
Hogyan változtatja meg a virtuális produkció a hagyományos filmkészítési folyamatokat?
A virtuális produkció alapjaiban változtatja meg a hagyományos filmkészítési struktúrát. Korábban a folyamat három nagy részre tagolódott: előkészítés, forgatás és egy hosszú utómunka-fázis. A virtuális produkció esetében ezek a szakaszok átrendeződnek. Sokkal részletesebb előkészületre van szükség, hiszen amikor a produkció a stúdióba érkezik, és a LED-falon megjelenik a kívánt háttér, a filmeseknek már pontosan tudniuk kell, hogy mit szeretnének látni, és mi az, amit elvárnak. Ellenben ez egy sokkal gyorsabb utómunka folyamatot eredményez. Míg korábban a zöld vagy kék háttér előtti forgatás utómunkája rendkívül időigényes volt, itt a háttér már a forgatás során látható. Tehát összességébe véve megfordul a filmkészítési struktúra.
Ezekben a folyamatokban hol találja meg a helyét az AI és más generatív technológiák?
Az AI nagyon fontos eszköz a háttérkészítésben, mert felgyorsítja a munkafolyamatokat. Ugyanakkor teljes egészében még nem helyettesíti az emberi kreativitást. A rendezőknek mindig egyedi elképzeléseik vannak arról, hogy mit szeretnének látni. Ha például az AI-t megkérjük, hogy tervezzen egy hátteret, az valószínűleg nem egyezik majd teljes mértékben a rendező elvárásaival. Ezért leginkább arra használjuk, hogy a rendező által megfogalmazott igények elérését gyorsítsuk fel.
Hogyan befolyásolja ez a technológia a kreatív folyamatokat? Miként segíti a rendezőket és a színészeket?
Hatalmas változást hoz a kreativitásban, hiszen olyan lehetőségeket nyit meg, amelyek korábban csak rendkívül költséges úton voltak elérhetők. A rendezők például a forgatás pillanatában is módosíthatnak a háttéren. Ha egy Marsra tervezett jelenetnél úgy érzik, hiányzik a Szaturnusz vagy a Hold vagy bármi más a háttérből, az Art Department képes ezt gyorsan beilleszteni. A színészek számára is óriási könnyebbséget jelent. Korábban zöld vagy kék háttér előtt kellett elképzelniük, mi zajlik körülöttük. Ez megnehezítette az operatőrök és világosítók munkáját is, hiszen ők sem tudták pontosan, mire kell komponálni vagy világítani. Most viszont a LED-falon már a forgatás során látható a kész háttér, így a színészek és a rendezők jobban beleélhetik magukat a jelenetbe. Például egy asztronauta pontosan látja, mikor kell kitérnie egy szikla elől, ami korábban csak szóbeli instrukciókkal működött.
Milyen projekteken dolgoztok most?
Sokat még nem árulhatok el, de napokon belül világsztárok érkeznek a stúdió falai közé, és hamarosan Hollywood-i produkciókat is fognak itt forgatni. Az elkövetkező hetekben és hónapokban folyamatosan érkeznek majd külföldi produkciók, szinte egymásnak adják a kilincset.
Hogyan látod a technológia fejlődését a következő 5-10 évben?
A jövőbeni fejlesztésekkel kapcsolatban folyamatosan figyelemmel kísérjük a technológia fejlődését, hiszen ez egy rendkívül dinamikusan változó iparág. Az egyik legfontosabb célunk, hogy ne csupán kövessük a trendeket, hanem aktívan formáljuk is őket, sőt a virtuális produkciós forradalom élére álljunk. Ezzel próbáljuk minimalizálni a nagyobb beruházások kockázatait, beleértve az építéstervezést is. Már a kezdetektől olyan technológiai alapokat teremtünk, amelyek lehetővé teszik, hogy a legújabb fejlesztésekkel érkezhessünk a piacra. Az épület és a technológia folyamatosan fejleszthetőek, így képesek vagyunk a legmagasabb Hollywood-i szintű igényeket is kiszolgálni, hiszen a filmszakmát jelenleg is Hollywood diktálja, és valószínűleg ez jó ideig így is marad. Ugyanakkor, ha holnap Steven Spielberg megkeresne bennünket, biztosak vagyunk benne, hogy a legmodernebb technológiai megoldásokat kínáljuk neki – legyen szó kamerákról, LED-falakról vagy bármilyen más kiszolgáló egységről.
Egy személyes kérdést hagytam a végére. Ha bármilyen filmet vagy sorozatot újragondolhatnál ezzel a technológiával, melyiket választanád?
Nehéz erre a kérdésre igazán jó választ adni. Meg tudnám közelíteni onnan, hogy az eddigi filmek úgy jók, ahogy vannak. De mivel ez a technológia egy teljesen új fejezetet nyit a filmgyártásban, inkább arra fókuszálnék, hogy a régiek újragondolása helyett, inkább aknázzuk ki az új lehetőségeket.
Ha mégis kellene egy klasszikus filmet választanom, a Vissza a jövőbe lenne az, amit mondanék. A technológia segítségével a forgatás sokkal egyszerűbb és költséghatékonyabb lenne. Gondoljunk csak bele: egy jelenetben a jövőben járunk, majd pár órával később már a múltban vagyunk, mindössze két kattintással átváltoztatva a hátteret. Ezzel a technológiával sokkal kevesebb díszletre lenne szükség, költséghatékonyabb lenne a forgatás, és az időutazás jelentősen könnyebbé válna a rendezők számára.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!