Csermely Ákos: Zsuzsa, miután több éve televíziós vagy, imádod a színpadot, a rádiót, mitől jött a késztetés a podcast készítésre? Mit gondoltál, amikor jött a felkérés a podcaskészítésre?
Demcsák Zsuzsa: Igazából a felkérés és bennem az igény nagyjából egyszerre született meg. Az, hogy az ember podcastot készít, szerintem szervesen következik abból, amerre a televízió világa halad, és amerre az embernek az alapvető érdeklődése és belső vágyai is haladnak. Ráadásul ez nem korfüggő, mert én a Z generációs gyerekeimen is látom a podcast iránti érdeklődést. A Példaképek esetében ez a kettő egy nagyon szerencsés időpontban találkozott, tökéletesen ugyanazokkal az elképzelésekkel, egy nagyon jó csillagállás alatt.

Te hová helyezed a podcastot most a média palettán?
Demcsák Zsuzsa: A podcastot a média palettán és mindenkinek a személyes életében is el kell helyezni. A nagyon gyorsan változó környezetben, a pillanatnyi ingerekben óriási az igény arra, hogy mélyebb tartalmakat is fogyasszunk, hogy emberi történeteket ismerjünk meg, hogy saját magunkkal is foglalkozzunk. A rapid villódzás és a harmonikus hullámzás kiegészítik egymást.

Neked mennyire van jelen az életedben?
Demcsák Zsuzsa: Én sokat vasalok, főzök és edzek. Naponta kétszer főzök a gyerekeknek, az ebédet viszik a suliba magukkal és este is friss vacsorát kapnak. E tennivalók alatt én mindig podcastot hallgatok. Ezzel megteremtem a saját kis világomat, amiben ott, és akkor elmélyülök. Be a füles és attól kezdve teljes mértékben a podcasttal és azzal foglalkozom, amit az a beszélgetés kivált belőlem.

Hogyan választasz podcast témát?
Demcsák Zsuzsa: Alapvetően amerikai podcastokat hallgatok, elsősorban a táplálkozástudománnyal, egészségmegőrzéssel, a hormonokkal, a longevity-vel kapcsolatban, és különféle új kutatásokról szintén ilyen témakörökben.

Máshogy kellett készülnöd a podcast felvételekre, mint amikor egy rádió-, vagy tévé adásra, esetleg színpadi fellépésre készülsz?
Demcsák Zsuzsa: Nagyon érdekes tapasztalás volt ez számomra. Egy rádiós vagy televíziós műsorra pontosan tudom, hogy miként kell felkészülni. Legyen szó egy élő műsorról, egy felvételről, egy magazin-, vagy bármilyen műsorról, azt az ember tudja, megtanulta, ezerszer csinálta már. A podcastra a klasszikus készüés mellett igyekeztem felmérni, milyen hosszú is az idő, amely egy beszélgetésre a rendelkezésre áll. Azt az időt, aminek ilyen bőségére nagyon régóta nem volt példa a munkám során, hogy ennyit lehet valakivel beszélgetni, és ez bizonyult a legnehezebb feladatnak. Annál is inkább, mert jellemzően abban szocializálódtam, hogy öt-hét, nagyon szerencsés esetben tíz-tizenkét percem van egy vendégre, egy beszélgetésre. Tehát nagyon gyorsan kell a lehető legtöbb információt kihúzni a riportalanyból és a néző legfontosabb kérdéseire választ adni. Hiszen a riporter semmi más, mint a néző, a hallgató szócsöve. Nem más történik, mint megkérdezzük azt, amire a nézők kíváncsiak, csak éppen mi vagyunk abban a szerencsés, privilegizált helyzetben, hogy föl is tehetjük ezeket a kérdéseket.
De a podcast esetében erre egyszerűen nem lehetett úgy készülni, hogy ezt az időt megpróbálom fölmérni és jól beosztani. Nekem ezért a legnagyobb tanulsága a podcastkészítésnek az, hogy hagyni kell, hogy az ember belehullámozzon a beszélgetésbe. Teljesen más a dinamikája. Nem belekérdezünk, nem azonnal akarunk valami jó felütést, valami jó első kérdést - ahogyan ezt egyébként nagyon gyakran szoktam tanítani kérdezéstechnikában -, hanem csak bele kell folyni és aztán jön minden.
De ettől eltekintve ugyanaz a felkészülés szükséges egy podcasthoz, mint bármilyen más beszélgetéshez., csak sokkal, de sokkal több időt igényel a könyvek olvasásával, kutatásokkal, a teljes elmélyüléssel együtt.

A TV2 online platformja folyamatosan fejlődik. Hol tart most ez az építkezés?
Csikesz Erika: A TV2 online platformja az utóbbi két-három év sikeres teljesítményének köszönhetően élen jár a digitális látogatottság terén, miközben a lineáris nézettségben is piacformáló szerepünk van. Egyértelműen jól látható a lokális tartalom iránti kereslet és a TV2 jogtiszta, szabályozott környezetben kínál ilyen tartalmakat. A célunk, hogy a fogyasztói élményt folyamatosan javítva prémium, minőségi tartalmakkal – például a "Példaképek Demcsák Zsuzsával" podcasttal – még szélesebb közönséget érjünk el.

Honnan jött a példaképek bemutatása és a szándék, hogy tőlük kaphassunk arany mondatokat az élethez?
Csikesz Erika: Tavaly végeztünk egy átfogó Inspira kutatást, amelyben azt mértük fel, hogy a TV2 Play hol tart, mit gondolnak róla a fogyasztók, mivel elégedettek, milyen fejlesztésre, átalakításra lenne szükség. E felmérés során egyértelműen kirajzolódott az az irány, hogy ezzel a fajta műsor-tipológiával és zsánerrel mindenképpen szükséges foglalkoznunk. Az emberek igénylik a dedikált tartalmakat, a hazai gyártott produkciókat. Mi a széles, diverzifikált, színes programkínálatban hiszünk, ami által a TV2 Csoport is piacvezetővé vált az utóbbi három esztendőben. Ennek egyik kiváló eredménye a napokban látható fantasztikus Hunyadi siker, amely gyakorlatilag rekordokat döntöget a nézettségi versenyben. De ide sorolhatnám A Nagy Duett produkciónk legújabb évadának sikeres indulását, vagy éppen a hétköznap esténként - pont Zsuzsa aktív részvételével, műsorvezetésével és Gáspár Zsoltival futó Farm VIP produkciónkat. Ezek mind teljesen más jellegű műsorok. Lineárisan szeretik a lokális tartalmat fogyasztani a fogyasztók, és ennek gyakorlatilag egyfajta digitális leképezése az, amit mi alapvetően csinálunk a TV2 Play-en. De mindamellett, ahogy említettem, teljesen új rányba is mozgunk, és erre kiváló példa a tavaszi szezonnak a zászlóshajója, a Példaképek Demcsák Zsuzsával vadonatúj podcast sorozatunk, amely március 21-én, pénteken debütál.

Előfordult olyan, hogy kikerülte a válaszadást a beszélgetőpartnered és neked terelő kérdésekkel, burkolt kérdésekkel kellett kiszedned belőle az igazságot?
Demcsák Zsuzsa: A podcast ebből a szempontból is teljesen máshogy működik, mint az élő adásb. Akivel a beszélgetés készül tudja, hogy egy hosszú beszélgetésre jön. Szeretettel és szívesen vállalják, hiszen ismerem azokat az embereket, akikkel leülök beszélgetni. Ez nagyrészt azért annak is köszönhető, hogy lassan harminc éve ebben a szakmában vagyok és ennek során alkalmam volt sok emberrel találkozni. Ők alapvetően akarnak beszélgetni, van mondanivalójuk, ráadásul tudnak jól történetet mesélni. Az én feladatom elsősorban az, hogy olyan légkört teremtsek, ami személyes, intim, de nem intimpistáskodó, ahol nem bánják meg egyetlen egy szavukat sem, viszont egy kicsit azt az emberi arcukat tudják megmutatni történeteken keresztül, ami által valósággá válnak a tények, a számok, az eredmények.

Amikor elkezdesz kérdezni, akkor az embereket föl kell lazítanod, be kell tudnod látni a lelkükbe, hogy megnyíljanak, de mégse váljál vallató tisztté. Hogyan éred ezt el
Demcsák Zsuzsa: Én azokat a podcastokat nem is hallgatom, ahol vallató tisztek kérdeznek, vagy a gyors adok-kapok van. Ezeknek az adásoknak pont az a lényege, hogy itt van lehetőség hosszan beszélni. És hagyni is kell, hogy az interjúalany kibontakozzon és terelgetni azokban a témakörökben, amiket előzetesen összeállítottunk. Itt egyszerűen csak hagyni kell a másikat beszélni és szerintem ez a nagy dolog benne. Másrészt pedig, ami nagy hiba, hogy sok podcaster saját magáról beszél és ezért perceken át teszi fel a kérdést. Ez teljes nonszensz. Nem szabad a saját nagyságunkat fölértékelni amiatt, hogy mi vagyunk a mikrofonnak azon az oldalán. Viszont tudni kell kihozni a vendégből azt, ami egyébként nagyon sok hallgatónak valódi értékként, példaértékként szolgál, mert vele is megtörténik. Másként és máshol és más mértékben, de a minta azonos lehet. A podcastnak az a lényege, hogy ha az embernek van egy elakadása, egy olyan gondolat, ez a bizonyos arany mondat, ahogy te szereted emlegetni, akkor ezeket hagyni kell kimondani. Ugyanakkor nem tudhatjuk, hogy kinek mi lesz az az arany mondata, vagy kinek mi segít abban az elakadásában, vagy a gondolatai tovább görgetésében, a múltjának a lezárásában. Lehet, hogy tényleg csak egy mondat a százhúsz percből, de akkor is azt a mondatot az elejétől a végéig el kell tudnia mondani. Itt nem a riporter saját nagyságának a fitogtatásáról van szó. Sőt, legkevésbé.

Zsuzsi, volt neked olyan eset az életedben, hogy valakivel riportot csináltál, mondtál neki valami olyasmit, amitől ő megfogalmazott egy arany mondatot és ezzel megváltoztattad az életét anélkül, hogy ez szándékod lett volna?
Demcsák Zsuzsa: Képzeld, nagyon sok ilyen volt. Évekkel később mesélték el, hogy amit kérdeztem tőlük, arról akkor még ők maguk sem gondolták volna, hogy az mennyire fontos az életükben. Sokszor csak valakinek a szeme pici rángásából látod, hogy ott egy kicsit több van, mint amit elmond. Olvasol a testbeszédéből, amiből valamit észlelsz, és ezt te szavakba tudod önteni, kérdés formájában fel tudod tenni. Az a kérdés pedig betalál anélkül, hogy bántó lennél, anélkül, hogy te diadalt akarnál ülni felette, vagy meg akarnád neki mondani a tutit. Ha egy kérdést úgy teszel föl, mintha az már benne is megfogalmazódott volna, de nem állt össze, még nem mondta ki soha önmagának sem, akkor értél célba.

Tanultál más podcastosoktól? Ki a te podcast-példaképed?
Demcsák Zsuzsa: Friderikuszt nagyon szeretem hallgatni. Ő az egyetlen magyar, akit rendszeresen hallgatok. Persze a felkészülés ideje alatt szerintem nincs olyan, akinek ne hallgattam volna bele legalább a podcastjébe. A külföldiek közül pedig a “The diary of a CEO” a kedvencem. Kettő, kettő és fél órás beszélgetések vannak benne. A srác úgy kérdez, hogy pontosan tudja, miként vigye tovább a beszélgetést. Picit sem avatkozik bele a másik privát szférájába, de mégis megnyílnak neki és sok mindent elmondanak magukról, miközben egyébként a tanulmányukról, meg a szakterületükről beszélget velük. Na, ő egy fantasztikus podcaster. Ez a nagy dolog, amikor olyan légkört tudsz teremteni, hogy utána nem csak, hogy megnyílik a riportalany, de nem is bánja meg, hogy megnyílt és emberként is megmutatkozik. Egyébként az igazán nagy emberek azok, akik vállalják azt, hogy emberek tudnak lenni, csak megválogatják, hogy ezt kinek mutatják meg. És hogyha te leszel az a privilegizált, akinek ezt megmutatja, na akkor én már azt mondom, hogy valamit sikerült elérni ebben a műfajban.

Erika, hogy esett a választás Demcsák Zsuzsára?
Csikesz Erika: Egy személyes gondolattal kezdem: Zsuzsával mi a „Közgáz”-on tanultunk, én még onnan ismerem őt. Az évek során számos sikerprodukciónak volt a háziasszonya, műsorvezetője. Megvan az a fajta újságírói vénája és szerkesztői látásmódja, ami hozzásegíti a produkciót a sikerhez. Az, hogy ő aktívan részt vesz minden egyes rész-munkafolyamatban, nekünk nagyon fontos. Zsuzsa aktívan ellát bennünket megannyi gondolattal, javaslattal, instrukcióval, rendkívül kreatív. A felsoroltakon felül pedig a közgazdász múltja is predesztinálja erre a feladatra. Neki is van egy korábbi brandje, amit hatékonyan tudtunk kapcsolni a sorozathoz. Valamint a témába vágó könyve is megjelent korábban.
Az elsődleges visszajelzések alapján elmondható, hogy ez egy rendkívül hiánypótló és unikális tartalom lesz a hazai podcast-piacon. Nagyon nagy a várakozás, mind a hallgatóság, mind pedig a hirdetői oldal részéről.
Zsuzsával közösen állítottuk össze a vendéglistát. Személye nagyon sokat nyomott a latba, amikor a meghívottak mérlegelték, hogy elvállalják-e a felkérést. A vendégeket illetően igen színes a paletta. Alapvetően nem az volt a célunk, hogy egy megmondó műsort készítsünk, Inkább olyan személyeket és életutakat szeretnénk bemutatni, hogy azon túl, hogy ott egy ismert név, ki az ember mögötte. Ez a formátum pedig kiválóan felszínre tudja hozni ezeket az információkat. Vajon hol kapcsolódik mindez a hallgatóság személyes életútjához? Ha meghallgatják az adásokat, akkor mi azt szeretnénk, ha az elraktározott mondatokból, szituációkból, történetekből egy-egy olyan személyes kis csomag állna számukra össze, ami a későbbiekben inspirálja őket, emlékezteti valamire, motiválja egy adott döntésben vagy helyzetben, hogy tovább tudjanak lépni és ezáltal pozitív irányba változzon az életük.

Deklaráltan szórakoztató podcastot csináltok. Hogyan hozod össze a szeriőz, esetenként kemény információt, a szórakoztatva tanítani elvvel?
Demcsák Zsuzsa: A legszeriőzebb dolgokat kell a leginkább történetekkel átadni az embereknek, mert úgy tud átmenni a szélesebb közönséghez, úgy jegyezzük meg őket. A bevonódás alapja a történetmesélés.

Láttam a meghívottak névsorát, és láttam benne olyan embert, akiről nehezen tudom elképzelni, hogy ne a számokról beszéljen. Miként vezeted úgy a beszélgetést, hogy mégis szórakoztatóvá váljon?
Demcsák Zsuzsa: Amikor ezek az emberek leülnek a barátaikkal beszélgetni, akkor történeteket mesélnek, akkor egymást és magukat is szórakoztatják. Hogyha ezt a légkört sikerült megteremtened, akkor átjön mindaz a mondanivaló, ami neked, a nézőnek és neki is fontos.

Ha a felvétel előtt érzed, hogy ő egy kicsit kocka, akkor például kimentek egy kicsit az előtérbe beszélgetni, hogy feloldódjon, hogy megkapd a bizalmát?
Demcsák Zsuzsa: Ez egy nagyon érdekes kettősség. Nem szabad túlságosan sokat beszélgetni előtte, mert nem szabad ellőni a patront. Egyrészt nem tudsz úgy rácsodálkozni akkor a válaszra, másrészt pedig nem tudsz úgy kérdezni, hogyha már hallottad azt, amiről beszélgetni fogtok. Számomra is izgalmas, hogy hol húzódik az a határ, amit meg kell tartani, hogy utána a beszélgetésben hangozzon el egy adott gondolat. De előzetesen már azért megjegyzem és pontosan detektálom, hogy mik azok a pillanatok, amiknél majd tudom, hogy itt kell továbbmenni, vagy majd arrafele kell terelni, úgy kell kérdezni. Ezeket szépen végig is követem egy-egy beszélgetés során. De ez egy nagyon fine-line, amin egyensúlyozni kell.

Kik vannak a vendég névsorban?
Demcsák Zsuzsa: A „Shell-es” Kapitány Istvánnal fogok először beszélgetni, aki mindezidáig a magyar menedzserek köréből a legmagasabb nemzetközi pozícióba jutott. Őt nagyon régóta ismerem és ráadásul hosszan elő-interjúztam. Nála pont az a helyzet volt, hogy meg kellet próbálnom hátra lépni kettőt és elfelejteni mindazt a benyomást és ismeretanyagot, ami róla van. Ezen pedig pont ő segített rengeteget. Ahogy meégrkezett a stúdióba és ahogyan viselkedett mindenkivel, a közvetlensége, az embersége olyan átütő volt, hogy tudtam, hogy ezzel kell kezdenem a beszélgetést. Vagyis, hogy ez neki tanult viselkedésminta, vagy ösztönből jön. Már is gördülékenyen elindultunk a beszélgetéssel, úgy, hogy ismertem őt, de mégis valami mással lendültünk bele.

Ő egy nyitott ember.
Demcsák Zsuzsa: Jaj, nagyon is, olyan történetei vannak, hogy őrület. Szerintem ő napokon keresztül tudna stand up comedy-zni, de tényleg.

De vannak a durcás röfik is, akik már eleve minden kérdést támadásnak vesznek. Hogyan kezeled, az ilyen típusú riportalanyokat?
Demcsák Zsuzsa: Nem könnyű. De én a pályám során évente átlagosan kettőezer riportot készítettem. Szinte minden típusú emberrel találkoztam és tréningelek is embereket különféle interjú helyzetekre. Mindenkiből ki lehet hozni a jobbik énjüket. Alapvetően hogyha azt érzik rajtad, hogy nyitott vagy, hogy nem vagy előítéletes, hogyha rájuk vagy kíváncsi - amit egyébként mindenki szeret -,akkor szeretni fogják a beszélgetést. Én minden idegszálammal rákapcsolódok az interjúalanyaimra, nagyon érdekel minden egyes rezdülésük és mélységesen tisztelem őket.

Ki a következő?
Demcsák Zsuzsa: Zwack Sándor, akit szintén nagyon-nagyon régóta ismerek. Amikor fölhívtam, hogy Sándor, akkor beszéljünk, hogy mi lesz az interjúban, annak az lett a vége, hogy fél órán keresztül arról beszélgettünk, hogy mi van a gyerekekkel, a feleségével, az én férjemmel és semmit sem elő-interjúztunk. Majd leültünk és lett belőle egy szuper jó beszélgetés. Sándor olyanokat elárult magáról, amiket szerintem még sehol máshol. És nem lépve át ezzel semmiféle olyan határt, amit megbánt volna.
A következő vendégünk Lobenwein Norbert lesz. Eddig még akárkivel beszéltem, mindenki jól ismeri Norbit. Meg fogom kérdezni, hogy miként van ideje ennyi emberrel kapcsolatot tartani? Őt is nagyon régóta ismerem, de így mélyen-hosszasan még nem beszélgettünk, de majd most...

Kérlek, definiálnád a te példaképed?
Demcsák Zsuzsa: Az, aki képes volt élete legnehezebb helyzeteiből is talpra állni. Az, aki utána tanult a saját hibáiból, és azokat az élete hátralevő részében az értékei fejlesztésére fordította.

A listán a következő név Dr. Juhász Árpád
Demcsák Zsuzsa: Juhász Árpi bácsi nekem kollégám, mióta a TV2-höz kerültem, az pedig nem ma volt, hanem ’98-ban. Tisztelem-szeretem, szerintem ő a magyar David Attenborough. Hihetetlen energiával, elhivatottsággal, lelkesedéssel tud beszélni a természetről és annak a megóvásáról. Az egy saját magán túlmutató beszélgetés lesz, mindamellett, hogy Árpi bácsit vajmi kevéssé ismerjük. Azt szeretném, ha az emberek megismernék, hogy az ő tudása mögött mennyi világ-, és természetjárás, milyen ismeretek vannak. Árpi bácsit mindenkinek ismernie kell, minden magyar embernek. Nagyon örülök, hogy még mindig a TV2 kötelékében van szerintem ő egy nagy kincs nálunk.

Egy podcast önmagában nagyon nehezen tud megélni. Tipikusan az, amelyik társmédiaként tud jól fennmaradni. Mivel tudjátok megtámogatni?
Csikesz Erika: Mi különleges helyzetben vagyunk, mivel Dobsi Adrienn kommunikációs igazgató és csapata profi, kiváló és áldozatos munkájának köszönhetően házon belül számos eszköz áll rendelkezésre, amivel támogatni tudjuk a kommunikációs folyamatát egy-egy új adásnak. A TV2 Titkok Ramónával című podcastunk kapcsán már kialakítottunk egy kommunikációs utat, hogy miként tudunk még szélesebb körben megismertetni egy-egy új epizódot. A műsoron belüli kommunikáción túl tudunk úgynevezett cross-promózni, de az elsődleges - azaz a TV2 Csoport és a TV2 Play bázisán - ökoszisztémánkon túl a közösségi médiának és a Youtube-nak a szerepét is kiemelném.
Mondok egy példát: ismétlő epizódokat kitettük a TV2 Titkok Ramónával podcast kapcsán az ünnepek alatt a Youtube-ra, pontosan azért, hogy ott is elérhetővé tegyük a fogyasztóink számára ezeket a tartalmakat. Nos, e kísérlet eredménye az volt, hogy az év elejére az epizódoknak a nézettsége már meghaladta a kumulált 1.6 milliós videós megtekintést, ami azt gondolom, hogy a mai piacon egy igen magas számnak számít, és erre nagyon büszkék is vagyunk. Nyilván az a podcast egy más zsánerű, más célközönséget szólít meg. Ez egy inkább biznisz, szeriőz, közéleti podcast lesz, ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy nagyon jól megtalálja azt a célközönséget, akinek hatalmas igénye van erre.
A nap végén a legfontosabb, de hogy minél nagyobb számú, affinis látogatót, hallgatót megszólítsunk és ahhoz mindezeken az eszközökön jelen kell lenni.

Ez azt jelenti, hogy bármelyik sztárotok, jelen esetben Demcsák Zsuzsa esetében elvárás, hogy a TikTokot és az Instagramot is használja, vagy egyéb közösségi médiafelületeket?
Csikesz Erika: Az elvárás szót én kevéssé szeretem. Az a jó, amikor nekünk ezt nem kell mondani egy sztárnak. Ha ezt nem kötelezettségként éljük meg, hanem mint egy lehetőség, eszköz, annak érdekében, hogy a közös projektet - jelen esetben most Zsuzsával - sikerre vigyük.
Mondok még egy példát: a podcast stúdiónk helyszíne, a HAB művészeti központ az Andrássy úton.
A helyszín kommunikációs vezetésével tárgyalva megfogalmaztuk azt az igényt, hogy mivel a termék olyan minőségű és színvonalú, ezért, amint a közösségi médiában elkezdjük aktivizálni ennek a kommunikációját, akkor ők is örömmel megosztanak ezzel kapcsolatosan tartalmat, így a nap végén egy közös tartalom generálásról beszélünk.

Kedves Zsuzsa, hogyan tudod lereagálni azt, hogy teljesen máshogy viselkedik az egyik, mint a másik közönség?
Demcsák Zsuzsa: Ez egy nagyon-nagyon komoly tanulási folyamat, a rutinnal, és az évekkel jön. Ha például előadásra. vagy workshopra gondolunk, azok esetében legeslegkésőbb a tizedik perc környékén eljön az a pont, hogy a közönség reakciói alapján akár a teljes előadásomat meg tudom úgy változtatni, hogy a slide-ok ugyanazok maradnak, de teljesen a hallgatóságra szabom a tálalást. Ezt rengeteget gyakoroltam és nagyon tudatosan figelek rá. De ehhez az is kellett, hogy belássam magam abba, hogy a gesztus-nyelvünkből - ami több mint hétszázezer kifejezést tartalmaz - éppen melyiket sugározza a hallgatóság. Annak érdekében teszem ezt, hogy egy pillanatig se lankadjon a figyelmük, hogy én valóban azt tudjam tenni, amiért odaálltam eléjük, vagyis nekik segíteni. Az a cél, hogy ők valamit vigyenek magukkal az előadásban, vagy a tréningből. De ez nagyon sok emberből hiányzik, mert az öncélúság sokszor átveszi a hatalmat.

Van különbség a beterelt közönség, és azok között, akik jegyet vettek?
Demcsák Zsuzsa: Igen. Mondok erre egy példát. A meggyőzéssel kapcsolatban nekem vannak külön kurzusaim, előadásom. Aranyszabály: nekem még úgy meggyőznöm embert sohasem sikerült arról, hogy jöjjön el az én tréningemre, hogy valaki, aki már nálam volt, azt mondta nekem, hogy figyelj, van egy jó barátom vagy egy kollégám, neki szüksége lenne erre a tréningre, hívjuk már fel őt és győzzük meg. Arra mindig azt mondtam, hogy nem, ez nem fog menni és nem is megyek bele.

Akiben saját magukban nem merül föl az igény arra, hogy ezt szeretnék, hogy az ő életükhöz ez hozzájáruljon, azokat nem fogom tudni meggyőzni. Tehát azt gondolom, hogy igenis van különbség azok között, akik azért ülnek le, mert kötelező, és azok között, akik pedig valamit szeretnének ebből fejlődni, tanulni.

Van olyan, amikor leülsz a riportalanyoddal, akár a Példaképek-ben, és tíz perc után megváltoztatod a kérdések struktúráját, a hangulatot, mert látod az illető aktuális állapotát?
Demcsák Zsuzsa: Igen, sőt már a második kérdésnél megváltoztatom és egyáltalán nem ragaszkodom a struktúrához. Én azt tanultam és aszerint működtem világéletemben, hogy az ember fejben lejátssza a kérdéssort, az interjút, annak lehet A-B-C-D-E és akármennyi kimenetele, és azokból is indulhatnak még ágak és afelé is lehet menni. Ez segít abban, hogy megvan az összes lehetséges válasz vagy út, amerre elindulsz, mindenre gondoltál már, mire azzal az adott emberrel leülsz.

Felkészülsz a felkészülhetetlenre is.
Demcsák Zsuzsa: Igen, muszáj. Onnantól kezdve pedig már nagyon nehéz téged zavarba hozni. Nem lesz olyan, amihez ne tudnál kötni, vagy ne tudnád visszahozni azt az embert, vagy ne tudnál te változtatni. Hogyha a fejedben van az a kérdéssor, a struktúra, és közben nem feleded azt, hogy a nézőt mi érdekli. Van, hogy egy kérdés csak annyi, hogy: Tényleg? Nem kell alany-állítmány sem., de továbblendíthet a csend is, bármilyen furcsán is hangzik. Ezek azok a nüansznyi dolgok, amiket meg kell érezni.

Van még két név, megmondjátok?
Demcsák Zsuzsa: Trunk Tamás. Őt nagyon várom, nagyon izgatott vagyok, rengeteg kérdésem van. Egyrészt azért, mert nagyon közel áll a gyerekeim generációjához, másrészt meg egészen elképesztő, hogyan bírja energiával. Az ő „drive”-jára nagyon kiváncsi vagyok.

No és ki szerepel még a listán?
Demcsák Zsuzsa: Zoób Kati, a divat császárnéja. Tőle kaptam az első valaha volt dizájner táskámat. Én Katival a kilencvenes, kétezres években rengeteget interjúztam. Mi akkoriban nagyon hosszú és nagyon mély beszélgetéseket folytattunk, de kb. tíz éve nem találkoztam vele, úgyhogy ezért is vagyok nagyon kiváncsi. Nyilvánvalóan az ő neve sok mindenkinek mond valamit.

Zsuzsa, téged felkapott a bulvár, hosszú időn keresztül forgatott, megdobált. Aztán úgy döntöttél, hogy elég, többet nem nyilatkozol. Hogy működik ez a tiltás?
Demcsák Zsuzsa: Nincs ebben igazából tiltás, hanem egyszerűen már nem érzem úgy, hogy nekem erre szükségem van, már nem háborítanak fel az oltári baromságok, amiknek nincs valóságalapjuk és nem is érzem szükségét, hogy mindenáron valamit beszéljek magamról. Én a bulvárt egyébként nagyon-nagyra becsülöm. Nekem erről a műfajról van egy trójai faló elméletem. Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy te bizonyos értékeket, jó dolgokat el tudjál mondani a szélesebb közönség számára, ahhoz a bulvárnak szeretnie kell téged, valamit adni kell magadból, hogy az a két-három mondat elhangozzék, ami viszont neked fontos. Tehát szerintem igenis lehet értéket átvinni ebben a világban is, amire mindenki azt mondja, hogy el van bulvárosodva, meg hogy ez szörnyű felszínes. Nem, meg lehet csinálni, csak ismerni kell a bulvár mechanizmusait és megbecsülni, hogy az mennyi emberhez jut el.

Tehát te nem azért hagytad ott a bulvárt, mert haragszol rá, hanem azt gondolod, hogy elég.
Demcsák Zsuzsa: Nem érzem és még nem találom azt a felületet, ahol szívesen beszélgetnék hosszasan. Annyi mindenről lenne annyi minden mondanivalóm, keresem azokat a csatornákat, ahol ezt el is fogom tudni mondani. Tudnék beszélni a nőiségről, a női dolgoknak a változásáról, a gyereknevelésről, a pályakezdésről, a saját magunk újradefiniálásáról. Sok mindennel foglalkozom és sok dolog foglalkoztat, amint megtalálom a megfelelő felületét, akkor én fogok beszélni. Öncélúan, csak azért, hogy most legyen egy újabb magazin címlapom, azért nem szeretnék beszélni.

A Példaképek sorozatba azért megpróbálod belevinni az egyéniségedet?
Demcsák Zsuzsa: Nem is tudnám háttérbe szorítani. Ráadásul én magamról nagyon sok mindent elárulok ám a kérdéseimmel, és nagyon sok mindent elárulok a reakcióimmal. Egyáltalán nem titkolom saját magam. Nyíltan és őszintén beszélek saját magamról, amikor nem én vagyok a fókuszban, akkor is „átjövök”, csak máshogy.

Mindkettőtöktől ugyanarra a kérdésre kérem szépen a választ: Mi volt életed arany mondata? Egyáltalán volt -e arany mondatod, amitől megváltoztál?
Csikesz Erika: Ha az ember hosszabban visszagondol erre, akkor bizonyosan talál nem egy, hanem több ilyen arany mondatot. Ha most így hirtelen visszagondolok nekem elsőre az az időszak jut eszembe, amikor csoportvezetőből osztályvezetővé váltam a TV2-nél. Az akkori jogi vezetőnk, Dr. Péntek Zoltán - aki mind a mai napig aktívan és sikeresen praktizál - mondta akkoriban nekem, hogy „Era nagy lesz ez a kabát rád?” A kérdés abból adódott, hogy előtte kiscsoportos vezetőként kettő emberem volt, majd hirtelen tizennyolc lett. Ez egy teljesen más felelősségi körrel, más munkamenettel, napi gyakorlattal, tehát egy szögesen ellentétes élettel járt az előző időszakhoz képest.

Erika, amikor a Péntek Zoli föltette neked ezt a kérdést, aznap este filóztál ezen a mondaton?
Csikesz Erika: Nem, inkább az az érdekes, hogy egyfajta vakmerő attitűdöt tapasztaltam magamban, hogy olyan könnyedén vettem ezt a kérdést. Amikor beleugrottam ebbe az egészbe és kicsit megtapasztaltam, Zolinak azt mondtam, hogy minden oké, megugorjuk, de amikor a gyakorlatban az elején jöttek az új impulzusok, akkor azt gondoltam, hogy wow, ez itt valami tényleg nagyon más sztori lesz. De aztán egy bizonyos idő eltelte után láttam, hogy fölvettem ezt a kabátot és úgy néz ki, hogy jó rám. Az idő azt bizonyítja, hogy igen, jó méretnek bizonyult, és akkor úgy gondolom, hogy büszke lehetek magamra, hogy sikeresen vettem ezt az akadályt, és a vállalat sikerei visszaigazolták azt, hogy ez egy megfelelő döntés volt akkoriban.

Lehet az arany mondat életünk fordulópontja?
Csikesz Erika: Mindenképp. Abszolút, én én egyetértek ezzel az állítással.

Zsuzsi, neked mi volt az arany mondatod?
Demcsák Zsuzsa: Az én arany mondatom egyáltalán nem volt akkor fordulópont az életemben, viszont ezt az arany mondatot én azóta tanítom. Egyetlen egy előadásom és workshopom sem telik el úgy, hogy ez a mondat el ne hangozna. Én húsz-huszonegy éves lehettem, fiatal nő, egyetemista, amikor már a TV2-nél voltam és kőkeményen kellett dolgoznom, hogy bizonyítsak. Hét napból hetet dolgoztam. Azt gondoltam, hogy ha bizonyítok és minél többet dolgozok, akkor majd egyszer csak elismernek, és akkor már nem lesz se pletyka, se félreértés, se semmi. Csakis és kizárólag a teljesítményben hittem, és a tökéletességében. Akkor nem lehet belekötni, akkor látják, hogy itt nincsen hiba, akkor biztosan nem lesz baj. És a Sváby azt mondta nekem, hogy Zsuzsa, az az egy legnagyobb baj van veled, hogy tökéletes akarsz lenni. Ne akarj tökéletes lenni, hanem ember legyél. Amint ember leszel, akkor leszel szerethető. És én huszonévig ezzel a mondattal nem foglalkoztam. Ma már azt gondolom, hogy ez maximálisan így van. Ha valaki meg tudja mutatni a sebezhetőségét, ha valaki emberként viselkedik és nem tökéletességre törekszik - ami egyébként nem jelenti azt, hogy a saját maximalizmusát ne élné meg -, akkor találja meg a helyét a világban.

Köszönöm szépen a beszélgetést, ezt a mondatot most én is elviszem útravalóul.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!