Ez az interjú először 2017.07.12-én jelent meg.
- Az tűnik logikusnak, hogy a posztmodern ember a szó legszorosabb értelmében okosabb, kreatívabb mint akár csak néhány száz évvel ezelőtt élt elődje, hiszen nagyon bonyolult rendszereket hozott létre és azokat végül is uralni is tudja. Tehát: mennyire okos és kreatív a mai ember?
- A változások sebessége és újdonságtartalma lényegesen megnőtt az elmúlt évszázadokban a korábbi időszakokhoz képest. Ez növeli az átlagember, illetve - még sokkal inkább - az emberiség által tárolt megoldások számát. A globalizáció, de leginkább az internet, mindezen megoldások döntő többségét széles körben elérhetővé tette, és így tág teret nyitott a kreativitás növekedésének. A Flynn-effektus matematikai precizitással is igazolja, hogy az emberek átlag intellektusa mérhetően nő. Az viszont egy nagyon izgalmas, mondhatni az emberiség sorsfordító kérdésévé vált, hogy mennyire leszünk képesek uralni a változások és az általunk létrehozott bonyolult rendszerek sebességét és komplexitását. A mesterséges intellektus már ma is lehagyta az emberi agyat számos olyan területen, amelyet korábban kizárólag az emberi viselkedéssel azonosítottunk, mint pl. minta-felismerés, játékstratégiák, stb. Ráadásul az egymással mesterségesen összekapcsolt hálózatok - így egy roppantul egyszerű példaként az áramellátás és az áramellátást szabályozó számítógépes háttér hálózatai - elképesztően nem várt helyeken és helyzetekben képesek összeomlani. Az ilyen összeomlásokat megakadályozó hálózatok a rendszereket még tovább bonyolítják.
- A sok ezer év alatt elképesztő változásokon ment keresztül az emberiség, de a kérdés az, hogy vajon a változások befejezettnek tekinthetők-e. Változik, változhat még az ember, hogy a saját maga által támasztott kihívásokra megfelelő válaszokat tudjon adni? Tart még az emberi evolúció?
- Jó hírem van: az evolúció, ameddig a világegyetem össze nem huppan (az pedig, ha valaha be fog következni, csak sok-sok milliárd évvel később lesz), avagy az emberiség ki nem irtja magát (ami ennél korábban is sajnos végbemehet), soha nem fog befejeződni. Azaz az ember éppen ma is változik. Elég megnézni egy akciófilmet a hetvenes-nyolcvanas évekből ahhoz, hogy ez néhány évtized alatt bekövetkező óriási adaptációs nyomás nyilvánvaló legyen. Ugyanakkor az emberi agy kapacitása elképesztően kicsiny és véges. Az olyan megoldások, mint például Elon Musk Neuralink-je, amelyek direktben akarják összekötni az emberi agyat a számítógépekkel, elvben jócskán kibővíthetik ezt a szűk keresztmetszetet. Ugyanakkor ezek a megoldások még hosszú ideig toporoghatnak a „túldolgoztatott” agy oxigénellátásának elégtelensége és túlmelegedése miatt. Ha pár évtized múlva emberek úgy fognak dönteni, hogy lemondanak a testükről, és az agyukat egy tápláló folyadékba merítik, amely megoldja mindezeket a „mérnöki” problémákat, akkor is fennmarad az, hogy egy sokkalta több oxigént fogyasztó agy sokkalta gyorsabban fog öregedni. Összefoglalva: az ember nagyon sok szempontból ma még csak azt hiszi magáról, hogy posztmodern. A valóságban sok vonatkozásban pontosan ugyanolyan ősember, mint amilyen volt százezer éve.
- Napjaink egyik kulcsszava a kreativitás, minden e körül forog. Hogyan definiálná ezt a varázsszót?
- A kreativitást igen nehéz egy mondatban definiálni, mert nagyon sok eleme van. A már ismert tények újfajta kombinációja igen kreatív viselkedés. Minél meglepőbb a kombináció, minél távolabbi dolgokat sikerül összekötnünk, annál nagyobb az esély arra, hogy valóban eredeti, új gondolatunk legyen. A nagyon meglepő dolgok összekötése a humor egyik alapforrása is. Azonban az igazán hatékony kreativitás nemcsak alkot, hanem szelektál is, azaz a rengeteg jó ötletből kiválasztja az adott helyzetnek legmegfelelőbbet. Sokszor nem dicsekszünk el vele, de attól még igaz, hogy minden kiváló ötlet mögött ott volt százezer másik, amely mind-mind a kukába került. A nagybetűs Kreativitást a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály definiálta. Aki Kreatív, az nemcsak új dolgokat gondol ki, hanem újfajta módon is gondolkodik. Azaz nemcsak új kombinációkat talál, hanem ezekkel az elképzelések egy teljesen új dimenzióját, új játékterét is megnyitja. Minden kedves Olvasót arra bíztatok, hogy képzelje el, és élje át annak a felszabadító örömét, amikor egy ilyen, teljesen új játszótérre először érkezik meg. Utána pedig élje meg annak az örömét, hogy megmutatja ezeknek az új játékoknak a hasznát mindenki másnak. A kreatív ember adakozó, hiszen korlátlan az a még fel nem fedezett tartomány, amiből adni tud. De igaz ez fordítva is. Aki embertársait szereti, és adakozóvá válik, az kreatív is lesz. Az egyetemes szeretet megérzése és gyakorlása felszabadítja a gondolatot, és kitágítja a lelket akár világegyetem egészére is.
- A kreativitás hozott vagy szerzett tulajdonság?
- A szemléletváltás - a kontextus váltás -, a szerepváltás képessége igen fontos kreatív eszköz. Ezért lehetnek sok esetben kreatívabbak azok, akik multikulturális, például soknyelvű környezetben nőttek fel, mivel nekik a „máshogyan nézem azt, amit eddig egy bizonyos módon néztem” szituációk már kicsi koruktól kezdve mindennaposak voltak. A kihívásoktól mentes, újra és újra a már megszokott fordulatokat átélő, a környezet változásaitól magát elzáró agy nagyon ritkán képes fejleszteni a kreativitását. Ugyanakkor az az ember, aki ki tud lépni a komfortzónájából, a világ által adott helyzeteket örömként élheti meg. Az új helyzetek - még akkor is, ha tragikusak - mind növelik az ilyen, bizalommal teli, nyitott ember kreativitását, élettapasztalatát, bölcsességét, és az egyetemes szeretetre való nyitottságát. A szeretet kreativitást teremt, a folytonos kreativitás pedig szeretet szül. A gyűlölködés viszont a sötét oldal. Nem ad, hanem elnyel. Nem hozzátesz a világhoz, hanem elvesz belőle. Nem gazdagít, hanem szegényít. Nem fejleszt, hanem pusztít. A kreativitás igen primitív foka az, ha valaki csak valami ellen fogalmazza meg a véleményét, hiszen ezzel bezárja a gondolkodását abba a valamibe, ami ellen harcol. A gyűlölködés tehát roppantul korlátozza a kreativitást, és ezzel (hosszabb távon) csökkenti az emberiség túlélési lehetőségeit.
- Még egy kicsit a kreativitásnál maradva: nincs túlmisztifikálva e fogalom? Hiszen emberek milliói élnek teljes életet úgy, hogy különösebben nem nevezhetőek kreatívnak.
- Az emberiség nagy szerencséje, hogy társadalomban él. Emiatt nem muszáj a társadalom minden egyes tagjának egyformán kreatívnak lennie. Sőt. Ha egy társadalomban mindenki szuper-kreatív lenne, az a társadalom szétesne. Azaz nagyon szerencsés dolog, hogy emberek milliói élnek teljes életet úgy, hogy különösebben nem nevezhetők kreatívnak. De ennek az egész gondolatmenetnek van egy nagyon fontos előfeltétele. Ezt az előfeltételt úgy hívjuk, hogy demokrácia. Az addig még soha nem tapasztalt, új helyzetek igen sokszor olyan gyökeresen új megoldásokat igényelnek, amelyekhez nem elegendő a társadalmat addig vezető emberek addigi tapasztalata. Különösen nem elegendő akkor, ha a társadalom vezető elitje egy igen hierarchikus, a vezető elitet saját gondolatainak hajbókoló visszhangjába bezáró szerkezetet alakított ki. Az ilyen, „echo-chamber”-nek, azaz visszhang-doboznak nevezett társadalmi szerkezet megöli az igazán kreatív válaszokat. Emiatt egy önmagába záródó elit a környezet nagyobb változásaira képtelen megtalálni a legalkalmasabb válaszokat, és így hosszabb távon törvényszerűen megbukik. Az igazán új helyzetek a társadalom sokkal szélesebb rétegének a sokrétű tapasztalatait igénylik. Igényelnek azonban mást is. Azt, hogy ezeket a tapasztalatokat félelem és részrehajlás nélkül meg lehessen osztani egymással, és szeretetteljes, a más gondolatokat elfogadó légkörben való ütköztetésük után, ki lehessen választani közülük az új helyzetnek legmegfelelőbb új megoldásokat. Ezt hívjuk demokráciának; és nem a valódi demokráciát kiszorító, „modern-kori” szavazósdit. A komplex biológiai rendszerek, mint a sejtjeink vagy az agyunk, viselkedése megmutatták, hogy a demokrácia nem egy morális alapállás, avagy viselkedésforma, hanem az az evolúciósan kódolt döntéshozatali mechanizmus, ami egyedül alkalmas arra, hogy egy gyökeresen új helyzetre megtalálja a valóban optimális megoldást.
- Kicsit átevezve a digitalizáció vizére: ma már a szülők csak ámulnak, amikor a két-három éves gyerekük félelmetes gyorsasággal sajátítja el mondjuk a tablet használatát, hihetetlen nyitottsággal fordulnak a digitális-elektronikus eszközök felé. Ők lennének a valódi digitális bennszülöttek, vagy, ahogy egy volt tanárom mondaná, az „új raj”?
- Igen, a digitális forradalom új gondolkodást, új életmódot kíván. Ennek igen sok eleme csak nagy nehézség árán sajátítható el felnőtt, vagy öregkorban. De van egy jó hírem: ha nem engedjük elzsírosodni az agyunkat, ha képesek vagyunk jóízűeket játszani a saját gyermekünkkel, unokánkkal, uram bocsá’, dédunokánkkal, akkor kondicionálni tudjuk az agyunkat ezekre az új kihívásokra. Nagy esély van arra, hogy a harminc évesek egzisztencia-, és családalapító leterheltsége, a negyven-ötven évesek életközép krízise (midlife crisis-e, csúcsfrásza) után a hatvan-nyolcvan éves, érett életszakaszban egy új kiteljesedés, az addigi élettapasztalatok bölcs összegzése és hasznosítása jöhet. Különösen igaz ez akkor, ha a hatvanas éveiben járó ember új tevékenységeket, új életformát képes elkezdeni. Japánban a nyugdíjazás éve nem egy csendes agónia, hanem egy új élet kezdete. Érdemes erre sokkal jobban odafigyelnünk idehaza.
- A gyors eszközhasználat-elsajátításnak mi az eredője? Kreativitás, vagy esetleg valamilyen a korábbiakhoz képest megváltozott idegi-, idegrendszeri működés? Vagy a még tabula rasa elme nyitottsága és játékossága?
- Az eszközhasználat és az egész életforma gyorsasága (bizonyos természet adta határok között) tanulható. Maga a gyorsaság nem okvetlenül kreatív, hiszen számos játék inkább néhány egyszerűbb válasz felgyorsítását gyakoroltatja be, semmint igazán kreatív válaszokat igényel. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a modern embernek viszonylag kevés olyan életveszélyes helyzete adódik (hála Istennek!), ahol ha nem elég gyors, akkor meghal. Emiatt az ilyen helyzetekben való túlélés gyakorlása is – szerencsére – inkább a számítógépes környezetre marad. A miniatűr eszközökön begyakorolt, felgyorsult válaszok kifinomult motorikus mozgásokat is igényelnek. A mai fiatalok zöme nem zongora, avagy hegedűtanulással, hanem kütyü-nyomkodással fejleszti a motorikus reflexeit. Hogy aztán a zenei élmény és a finom motorikus reflexek szétkapcsolása milyen fejlődési lehetőségektől fosztja meg a nem-hegedülő, nem-zongorázó, nem-éneklő, Kodály-nemismerő jelenkori többséget, az majd a jövő kérdése lesz.
- De ha már a gyerekeknél és a fiataloknál tartunk: a digitalizációt, vagy legalábbis annak az élet minden területére való behatolását nem mindenki üdvözli. Az online világ, az abban való túlzott jelenlét hatással bírhat az „emberi mivoltra”?
- Az online világ felszabadító élmény. Ezer és ezer ismeretséget lehet kötni annyi idő alatt, ameddig valaki egy valóságos partin odáig jutna el - nagy szorongással -, hogy elkérje az első sört. Ráadásul nem kell rettegni az elutasítástól. Egy Facebook „unlike” sokkal kisebb trauma, semmint, ha az embert egy partin otthagyja a beszélgető partnere, mert látványosan elunta azt, amit az ember képes volt mondani neki. Ugyanakkor ez a kis rizikó kedvez a cyber megfélemlítés (cyberbullying) elterjedésének is. Ráadásul a modern generáció számos tagja nem gyakorolta be a metakommunikációs hatások megértését és átadását. Így például tapasztalatlan a szeretetnyelvekben, és emiatt számos valódi kapcsolata zátonyra fut. Érdemes és fontos tehát kimerészkedni a Facebook világából az „utcára” is.
- Viszont az online hatalmas lehetőséget biztosít az üzleti szféra számára is, például, hogy termékeket vagy szolgáltatásokat adjanak el számunkra. A potenciális fogyasztók elérése minden korábbinál könnyebbé vált, de az még nem feltétlenül jelenti a kassza csilingelését is. Vannak az agynak olyan részei, amelyeket impulzusokkal bombázva valóban vásárlásra bírható az egyén?
- Az ember még ma is az érzelmei által irányított állat. Így ha a vásárlási csáberő olyan korábbi élményeket mozgósít, amelyekhez pozitív érzelmek kötődtek, akkor a hatás igen erős lehet. Még kiszolgáltatottabb az ember az olyan ajánlatoknak, amelyek csomóponti helyet foglalnak el a korábbi élvezetei mozgósításában. Az ilyen csomóponti hirdetések „kosárra dobása” a mai technológia számára már gyerekjáték. Emiatt (is) kell igen nagy önismeretet és bölcsességet megtanulni és megtanítani minden internet-felhasználónak.
- A tipikus fogyasztó a „szerzésben”, az eszközök birtoklásában gondolja önmagát megtalálni, kiteljesedni. Persze egy ember kiteljesedése sokféle lehet, hiszen akár a családja és a gyerekei, akár a munkája, akár egy adott cselekvés is identitásképző tényező lehet. Ön mit gondol: egy, szinte folyamatosan online és valamilyen interakcióban élő ember számára van lehetőség valóban „önmaga” lenni? S egyáltalán: mit jelent, ha valaki önmaga?
- Ahogyan Erich Fromm nagyszerűen leírta a „Birtokolni vagy létezni” című könyvében, az ember a birtoklás módja mellett a megélés, a létezés módjával is viszonyulhat a környezetéhez. A létezés módján élő ember nem elsajátítani, és elraktározni akarja az élményeket, hanem fel akarja fedezni őket, és részt akar venni bennük. Az emberi kiteljesedésnek ez a formája tulajdonképpen egy „life-flow” érzés. A „life-flow” kiterjeszti Csíkszentmihályi Mihály flow értelmezését az egész életre. Nemcsak arról szól, hogy örüljünk az adott pillanatnak, mert az kiteljesít, hanem arról is, hogy előre örüljünk annak, hogy az élet minden egyes fordulata esélyt ad a számunkra ahhoz, hogy keressük és meg is találjuk a változásra adott választ. Ráadásul e közben bölcsebbé válunk és szeretetet, jót terjesztünk a világban, ami hosszú távon nekünk is szeretet és jót ad vissza. A folyamatos interakciókban élő ember azért képes a life-flow megélésére, mert rengeteg módon képes definiálni a saját maga identitását. Ahogyan mondani szokták, minden egyes barát, minden egyes elsajátított új nyelv egy-egy új identitás. Tovább menve ezen a gondolaton: minden egyes olyan emberi kapcsolat, amelyik új dimenziókat mutat meg, és tár fel bennünk, egy-egy minket, bölcsességünket, belátásunkat és szeretetünket gazdagító új identitás.
- Iszonyú „zajban” élünk. Hol van az emberi agy terhelhetőségének végső határa?
- Az agy egy evolucionárisan eléggé stabil, és meglehetősen korlátos képződmény. Különösen szűk keresztmetszet a munkamemória, azaz az azonos időben egyszerre feldolgozható információk mennyisége. A jelen kor információs többletében emiatt az agy sokszor „kiég”, ami információk tízezreinek a feldolgozatlanságával jár. Ez belső zavart, nyugtalanságot teremt. A bölcsesség eléréséhez tehát muszáj megadnunk az esélyt arra, hogy ki tudjuk magunkat kapcsolni. Csendfürdő, csendtúra, meditáció, slow-down, minőségi idő: mind-mind olyan fogalmak, amelyekkel sokkal gyakrabban kellene megajándékoznunk magunkat (és szeretteinket) már fiatalon is. Ahogyan a Nobel-díjas Daniel Kahnemann a „Gyors és lassú gondolkodás” című kiváló könyvében leírta, az igazán kreatív, az igazán fontos döntéseket az agy egy lassú, kontempláló, a sokrétű információt sokrétűen ütköztető folyamatban képes csak meghozni. Hát adjunk magunknak erre az elmélyült, minőségi gondolkodásra esélyt!
Csermely Péter
Dr. Csermely Péter 1958-ban született, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének professzora, mestertanár. A Magyar Tudományos Akadémia levelező-, illetve az Academia Europaea tagja. Kutatási területe a komplex rendszerek adaptációjával és a hálózatokkal kapcsolatos. Eddig 15 könyve (köztük a Stresszfehérjék és a Rejtett hálózatok ereje) és több mint 250 tudományos cikke jelent meg, amelyek idézettsége 7000 feletti. Tudományos blogja 1,2 milliónál több kattintást kapott. 1995 óta számos hazai tehetséggondozó mozgalmat indított el. 2006-tól tíz éven át a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alapító elnöke, 2012 és 2020 között az Európai Tehetségsegítő Tanács elnöke. 2015-től jelenleg 25 európai országra kiterjedő tehetséggondozó hálózatot hozott létre. 2008 és 2010 között a köztársasági elnök által felkért Bölcsek Tanácsa tagja volt. Több hazai és nemzetközi kitüntetésnek, így a Magyar Örökség-díjnak és az EU Descartes-díjának a birtokosa. Ashoka, Fogarty, Howard Hughes, Rockefeller és Templeton díjazott.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!