„Sikeresnek látszani nem ugyanazt jelenti, mint elégedettnek lenni”

„Sikeresnek látszani nem ugyanazt jelenti, mint elégedettnek lenni”
Vajon megéri önzetlenül kiszolgálni azt a közösséget, ahol a virtuális lét okán a tagság többségének arcát, lelkét, szándékát homály fedi? Vajon az őszinteség lehet közösségépítő erő? Kende-Hofherr Krisztina azt mondja, igen. Sőt, szerinte csak így érdemes egy misszióért dolgozni, vagy akár közösséget kovácsolni. Önzetlenül, mert morális kötelességének érzi, hogy azt a tudást, amit ő kapott, azt másoknak is átadja. Kendőzetlenül őszintén, mert a manír tévútra viszi követőivel együtt a közösség szervezőjét is. Hogy mi tartja jó irányban, mi viszi előre a kommunikációs és marketing szakembert? A személyiségét leíró koordinátációja szerint a hasznosság érzése is jó ideje útitársa.

Valaha is kielemezted már, böngésztél az után, hogy kiderítsd, a social médiában mi alapján szerveződtek a közösségeid? Tudod, hogy kik a célcsoportod tagjai?
Jó lenne tudni és megmondani, hogy mitől és hogyan alakult ez a közösség. Egy biztos, hogy nagyon organikusan fejlődött. Tetten érhető benne egyfajta hiánypótlás, ami a karrieremből ered, így kétféle csoportot vonzok. Jóértelemben véve két énem van. Az egyik egy nagyvállalati vezető – hiszen ez voltam a karrierem első felében, majd 2004 óta vállalkozóként tevékenykedem. Mindkettőben szép eredményeket tudok felmutatni. Ennek okán mind a két csoport figyel arra, amit mondok. Hogy mit mondok? Azt, amit én már megtapasztaltam vagy korábban megtanultam. Mindezt azzal a céllal osztom meg másokkal, hogy tanulni és meríteni tudjanak a példámból, hogy elkerüljenek egy-két olyan helyzetet, ami miatt fejjel mennének a falnak. De minek tennék, ha én már nekimentem helyettük. 
Megtaláltak azok a kis- és középvállalkozók, akik még nem tartanak ott, hogy be tudjanak csatlakozni olyan business körökbe, mint a Bizalmi Kör, vagy a Magyar Vállakozók Üzleti Közössége. Ezek a szervezetek az éves árbevétel alapján limithez kötik a tagságot. Az engem megtaláló kkv-k nem feltétlenül tudják ezt felmutatni, de ettől függetlenül ugyanúgy igényük van képzésre, tapasztalatcserére, hozzájuk hasonló emberekkel való értekezésre. Ha tudod, hogy nem vagy egyedül egy problémával, mindezt ki tudod magadból beszélni, és mások is el tudják mondani a saját tapasztalataikat, az már egyfajta segítség. Ez a titka annak, hogy a közösségem organikusan fejlődik. Folyamatosan rátalálnak azok, akik máshol nem kapják meg azt a képzést, azt a tapasztalatot, amire szükségük van. A közösség másik felét, akik a kkv-khez hasonlóan szintén ugyanúgy rám találnak, azok a multinacionális cégéknél dolgozó középvezetők alkotják, akik megrekedtek a karrierépítésben, és szeretnének onnan elmozdulni. Csak azt nem tudják, hogy ezt hogyan tegyék, hogyan hallassák a hangjukat a saját közegükből, a saját versenypiacukból. Ők is megtalálják a mondandómban azt az üzenetet, amit hasznosítani tudnak. Én mindezért senkitől nem várok semmit, nem akarok másoknak eladni semmit. Én egyszerűen csak adok, mert szeretnék hasznos lenni. Azok találnak meg, akiknek erre szükségük van. Ez a közösségem szervezőereje.

Miért érzed fontosnak, hogy ezt a közösséget kiszolgád?
Többféle okból. Az egyik abból az amerikai szellemből, vállalati kultúrából adódik, amit a hazai kereskedelmi rádiózás megalakulásakor tanultam. Az egykori Sláger Rádiót létrehozó amerikai főnökeimtől és az anyacég dolgozóitól azt tanultam, hogy az idősebbeknek és a tapasztaltabbaknak kötelessége a fiatalabbakat kinevelni, kiképezni, átadni nekik a tudást, merthogy úgyis együtt húzunk, egy célért. Most, hogy én is megértem, és közel ötven éves vagyok, nagyon fontosnak tartom, hogy azt a tudást és tapasztalatot, ami bennem az elmúlt 20-25 évben összegyűlt, átadhassam olyanoknak, akik ebből profitálhatnak, akik erre nyitottak, akiknek ezáltal jó irányba változik az életük. Morális kötelességemnek érzem, hogy amit én kaptam, azt átadhassam másoknak. 
A másik mozgatórugóm a hasznosság érzet. Aki azt mondja, hogy neki nem fontos, hogy hasznosnak érezze magát, neki nem fontos, hogy pozitív visszajelzéseket kapjon, szerintem az nem mond igazat. Nekem nagyon fontos, hogy mindezt érezzem, és az a tevékenység, amit csinálok, erre tökéletesen alkalmas. 
A harmadik ok, hogy mindabból, amit csinálok, már egy vállalkozás is lett. Nem szeretnék álszent lenni, ezért, amikor erről beszélünk, ezt is meg kell említeni, de az igazság az, hogy nem ez a fő mozgatóerőm, az üzleti jelleg csak egy másodlagos cél. Nyilván vannak olyan tevékenységek, például a tanfolyamok, tréningek, melyeket nem tartok ingyen, és én sem akarom ráfizetéssel továbbadni azt, amiért én is fizetek.

Őszinte ember vagy. A közösségi média azonban nem mindig hálálja meg ezt az egyenességet, ezt a pozitív hozzáállást, azt a sokszor önzetlen segíteni akarást, amit te képviselsz. Szerinted mennyire számít egy Facebook vagy egy Instagram közösségben, hogy valaki őszinte legyen? Az őszinteség lehet közösségépítő erő?
A közösség szervezője mindig meghatározza a csoport milyenségét. Mindemellett tudni kell ésszel használni mindazt, amit a Facebookon és az Instagramon látunk. Azt gondolom, hogy az én közösségemben nem nagyon van jelen az álságosság. A KHK-közösség különböző rendezvényeken élőben is találkozik egymással, de van egy zárt csoportom is, valamint a Hétfői Hétindító élő Insta bejelentkezésem is egy alkalom a találkozásra, még ha csak virtuálisan, akkor is. Tehát több fórumon, több helyzetben találkozom a saját közösségem tagjaival, akikkel egy olyan kis mikrovilágot alkotunk, amelyben mindannyian szeretünk benne lenni, mindannyian megtaláljuk azt, ami nekünk éppen hasznos. Ebben nincs ármányság és hamisság, mert akkor ennek az egésznek semmi értelme nem lenne. A közösség tagjai nagyon sok, többnyire üzleti vagy kommunikációs problémát meg mernek fogalmazni, melyekkel kapcsolatban vagy én próbálok segítséget adni, de gyakori a zárt csoporton belül, hogy egymásnak segítenek a tagok, ami egészen megható. Évente kétszer tábort is szervezek, ami olyan, mint egy nagyvállalti képzés, lehet friss dolgokat tanulni és egymással eszmét cserélni. Érezhetően nagy igény van erre a – korábban akár alkalmazottként dolgozó – vállalkozói rétegnek, akiknek hiányzik az életéből a közösségi élmény, amit például egy céges buli vagy rendezvény meg tud adni. Nem ritka, hogy a tagokból üzleti partnerek lesznek. Ezek az emberek, akik ebben a mikrovilágban jól érzik magukat, szeretnének addig itt maradni, amíg csak jó nekik. Ez pedig innentől már önszerveződő.

Te mindig mertél őszinte lenni? Mindig merted magadat adni?
Igen. Én mindig igyekeztem úgy élni, hogy ne legyek őszintétlen, de a legnagyobb feladat mindig az, hogy saját magammal őszinte legyek. Azt a kendőzetlen őszinteséget, vagy ha úgy tetszik, bátorságot, amikor már nem csak magam előtt vállalom a gyengeségeimet, a kudarcaimat, a negatív tapasztalataimat, hanem egy közösség előtt is, csak néhány éve tudhatom a magaménak. Az idáig vezető út pedig nagyon hosszú volt. Ma már elmondhatom, hogy nem csak sikeres vagyok, hanem nagyon elégedett is. De nagyon fontos, hogy a siker és az elégedettség hogyan viszonyul egymáshoz. Sikeresnek lenni mindig valami olyasmit jelent, amit mások mondanak rólunk, és kívülről, külső szemmel állapítható meg. De az, hogy elégedett vagy-e, az önmagad érzése, az belülről jön. Én nagyon régóta vagyok kívülről nagyon sikeres, de azt, hogy elégedett vagyok, és teljes mértékben harmóniában vagyok önmagammal, csak pár éve érzem. Ez a belső harmónia és önmagad teljes elfogadása az, ami nélkül nem tudsz őszinte lenni vadidegen emberekkel sem. Pedig nekik erre az őszinteségre van szükségük, mert legtöbbüket az segíti, amikor egy idealizált képről kiderül, hogy a sikernek mindig ára van, a sikeres embernek sem minden fenékig tejfel, neki is vannak kudarcai, ő is találkozott buktatókkal. Ez hitelesíti őt.

Minek kellett történnie ahhoz, hogy ez a harmónia megszülessen benned?
Én klasszikus, szigorú neveltetésben nőttem fel, mindig is versenylónak tekintettek, a szó jó értelmében, vagyis a szüleim mindig azt szerették volna, hogy hozzam ki magamból a képességeim legjavát. Emiatt negyven-negyvenkét évig úgy telt az életem, hogy mindig ott motoszkált bennem, „vajon majd mit szól más”, és mindez egy nagyon nagyfokú megfelelési kényszerrel párosult. Ám négy évvel ezelőtt jött az ébredés. Épp azon a napon, amikor váratlanul meghalt a legjobb barátom, egy másiknak pedig épp az esküvői tanúja voltam. Ez döbbentett rá arra, hogy milyen rövid az élet, milyen vártalanul és hirtelen lehet vége, és mennyire nem érdemes azzal tölteni, hogy mit szól más. A születés és elmúlás azon az egy napon nagyon jól ábrázolta egyszerre, hogy mi fontos az életben. Gyorsan felfogtam azt is, hogy mi nem lényeges. Ezzel azt az üzenetet kaptam a sorstól, hogy most már foglalkozzak azzal, ami nekem fontos, mert ha megfeszülök, akkor sem fogok tudni mindenkinek megfelelni. Megértettem, az, hogy rólam mit gondolnak, nem csak attól függ, hogy mit csinálok, hanem attól is, hogy aki rólam gondolkodik, éppen hol tart az életében, mennyi kudarc és siker érte. Rádöbbentem, hogy muszáj változtatnom, ha én mást szeretnék, vagy nem akarok azon szorongani, hogy ki mit gondol rólam. Elkezdtem egy komoly önismereti utat, ami nagyon felszabadító, és azt gondolom, egy bizonyos kor után mindenkinek szüksége lenne rá.

Több ismert ember, például Liptai Claudia, Dobó Kata és Hajós András munkáját segíted menedzserként a mai napig. Mit gondolsz, egy celebnek vagy egy influenszernek mennyire éri meg őszintének lenni?
Először álljunk meg egy kicsit a szavak jelentésénél. A celeb ünnepeltet, míg az influenszer befolyásolót jelent, de itthon sajnos mindkettőt rosszul használjuk, így mindkét szóhoz kapcsolódik jó sok pejoratív tartalom. Akiket én menedzselek, azoknak a személyes márkájukat, a megítélésüket, a percepciójukat is kezelem. Már a social media megjelenése előtt is azt tapasztaltam, hogy aki nem őszinte, aki maníros, aki mű, az előbb vagy utóbb lebukik. Értük soha nem rajonganak úgy, mint azért, aki vállalja önmagát. Ez nem feltétlenül jelent kitárulkozást, hanem leginkább azt, hogy ha már beszél, akkor legyen hiteles és őszinte. Ez a social mediával csak felerősödött, hiszen mindenki láthatóbbá vált, sőt, gyakrabban vált láthatóvá. De ettől függetlenül az alapelvek nem változtak.

Egyetértesz azzal a vélekedéssel, hogy ma már csak azok az influenszerek hitelesek, vagy képviselnek valamiféle értéket, akik semmit nem akarnak eladni?
Ezt nem tudom megítélni. Ismerek olyan hazai influenszert, akinek minden posztja reklám, de azok olyan kreatívak és olyan szépen vannak elkészítve, hogy igazából nem zavaró, legalábbis engem nem zavar. A hogyan, a miért és a mit kérdésből, számomra mindig is a miért volt a legfontosabb. Vagyis miért teszem ezt vagy azt. A hogyan és a mit számomra mindig is másodlakos volt.

Mi vagy ki kellene ahhoz, hogy influenszerként más hasznára is áruba bocsájtsd azt az énmárkát, amit eddig felépítettél? Mi vagy ki kellene ahhoz, hogy a „te hajad is korpásodjon”? Milyen szempontokat mérlegelnél?
Először közös hit kellene, és ha ezután is adom magam, akkor nyilván pénz is kellene, mert amit adok, annak ára van. Volt már egy vagy két együttműködésem, ami olyan termékhez kapcsolódott, amit évtizedek óta használok nap mint nap, ezért egyáltalán nem éreztem álságosnak, hogy másoknak is ajánljam. De mivel lehetett tudni, hogy a szereplésem bevételt generál majd az adott vállalatnak, egy üzleti megállapodás lett a közös munka vége. Ma már hetente több ilyen megkeresésem érkezik, melyekre a legtöbbször nemet mondok. Egyrészt azért, mert idegen az általam felépített brandtől, másrészt pedig valóban nagyon meggondolom és megválogatom, mely termékekhez adom a nevem, az arcom. Ha olyan a szolgáltatás, ami magyar kkv-tól jön, azt mindig ingyen promotálom. Már hagyomány, hogy adventkor minden közösségi oldalamon 24 napig teljesen ingyen lehetőséget adok magyar kkv-knak arra, hogy az én adventi kalendáriumomban bemutatkozzanak. Ekkor minden nap van egy ajándékot felajánló bemutatkozó, a felajánlását pedig a követők közül valaki megnyeri. Ennek fő célja a vállalkozás, a vállalkozó bemutatkozása. Ezt legutóbb már három platformon is megcsináltam, ez 24x3 poszt, 24x3 díjátadó, ugyanennyi kreatív és szöveg, amit jól kell tudni megírni, hiszen ezáltal tudom megtanítani a vállalkozóknak, hogy hogyan kell célra törően, jól és kreatívan kommunikálni. Néha épp ezen múlik egy vállalkozás sikere, vagy azon, hogy abban a rövid időben, ami a rendelkezésre áll, képes-e valaki bemutatkozni, vagy csak hebegni-habogni tud, és mire oda jutna, hogy elkezdi a lényeget, már nincs ott az, akinek beszélt. Nagyon komolyan gondolom a kkv-k támogatását, éppen ezért nem kérek az ő segítésükért cserébe semmit. Ha azonban nemzetközi nagyvállalatok keresnek meg, és azonosulni tudok velük, nincs ellenemre a közös munka, de az üzleti alapon szokott történni.

Te miért nem akarsz semmit sem eladni?
Azért, mert amit csinálok, az nekem misszió, és nem a fő üzleti tevékenységem. Az egész azon a női konferenciát kezdődött, ahol háromszázan ültek velem szemben, majd közülük hetvenketten írtak nekem levelet a rá következő egy hétben arról, hogy miért gondolkodtatta el őket, amit mondtam, vagy egy mondatom hogyan változtatta meg az életüket, és mennyire hálásak ezért. Én voltam a leginkább megdöbbenve, mert nem is nagyon értettem, hogy vajon mit mondhattam, ami ennyire hatott. Én csak elmeséltem a karrierem történetét, nekem ez az életem. De mégis olyan hatással volt az emberekre, hogy ott, abban a másodpercben megfogalmazódott bennem, hogy ha ez ennyire hat, ennyire fontos tud lenni másoknak, ha ez ilyen sok segítséget jelent, és én ebből ennyi pozitív visszajelzést kapok, ami fantasztikus érzés, akkor én ezt akarom csinálni. Ennek a missziónak a megszületése sokkal inkább a segítés és a kedvező visszaigazolás vágyához kapcsolódott, semmint ahhoz, hogy én bármit is értékesítsek ebből. Az egy másik kérdés, hogy a dinamikus és organikus növekedés miatt ma már átfordult a mérleg, és szinte minden más másodlagos lett emellett. De én ezt a tevékenységet végtelenül élvezem, és boldogsággal tölt el. Ezzel együtt nyilván sok járulékos dolog került a piacra, ami ugyanúgy hasznos és ugyanúgy szeretik az emberek. Ezek kézzelfogható dolgok, gondolok itt az éves tervezőre vagy a képzésekre, nyilván ezeket nem adhatom ingyen. De nem is csak azért, mert nekem is meg kell élnem valamiből, hanem azért, mert ha ingyen lenne, nem is vennék komolyan.

Mi történik akkor, ha valaki belerondít ebbe a misszióba, és nem pozitív visszajelzést küld, hanem épp ellenkezőleg. Ebben az esetben hogyan kezeled a közösségi médián keresztül érkező kommenteket, véleményeket?
Nagyon elkényeztetett helyzetben vagyok, mert nagyon ritkán ér bármiféle negatív kritika. Ha mégis, akkor egyrészről a követők helyre rakják, ha valaki indokolatlanul gonosz. Ilyen esetben el szoktam gondolkodni azon, hogy számít-e az az ember annyit, hogy érdekeljen a véleménye, tett-e ő le annyit az asztalra, hogy egyáltalán figyelembe kelljen vennem. Egyszer megtörtént, hogy egy Facebook poszt alatt valakitől tényleg személyeskedő bántást kaptam. Az az ember, aki ezt írta, néhány hónappal később – habár sose tudtam volna meg ki ő, hiszen álnéven és álprofillal posztolt –, egy jeles rendezvényen odajött hozzám, bemutatkozott, elmondta, hogy az a rosszindulatú kommentelő ő volt. Hozzátette, azóta is bántja, amit tett, és fogalma sincs róla, akkor mi történt vele, majd elnézést kért. Szerintem ehhez kell a világon a legnagyobb bátorság, hogy szemtől szemben be merd vallani, hogy hibáztál, és ezért bocsánatot kérsz. Az ilyen esetek visszaadják a reményt, hogy ez a világ igenis egy jó hely. Mindemellett nyilván van építő jellegű kritika is, amit az ember mérlegel.

Mi lenne velünk közösségi média nélkül? – vetetted fel egy hétfő reggel a kérdést, mondván, ma már főként innen tájékozódunk, ez lett a közösségi életünk legfontosabb felülete.
Nyilván nem állna meg az élet nélküle, hiszen sokkal többet éltünk enélkül mint vele. Amire én akkor céloztam, az az volt, hogy sok vállalkozás nagyon sokat fektet a social médiába, itt gyűjtik az ügyfeleiket, itt kommunikálnak velük. Ennek kapcsán vetettem fel, hogy vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy a platformjainkon közzétett tartalmak tulajdonképpen nem is a mi tulajdonunk, hanem a Metáé, vagy ha úgy tetszik, a Facebooké, az Instagramé, vagy a Tik-tok-é. De mi lesz akkor, ha ezeket a felületeket, mert például a tulajdonosok üzleti érdeke úgy kívánja, egyik napról a másikra megszüntetik. Nekem harmincezres közösségem van, de vannak sok százezresek is. Vajon gondol-e bárki arra, hogy ő maga egy saját közösséget is építsen, aminek adatbázisa az ő saját tulajdona. Mindössze szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy a direkt marketing és a leadek gyűjtésének kora bizony-bizony nem járt le, és, hogy érdemes az online és digitális tevékenységeket mindenképpen abba az irányba fordítani, hogy a mi tulajdonunk maradjon, amiért mi hosszan megdolgoztunk.

Miért vagy jelen a Facebookon és az Instagramon, illetve miért nem vagy ott a többi platformon?
A Facebook és az Instagram is két különböző célcsoportot fed le. Hozzám közelebb áll az Instagram dinamikája, de Facebook nélkül, ami akár egy honlapot is helyettesíthet, ma már nem lehet vállalkozást vezetni. Nekem egészen a közelmúltig nem volt weboldalam, és ha rajtam múlik, most sem lenne, de egy kedves barátom készített nekem egyet, mert azt gondolta, hogy ez nagyon kell. Szerintem azonban egy jól kezelt Facebook oldal helyettesíthet egy informatív honlapot, éppen ezért gondolom, hogy a Facebookra egyszerűen szükség van. Ezeket a platformokat én ingyen reklámlehetőségnek tekintem.

Tegyük fel, hogy valaki előrelátó, és fel szeretne készülni arra az esetre, ha valóban megszűnnének a közösségi oldalak. Neki mit javasolt, mit tegyen?
Össze kell gyűjteni a közösség tagjainak, ha úgy tetszik a vevőknek az e-mail címét. Nyilván ezt nem adják csak úgy oda, éppen ezért érdemes cserébe kedvezményt, különleges lehetőségeket felajánlani, és van még jó sok olyan opció, ami segíthet nekünk, hogy szolgáltatni tudjunk a hétről hétre küldött hírlevelekkel. Ezek erősítik a kapcsolódási érdekeket, hiszen jó annak, aki küldi, és jó annak is, aki kapja. Egy saját adatbázis építése a legfontosabb. A meglévő e-mail címeken lehetőség van a rendszeres kapcsolattartásra, kommunikációra.

Aktív vagy a social mediában, posztolsz, különböző formában egy héten többször is bejelentkezel élőben, de blogod még nincs.
Nem is tervezem, hogy blogot írok, mert amiket felsoroltál, azokat mind én csinálom, hiszen így tud igazából személyes lenni. Én nem arról posztolok, hogy ettem egy jót, ülök egy hajón vagy luxus helyekre utazom. Nagyon gyakran, szinte nyolcvan százalékban valamilyen szakmai tartalmat teszek közzé, ami a kommunikációhoz, illetve vállalkozáshoz köthető, vagy inspiráló tapasztalatokat átadó üzeneteket tárok a nyilvánosság elé. Ezt nehéz lenne kiszervezni bárhová, bárkinek. Az én időmbe és energiámba azonban ennél több már nem fér bele. Blogot azért nem írok, mert a saját adatbázisomban lévőknek minden héten küldök hírlevelet. Ezt is nagyon szeretem csinálni, de kár lenne tagadni, ez is munka és idő, ennél többet pedig én nem tudnék vállalni. Azért nem vagyok fenn még több közösségi fórumon, mert nagyjából elértem azt a határt, amikor becsülettel, jó minőségben tudok tartalmat előállítani.

Magánemberként is szükségünk van a közösségi médiában a személyes márkaépítésre? Hasznos lehet ez a civil életben egy civil embernek?
Vallom, hogy enélkül ma már nem lehet élni. Igaz, ez nagyon karakteres kijelentés a részemről, de mégis azt gondolom, hogy régen személyes márkaépítésre csak azoknak volt szükségük, akik reflektorfényben voltak, akik televízióban szerepeltek, sportolók vagy énekesek. Véleményem szerint, ha olyan tevékenységünk van, amit egyetlen ember is csinál még rajtunk kívül, akkor muszáj, hogy mi legyünk a láthatóbbak. Nem elég csak jobbnak lennünk, ezt tudniuk kell másoknak is. Tudnunk kell magunkat megmutatni és meghatározni mások fejével, mert az, hogy ki mit gondol rólunk szakmailag, leginkább mi magunk tudjuk befolyásolni. Ehhez pedig civilként is szükség van márkaépítésre, ami ma már nem arról szól, hogy valaki híres vagy nem, hanem arról, hogy picit tudatosan viseltessék a saját megítélése szempontjából. Ehhez hasznos a közösségi média, igaz, nélküle sem lehetetlen, de a folyamatot mindenképpen megkönnyíti.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Juhász Marianna

1998 óta dolgozik a nyomtatott és az online médiában. Pályafutását egy megyei napilap tudósítójaként kezdte, ezt követően éveken keresztül munkatársa volt több országos gazdasági magazinnak …


Címkék: Human Hungary