerben… tehát egy ilyen folyamat során a hit kohéziós tényezőként mennyit nyom a latban?
- Esetemben a hit – a termékemben, abban, amit csinálok – alapkérdés. De nem csak hitről van szó, hanem tudásról is; hol és hogyan gyártották? Hogyan működik? Ha egy tanácsot adhatok azoknak, akik brandet szeretnének építeni, akkor az lenne az első: higgyenek a márkában és a termékben!

- Remek, szóval válaszoltál is a következő kérdésemre, de így is teljesen jó. Akkor nézzük: mik a jövőbeli terveid, mi a víziód akár az elkövetkező öt évre?

- Vannak „ötéves terveink” is, de mivel nagyon gyors a piac, most az exportra fókuszálunk, a Toman Diet brand alatt számos más termékkel segítjük majd a vendégeinket legyen szó életmódváltásról, súlycsökkentésről és az azt támogató, kiegészítő hatóanyagokról vagy éppen az elért súly megtartásáról. Szeretnénk abban is segíteni, hogy minden információt megkapjanak ahhoz, hogy megtalálják a saját útjukat akár mint vásárálók vagy életmódváltók.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Life- és karriercoach, coaching szemléletű tanácsadó, freelancer újságíró/szerkesztő. Coachként – ahogy fogalmaz – „amikor alacsony fordulatszámra esik, vagy akár le is áll az a bizonyos belső motor …