Utazzunk egy kicsit vissza az időben: tősgyökeres pestiként egy patinás belvárosi gimnáziumba jártál, a Veres Pálnéba. Hogyan emlékszel vissza az ottani évekre, amiből később ugyanott tanárként eltöltött évtizedek lettek?

Édesanyám német-történelem szakos tanár volt a Veres Pálnéban, ő vitt oda engem. Meghatározó időszak volt az életemben. A reál szakos osztályban letett érettségi után aztán átmentem a híd túloldalára, a BME-re. Nagyon szerettem az egyetemi éveket is, pezsgő társadalmi, kulturális élet volt a közlekedésmérnöki karon. Vezettem az egyetemi majd az országos hallgatói önkormányzatot, segítettem az első műegyetemi állásbörze és diákszövetkezet létrejöttében, nagy dolog volt első alkalommal összehozni a 90-es évek elején a piaci szektort a tudományos világgal. Mivel közben mérnöktanár kurzusra is jártam, igent mondtam, amikor visszahívtak a volt gimnáziumomba informatika tanárnak - itt félállásban vagy óraadóként további húsz évet töltöttem. Talán innen ered az az elhatározásom, hogy próbálom az egész életemet úgy élni, hogy mindig találjak benne olyan munkát, ahol fiatalok között lehetek, mert szeretném mindig tudni, hogy mi és miképpen érdekli őket. Mozgalmas időszak is volt ez, a tanítás mellett táborokat, versenyeket szerveztünk a diákoknak és nem szabad elfelejteni, hogy ekkor zajlott a digitális forradalom két meghatározó évtizede: 1994 és 2014 között: 10 kilogrammos személyi számítógépeken kezdtem, majd laptopokon fejeztem be a tanítást.

Hogyan kerültél műszaki-informatikai háttérrel a parasport világába?

Gyerekkorom óta sportolok, sportos családból érkeztem. A cselgáncs és a vívás után a futballnál kötöttem ki, ma is aktív, igazolt focista vagyok. A fogyatékos sportvilágba úgy kerültem be kívülállóként, hogy elvállaltam a Fogyatékosok Országos Diák- Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (Fodisz) felkérését, amikor 2013-ban elnököt kerestek maguknak, valakit, aki járatos a sportban és a menedzsmentben is, és tudja képviselni az érdekeiket. Két évre rá pedig lemondott a paralimpiai bizottság akkori elnöke, és mivel ekkor már ott voltam a fogyatékos sport környékén, megválasztottak elnöknek a Magyar Paralimpiai Bizottságba is.

Azóta pedig két alkalommal újraválasztottak. Ez alatt a több mint fél évtized alatt elég sok változás zajlott a sport és a digitalizáció kapocslatában. Hogyan látod ezt most?

A digitalizáció és a parasport valóban nem áll olyan messze egymástól, mint elsőre gondolnánk. A Fodiszban megalkottuk sportinformatikai rendszerünket, a Vespát, amivel a versenyek adminisztrációs részét teljes egészében digitálisan lehetett lebonyolítani a nevezéstől az eredmények rögzítésén át az elszámolásig, támogatásokig. Rengeteget nőtt így az átláthatóság, ami a bizalmat is növelte az egész rendszer iránt. Mindenre lehet szűrni a Vespában: öt gombnyomással ki lehet például listázni, hogy 2022-ben atlétika fiú U-12-es 100 méteres futóversenyen a középsúlyos értelmi fogyatékosok kategóriájában hány versenyző volt, melyik iskolákból érkeztek, és milyen eredményt értek el.

És mi a helyzet a paralimpiában?

Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a digitális eszközök használata ezen a téren is. A paralimpiai felkészülés, a csúcssportolók edzéséhez még látványosabban tudnak hozzájárulni a digitális fejlesztések, innovációk. Nemrég bekapcsolódtunk egy német kutatásba, amelynek lényege, hogy az 5G hálózat használatával valós időben képesek az edzők instruálni a látássérült sportolókat úgy, hogy az edző akár egy másik kontinensen is tartózkodhat, míg a vak síelő lecsúszik például az osztrák Alpokban. Minden ilyen fejlesztés lényege, hogy megpróbálja a fogyatékkal élők helyzetéből fakadó korlátokat maximálisan kitágítani.

A 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékokat például már a „világ első 5G olimpiájaként” reklámozták, aminek látványos példája volt, hogy a biatlon versenyen 10 grammos testkamerákat raktak a versenyzőkre, amik azon túl, hogy közvetítettek, rengeteg dolgot mértek is: a sportoló sebességét, hőmérsékletet, pályalejtést.

Eddigi tisztségeid mellett még a Magyar Sakkszövetség elnöke is vagy. Ezt a kevesek által űzött, majd a 2020-as Vezércsel minisorozat óta felkapott sportot hogyan lehet összehozni a digitalizációval?

Igen, el is fogytak gyorsan a sakktáblák a sorozat bemutatása után a szövetség irodája melletti üzletből. Jó hír, hogy az amúgy kevesek számára izgalmas sakkversenyeket is fel lehet dobni a virtuális valóság - VR - segítségével. Ráadásul elnyertük a 2024-es sakkolimpia megrendezését jogát, itt lesz Budapesten! A sakkolimpia abban különbözik az egyéb sakktornáktól, hogy itt majdnem ezer táblán játszanak párhuzamosan, 200 férfi, 160 női csapat érkezik, és minden versenyző minden nap játszik. Nagy tervekkel készülünk az eseményre, a budapesti lesz a világ első 5G sakkolimpiája! Ez azt jelenti, hogy otthonról bárki bejelentkezhet egy VR szemüveggel, és úgy érezheti, jelen van az olimpián: odamehet az asztalokhoz és láthatja, ahogy például a norvég-orosz vagy a lengyel-kazah páros játszik, miközben valójában otthon, a nappalijában sétál.

Fontos érteni is, amit ekkor a táblán látunk, ami viszont nagy gyakorlatot igényel. Hogyan lehet élvezhetővé tenni a laikusok számára is ezt a sportot?

A sakk alapvetően nem egy nagyon médiaképes termék, és a személyes jelenlét egy sakkversenyen pedig csak az igazi fanatikusok sajátja. A jól megkomponált online közvetítéseket azonban százmillióan nézik, amihez nagyban hozzájárul, hogy – a sport kereteinek betartásával, de – egy élvezhető show-t csinálnak belőle a közvetítők, kiemelve és elmagyarázva az izgalmas állásokat, pillanatokat, statisztikákat. A számítógépes elemzés kiírja a képernyőre, hogy a gép szerint mi lenne a tökéletes következő lépés - így a közvetítést néző átlagember jobban tudja, mit kéne lépni, mint maga a játékos, és így figyelheti, hogy na, azt lépi, amit kéne, vagy sem.

És itt érkezünk el a mesterséges intelligenica (MI) és a sakk témaköréhez. Az IBM Deep Blue nevű számítógépe 1997-ben legyőzte az akkori sakkvilágbajnokot, Garri Kaszparovot, azóta pedig elképesztő fejlődésen ment keresztül a tanuló algoritmusok világa.

Igen, és a járvány miatt a sakkversenyek majdnem teljesen online térbe helyeződtek át – amatőrtől a profi szintig lehet játszani a sakkportálokon, amelyeken akár napi 20 millió mérkőzést is játszanak az emberek. De az internetre terelődtek a csúcsjátékosok, nagymesterek sakkversenyei is, persze szigorú biztonsági intézkedések mellett. Úgy kell elképzelni, hogy a gép előtt játszik egymással a két játékos, miközben nemcsak szemből, hanem oldalról is veszi őket egy kamera. Ráadásul az MI folyamatosan elemzi a játékukat. Mindenkinél megállapít egy szintet, aminél egyszerűen nem játszhat jobban. Ha például te folyamatosan, 10-15-20 lépésen keresztül sorozatosan a tökéletes megoldást választod, akkor figyelmeztet, hogy ez az eddigi eredményeid, szinted alapján nem lenne lehetséges. A legnagyobb játékosok, mint az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen is elfogadják ezt az ítéletet az online játékok során. Ez nagy áttörés a sportban szerintem, mert itt tényleg semmi humán faktor nincs, a MI dönt egy fontos kérdésben.

Térjünk át egy újabb területre, ahol most a legaktívabb vagy talán. Jelenleg az Erkel Színház büféjében vagyunk, a Puskás, a musical egyik előadása előtt beszélgetünk. Nagy produkció, rengeteg show elemmel és teltházas előadásokkal, a járvány ellenére. Hogyan jött az ötlet és miért rögtön ezt a költséges műfajt választottátok?

Az egész úgy indult, hogy láttunk egy piaci rést Szente Vajkkal, akivel együtt alapítottunk egy produkciós irodát, a Puskás, a musical létrehozására. Ő az író-rendező, én a producer vagyok, 50-50 százalékban vagyunk tulajdonosok és csak musicalek üzemeltetése zajlik a cégben.

Ennyire biztosak voltatok abban, hogy be fog jönni?

Eléggé biztosak voltunk benne, hiszen azt látjuk, hogy a zenés színház konjunktúrában van a világon. A New York-i Broadwaytől a londoni Westendig mindenhol sikeresek ezek az előadások. Mi azonban olyan musicaleket szeretnénk színpadra állítani, amelyek magyar történeteket dolgoznak fel. Rengeteg kiváló, sikeres, jól megcsinált musical van itthon is, de a Mary Poppinsnek, a Notre Dame-i toronyőrnek vagy a Jézus Krisztus szupersztárnak nincs köze a magyarokhoz.

És itt a piaci rés. Az érdekelne, hogy gazdasági alapon hogyan teljesít a musical?

Úgy gondoljuk a magyar történelemben, kultúrtörténetben vannak olyan sztorik, amik versenyképesek tudnak lenni ebben a nagyon kiélezett versenyben. Az eredmények igazolnak is: 2021 legnézettebb színházi előadása volt a Puskás, a musical, amelyet még 2020. aug 19-20-án mutattunk be, majd 10 hónap után, legközelebb 2021 júniusában játszottunk és azóta annyira rendszeresen játsszuk, amennyire az üzleti lehetőségek engedik. Maga a vállalkozás egyelőre diszkréten veszteséges, aminek egyértelműen a járvány az oka. Az emberek félnek színházba menni és ez egy drága produkció: 23 színész, több mint száz szereplő, hatalmas LED-fal, 11-en repülnek a levegőben az előadás egy pontján, 20 dal hangzik el, táncosok, artisták, fények, lufik, cheerleaderek – minden van benne, amit ki tud adni a színpad.

Mik a terveid a jövőre, lesz több musical?

Igen, a következő két évben három nagy és egy kisebb musical bemutatása szerepel a terveinkben, amik mind magyar sztorik: olyan történetek, mint Puskás Ferencé is, amelyek a határainkon túl is magyarként vannak elkönyvelve. Mindenkinek megvan az az élménye, hogy a világ valamelyik pontján azt mondja, hogy ő magyar, mire rávágják Puskás Ferenc nevét, nos, erre lehet alapozni. Az eddigi eredményeink, a szinte mindig teltházas előadások és a visszatérő nézők igazolják is ezt a döntést.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!