Reményt adni a reményteleneknek

Reményt adni a reményteleneknek
„Láttam a kilátástalanságot, a reménytelen tekinteteket, éreztem a szagokat, ütős élmény volt” – emlékszik vissza Spitzer Gyöngyi egy mélyszegénységben élő romatelepen tett látogatására több mint másfél évtizeddel ezelőtt, ami meghatározó élmény volt az életében és azóta is azon igyekszik, hogy minél több segítséget kapjanak a rászorulók. A nemrég lelkes önkéntesekkel indított segitekegycsaladot.hu weboldalon közvetlenül segíthetnek rászorulókon a támogatók, személyessé téve ezzel az adok-kapok kapcsolatot.

Hogyan született meg a segitekegycsaladot.hu ötlete?

Én már évek óta csak sugallatból vagy álmomban kapott üzenetből dolgozom, mert csak azt csinálom, ami mélyen belülről jön, mert tudom, hogy akkor az nekem sorsfeladat. Tavalyelőtt március végén szólalt meg bennem egy belső hang, hogy hozzak létre egy olyan oldalt, ahol a támogató és a rászoruló közvetlenül kapcsolódhat egymáshoz. Leültem éjjel a számítógépemhez, hogy rákeressek, létezik-e ilyen platform. Gondoltam elég kézenfekvő, hogy nem csak alapítványon vagy egyesületen keresztül adakozhat az, aki tudja, hogy az élet körforgása abból áll, hogy adva kapunk. Döbbentem jöttem rá, hogy ilyen nem létezik. Felkerestem pályázati szakértőket, akik megerősítettek ebben, majd azzal kellett szembesülnöm, hogy kemény adatvédelmi helyzet áll előttem, bonyolult lesz kiadni ismeretlen személyek adatait. Ehhez képest minden olyan simán ment, mint a puha vajban a kés. Pillanatokon belül jött Magyarország egyik legnagyobb adatvédelmi szakértője, Tóth Szilárd, aki önkéntesen rengeteg munkát fektetett bele, amíg minden megfelelt az adatvédelmi szabályozásnak. Tudtuk, hogy ha lerakjuk az alapokat pár hónap plusz munkával, utána minden gördülékenyebb lesz. Az egész projektnek a folyamata, ahogy létrejött, lenyűgöző volt.

A csapatot a Nők 2000 Nyitott Kapu Alapítvány fogja össze, aminek a vezetője, megálmodója és ötletadója te magad vagy. Még kik tartoznak a kemény magba, akikkel elindult a terv megvalósítása?

Angel H. Viki készítette a honlapot, Barok Eszter újságíró, az ujegyensuly.hu – ami az oldal támogatója- főszerkesztője, Fejes Szonja jogász, Majoros Szabina és Jakab Csilla felelnek az önkéntesek koordinálásáért, az egészet összefogó szervezőnk pedig Marián Ildikó. Mindannyian lelkesedésből, önkéntes munkában dolgoztunk, dolgozunk, hogy ez az oldal és a rendszer működjön. Már több mint húszan voltunk, amikor rájöttünk, kéne legalább két profi, aki csak az e-maileket fogadja. Megosztottam két Facebook csoportomban és két nő jelentkezett: Göncz Árpád özvegyének volt egy alapítványa és annak volt a professzionális levelezője, a másik pedig egy iskola titkára, aki szintén a levelezést intézte. Különös, hogy mindkettejük gyereke autista és még egymással is jó viszonyba kerültek. Elképesztő volt strukturálódás, gyönyörűen alakultak ki a munkafolyamatok és hogy kinek mi a szerepe a projektben. Most már több, mint harmincan vagyunk a csapatban.

Hogyan zajlik annak a folyamata, hogy egy rászoruló család bekerüljön a rendszerbe?

Vannak a kikérdezők. Miután a család elküldte a nyilatkozatot, hogy hozzájárul az adatai kiadásának, a kikérdezőink elbeszélgetnek velük és egy táblázatba lejegyzetelik, mire van szükségük a rászorulóknak. Vannak sztoriírók, akik a táblázatból megírják a történeteket, majd jönnek lektorok, végül az önkéntes szerkesztők kiteszik az oldalra.

Kik azok a családok, akik lehetőséget kaphatnak, hogy megjelenjen a honlapon a történetük és mi alapján döntitek el, hogy valóban segítségre vannak szorulva?

Egyes családok, megkeresők nehezen fogadják el, hogy hozzánk vagy csak megbízható ember személyes ajánlásával kerül be valaki, vagy a helyi családsegítő központon keresztül, hiszen mi a támogatót is védeni akarjuk, hogy nem szélhámosokat fognak segíteni, hanem valóban rászoruló családot. Vannak külön önkéntesek, akik csak a családsegítő központokkal tartják a kapcsolatot. Megkerestem először a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének vezetőjét, aki segített abban, hogy eljusson az információ a központokhoz, de ennek ellenére az önkénteseink végighívják az egészet, hogy tudjanak róla, ha bárhol az ország területén megkeresik őket, az ő ajánlásukkal kerülhetnek csak föl az oldalra.

A támogatók akkor pontosan tudják, melyik családot segítik.

Pontosan ez a lényeg. A segitekegycsaladot.hu oldalon a támogatónak négy ponton kell bepipálnia, hogy minden adatvédelmet elfogad, van egy olyan kötelezettsége, hogy nem adja tovább az adatokat. Felmerül a kérdés, hogy a mélyszegénységben élők adatai kit érdekelnek, de például pártokat, hiszen nagyszerű szavazótábor lehet. A támogató ezt követően fölveszi a kapcsolatot velünk e-mailen keresztül, amelyben megírja, hogy melyik családot szeretné támogatni. Az e-mailkezelőnk a soron következő kikérdezőnek ezt továbbküldi, aki ír a családnak és megadja a támogató elérhetőségét. Mivel a kikérdező tud a legtöbbet a családról, ő tudja tájékoztatni a támogatót benyomásairól. Ő ismeri meg a finom emberi attitűdöket, érzéseket, hogy például szorongó az anyuka, szégyellve kér segítséget, nehezen nyílik meg, de érzi rajta az iparkodást, a tenni akarást. Sokszor nagyon egyszerű emberekről van szó, akik nagyon nehezen fejezik ki magukat. A Szociális Csomagküldő Mozgalom vezetője, Kiss Anikó – akinek már közel 20 éves tapasztalata van ebben –, segített felkészíteni a kikérdezőket, hogyan lehet egy olyan belsőséges bizalmat adó légkört teremteni még telefonon keresztül is, hogy elmondja a problémáját a rászoruló. Az oldalon jelennek meg az élethelyzetek. Emellett én készítem fel az önkénteseket, hogy ne menjenek bele a sajnálat vagy ítélkezés csapdájába. A kikérdező írja a táblázatba a válaszokat, amiből a sztoriíró leírja a történetet, de a támogatóval azonban a kikérdező beszél, hiszen ő ismeri a legjobban a családokat.

Szeptemberben indult az oldal, azóta hány rászorulón sikerült segíteni?

Meglepően sok jószándékú ember van, több mint 50 család támogatás alá került. Már van is jó néhány család, akiket le is vehetünk az oldalról, mert vannak olyan grandiózus támogatók, akik havi 180 ezer forintot adnak addig, amíg a gyerek a középiskolát el nem végzi, és végig akarja kísérni annak iskoláztatását is.

Akkor nem csak egy alkalmas támogatásokról beszélünk, hanem – ha fogalmazhatunk így – a támogatók „örökbe is fogadhatnak” egy családot.

Így van. De vannak egy alkalmas támogatók is, amikor konkrétan le van írva, hogy 42-es cipő, gyerekjáték vagy tisztítószer kell. A támogatók döntésébe, hogy melyik lehetőséget választják, semmilyen módon nem szólunk be, ez nálunk alapszabály, hogy mindenért hálásnak kell lennünk: egy doboz konzervnek vagy kétezer forintnak is. Nagyon izgalmas, amikor egy közösség összefog és ennek szeretnék egy nagyobb platformot is létrehozni. A covid előtt egy ideig jártam kórusba, ahol az egész kórus összefogott és „fogadott örökbe” egy családot úgy, hogy még le is utaztak hozzuk. Ha felveszi valaki egy családdal a kapcsolatot, már konkrétan fogja tudni, mire van szükségük.

A támogatók folyamatosan tartják a kapcsolatot a családokkal?

Vannak olyan támogatók, akik igen, de arra is van külön önkéntesem, aki csak azzal a támogatóval és az általa kiválasztott családdal tartja a kapcsolatot, ahol a támogató kijelentette, hogy nem kíván semmilyen módon kommunikálni a családdal. Szociálisan nagyon érzékenyek ezek az emberek, annyira, hogy szembesülniük is nehéz a konkrét élethelyzetekkel.

Mennyi ideig marad fent az oldalon egy család?

Nagy dilemma ez számunkra, mert szűz hóban taposunk, nincsenek mintáink. Az is érdekes tanulság, hogy volt egy család, akit én is támogattam pénzzel, tárgyi adománnyal, jelenléttel, energiával és jótanácsokkal, ahol az apuka újra és újra otthagyja a munkahelyet. Van három kisgyerekük, két iskolás és egy óvodás, tehát már az anyuka akár négy órás alkalmi munkát bőven vállalhatna, viszont kapják a segítséget, Belgiumból két helyről is jön havi adomány. Pengeélen van, hogy hol van az a pont, amikor tényleg segítünk azzal, hogy adunk, vagy már el kell engedni a kezüket. Őket már fél éve támogatjuk, az oldal hivatalos indulása előttről, és nem tartották be az ígéreteiket a munkahelyekkel és iskolákkal. Február 15-től levesszük őket az oldalról, de a támogatóik megmaradhatnak. Mi csak javasolhatjuk a szülőknek, hogy optimálisabb kitartani egy munkahely mellett, illetve annak, aki egészségi állapotánál fogva megteheti, muszáj dolgozni, de nem mondhatjuk meg, mit csináljanak. A legújabb döntésünk, hogy az első támogatástól fél évek keresztül van fönt egy család az oldalon, de idővel újra visszakerülhetnek.

Mivel a segitekegycsaladot.hu oldal célja olyan embereknek segíteni, aki törekszenek.

Így van, mi valójában tűzoltást végzünk, ahol nagy szükség van, mert elárverezik a hátat vagy kisgyerekek vannak egy olyan élethelyzetben, ahol ha elhelyezkedik egy 200 ezer forintos munkába a szülő, akkor sem éri magát utol semmilyen úton, ők a célközönségünk. Egy támogató bármennyi idei támogathatja a választott személyeket akár anyagilag, akár csomaggal vagy amivel a személyes kapcsolat felvétele után úgy gondolja, hogy a nélkülöző családot segítené. Annyit és azt adhatnak, ami számukra optimális, nincs alsó vagy felső határ, a lényeg, hogy anyagi juttatásokon és száraz élelmiszeren kívül minél inkább valós személyeknek szóló segítségnyújtás legyen.

Miért jobb ez a lehetőség, hogy személyes kapcsolatot vehetnek fel a rászorulókkal a támogatók és nem egy alapítványon keresztül nyújtanak segítséget?

Fontos elmondanom, hogy rajtunk keresztül nem folyik pénz. Volt már olyan, aki azt mondta, hogy küldi az alapítványnak és mi rakjuk oda, ahova akarjuk, de ezt nem csináljuk, kőbe van vésve, mert csak így tud tiszta és állandó maradni, ha minden követhető a támogató számára. Amit ő ad, az csak és kizárólag oda megy, ahova ő becélozza. Ahogy az a szlogenünkben is benne van: „Közvetlen segítség kézből kézbe, közvetítők nélkül.”

Hogyan alakult ki az a szociális érzékenységed, ami egy ilyen projekt elindításához vezetett?

Hajdúnánáson – ahol én felnőttem – élt (most már nálunk lakik) a 80 éves anyukám, ő a város nagy lelkű Lenke nénije. Gyerekkoromban sok éven át élt nálunk egy olyan idős néni, akinek nem volt fűtés az otthonában, nálunk telelt, nálunk kosztolt. Emlékszem már kiskoromban jártuk a szegény családokat és vittünk nekik szalonnát és burgonyát, vagy amit tudtunk. Miután elköltöztem, anyámnál élt egy darabig hajléktalan, laktak nála magatehetetlen öregek is, kiiskoláztatott két árvát. Most már mozgáskorlátozott, de továbbra is gondoskodásszükségletes az anyám, és egy öt gyerekes családban, ahol te vagy az első, ki lehet találni a felosztást: mind a négy testvéremet én hoztam fel Budapestre, egyikük másfél évig lakott nálunk hála a fantasztikus férjemnek, aki szó nélkül elfogadta ezt. Amíg nem voltak biztos munkában és albérletben, nem engedtem el egyikük kezét sem. Ami még meghatározó volt, hogy 16 évvel ezelőtt a Bódis Kriszta Van helyed alapítvány vezetője levitt Ózdra, az ország egyik mélyszegénységben élő romatelepére jótékonysági koncertre. Amikor hazamentem, „nyomor-turistának” éreztem magam és majdnem szégyelltem magam, hiszen én nem ennyi vagyok, hogy odamentem, megnéztem, hogyan élnek. Láttam a reménytelen tekinteteket, a kilátástalanságot, éreztem a szagokat, ütős élmény volt. Közel tíz éven át jártam le, lett egy hímző- asszony csoportom is, és hat éven át minden karácsonykor gyűjtöttem az adományokat a rászorulóknak és teherautóval vittem le őket. A jótékonysági múltam már tíz éves.

Egyértelműen azt vallod, jobb adni, mint kapni.

Olyan melegség önti el az embert, amikor tudja, hogy jó időben, jó helyre megy a segítsége, hogy ez az egyik legnagyobb boldogság élmény. Aki boldog akar lenni, tanuljon meg jól adni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szilágyi Katalin

Szilágyi Katalin a digitalhungary.hu főszerkesztője és újságírója. Tudomány, technológia, startup, kultúra, média és marketing területeken készít interjúkat. A havonta megjelenő Business Class …