- A beszélgetésünk fő apropója az, hogy az idén már harmadik alkalommal meghirdetett Példakép díj PR kategóriájában te lettél a győztes. Mit jelent számodra példaképnek lenni? Mennyire lepődtél meg azon, hogy téged szólítottak a színpadra a díjátadón?
- Nekem már az meglepetést jelentett, amikor a Digital Hungarytól megkerestek azzal, hogy vállalom-e a Példakép díj shortlistjén a jelöltséget. Bevallom, hogy nem sok információm volt a díjról, de az, hogy az alapítója, Csermely Ákos végül külön felhívott, hogy elmagyarázza, hogyan is néz ki a jelölési folyamat, kik voltak a korábbi díjazottak, abszolút meggyőzött a hitelesség szempontjából. Aztán megláttam a további jelölteket, Balatoni Zsófit és Bőhm Kornélt, és pláne nagyon jól esett, hogy én is a listára kerültem. Miután a díjátadón a színpadra hívtak, mint győztest, megköszöntem Ákosnak, hogy részese lehettem az egésznek. Nagyon megtisztelve éreztem magam már önmagában azért, hogy Ákos időt szánt rám, hogy átérezzem, miről szól a díj.

- Ennek tükrében mit jelent neked ez az elismerés?
- Az én hitvallásom az, hogy nemcsak az a fontos, hogy jól teljesítsünk a munkában, hanem az is, hogy az emberek körülöttem jól legyenek mind emberileg, mind szakmailag. Gyerekkorom óta így működöm, amióta vezetővé, majd anyává váltam, számomra ez a gondolkodás még hangsúlyosabb lett. A díj most annak a bizonyítéka, hogy a külvilág ezt érzékelte, elismerte.

- Kaptál visszajelzéseket akár a jelölés, akár a díj miatt a környezetedből?
- Annak ellenére, hogy én külön senkinek sem szóltam, hogy lehet rám szavazni egy díj kapcsán, valahogy elkezdett terjedni ennek a híre, és egy igazi időutazásba keveredtem. Olyan emberek írtak nekem, hogy szavaztak rám, akikkel hosszú évekkel ezelőtt dolgoztam együtt, és azóta nem is találkoztunk. Csodálatos visszajelzés-sorozat részese lehettem, aminek köszönhetően átéltem, hogy a nap végén megéri jó embernek és jó vezetőnek lenni.

- A munkahelyeden, a Drehernél gratuláltak a kollégák?
- Nem csináltam házon belül hírverést a díjnak még akkor sem, miután megnyertem. Ennek ellenére a kollégák érdeklődtek, hogy mi lett az eredmény, és többen találkoztak is az erről szóló hírrel a neten. Gratuláltak, hát persze, hogy gratuláltak, mert azért ez nagy dolog számukra, hogy egy kolléga, az egyik vezető ilyen díjban részesült. Nem a díjakért vagyok olyan, amilyen vagyok, de az elismerés és a sok kedves visszajelzés nagy ajándék volt. Ha Kornél nyerte volna meg a díjat, vagy épp Zsófi, akkor nekik is ugyanúgy örültem volna, merthogy szerintem mindenki egyedi értéket teremt a maga tudásával, eszköztárával, személyiségével.

- Neked vannak példaképeid, akikre felnézel, vagy akiknek a munkássága, a személyisége inspiráló számodra?
- Apukám volt számomra olyan ember, aki nagyon sok mindent átadott arról, hogy milyen értékek mentén érdemes élni. Amikor diákként Németországban éltem, azt a gondolatot kezdtem el követni, hogy mindenkitől tanulok valamit. Direkt volt egy elvem, hogy nincs példaképem, mert nem akarok egy valakinél leragadni, én mindenevő szerettem volna lenni. Attól is tanultam, aki rossz példát mutatott, hogy ilyennek nem szabad lenni, vagy ezt nem így kell csinálni. Amikor visszajöttem Magyarországra, akkor a Coca-Colához kerültem, Horváth Magyary Voljč Nóra vezetése alatt kezdtem el a szakmai pályámat. Nóra egy olyan alapot adott, ami szerintem a mai napig a szakmai tudásom lényegét adja. Utána jött ugyancsak a Coca-Colánál Kallós András, aki a network és a partnerség fontosságára tanított meg. Ugyanitt hozta a sors az életembe Békefi Gábort ügyvezető igazgatóként, akivel nagyon hosszú éveken át dolgoztam együtt. Az a fajta értékrendszer, amit vezetőként képvisel, az a tudás, az a szakmai szerénység, de egyben határozottság, illetve az az emberi hozzáállás, ami őt jellemzi, már akkor példaértékű volt számomra, de akkor én még nem voltam vezető. Az ő mentorálása alatt váltam azzá.
A sors összehozott minket újra a Drehernél. Ez egy ajándék volt, hogy még egyszer ezzel a nagyformátumú vezetővel együtt tudtam dolgozni, mondjuk azt, hogy varázsolni tudtunk így együtt, közösen a többi vezetővel. Gábor nem azért inspiráló számomra, mert nagyon tud valamit, holott az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam, vagy mert briliánsan lát ok-okozati összefüggéseket, vagy mert igazi közösségépítő, hanem azért, mert olyan kombinációban vannak benne ezek a képességek és készségek, egy erős szakmai alázat és fejlődési motiváció mellett, ami nagyon ritka és tényleg példaértékű. Pont ez a fűszerkeverék a varázslat szerintem. Azt gondolom, hogy jó úton vagyok ahhoz, hogy jó fűszereim legyenek.

- Azok alapján, amit eddig láttam belőled, pont azt gondolnám, hogy ez a kombináció biztosan megvan benned, mert akkor nem tartanál ott, ahol. De már eleve az, amit mesélsz magadról, hogy mennyire fontos az, hogy a környezeted is jól legyen körülötted, hogy nem magadat helyezed előtérbe, szerintem egy példaértékű vezetői hozzáállás.
- Én hiszem azt, hogy nem egyedül kell beérni a célvonalba, hanem mindenkit be kell juttatni. Nagyon szerettem vezetővé válni. Ha valaki azt mondja, hogy könnyű jó vezetőnek lenni, szerintem akkor nem látta még a feladat mélységét. Kell hozzá pszichológia, nagyfokú önismeret, szakmai alázat és empátia. Azt szeretem, amikor lángra lobbantom a kollégák lelkét, elkezd csillogni a szemük, és elkezdenek „szárnyalni”. Engem ez motivál és egyre jobban ezt a részét szeretem a munkámnak. Rengeteget vagyunk együtt a munkahelyen, még online is, és nagyon nem mindegy, hogy ki hogy érzi magát. Már csak a teljesítmény miatt sem, de szerintem az emberi fejlődés miatt sem. Van egy szemlélet, amit nem minden vállalatnál értenek még meg: lehet megválni munkatársaktól, lehet lezárni dolgokat, megszakítani együttműködéseket adott partnerekkel, de rendkívül lényeges, hogy megőrizd fogyasztóként őket, akik hűek maradnak a márkához a későbbiekben is. Hatással vagyunk egymásra, éppen ezért nagy a felelősségünk. Ez például valami olyan, amit nem fog tudni helyettesíteni a mesterséges intelligencia sem, ugyanis ez a személyes lenyomat dolgozik utána a lelkünkben tovább.

- A Példakép díjnál a téged jelölő személyeknek rövid indoklást is kellett írniuk a jelölés mellé. Ha neked kellene megfogalmaznod, hogy vajon mi lehet az, ami példaértékű a pályafutásodban, akkor mi lenne az, amit kiemelnél?
- Szerintem az, hogy egy nagyon erős szakmai alapom van, de ami ezen nagyon átragyog, az az emberközpontúság. Ez valóban erős bennem. Ez pedig az önismeretből fakad. Hiszem, hogy az ember az egész élete során tanul önmagáról. Lehet, hogy ez tudattalanul zajlik, de egyre többször tudatosan is leülök magammal és felteszek bizonyos kérdéseket. Egy adott kőkemény szituációban hogy éreztem magam? Miért nem sikerült valami úgy, ahogy én szerettem volna? Emberileg is jól előkészítettem-e azt a bizonyos helyzetet a beosztottammal? Én mindig partnerségre törekszem, meg lehet beszélni a dolgokat, megadva a kellő tiszteletet. Meg lehet kérdezni, hogy a másik mit gondol, hogy érez. Hibázott egy kicsit? És akkor mi van? A hibáinkból tanulunk. Sok helyen pedig még mindig büntetés jár azért, ha hibát követsz el. De hát nem azok hatására fejlődünk? Vezetőként pont az a felelősségem, hogy a folyamatok során támogassam a kollégákat, illetve adott pontnál besegítsek, ha szükséges.

Szabó Ibolya átveszi a Példakép díjat Szinai Ádámtól

- Kulcsgondolat nálad az őszinteség. Aki téged a díjra jelölt, pont azt fogalmazta meg, hogy a becsületes, nyitott, őszinte vállalati kommunikáció híve vagy. Hogyan jelenik ez meg a mindennapi munkádban?
- Transzparens vagyok. Rögtön elmondom a feltételrendszert, de azt tartom, nem módosítom. Ha kezet ráztunk, akkor kezet ráztunk. A visszajelzés szakmailag építő, emberileg támogató. Egy csapat vagyunk. Ezt fontos éreztetni is, főleg a nehezebb időkben. Mondok egy konkrét példát: a Covid ideje alatt ügynökségi partnerekkel beszélgettem, ők mondták, hogy mennyire különleges a Dreher, mert ugyan nálunk is volt kihívás és stressz, de mi megkérdeztük az ügynökségi kollégákat, hogy hogy vannak, mi tudunk-e segíteni nekik. Azt jelezték vissza, hogy ez nemcsak jól esett nekik, de különlegesnek bizonyult, nem ez volt az általános.

- Több mint két évtizedes pályafutás van már mögötted, sok mindenbe beleláttál, mert voltál vállalati oldalon és ügynökségi oldalon egyaránt, többféle iparágat láttál. Hogyan tudod ezt a sokrétű tapasztalatot hasznosítani a mostani munkádban, pláne vezetőként?
- A Coca-Colának én mindig nagyon hálás leszek, ott nőttem fel szakmailag. Többet jelentett számomra, mint egy munkahely, a családom volt, nagyon sok barátot szereztem ott, sőt, a férjemet is a Coca-Colánál ismertem meg. Pályakezdőként, asszisztensként helyezkedtem el, tizenöt év után az európai csoport egyik szakmai vezetőjeként távoztam. Olyan erős csapat tagja lehettem, olyan tudást, olyan alapokat kaptunk, hogy a mai napig ez adja a versenyképességemet. Tizenöt év után nem volt könnyű döntés a váltás, de akkor azt éreztem, hogy mivel ez volt az első munkahelyem, egyetlen iparágat, egyetlen céget ismertem, vágytam valami új megismerésére, kilépni a komfortzónámból. Mi lehet erre a válasz? Ügynökség, mert azt gondoltam, hogy egy ügynökség nagyon sok mindenre rálát. Akkor még nem tudtam magamról, hogy vajon vállalati vagy ügynökségi ember vagyok-e inkább. De az ügynökségnél is helyt álltam, nagyon szép projekteket csináltunk, de aztán rájöttem, hogy én vállalati ember vagyok, és amikor kaptam egy lehetőséget a Telekomtól, éltem vele.

- Már csak ezért is lehetnél példakép bárki szemében, mert egy nagyvállalati, nemzetközi feladatokra kiterjedő pozíció után tovább állhattál volna egy másik multihoz, mégis inkább úgy döntöttél, hogy ki kell próbálnod az ügynökségi vonalat. Mi az, amit az ügynökségi munkád adott a szakmaiságodhoz? Mit hoztál onnan magaddal?
- Az ügynökségi karrierem rövid volt, egy év, de talán a legesleghasznosabb. Ha lehetne, akkor azt mondanám, hogy minden vállalati kommunikációs vezetőnek minimum fél évet ügynökségi oldalon kellene eltöltenie. Pont azért, hogy meglássa azt, hogy vannak üres túráztatások, vannak nem jól átadott briefek és nem hatékony munkakapcsolatok. Ebből azt vittem el és alkalmazom ma is, hogy az ügynökség az a vállalatunk kiterjesztett csapata, sokkal jobban kell rájuk vigyázni. Nem szabad kiégetni az ügynökségi embereket, mert nem ez a cél. Nem adunk briefet karácsony előtt egy nappal január első hetére. Nem kérjük számon azt, amit akár a saját belső csapatunktól, vagy magunktól nem várnánk el. Le a kalappal az ügynökségi vezetők, szakemberek előtt. Azt gondolom, hogy adott esetben magasabb szinten állnak tudás, habitus, tapasztalat, tolerancia szempontjából, mint adott megbízók, mégis megfelelő érzékenységgel tudják kezelni az ügyfeleket. Hatalmas tanulás volt nekem ez, hogy mekkora alázatra és rugalmasságra van szükség az ügynökségi munkához.

- Az ügynökségeknél dolgozó szakemberek biztosan örülnek az ilyen gondolatoknak. Talán épp ez a látásmód kellett ahhoz, hogy jó vezető váljon belőled. Melyik karrierállomásod tett hozzá a vezetői tapasztalataidhoz?
- A Well PR-nél öt fős csapatom volt, ott kezdtem el igazán felfedezni a képességeimet, mint vezető. Miután a Telekom levadászott és ismét nagyvállalati közegben találtam magam, 25 ember munkáját irányítottam. Emlékszem, hogy először nem akartam elvállalni a Telekom által kínált feladatkört, mert ez egy belső kommunikációs vezetői pozíció volt. Én a vállalati kommunikáció teljes palettájában érzem magam otthon, féltem, hogy ez kevés lesz. De ahogy megismertem a csapatomat, egy igazi think-tanket, teljesen oda voltam, olyan tehetséges emberekkel volt tele. Akkor azt mondtam, hogy ide vele. Ezzel a csapattal nekem élmény volt a vezetővé válás. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, találkozni is szoktunk, eljöttek a Dreherbe is meglátogatni.

- Merthogy a telekommunikációs szektor után jött a söripar.
- A korábbi vezetőmnek, Békefi Gábornak nem tudtam ellenállni. Nekem ez egy nagy ajándék volt, hogy vele még egyszer együtt dolgozhattam. Amikor a váltásról döntöttem, leginkább ez játszott szerepet, akkor még nem vonzott a Dreher, nem volt kapcsolódásom a céghez. Miután bekerültem a Dreherhez, ez azonnal megváltozott – valamit tud ez a vállalat. Valahol a családi vállalkozás és a multi között van, szó szerint négygenerációs munkahely. Mindenki köszön mindenkinek, a kollégák a takarítókat is ugyanúgy megkérdezik, hogy vannak. A gyárban pedig látni, ahogy a nagyapák, apák adják át a fiaiknak a stafétát. Ott van a 170 éves dreheri történelem, de amíg be nem lépsz oda, vagy nem hallod ezeket a sztorikat csillogó szemmel elmesélve, addig nem érint meg – de amikor valaki „belép a dreheri világba”, gyakran halljuk azt, hogy „hát én ezt nem is gondoltam volna”. Akkor és ott megtörténik a varázslat.

- Így hét év után még tart a varázslat?
- Mi arra vállalkoztunk, hogy leporoljuk és újra felépítjük azt a bizonyos dreheri örökséget, és ehhez egy nagyon jó vezetői csapat jött össze. Az eddig eltelt hét év egy fantasztikus építőmunka volt. Most túlvagyunk egy ügyvezetőváltáson, és az új ügyvezetőnkkel folytatjuk azt, amit elkezdtünk. A kollégák közül többen kérdezték, hogy így, hogy Gábor elment a cégtől, én vajon maradok-e. Azt válaszoltam, hogy nekem még itt dolgom van. Nagyon szeretem a csapatomat, a kollégáimat, rengeteg emberrel tudok mélyen kapcsolódni. Szeretem ezt a munkát, és boldog vagyok, amikor azt látom, hogy hozzájárulhattam ahhoz, hogy adott kolléga emberileg és szakmailag is kiteljesedjen. Mindezek mellett én egy „doer” vagyok, szeretek életre kelteni dolgokat és értéket teremteni.

- Ami mit jelent számodra?
- Csináljak bármit is, azt a legjobb tudásom és elkötelezettségem szerint csináljam és legyen eredménye, hatása. Ha kell, elmegyek kétkezi munkát végezni. Németországban, amikor diák voltam, például szüretelni mentem, de voltam bohócnak öltözött szórólapot osztó kolléga is. Szerintem mindenkinek meg kell tapasztalnia azt, hogy minden munka értékes és minden pozíció mögött egy ember, egy személyiség van. Jó lenne, ha nem ítélnénk meg az embereket a munkakörük alapján. A mai világban annyira könnyen ítélünk, és a mai kommunikáció is segíti ezt. Annyira jó, amikor minőségi idő keretén belül tudunk beszélgetni, mint most: látod a gondolkodásmódomat, egy kicsit megérzed, mi rejlik bennem. De amikor valaki „csak” olvas valamit valaki másról, rögtön ítél általában.

- A kommentkultúra ezt hozta?
- Igen. Kicsit olyanná vált a hitvallásom, hogyha kérdeznek, persze válaszolok, de inkább csinálom a dolgom. Gyere el, ismerd meg, nézd meg. Nem a kommunikáció az elsődleges ilyen értelemben.

- Érdekes, hogy ezt mondod, hiszen közben a PR arról is szól, hogy elsődlegesen kommunikálni kell a vállalatodról.
- Én egyre inkább az élményt próbálom átadni. Hihetetlen ereje van a szónak. Ugyanakkor nem tudom, hogy ez a szó a te szótáradban valóban azt jelenti-e, mint az enyémben, ezért csak gyere el, és tapasztaltad meg. Persze van a „szokásos” külső kommunikáció, de egyre inkább felfedezem, hogy mennyire más, ha élményszerűen adjuk át az üzenetet.

- Ha valaki ma jó kommunikációs szakemberré szeretne válni, akkor jó, ha ezt észben tartja, hogy az élményekben is gondolkodjunk, és ne csak a szavakban. Mi kell még? Milyen készségekre van szükség, milyen tudásra?

- Az empátiát mondanám első helyen. Empátia nélkül szerintem nincs jó kommunikációs ember. Olyan szinten meg kell érezned, hogy milyen közegben vagy, mit mondhatsz, hogyan mondhatod, hogy nem tudod jól csinálni, ha nincs elég empátiád. Emellett szerintem nagyon fontos a kritikus gondolkodás. El kell döntened, hogy a stratégia mentén hogyan lépsz, mit teszel, ha éppen valami történik. A kíváncsiság pedig a legnagyobb hajtóerő, hogy tanulj, jobbá válj. Nem mással kell versenyezned, hanem önmagaddal, a saját lustaságoddal, a saját kényelmességeddel.

- Mit emelnél ki a vezetői készségek közül követendő mintaként?
- A vállalati kultúraépítéshez szükséges készségeket mondanám itt. Nagyon sokáig nem értettem, hogy a legnagyobb vezetők miért beszélnek egyfolytában a vállalati kultúráról. Most már tudom, hogy ez mindennek az alapja. Ha vezetőként nem tudod megfelelően felépíteni a vállalati kultúrát, akkor nem tudod eljuttatni A-tól Z-ig a csapatot a feladatokkal. Meg kell nyerned őket egy közös üggyel, azaz egy erős, transzparensen kommunikált stratégiával, tudniuk kell, hogy számíthatnak rád. Hitelesnek kell lenni, ehhez pedig konzisztens munka kell, tiszta és számonkérhető KPI-okkal. Az extra teljesítmények egy bizalmi légkörben fognak előjönni, ahol mindenki önmaga tud lenni. Ez aztán versenyelőnyként manifesztálódik. Nem baj, ha valaki máshogy gondolkodik, nem baj, hogyha az illető egy dologban jobb, egy másikban meg pont nem – kaphat segítséget. De ezt nyíltan ki kell tudni rakni, hogy nézd, én ebben kérek segítséget. Az én csapatomban például ez jól működik és természetes módon.

- Gyakran hallani azt a meglátást, hogy egyre nehezebb jó szakembereket találni a piacon. Te viszont épp azt meséled, hogy remek a csapatod, a Telekomban is kiváló kollégákkal dolgoztál együtt, és a Coca-Cola szakembereitől megkaptad a lehet legjobb alapot. Hogyan sikerül körbevenned magad mindig jó emberekkel, miközben másoknak kihívás megtalálni az igazán passzoló csapattagokat?
- A vonzást törvénye, szokták mondani. Bevonzod azokat, akik ugyanolyan elszántsággal rendelkeznek, akiket ugyanúgy inspirál az, ha van egy kihívás előttünk, akiknek ugyanúgy érték az őszinteség, a sebezhetőség felvállalása.

- Akkor a szakmai készségek mellett valami olyasmi is fontos, hogy emberileg jól tudjatok kapcsolódni, jó legyen az együttműködés?
- Mindenképp. Ami még nélkülözhetetlen, az a szakmai alázat. Kell az is, hogy valaki tudjon önállóan is, de csapatban is dolgozni, és maradjon mindeközben önazonos. Elfárad, ha nem lehet az. Nekem az a tényező is számít, hogy jól érezze magát a kolléga. Nem akarok egy munkatársat felvenni csak azért, mert a pénz, vagy a multi jelentette kihívás motiválja csupán, az is lényeges, hogy ő is jól érezze magát. Nem fogom azt felvenni, aki tökéletes score-okat ért el, vagy fantasztikus prezit készít, ha látom, hogy testidegen neki a közegünk, mert nem teszek jót vele, és a csapatommal sem.

- Ezért is kellene a személyes interakciókra törekedni, és nem beérni az online világgal. De ha már online világ: ha most még a kollégáiddal szemben nem is elvárás, de mondjuk a feltörekvő generáció számára üzennéd-e azt, hogy egy jó PR-es ápoljon szoros barátságot a ChatGPT-vel?
- A világ fejlődik, a gyerekeimen látom, hogy köpik-vágják a ChatGPT kezelését is. Csak egyet ne felejtsünk el: amennyire ez beépül egy teljesen természetes tudássá, készséggé, annyira altat is. A kritikus gondolkodás pedig szerintem egyre inkább felértékelődik. Azt gondolom, hogy kell tudni ismerni ezeket az AI-eszközöket, és kell tudni nagyon jól alkalmazni, és biztosan számtalan dologban fognak nekünk segíteni, de ne lustuljunk el.

- Tartasz tőle, hogy az AI kinyírja az emberi kreativitást?
- Szerintem tudni kell egyensúlyt tartani. Az emberi kreativitás annyira különleges, annyira egy önkifejező eszköz, hogy ha egy mesterséges intelligenciát belerakunk, akkor az nagyon megborítja az önazonosságot. A nap végén a lélek nagyon meg tudja betegíteni a testet, hogyha nincs jól. Ha elveszítjük az önazonosságot, nem fogunk tudni teljes életet élni, akár mesterséges intelligenciával, akár anélkül. Egyfajta érettség, egyfajta bölcsesség kell, hogy ezt belássák az emberek. Hiszem, hogy úgy kell létezni, dolgozni, hogy értékes lenyomatot hagyjunk a másikban, segítsük őt abban, hogy önazonossá tudjon válni. Egy vezetőnek ez a feladata, hogy egy olyan megvilágítást adjon, hogy a másik az önazonosság által egy teljesebb életet tudjon élni.

- Egy nem szakmabeli számára a PR valami olyasminek tűnik, mint amikor álarcot veszünk az arcunk elé, másnak láttatjuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk, hogy minden egy kicsit szebbnek, jobbnak, barátságosabbnak tűnjön. Az alapján, amit eddig mondtál a szakmai hitvallásodról, te nem ennek a híve vagy, hogy álarcokat pakolgassunk magunk elé, hanem azt szeretnéd elérni, hogy legyünk olyanok, amilyenek valójában vagyunk. Önazonosak. De mintha nem sokan lennének, akik hozzád hasonlóan vélekednek. Hogy látod ezt?
- Szerintem sokan hisznek az őszinte és transzparens kommunikációban. Ugyanakkor, ha valakit boldoggá tesz, engem nem zavar, használjon álarcot. De azt gondolom, hogy valamennyiünknek nagy felelőssége van, és most már nem is csak a PR szakmára gondolok, hanem általában az emberekre. Olyan jó lenne, hogyha mindenki egy kicsit önmagán, a cégén túl tudna gondolkodni. Felelősek vagyunk egymásért!

- Mire fókuszáljanak a leendő kommunikációs szakemberek, mit tanuljanak, milyen hibákat ne kövessenek el?
- Legyenek nyitottak. Meglepő módon sokat lehet tanulni az idősebb generáció tagjaitól, még akkor is, ha esetleg nem mindegyikük annyira profi mondjuk egy ChatGPT vagy egy TikTok kezelésében. Üzenem a tapasztaltabb generációknak is, hogy legyünk nagyon nyitottak a fiatalokra, mert sok mindenben nagyon okosan látnak dolgokat, meglepő módon érettebben a koruknál. Ugyanakkor őket egy kis türelemre inteném. Sok fiatal önéletrajzában láttam most a kiválasztási folyamatoknál, hogy külföldön tanultak, akár több diplomájuk is van. Erre legyenek nagyon büszkék. Ugyanakkor sokan közülük meg vannak győződve arról, hogy a diplomák száma egyenlő a sok munkatapasztalattal. A kettő nem ugyanaz. Javaslom, hogy adják meg maguknak a kellő időt, hogy minőségi munkatapasztalatot és élettapasztalatot szerezzenek a diplomáik után. Kell, ők lesznek többek általa és segíti az önismeretüket.

- A saját csapatodban, vezetőként hogyan tudod inspirálni a téged körülvevőket, hogy nyitottabbak legyenek, bizonyos készségeket fejlesszenek?
- Felhatalmazással, nagyon bízom bennük. Mindig kérdezhetnek, soha nem hagyom őket cserben. Dicsérettel, folyamatos visszajelzéssel és ünnepléssel motiválom őket. Keveset ünneplünk általában céges kultúrákban. Annyira rohanunk, de ez legyen fontos.

- Mi volt az a siker, amit utoljára megünnepeltetek?
- Mondjuk amikor a 170 éves évfordulóhoz kapcsolódó feladatokon dolgoztunk házon belül, akkor a csapatnak nagyon megköszöntem a munkáját. De rendszeresen előfordul, hogy a csapatmegbeszéléseken külön kiemelem, hogy ki mit csinált, hogyan járult hozzá ahhoz az adott sikerhez az ő projektje, elismerően megemlékezünk egymás teljesítményéréről.

- Akkor ne pezsgőbontásra gondoljunk ünneplés címszó alatt?
- Nem feltétlen kell nagy dolgokra gondolni. Elég, ha az érintett szemébe nézel, és azt mondod, hogy ez most nagyon-nagyon rendben volt. Csak legyen párbeszéd, legyen folyamatos visszajelzés.

- Egy korábbi interjúdban mondtad azt a kiemelendő értékek kapcsán, hogy a nap végén az értékek egyensúlya, a kiegyensúlyozottság számít. Ezt a kiegyensúlyozottságot, ami egyébként árad belőled, hogyan lehet elérni?
- Én békében vagyok önmagammal. Nem tudom, hogy ezt hogyan kell csinálni. Mindig nagyon hálás vagyok azért, hogy nekem ilyen belső rendszert adtak onnan föntről. Jó szülőket kaptam, akik szép értékeket adtak át. Szerető családom van most is, ahol nincsenek játszmák. Azért vagyunk, hogy egymást segítsük, egy szeretetburok van otthon. Én a munkahelyemen sem játszmázom, egyszerűen adom, amit kell, és nincs görcs bennem. Ha holnap kiraknak, akkor tudomásul veszem, de én nem akarok kényszerből megfelelni. Tisztában vagyok azzal az értékkel, amit én tudok adni, ha szükség van rá, akkor nagyon szívesen adom is, ha nem kell, az is rendben van, akkor megyek tovább oda, ahol esetleg kell. Mindig hálás vagyok, nálam mindig félig tele van az a bizonyos pohár. Szerintem a hála az alapja a boldogságnak.

- Pedig simán el tudom képzelni, hogy már akadtak olyanok, akik megkérdezték tőled, hogy de hogy csinálod, mitől vagy ilyen békés és harmonikus.
- Valószínűleg kell ehhez egy érettség, egy életkor. Voltam nagyon nehéz szituációkban, megedzettek. Amikor apukám öt évvel ezelőtt, karácsony előtt egy nappal meghalt, akkor én megköszöntem, hogy nekem ilyen apuka jutott – amellett, hogy mélyen átéltem a veszteséget is. Van még egy dolog, ami talán idetartozik: azt vallom, ha szülővé válsz, jobb vezető leszel. Mindig úgy gondolkodom, hogy ha majd a gyerekeim egyszer belépnek a munkaerőpiacra, akkor milyen vezetőt képzelnék el nekik, és törekszem arra, hogy olyan vezető legyek, mint akit nekik kívánnék. Aki támogatja, aki elismeri az értékeiket, észreveszi, ha maguk alatt vannak. Csak embernek kell lenni.

- Ennyi lenne a recept?
- A Coca-Colában kaptam egy életre szóló tanítást. Két hete voltam ott asszisztensként, amikor a The Coca-Cola Company első számú nagy vezetője Amerikából, Atlantából odaérkezett látogatóba, ami különös jelentőséggel bírt, mert annyira kicsi a magyar piac. Hatalmas, két méter feletti embert képzeljünk el, ahogy elővette a névjegykártyáját egy nagy belső céges meetingen, majd megkérdezte: tudjátok-e, hogy ki vagyok? Mindenki rávágta, hogy persze, tudjuk, az első számú ember a vállalatnál. Erre ő fogta a névjegykártyáját, és letépte a titulusát és a logót, csak a neve maradt ott, majd azt mondta: akkor kezdjük még egyszer, tudjátok-e, hogy ki vagyok én? Néma csend. Ez volt a reakciója: egyet tanuljatok meg, nem a logó és nem a titulus tesz benneteket igazán nagy vezetővé, hanem az az emberi hozzáállás, amit képviseltek minden nap a partnerek felé, az embereitek felé és a fogyasztók felé. Két hete voltam ott, de ez egy akkora hatalmas tanítás volt számomra, hogy később is meghatározóvá vált. Én azóta ezt vallom. Teljesen mindegy, hogy mi van a névjegykártyámon.

- Most, hogy közeledünk az év végéhez, jönnek majd a számvetések, hogy mi volt jó, mi nem, mit tervezünk jövőre. Ha ki kellene emelni valamit, hogy az idei év mitől volt meghatározó, mi volt a különlegessége, és mi az, amit majd valószínűleg a 2025-ös év hoz, akkor mit mondanál?
- Mi most kezdtük el a Dreheren belül a Mestertervet, ez a magyar söripar eddigi legnagyobb beruházása, egy tízéves terv, és a belső kommunikációnak nagyon fontos szerepe van benne. Most kezdem el igazán azt felfedezni, hogy a belső kommunikációnak és a munkáltatói márkának mekkora ereje van. Ha az lenne a kérdés, hogy szerintem mi a jövő legfontosabb területe, ami el fogja dönteni a versenyt sok esetben, akkor az a vállalati kultúra lesz. Pont azért, mert nagyon sok a változás a munkaerőpiacon. Nagyon sok fajták a generációk, nagyon változik a munkaerőpiac maga, és aki a vállalati kultúra, illetve a munkáltatói márka kapcsán következetesen, jól tud építkezni, az hosszú távon nagyon sokat tud nyerni.

Szabó Ibolya és Szinai Ádám

Bőhm András, Szabó Ibolya, Varga G. Gábor (Balatoni Zsófia képviseletében) Szinai Ádám

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!