Tíz éve, hogy az Erste PR vezetője vagy. Ilyen hűséges típus lennél? Már nem jellemző feltétlenül a szakmában, hogy valaki ilyen hosszan kitart egy vállalat mellett.
Igen. Egyrészt én magam is hűséges típus vagyok, másrészt a munkahelyemen is nagyon sokan vannak olyanok, – a legfelső vezetésben is – akik évtizedek óta dolgoznak nálunk. A szervezeti kultúra sokat tud lökni a lojalitáson. Az, hogy nálunk ennyire alacsony a fluktuáció, ennyire összetartó a csapat, szerintem nagy részben a CEO-nk érdeme is. Azt, hogy emberközelivé tegyük a bankolást a szervezet megváltoztatásával lehet elkezdeni. Az nem csak duma, hogy lazábbak vagyunk. Nem azért tűnt el az öltöny, és jött a póló, mert jól néz ki – ez a szervezet működésének a része. Ahogyan az is, hogy a munkavállalók nálunk nem dolgozó robotokként vannak kezelve, hanem hús-vér emberként.

Van konkrét példád a napi működésből, hogy mi az, ami itt tart a helyeden?
A bizalom. Amikor a bank vezérigazgatója úgy hagy jóvá egy anyagot, hogy azt írja, ha neked jó, akkor nekem is, akkor érzem, hogy a helyemen vagyok. Tudom, hogy ez a bizalom akár a banknál eltöltött évek számával is magyarázható lenne, de emberi hozzáállás kérdése is. Ugyanez látszik abban, hogy az Erstében nem korlátozzuk a home office-t bizonyos hétköznapokra, nehogy a hétvége előtt kiürüljön az iroda. Egy PR-es számára létkérdés az együttműködés, mert a PR szakma a bizalomról is szól. Nekem tudni kell a teljes igazságot – akkor is, ha az kínos a szervezet egésze, vagy valamelyik vezető számára.

Nem az Ersténél kezdted a pályádat, de mintha itt döbbentél volna rá, hogy milyen az, amikor jól működik egy munkahely.
Korábban is multinacionális vállalatoknál dolgoztam, ezért számomra meglepetés volt, hogy az Erste multiként mennyire családias tud lenni. Kezdetben nekem is volt egy prekoncepcióm a bankszektorral kapcsolatban, akárcsak, ha arra gondolok, hogy azt hittem, minden nap kiskosztümöt kell felvennem, ami nagyon nem én vagyok, de elkezdtem az Erstében dolgozni, és rájöttem, hogy mennyire más minden, mit amilyen előítéletei vannak az embereknek a bankokkal kapcsolatban. De ahogy mondtam, ebben nagyon erősen benne van az Erste vállalati kultúrája is.

Neked PR-esként, a kommunikációs karrieredben számított az, hogy a márka, amit képviselned kell, az milyen szektorban tevékenykedik, vagy mennyire tudsz azonosulni azzal, amit ott kommunikálni kell?
Minden tevékenységnek megvan jó és rossz oldala is – még a dohány és a hadiipar is igyekszik megmutatni az előnyösebb profilját. A PR szépsége éppen ebben áll: megkeresni és megmutatni a cég szerethető arcát. Korábban, egy másik multinál támogatásokkal, szponzorációkkal foglalkoztam. Milyen szép része a szakmának, nem? Arról szól, hogyan teszünk jót valakivel, vagy hogyan segítjük sikerhez. Mindig az a kihívás, hogy meg tudjam találni ezeket a szerethető feladatokat, amelyek egy vállalatnál értéket adnak, amelyekre rá tudok személyesen én is kapcsolódni.

De lenne olyan szektor, vállalat, amelyiknek az ajánlatát inkább visszautasítanád?
Nekem alapvetően a bizalom és a szabadság számít a munkámban, ahol ezt nem érzem, ott biztos nem dolgoznék. Az ESG-szempontok is egyre fontosabbak nekem személyesen is. Valljuk be, sokkal jobb egy olyan ügyet, céget képviselni, ami mellett tényleg ki lehet állni. Az ESG pedig ennek megítélésében segít: valóban tesz a környezetért a cég, vagy csak kihelyeztek néhány szelektív gyűjtőt? Tényleg társadalmilag felelős a vállalat, és mondjuk be lehet jutni hozzá akadálymentesen, vagy csak lemázolják minden évben egy ovi kerítését és adnak három játékmackót? A vállalat irányítása tényleg átlátható és etikus, vagy csak a kirakatba tesznek erről egy jelentést? Az Erste innen nézve kiemelkedő példa, hiszen ezek a szempontok beépültek a bank működésébe, a vezetői elvárások részét képezik, és a mindennapi munkánk, a napi döntések során is figyelembe vesszük a környezeti, társadalmi, etikai elveket.

Egyáltalán mennyire van lehetősége egy kommunikációs szakembernek arra, hogy váltson? Az a jó, ha minél több helyen megfordul valaki, vagy épp ellenkezőleg, ha hűségesen kitart ugyanazon vállalat mellett?
Korábban talán volt egy általános vélekedés, hogy egy munkahelyen maximum öt évig jó maradni, aztán váltani kell, különben már rosszul néz ki a CV-d, azt gondolják rólad, hogy képtelen vagy a megújulásra, vagy hogyan tudnál innovatívan irányítani egy márkakommunikációt. Most én azt látom, hogy ez a trend változik, sokat ér ma már a szakmai tudás, amit az ember egy munkahelyen halmoz fel, ez már egy befektetés. Mindeközben erősen személyiségfüggő is, hogy ki mennyire mozog a szakmában, ki hol látja a megújulás lehetőségét. Én azt vallom, hogy ahhoz nem kell pozíciót váltani, hogy új kihívások érkezzenek.

Mennyiben igaz az a vélekedés, hogy a kommunikációs szakma inkább nők uralta terület, hogy sokkal több nőt találunk PR-esként, marketingesként vállalatoknál, ügynökségeknél, mint férfit?
Pár éve jelent meg a PR Trendriport, ahol a szakma vezetői szólaltak meg több mint százan. Szerintem senki sem gender-alapon válogatott, de itt is szinte pontosan fele-fele a nemek aránya. Annak ellenére, hogy az Erstében a csapatomban jelenleg javarészt lányok vannak, nagyon sok férfi PR-est ismerek, pláne a bankszektorban. Nem látom, hogy ez egy kifejezetten női szakma. Általánosságban egy nagyvállalati kommunikációs vezetőnek folyamatosan balanszíroznia kell, meg kell találnia a konszenzust, azt a fajta megoldást, amikor elmondható, hogy a kecske is jól lakott, de a káposzta is megmaradt – tehát a vállalati vezetők is elégedettek, de a média is megkapja, amit akar. Tudni kell felismerni, hogy egy megszerzett információval mit kezdünk, hogyan manőverezünk, ami az arra való folyamatos törekvéssel is jár, hogy mindenkivel jó viszonyt tartsunk fenn. A nők intuitívak, empatikusak, alkatilag jól passzol nekik, ha nem erőfitogtatással próbálnak célt elérni.

Ezzel együtt előfordult valaha olyan, hogy hátrányként élted meg, hogy nőként vagy vezető egy nagyvállalatnál?
Nem volt ilyen. Vannak alkati kérdések: vannak olyanok, akik nem annyira jók érdekérvényesítő képesség tekintetében. Ez lehet neveltetés, társadalmi okok miatt is. A férfiakat sok helyen bátrabbnak nevelik. De ez kevésbé arról szól, hogy engem a munkahelyem ne tartana értékesnek, pláne azért, mert nő vagyok – sokkal inkább arról, hogy ki merem-e nyitni a számat adott esetben.

Nem azért kell kétszer annyit bizonyítanod, mert nő vagy, hanem azért, hogy te magad is elhidd, hogy te erre képes vagy.
Néma gyereknek anyja sem érti szavát. Ez inkább múlik azon, hogy ki milyen alkat, mert nők között is látsz olyat, aki fel tudja emelni a hangját, és ki tudja járni magának, amit szeretne. Egyetlen olyan vonatkozás van, amiben igenis van különbség nők és férfiak között, majdnem mindegy, milyen munkakörben: ha egy nőnek gyermeke születik, sokkal nehezebb újra beilleszkednie a korábbi helyére, mint amikor egy férfi kollégája lesz apa. Az én kislányom most hét éves, és én abból a szempontból szerencsés voltam, hogy engem visszavártak a munkahelyemre, megtartották a pozíciómat. De azt nap mint nap érzem, hogy egy kisgyerek mellett azért nagyobb feladat egy vezetői pozícióban helyt állni, nőként. Ha negyed ötre értem oda az oviba a gyerekért, akkor már én voltam az utolsó. És rám csúnyábban néznek, mint a velem érkező apukára. Szerencsére az Erste vállalati kultúrája ebben a segítségemre van. Nálunk rugalmas a munkaidő, akkor dolgozom, amikor tudok, és amikor kell. A nap végén csak azt nézik nálunk, hogy kész-e a munka, vannak-e eredmények. A többi bizalom kérdése.

Nem tegnap kezdted a szakmát, van rálátásod arra, mi minden változott az elmúlt 10-15 évben. Te milyen jelentős különbségeket vélsz felfedezni a kommunikációs munkában a korábbiakhoz képest?
Úgy emlékszem, hogy régebben inkább reaktív volt a PR. Ha jött egy médiamegkeresés, akkor arra válaszoltunk, ha tudtuk, hogy lesz egy fontos bejelentés, akkor arra készültünk közleménnyel vagy sajtóeseménnyel. Most már folyamatos story tellingben vagyunk. Nagyobb is a médiazaj, nehezebb kitűnni, ezért muszáj nemcsak a minőségre, de a mennyiségre is figyelnünk. És mindezt okosan: a túl sok ugyanolyan rossz, mint a túl kevés. Folyamatos jelenlét kell, de nem akarunk antipatikusak sem lenni azzal, hogy állandóan nyomulunk valamivel.

Szintén lényeges különbség, hogy multichannel kommunikáció van, nem elég a lineáris médiában megjelenni, muszáj más platformokat is a lehető legmegfelelőbb módon használni. Ha adódik egy téma, akkor ma már az is fontos kérdés, hogy milyen felületen lehet érdekes. Legyen-e belőle LinkedIn-sztori, mert ez employer branding szempontból érdekes, vagy megér egy sajtóközleményt, mert azt látjuk jónak, ha sok emberhez eljut, és azt érezzük, van benne elég kraft. Esetleg felismerjük, hogy ez csak nekünk fontos, a médiának kevésbé jelent hírértéket, és ezért eleve támogatói együttműködésben gondolkodunk. Sokkal proaktívabbnak kell lennünk ma, mint akár 10 évvel ezelőtt, és sokkal több platformot kell szemmel tartanunk. És folyamatosan figyelni kell a közösségi médiában zajló diskurzusokat.

Megfelelő eszköz lehet a médiazajban való helytálláshoz az, hogyha a márka mondjuk saját felületeket, mondhatni médiumokat hoz létre? Tehát ha mondjuk az Erste saját podcast csatornát vagy blogot indít.
Szerintem a saját felületek bizonyos esetben tudnak pluszt nyújtani, de nem tudják átvenni teljesen a kommunikációs teret. Előnyük, hogy jól kontrollálhatók, és nem lóg ki a lóláb, ha a vállalat a saját sztoriját tolja. De attól ez még csak egy pillér, szükség van továbbiakra is. Van nekünk is saját oldalunk, az Erste Marketen például folyamatosan találhatunk befektetésekkel kapcsolatos híreket, elemzéseket, amelyek egy gazdasági portálon is megállnák a helyüket. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy mi itt közvetlenül az ügyfelekkel kommunikálunk, ez nem egy klasszikus médiafelület.

Megér egy ilyen saját médium annyi pénzt, paripát, fegyvert, mint amibe általában kerül? Mert nem elég létrehozni, folyamatosan fenn is kell tartani, ellátni tartalommal, és jó eséllyel arra is költeni kell, hogy a célközönség odataláljon a felületre.
Vannak azért jó példák, amik azt igazolják, hogy a saját médiumba fektetett energia megtérül, ha megfelelően építjük fel. A devizahitelek forintosításakor volt az Erstének egy információs oldala, ahol az érintetteknek nyújtottunk tájékoztatást egyszerűen, érthetően, gyorsan. Kommunikációs szempontból is jó lépés volt, mert az ügyfelek egyszerűbben hozzáférhettek a tudnivalókhoz, kevesebbet hívták az ügyfélszolgálatot, kevesebb panasz érkezett. Brand és reputációs szempontból is pozitív volt, mert a bizalom épült ennek köszönhetően.

Az mindig inspiráló, ha van egy jó korábbi gyakorlat. De gondolom, ez még nem jelenti azt, hogy csak azért, mert a devizahitelnél bevált a saját felület, más témáknál is arra kellene törekedni. Vagy csak azért, mert egy másik vállalat podcastcsatornát indított, nektek is bele kellene vágni?
Hogy kell-e saját csatorna, vagy inkább egy jól kiválasztott médiafelület-e a hatékony megoldás, az sok esetben hitelességi kérdés is. Hol és hogyan hitelesebb a kommunikációnk? Egy külső médiaszolgáltató sokszor egy bizonyos célközönség számára nagyobb hitelességgel bír, mint mondjuk egy saját brand alatt futó felület. És én nem szeretném elvitatni, hogy az újságírók, médiaszakemberek értenek igazán ahhoz, ami az ő szakmájuk. Én PR szakember vagyok, nem újságíró vagy riporter – más az aspektusom és más az érdekem. És nem is szeretnék úgy tenni, mintha mindenhez értenék. Azt keresem, hogy hol tudunk a legjobb szakemberek segítségével, a legjobb minőséget képviselő felületeken, a lehető legtöbb emberhez eljuttatni az üzenetünket.

Mintha az is egy változás lenne a 10-15 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, hogy a vállalatoknak megváltozott a viszonya a klasszikus médiával. Egyrészt sokkal több lett a felület, ahol a vállalat elhelyezheti az üzeneteit, másrészt mintha mindezek ellenére nehezebb lenne átjutni a kapuőrökön, válogatósabbak lennének, és több témára mondanák azt, hogy nem elég érdekes, vagy hogy most ez nem fér bele.
Azt gondolom, hogy ők is versenyhelyzetben vannak, amiben meg kellett találniuk az érvényesülésük útját. Változó, hogy ezt melyik médiumnál milyen eszközökkel érik el, de nyilván azért látni egyre több clickbait címadást, ezért fordul elő, hogy olyan tartalomgyártók is dolgoznak egy szerkesztőségben, akik már nem újságírók, és ezért van az, hogy akár egy gazdasági profilú portál is át tud menni bulvárba. Hirdetőik vannak, akik számára olvasottságot kell produkálni, a közösségi médiából forgalmat kell terelniük az oldalukra, egy-egy hírrel elsőnek kell kijönniük – nem csoda, hogy korábban még elképzelhetetlennek tűnő címmel jönnek ki például. Mi is igyekszünk változni a tartalomgyártásban: értem ez alatt a színesebb, hétköznapibb anyagokat, amelyek túlmutatnak a megszokott klasszikus gazdasági megközelítésen.

De egy banknak ebben azért nyilván szűkebb a mozgástere, mint például egy szépségápolási terméket előállító vállalatnak?
Első ránézésre igen, de ha belegondolunk, hogy a mi szolgáltatásunk a pénz körül forog, a pénz pedig ott van a mindennapjainkban, ezer szállal kötődünk hozzá, akkor annyira már nem is távoli ez a magazinosabb megközelítés. Annyiféle módon tudunk kapcsolódni a pénzhez, apró élethelyzetektől a komplett storytellingig, annyi érdekes adatunk van a bankolási szokásoktól kezdve, a digitalizáción át az otthonteremtésig, hogy bőven van mit mesélnünk.

Mit tippelsz, hogy a sajtóközlemény meddig él és virul még, meddig marad velünk?
Amíg vannak újságírók és szakmai szerkesztőségek, addig biztos. Ők értelmezik, szelektálják, kontextusba teszik, lefordítják az olvasóknak a híreket. Meglehet, hogy idővel majd a mesterséges intelligencia átvesz feladatokat, netán előre megjósolható lesz, hogy mire fognak többen rákattintani.

Optimista vagy. Mintha már most is sokat veszített volna a jelentőségéből a sajtóközlemény tíz évvel ezelőtti szerepéhez képest.
Régen egy adott téma, bejelentés kapcsán volt egy nagy kinyilatkoztatás, egy sajtóközlemény, most ez egy az opciók közül. Bécsi kollégáim mesélték, hogy ott volt egy téma, amiről nem akartak deklaráltan közleményben kommunikálni, azzal a módszerrel sem akartak élni, hogy rákérdeztessenek egy újságíróval. Végül az érintett banki vezető egy LinkedIn posztban leírta a véleményét, amit aztán átvett a média is. Itt a saját csatorna működött egyfajta forrásként.

Bizonyos szereplőknél már most is működik ez: celebek közösségi média posztjai alapján írnak hírt a bulvárrovatokban, még ha csak annyi is az újdonság, hogy kiskutyát vett XY. De ha egy politikai szereplő akar nagy elérést, akkor is a saját Facebook oldalán ír posztot vagy tesz közzé videót. A vállalati szektort még nem érte el teljesen ez a hullám, de ha efelé haladunk, akkor az pont azt jelentené, hogy a saját csatornákra jobban kell építeni, nem?
Egyszerűen meg kell érezni, hogy melyik üzenetnek melyik csatornán célszerű megjelennie. Egy pénzügyi eredményről sosem csak kizárólag a LinkedInen fogunk kommunikálni. A vezérigazgatónk egyelőre nincs ott a TikTokon, de például a fiatalokat a nekik szóló ajánlatokkal, üzenetekkel mi is leginkább ott érjük el. Megint más utat kell választanunk, ha a társadalmi kérdésekről akarunk beszélni. Számunkra persze kérdés, melyik úton érjük el a leghatékonyabban a médiát, de valójában csak az eszköz és a módszer változik egy picit, nem pedig a cél. Ameddig a médiumok ilyen nagy hatékonysággal és hitelességgel érnek el a vállalatok számára releváns célcsoportokat, addig a cégek bele akarnak kerülni a hírfolyamba a számukra kedvező információkkal.

Ha már a társadalmi kérdéseket szóba hoztad: kívülről nézve úgy tűnik, hogy az Erste számára a társadalmi kérdések hangsúlyosabbak, mint a többi pénzintézetnek. Van egy kiemeltebb szerepe annak, hogy a banki ügyfeleitekkel, akár a munkatársaitokkal való kapcsolatban megjelenjen az, hogy társadalmi ügyeket is felkaroltok?
Az Erste kétszáz éves évfordulójára készült egy reklám, amelyben egy fiatal lány a főszereplő, akinek volt egy kevés pénze, és szeretett volna egyről a kettőre jutni. Neki a történet szerint a helyi lelkész segített ebben, és ott, a kis templomban alakult meg az Erste. Ami számomra ebben a történetben a legszebb, hogy igaz, és nem csak reklám és PR fogás. Az Erste tényleg az első ügyfeléről csinált filmet öt éve. Szerintem ez a legjobb PR. Nálunk a kétszáz évvel ezelőtti alapító okiratban szerepel az is, hogy korra, nemre, hovatartozásra tekintet nélkül szeretnénk mindenkinek jólétet biztosítani. Szerintem ez egy nagyon szép gondolat, és nagyon örülök annak, hogy erre mindig visszatérünk, emlékeztetjük magunkat arra, miért is vagyunk itt.

Az mindig jó, ha a vállalati értékek mélyen gyökereznek, de hogy néz ki most a lombkorona? Mit látni ebből a szemléletből a mindennapokban?
Az Erste Stiftung az Erste Csoport egyik legnagyobb tulajdonosa, egy alapítvány, amelyik nagyon sokat ad vissza a társadalomnak is. Van ma egy olyan üzletágunk, aminek a neve Social banking. Magyarországon ennek keretében nemcsak pénzügyi szolgáltatásokat biztosítunk nonprofit és társadalmi vállalkozásoknak, hanem mentorálást, képzést is. Ezzel pedig azt segítjük, hogy ők is megkapják azokat a banki termékeket, amivel tovább tudnak fejlődni. Egy hitelt felvenni ugyanis nem mindig egyszerű – kell hozzá például üzleti terv is, amit megfelelően kell bemutatni. Ez a tudás viszont nem feltétlenül van meg azoknál, akik ahhoz értenek, miként kell az elesett embereken segíteni. Csoportszinten a Socialbanking feladata az, hogy mindazokhoz is eljuttassa a banki szolgáltatásokat – a jólét, a pénzügyi egészség esélyét – akik ehhez egyébként nem férnének hozzá.

A teljes Erste csapat rengeteget önkénteskedik, gyakori az adományozás is, tehát ez a szemlélet olyan szinten a vállalat DNS-ének a része lett, hogy aki idejön, az csomagként kapja: figyelj, mi ilyenek vagyunk, mi ezzel is foglalkozunk, te is ezt fogod csinálni. Van egy +1 egy tett programunk, amit azt jelenti, hogy évente egyszer egy napot önkénteskedésre szánunk, te pedig jössz velünk, jó? Mert nekünk nem az a csapatépítés, hogy elmegyünk vitorlázni, hanem az, hogy valakivel jót teszünk.

Akkor ezt mindenképpen egy olyan dolognak gondolod, ami megkülönbözteti az Erstét a versenytársaitól?
Igen, abszolút.

Ha már versenytársaknál tartunk: mennyire van rendszeres kapcsolat a szakmabeliek között a pénzügyi szférában, vagy tágabban véve a kommunikációs szakmában? Esetleg ez kimondottan a szakmai eseményekre, konferenciákra korlátozódik?
A pénzügyi szférában van egy olyan speciális tudás, ami miatt sokszor inkább a területen belül mozognak az emberek. Sokan dolgoztak már más bankban a kollégáim közül, vagy mentek át egy versenytárshoz a kommunikációs területen belül is. Így vannak mélyebb kapcsolatok is, bár találkozni inkább a szakmai eseményeken szoktunk. Együttműködésünk szigorúan a Bankszövetségre korlátozódik, ahol ez a szakmai közösség rendszeresebben összejön. Vannak közös érdekeink, amelyeket együttesen kell képviselnünk és most már vannak olyan közös ügyek is, amelyekben együtt lépünk fel. A mi vezérigazgatónk, Jelasity Radován a Bankszövetség elnöke, aki több kezdeményezéssel élt – ilyen például a banki véradók hete, amikor minden pénzintézetnél van véradás, és a vezetők is felhívják ennek fontosságára a figyelmet. De a bankárok nem csak a vérüket áldozzák, hanem például a használt számítógépeket a rászoruló iskoláknak adják közösen.

Nem érzed azt, hogy a közösen képviselendő ügyekben vetélytársai lennétek egymásnak például az OTP-vel vagy a CIB-bel?
Nem. Vannak kérdések, amelyek esetében nagyon össze tud zárni a szakma, közös érdekként tudunk rájuk tekinteni. De egyébként a más bankoknál dolgozó szakemberekkel legtöbb esetben emberileg is nagyon kedveljük egymást, tehát szerintem nincs miért rivalizálni. Azt látom, hogy a legtöbb kolléga a többi pénzintézetnél ugyanúgy odavan a saját brandjéért, mint ahogy én az Erstéért. És ez így is van rendben. Szerintem elismerjük egymást.

Azon kívül, hogy nem könnyű átjutni a sáncokon az újságíróknál, milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy PR-esnek mostanság?
Abban sokan egyetértünk, hogy a klasszikus média még jó ideig velünk marad, de hogy milyen szerepe lesz a későbbiekben, hány csatornán kell egyszerre kommunikálnunk, hogyan válik egyre célzottabbá a kommunikáció, egyáltalán hány célcsoport felé kell kommunikálni, hány fajta eszközzel – az mindig izgalmas lesz. Most már nem elég egyszer kinyilatkoztatni valamit és hátradőlni, hogy innentől mindenki értesül róla. Sok tervezést és gondolkodást igényel megtalálni a legmegfelelőbb közlésmódot, és ez a jövőben még inkább nehezebb lesz.

Ami pedig a brand szempontjából kihívást jelent, hogy hogyan lehet egy bank „love brand”. Egyrészt a márkánk fontos erőssége, hogy azt ez egy stabil, régóta itt lévő, megbízható vállalat, amelynek a konzervatízmusa abban rejlik, hogy mégiscsak pénzt kezel. Ez bizalmi üzlet: az emberek ideadják a pénzüket, ránk bízzák a vagyonukat. Nem élhetünk vissza ezzel a bizalommal, nem lehetünk komolytalanok. Ugyanakkor el kell érnünk, hogy az emberek merjenek nyitni, merjenek kérdezni, azt érezzék, hogy segíteni szeretnénk nekik, szeretnénk az életüknek részeseivé válni, a sikereiket megalapozni – hiszen ezzel leszünk mi is sikeresek. Egy bank ugyanis akkor él jól, ha az ügyfeleinek is jól megy. Látunk már eredményeket, úgy érezzük, hogy az ügyfeleink is érzékelik, nemcsak szlogenjeink vannak, hanem tettek is mögöttük, de azért ez egy folyamatos feladat marad.

Milyen kihívást jelent a mesterséges intelligencia? A ChatGPT megjelenése áldás vagy átok egy PR szakembernek?
Ez nyilván attitűd kérdése, hogy ki hogyan áll az újdonságokhoz. Én nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy hogyan tudja a munkámat segíteni. Abban hiszek, hogy a mi hozzáadott értékünket nem fogja tudni elvenni. Nem fog tudni helyettesíteni engem, vagy helyettem döntéseket hozni. Érdekesebb kérdés, hogy a kreatív iparágban mennyire uralja le a terepet. Ez most még egy nagyon izgalmas játéknak tűnik, és az lesz a kényes fordulópont, amikor már nem tudjuk megkülönböztetni, hogy valamit az ember alkotott, vagy a mesterséges intelligencia.

Pont a bankszektorban ez a különböző csalási kísérleteknél már most is problémás lehet, hogy a hivatalos banki értesítőkhöz megtévesztő hasonlósággal gyártanak le e-maileket, és már tart ott a technika, hogy a hangot, képet is manipulálni tudják. Ha előre tudható, hogy ez csak még veszélyesebb lehet, hogyan lehet erre felkészülni?
Edukációval, éberséggel, fejlesztésekkel. Igazából ebben nincs új a nap alatt. Óvatosabbnak kell lennünk, mert a pénzünkről van szó. Velem is megtörtént már olyan, hogy felhívott egy szolgáltató, hogy a szerződésemet szeretné meghosszabbítani, amihez bizonyos személyi adatokat akartak bekérni tőlem és nem akartam megadni ezeket. Jobb félni, mint megijedni. Aki tisztában van vele, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá adott esetben, az jobban odafigyel, nem automatizáltan cselekszik.

A szenior korosztályhoz köthető az attitűd, amit a Be Social „Szeniorok a neten” felmérésében láttam, hogy az a védekezési módszerük a csalások ellen, hogy inkább akkor nem használják online vásárlásra a bankkártyájukat, vagy soha nem lépnek be a netbankjukba. Nem mondhatjuk, hogy nem hat rájuk az edukáció, mert tudnak a csalásokról – de gondolom, nem ez a cél, hogy kerüljék az online bankolást?
A félelem érthető, de az elzárkózás helyett inkább az óvatosság indokolt. Az utcán is kirabolhatnak, mégis csak elmegy az ember otthonról. Az online megoldások nem csak kényelmesebbek és gyorsabbak, de lassan átveszik a helyet a többitől. A jövőben egyre több olyan szolgáltatás és termék kerül elénk, amely csak online fizetéssel, ügyintézéssel lesz majd elérhető. A megoldás egyszerű: kérdezni kell. A szüleim is hozzám fordulnak, ha kapnak egy üzenetet, szerintem az csalás lehet-e. Én pedig megnézem, és megmondom, hogy miért gyanús, miért kell kitörölni. Mindenki – a bankszektoron túl is, mert már messze nem csak minket érintenek az online csalások – azon van, hogy a saját ügyfeleit megvédje.

Zárásként azt kérdezem tőled is, amit rendszerint a beszélgetőpartnereimtől: hogyha egy jó tündérrel találkozhatnál, és mindjárt kétszer hármat kívánhatnál – kérhetsz három olyan dolgot, ami maradjon olyan a PR szakmában, ahogy van, és három olyat, ami változzon meg – akkor miket kérnél?
Kezdem azokkal, mi változhatna. Ami szeretném, hogy változzon, bár nyilván sosem fog, mert a PR munka egyik jellegzetessége: a 24 órás készenlét. Sokszor megkapom a vádat, hogy a telefonommal túlságosan intim viszonyban élek, de ez szinte nem is mehet másként, az ember reggel kinyitja a szemét és megnézi, hogy mi van a hírfigyelésben, összeáll a fejében, hogy mi történik aznap. A második kívánság, hogy legyen kevesebb krízis. Szakmailag ugyan szép kihívás, de nem lenne baj, ha egyre kevesebb lenne belőle. A harmadik változtatási lehetőségként azt kérném, hogy a köznyelvben a marketinget ne keverjük össze a PR-rel. Teljesen más eszközrendszere van, még ha ugyanazt a brandet is építjük. És lényegesen nagyobb a szerepünk, mint egy takarítóbrigádnak, amire csak akkor van szükség, ha rendbe kell tenni a dolgokat.

És ami maradjon! Elsőként azt szeretném, hogy továbbra is egyfajta kreatív műhelyként tudjon működni a PR. Nem lenne jó, ha ezt a kreatívkodást elvehetné bármi, akár az AI, mert ez az egyik legizgalmasabb része a PR-nak. Számomra ez egy nagyon emberi szakma, amelyben fontosak a személyes kapcsolatok, a diplomáciai érzék – szeretném, hogy ez ilyen maradjon, és továbbra is jól tudjunk egymással kommunikálni, akár cégen belül, akár külső stakeholderekkel. A harmadik, ami maradjon, hogy mindig legyen olyan jó ügy, amiről örömmel hírt adok, amiben nagyon tudok hinni. Ebben benne van az is persze, hogy higgyünk a cégben, ahol dolgozunk, higgyünk abban, hogy amit ők csinálnak, az jó.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!