- Mit jelentett neked, hogy te kaptad legutóbb cégvezető kategóriában a Digital Hungary elismerését? Milyen Példakép díjasnak lenni?
- Végtelenül szimpatikus az a kettősség, ahogy a díjazottakat kiválasztják: van egy szakmai jelölés, ahol olyan emberek, akik kapcsolatban állnak a szakmával hoznak döntést a jelöltek személyéről. De utána mégis azon múlik, hogy ki nyeri el a díjat, hogy a közönség kit támogat a legtöbb szavazattal. Nem is nagyon ismerek hasonló kezdeményezést, pedig nagyon jónak tartom. Amikor megtudtam, hogy a shotlistre kerültem, megnéztem a másik két jelöltet, és azon gondolkodtam, hogy mivel ők közvetlen a vásárlókkal állnak kapcsolatban, míg mi az OPTEN-nél leginkább más cégekkel, a közönségszavazásnál nekik több esélyük lehet. Úgyhogy tényleg meglepődtem, amikor engem szólítottak a díjátadón, nagyon jól esett az elismerés. Utólag arra jutottam, hogy bár a közönségszavazás volt a döntő, de akik szavaztak, azok maguk is döntő többségében gazdasági szereplők, tehát ismerhetik is közelebbről az OPTEN működését vagy akár engem.

- Mit gondolsz, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki példaképpé váljon a saját szakmájában?
- Szerintem mindenki más miatt lehet példakép. Kell, hogy az illető szeresse azt, amit csinál. Amellett, hogy teszi a dolgát, vállaljon fel olyan értékeket, amelyek adott esetben messze túlmutatnak a tevékenységén, legyen az egy karitatív szervezetben végzett munka, vagy akár egy olyan típusú segítőkészség, amivel a többiek felé fordul. Saját magamról azt hallottam vissza leginkább, hogy ha tőlem kérnek valamit, akkor olyan nincs, hogy én nemet mondjak. Nyilván van az a helyzet, amikor mégis, de ha olyat kérnek tőlem, ami jó ügyet szolgál, ami közös értékek mentén hozzá tud adni valamit akár a társadalomhoz, akár a gazdasághoz, akkor mindenképpen segítek.

- Neked vannak személyes példaképeid?
- Természetesen vannak. Azt mondanám, hogy a különböző személyes példaképekben az eltanulható dolgokat keresem. Például Prohászka Andreánál nekem lenyűgöző volt az, ahogy ő a családi vállalkozásuknál, a Tutti Kft.-nél esedékes generációváltást rendkívüli alázattal, de ugyanakkor határozottsággal vitte véghez. Gazsi Zolitól, az Eisberg cégvezetőjétől azt a hihetetlen belső erőt és derűt lestem el, ami árad belőle minden esetben, akkor is, ha nehézségek vannak. De azt is, hogy ő is ott segít kapcsolatokat teremteni, ahol csak tud. Ezeket a példaértékűnek tartott mintákat próbálom meg átvenni, és hozzátenni a saját tapasztalatait.

- Ha már saját tapasztalat: megakadt a szemem az önéletrajzodban azon, hogy atomfizikusnak készültél, most pedig egy merőben más területen vagy sikeres vezető. Milyen korábbi tapasztalatok segítettek eljutni oda, ahol most tartasz?
- Nekem nagyon érdekes pályám volt. Sokáig énekeltem, utána atomfizikusnak tanultam, és abból is doktoráltam, majd mégis az üzleti szférába keveredtem. Sokféle emberrel találkoztam, akiknél a szakmai háttér nagyon eltérő, de mégis volt valami közös bennük: ez az értékrend. Megtanultam, hogy ha valamiben hiszek és kitartó vagyok, akkor végig tudok menni az úton ezekre az értékekre támaszkodva.

- Szoktál néha eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha megmaradsz az atomfizikusi vonalon?
- Viszonylag ritkán foglalkozom azzal, hogy mi lett volna, ha. Nem nagyon szoktam visszanézni. Általában azt szoktam mondani, hogy nem igazán bántam meg semmit az életemben. Maga az út egyébként nem annyira kacifántos, mint ahogyan kinéz. A fizikához nagyon közel áll az, hogy én ide a gazdasági adatok elemzéséhez érkeztem. Ha körbenézünk pénzügyi adatelemző területen, a banki szférában nagyon sok fizikussal fogunk találkozni, ami azzal magyarázható, hogy nekünk problémamegoldást tanítottak, ráadásul statisztikai alapon, ami azt jelenti, hogy lépésről lépésre próbáljuk meg jobbá tenni a dolgokat. Nem az van, hogy kitűzzük a tökéletes célt, és azt akarjuk elérni, mert azt úgy általában nem lehet. Az a feladatunk, hogy mindig jobbá és jobbá tegyük a dolgokat, és mindezt adatok alapján. Végül is az, hogy részecske adatokat elemzek, vagy gazdasági adatokat, módszertanilag nem áll nagyon távol egymástól.

- Mik voltak a jelentősebb mérföldkövek a pályádon, amíg eljutottál az atomfizikusi tanulmányoktól odáig, hogy az OPTEN-nek a Példakép díjas vezetője vagy?
- Nagyon szerettem egyébként az atomfizika területet, azon belül gyémánttal foglalkoztam, gyémántbevonatokat állítottam elő. TDK-ztam, ebből diplomáztam, Pro Scientia díjat kaptam, és ebből készítettem a doktorimat is. De amikor a doktorimat írtam, született két kisgyermekem egymást követően, és amíg otthon voltam, addig kerestem valami olyan tevékenységet, amivel hasznossá tudom tenni magam. Várandósan nem lehetett visszatérni a gépekhez, ugyanis ezek elég komoly mikrohullámú berendezések voltak. A szoftverfejlesztés, szoftvertesztelés irányába indultam, így ismerkedtem meg az OPTEN-nel. Egy idő után nagyon jól megtaláltuk a hangot a tulajdonos-ügyvezető úrral, és az is kiderült, hogy ő is fizikus. Azt mondta nekem, hogy ha ennyi ötletem van, akkor jöjjek, csináljam, próbáljam ki magam. Amikor meglett a doktorim, akkor volt komoly dilemma, hogy visszatérjek-e a kutatószférába, vagy itt a versenyszférában maradjak. Mind a kettőben nagyon jó kihívásokat és lehetőségeket láttam. Ráadásul a szőke nő, mint atomfizikus azért egy remek geg is a kutató területen. De végül úgy döntöttem, hogy most a versenyszféra áll hozzám közelebb, itt szeretném kipróbálni magam, és ezt sem bántam meg. Stratégiai igazgatói pozíciót kaptam, és ebben is maradtam gyakorlatilag már több mint 15 éve.

- Már az atomfizikusság sem az a terep, amiről azt gondoljuk, hogy úgy igazán a nőké lenne. De szerintem, ha egy AI képgenerátort megkérnénk, rakja össze egy sikeres cégvezető képét, akkor nagy eséllyel egy öltönyös, legalább középkorú férfi nézne vissza ránk. Mennyire lett a nők terepe is a cégvezetés?
- Már fizikusként is érdekes dolgokat tapasztaltam nőként. Természetesen voltak azok a klasszikus régi vágású urak, akik szerint a fizikus az definíció szerint férfi. Egyébként ilyenek voltak kevesebben. Őszintén be kell valljam, hogy igazából sokkal több támogatást kaptam, részben amiatt, mert nő vagyok, mint amennyire hátrányát éreztem volna ennek. Emiatt viszont sose tudtam, hogy mennyi az, ami nekem, mint szakembernek szól, és mennyi az, ami nekem, mint nőnek szól. Egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal nehezebb utam lett volna fizikusként, hogyha én férfi vagyok. Összességében úgy gondolom, hogy ezen a területen profitáltam abból, hogy nő vagyok.

Átkerülve a gazdasági világba ugyancsak megtapasztaltam, hogy a nők vannak kisebbségben, itt is van a mai napig olyan kerekasztalbeszélgetés, ahol egyedül vagyok nő, és emlékszem olyan vezérigazgatói találkozóra, ahol szerintem 150-200 férfi között gyakorlatilag egyedül voltam nő. Szerencsére most már sokkal több hölgyet látok vezetőként. Igyekszem én is ott segíteni a női vezetőket, ahol tudom: kutatásokban, közvetlen tanácsokkal és mentorálással is. Ugyanakkor nagyon nem vagyok kvótapárti. Pont amiatt, amit fizikusként is megéltem, hogy az ember egy ilyen helyzetben sose tudhatja, hogy azért van ott, mert nő, vagy azért van ott, mert jó szakember. És ez nem tesz jót az önbizalomnak. Fontos, hogy tisztában legyenek a hölgyek azzal, hogy megvannak ugyanazok a lehetőségeik, mint az uraknak, de ezt ki kell járni. Szerintem ilyenkor az objektivitás segít a legtöbbet.

- Oké, ez bölcs gondolkodásra vall, hogy objektivitásra törekedjünk, és ne azért részesítsünk valakit előnyben, mert nő vagy férfi. De mégis van-e valamilyen előnye a cég számára annak, ha női vezetője van? Másképp vezető egy nő, mint egy férfi?
- Úgy gondolom, hogy általában másként. Rám azt mondják sokszor, hogy férfias vezető vagyok, és ezt abból vonják le, hogy nagyon következetesnek és adatalapon gondolkodónak tartanak. Na most ettől nem férfias vezető valaki, ez csak annyit jelent, hogy kitart az elvei mellett és számokon alapuló döntéseket hoz. Nyilvánvalóan vannak olyan érzelmi rétegei egy nőnek, ami a férfiaknál kevésbé kerül felszínre. Érzékenyebbek vagyunk azokra a problémákra, azokra a feszültségekre, amik kialakulnak körülöttünk. Mondok egy példát. Nálunk a középvezetői csapatnak pont a fele férfi, pont a fele nő, és van, amikor kijövünk egy megbeszélésről, és a három hölgy megosztja egymással, hogy mind éreztek egyfajta feszültséget odabent. A három férfi pedig semmit nem tapasztalt ebből. A nőkben megvan az a képesség, hogy időben felfedezik a konfliktusokat, a munkatársakban jelentkező kétségeket, félelmeket, és így jó kommunikációval, nagyon szépen csírájában meg lehet ezeket fogni, egy támogató hátteret mögé lehet tenni.

- Mi kell ahhoz, hogy valaki jó cégvezető legyen?
- Először is kell egy viszonylag nagy határozottság, amivel döntéseket tud hozni a vezető. Kellenek jó emberek köré, tudnia kell kiválasztani azokat, akikre jobban támaszkodik. Mindenképpen kell egy kritikus szemlélet, hogy folyamatosan jobbá akarja tenni a céget, a működést, valahol a világot is. Tudni kell néha hátralépni, hogy egy picikét messzebbről lássuk a folyamatokat. Vannak olyan területek, amelyekbe a mai napig operatív szinten elég mélyen bele szoktam folyni - ilyenkor rám is szólnak, hogy „most miért mikromenedzselek”? Ha pedig hátrébb lépek, akkor nyilván jön a megjegyzés, hogy fent ülök az elefántcsonttoronyban, és nem látom igazán, mi történik. Valahol ezt a két helyzetet kell tudni jól váltogatni, a jó arányt kell megtalálni.

Amit még kiemelnék: én nagyon szeretem az embereket. Azokat, akikkel együtt dolgozok, azokat, akikkel kapcsolatban állok. Úgy állok fel egy megbeszélésről, hogy annak van egy szakmai része, és van a fejemben egy nagyon jól kialakult vélemény a beszélgetőpartnerről, vagy a tárgyalópartnerről. Az emberek sokféleségét látom, és azt az egészen különleges csodát, hogy ennyi embert megismerhetek. Persze nagyon sokat tanulok is ezekből a beszélgetésekből. Szerintem az a jó vezetői hozzáállás, amikor az ember úgy éli az életét, hogy minden nappal egy kicsit több lesz, és semmiképpen sem úgy, hogy valamikor is azt érezné, hogy na, én már elkészültem, innentől kezdve már csak tőlem tanuljanak mások. Az a lényeg, hogy nemcsak a világ változik körülöttünk, és azt is le kell követni valahogy, hanem mi magunk is változunk – és ha jól csináljuk, talán mindig egy picit jobbak leszünk.

- Az OPTEN alaptevékenysége, hogy adatokat gyűjtöttök, elemeztek. Az adatelemzés pedig ma már a legtöbb cégnél megkerülhetetlen, vagy legalábbis lenne. Hogy látod, miért vált az adatelemzés fontos területté, és ha valahol még úgy gondolják, hogy nem az, akkor miért kellene mégis nagyobb figyelmet fordítaniuk az adatokra?
- A digitális térben annyi adat keletkezik, hogy nem győzzük lekövetni őket. Amíg ilyen nem volt, addig mindegy is volt, hogy fontosnak tartottuk-e őket, legfeljebb volt egy vágyunk, hogy de jó lenne, ha erről tudnék valamit. Most már rendelkezésre állnak az adatok, most már az a kérdés, hogy jó, de hogy férhetek hozzájuk. Egy részük komoly jogi, GDPR szabályozással levédett, viszonylag nehéz is némely típusú adathoz hozzáférni, de anonimizáltan viszonylag sok mindenhez lehet. Ehhez jön hozzá, hogy gyakorlatilag itt áll az ajtóban az AI, – igazából már rég bent van – csak még nem annyira érezzük, hogy mi mindent vesz át tőlünk a mesterséges intelligencia. Az OPTEN-nél minden területen használjuk az AI-eszközöket a szoftverfejlesztéstől a marketingkommunikációig, akár egy prezentáció összerakásánál, egy közlemény írásánál.

- Akkor ahogy az adatoktól, ugyanúgy a mesterséges intelligenciától se féljünk?
- A mesterséges intelligencia olyan, mint egy kés: sok mindent lehet vele kezdeni. Az adatok is pont ugyanilyenek, de attól, hogy nem foglalkozunk velük, attól nem múlik el az a tulajdonságuk, hogy akár veszélyesek is lehetnek. Ha mi kézben tartjuk a magunk területén az adatokat és a mesterséges intelligenciát, akkor nyilván sokkal kontrolláltabban tudunk velük együttműködni. Én egyelőre még inkább a pozitívumot látom a mesterséges intelligenciában, illetve azt gondolom, hogy ha nem foglalkozunk vele, az oltári nagy hiba.

- Az adatok töltik ki a munkádat, de ugyanakkor rálátsz a gazdasági élet aktuális problémaköreire is. Most van-e olyan kérdés, ami intenzívebben foglalkoztat?
- Mivel viszonylag nagy kormányzati és európai uniós források vonódnak be a gazdaságélénkítésbe Magyarországon, szoktuk elemezni a különböző források, támogatások sikerességét. Ennek kapcsán most az egyik legfőbb téma az lehetne, hogy nemcsak az eszközbeszerzések vagy a tárgyi eszközök, hanem a hozzáadott érték típusú fejlesztések támogatása mire vezethet. Mindenki tudja, hogy ez lenne a jó, de mindenki fél is tőle, hogy jó, de ha erre adok pénzt, akkor ellopják, hiszen sokkal nehezebb kontrollálni, kézben tartani. Magyarország vonatkozásában ezt tartom egy nagyon fontos dolognak, hogy ne csak egy tárgyi eszközalapú támogatási kultúra alakuljon ki, hanem értékeljük azt a sok hozzáadott értéket, akár kutatás-fejlesztést, amit be lehet hozni a vállalkozói szférába, mert ez fog igazából értéket teremteni.

- Mintha erről kevesebbet hallanánk, talán mert nem olyan látványos, mint egy új beruházás avatása.
- Ilyenkor vissza szoktam dobni az újságíróknak a labdát: arról hallunk, amiről a média akarja, hogy halljunk. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez nem olyan szexi téma és nehezen is érthető. De vannak olyan dolgok, amik kevésbé látványosak, viszont valami sokkal nagyobb függ tőlük. Mi, akik az ehhez kapcsolódó adatokkal dolgozunk, nem feltétlenül tudjuk megmondani, hogy mit hogyan kell csinálni, de azért rá tudunk mutatni bizonyos pontokra, amelyek fejlesztésével nagyot lehet előre lépni.

- Van még hasonlóan elgondolkodtató témád, ami a vállalkozások zömét érintheti?
- Az a fajta geopolitikai helyzet, ami most a világban kialakult. Ha azt hisszük, hogy Magyarországot majd nem annyira érintik a változások, tévedünk. Nagyon is érintenek minket minden területen, elég, ha a forint átfolyamra ránézünk. Nagyon nagy változások vannak, amiket kezelni kell, és csaknem minden cégvezető úgy működik mostanság, mint a GPS: újratervezés, újratervezés, újratervezés. És ez nem lesz másképp ezután sem. Szerintem az az aranykor, ami 2009-től, 2010-től tartott a Covid-járvány kitöréséig, az nem fog visszatérni. És ha nem lett volna Covid, akkor is előbb-utóbb bekövetkezett volna egy gazdasági visszaesés.

Szerintem soha nem lesz már olyan 10-20 éves, nagyon nyugodt időszakunk, amikor minden növekszik. Nem beszélve a fenntarthatóság miatti korlátokról. Ilyenkor mindig bekapcsol az a fizikusi gondolkodásmódom, hogy remek, hogy lokálisan keressük a megoldásokat ezekre a problémákra, de valljuk be, hogy csak globálisan lesz ez megugorható, és nagyon remélem, hogy így is lesz, mert egyre kisebb az esély rá, hogy olyan megoldást találjunk, ami nem annyira fáj.

- Nem villanyoztál fel, de végül is az ember napról napra ezt látja maga körül, hogy nem biztos, hogy olyan pozitív jövőképet festhetünk a világunk alakulásáról. De meg tudunk-e csillantani valami reménysugárt, hogy vannak jó történések is?
- Nézzünk vissza az emberiség egészére: mindig voltak nehéz időszakok, de valahogy mindig megtalálta az ember a kiutat. És most is úgy gondolom, hogy ne vegyük el azt a lehetőséget az embertől, hogy van elég értelmes ahhoz, hogy felismerje a problémákat, előbb-utóbb lesz elég értelmes ahhoz is, hogy a megfelelő szabályzásokat hozza meg. És nem csak lobbiszintű és politikai szintű döntésekkel, hanem kutatói információk alapján kialakított valódi irányokkal találják meg az utat megoldásokhoz. Minél korábban reagál az emberiség, annál könnyebb ez a pálya. Minél később reagál, annál jobban fáj. De előbb-utóbb reagálni fogunk, mert olyan tünetekkel szembesülünk majd, amiket egyszerűen nem lehet nem észrevenni. Akár a klímaváltozás kapcsán, akár az AI kapcsán. Például, ha elkezdenek terjedni a mesterséges intelligenciával készített fake videók.

- AI-generálta videókkal való visszaélésekről már most is egyre többet hallani. Van ellenszer?
- Az AI esetében úgy viselkedünk, hogy szaladunk azután, hogy mihez kezdtek vele a gonoszok. Készülnek fake videók – de igazából az első pillanattól tudtuk, hogy lesznek ilyenek. Tudtuk, hogy lesz olyan, amikor majd a nagymamát felhívja valaki az unoka hangján az unoka arcával, egy videóval, hogy mama, elraboltak, segíts. Ha előre felkészítenénk az embereket, hogy ti is tudjátok, hogy ilyen előfordulhat, és ezekre és ezekre a dolgokra figyeljetek, másként lehetne reagálni rájuk. Akkor, amikor ez megtörténik, ki ne esne pánikba? De hátha mégis eszébe jut az illetőnek, hogy hú, hát én hallottam, hogy ilyenkor nem árt felhívni a gyereket, hátha csak a barátaival lófrál valahol, és kiderül, hogy nem rabolták el. Viszont, ha nem készülünk fel az ilyen helyzetekre, akkor derült égből villámcsapásként érkeznek, és nem tudunk velük mit kezdeni. Szerintem abban van a legnagyobb felelősségünk, és ezt leginkább kormányzati szinten gondolom felelősségnek, hogy felkészítsük az embereket azokra az előre látható visszaélésekre, támadási szituációkra, amikre ha nyugodtabban tudnak reagálni, akkor sokkal kevesebb kárt szenvednek el.

Akkor van rendszerint gond, amikor valami szokatlan történik, amire nem számítunk, akkor gyakran tényleg kialakul a pánik. Eljárhatunk úgy is, hogy egy ilyen helyzetben is inkább a pozitív dolgokat ragadjuk meg, mindig azt keressük, hogy jó, jó, ez van, ezen nem tudunk változtatni, de nézzük meg, hogy mi az, amin tudunk. Lehet, hogy annak, hogy itt az Európai Unióban erőfeszítéseket teszünk a fenntarthatóságért nem látszik annyira az értelme, amíg az egész világon nem ezt látjuk. De az értelme mégis az, hogy akárhova is megyünk, oda lépésről lépésre lehet eljutni. És minden egyes lépés, amit megteszünk, az pont egy lépéssel közelebb visz a célhoz, mintha nem tettünk volna semmit.

- Ez jellemző rád, hogy sok energiát fordítasz arra, hogy a gazdasági edukációval, a jó üzleti gyakorlatotoknak az elterjesztésével foglalkozz. Ebben a tevékenységben mi motivál? Miért csinálod ezt szívesen?
- Ugyanarra vezethető vissza, hogy az ember szeretné jobbá tenni a világot. Nekem sokszor mondták már, hogy nincs klasszikus sales prezentációm, tehát én nem eladom a termékeket, hanem inkább rámutatok azokra a problémákra, amelyeknek egy részére mi adunk megoldást, egy részére teljesen máshonnan vehetnek megoldást. Maguk a témák azok, amik érdekelnek, és arra vagyok kíváncsi, hogy mennyivel hatékonyabban és jobban tud működni a rendszer. Ha csak néhányan odajönnek egy-egy előadás után, hogy „hát ilyen szemmel még nem néztem rá erre a problémára”, akkor az nagyon jó érzés. Előfordul az is, hogy az általam előadottakra azt mondják, hogy de ezt már mindenki tudja. Nem, nem tudja mindenki. És addig, amíg találok olyan célcsoportot, amelyiknek az én mondandóm bármiben is tud segíteni, addig nagyon szívesen megszólalok. Csak azért nem állok ki egy színpadra, hogy beszéljek, de ha úgy érzem, hogy tudok olyat mondani, amivel hozzájárulok ahhoz, hogy a hallgatóság valamivel gazdagodjon, akkor még élvezem is a szereplést, sőt, valahol kötelességemnek is érzem.

- Abból kiindulva, hogy hány helyre hívnak, és mennyi módon tudod megjeleníteni a saját gondolataidat, hozzáállásodat a világ számára, azt lehet feltételezni, hogy bőven lesz még hallgatóságod. Számodra is egy megerősítés ez, hogy akkor ezek szerint szükség van rá, hogy kiállj a publikum elé?
- Igen, abszolút. Szeretem kimozdítani az embereket gondolatkísérletekkel a komfortzónájukból. Mindenki úgy ül be, hogy köszönöm, én ismerem a saját cégemet, tudom, hogy kell vezetni, tudom, hogy működik, esetleg kapok némi információt néhány jogszabályváltozásról, meg apróságokról is. Akkor én jövök azzal, hogy oké, most képzeljük el, hogy mi lenne, ha ez és ez történne. Akkor hirtelen azt látom az emberek szemén, hogy már elképzelni is nehezükre esik, mert arra az opcióra nincs B terv. Az egész világ most sokkal inkább arrafelé tart, hogy nem elég az A terv, de még az sem, ha van B terv is. Kell még C, D, meg akár E terv is, hogy megfelelő módon körülbelül le tudjuk fedni, hogy mi fog történni. No, ez nem áll távol a fizikusságtól: mindenre valószínűségek vannak. És attól függően, hogy mi történik, utána megint kell gyártani újabb A, B, C, D és E terveket ahhoz, hogy tovább léphessünk. Ez sokkal nagyobb energiát igényel, mint eddig bármi. Le a kalappal az előtt, aki jelen helyzetben egy 10 éves tervet le tud tenni az asztalra. És ez vonatkozik a kormányzatokra a világon bárhol, de éppúgy a vállalatvezetőkre, kkv-vezetőkre is. Ha csak annyit el tudok mondani, hogy egy picit próbálják meg azt a szemléletet magukévá tenni, hogy számolni kell azzal, hogy mi van, ha nem úgy alakul, ahogy ők tervezték, az már siker. Előfordult, hogy valakitől egy évvel később kaptam visszajelzésként, hogy tavaly ezt és ezt mondtad, és elgondoltunk rajta.

- Ezt a fajta gazdasági, társadalmi edukációt nem lehet elég korán kezdeni, és nyilván nagyon sokat kaptak tőled e téren a gyermekeid is. Ha kibővítjük a kört, és a gyermekeid kortársainak kellene valamilyen útravalót megfogalmaznod, mit mondanál nekik?
- A mai fiatalokon azt látom, hogy tökéletesek szeretnének lenni. Megkérném őket arra, hogy nézzenek már körbe maguk körül, hogy hány tökéletes embert látnak, de mivel nem sokat fognak találni, ezért nyugodtan induljanak el abba az irányba, ami őket érdekli, amit szeretnek. Bátorság? Persze, az is kell hozzá. De hát mit veszíthetnek? Ha meg se próbálják, akkor biztos, hogy nem jutnak el oda, ahova igazából szeretnének. A legnagyobb hibának azt tartom ennél a generációnál, hogy a közösségi média extrém módon befolyásolja őket. Markáns gondolatcsomagokat kapnak a közösségi médiából, amiket egyfajta kritikus gondolkodásmóddal, kritikus szemlélettel kellene fogadniuk. Ez nem azt jelenti, hogy ne higgy el semmit, amit látsz, vagy olvasol, de azt sem, hogy mindent el lehet hinni. Veszélyes tud lenni, ha az alapján szelektáljuk a tartalmakat, hogy mit szeretnénk elhinni, mert ebből egy nagyon fura, elképzelt világ tud kialakulni, ami roppant távol áll a valóságtól. Mindenről lehet az embernek külön véleménye, nyugodtan hozzák meg ezeket a döntéseket, ütköztessék a különböző álláspontokat. Én a mai napig 6-8 csatornának a híradóját nézem meg, hogy próbáljam a fejemben összerakni azt a képet, amit én többé-kevésbé reálisnak gondolok.

- A kritikus gondolkodásmód kiterjed arra is, hogy például csak azért, mert szimpatikus nekünk a TikTokon egy influenszer, nem biztos, hogy az ő életmódtanácsait kell elfogadni, ha neki ehhez semmilyen képesítése nincsen, vagy az általa javasolt terméket sem kell azonnal beszerezni?
- Megnézném, hogyha fiatalokkal íratnánk egy listát dolgokról, amiket szívesen kapnának ajándékba, akkor hány olyan tétel lenne rajta, amit ők a TikTokon, Youtube-on, Instagramon már láttak, valamelyik kedvencük pont azt a terméket ajánlotta. Lehet, hogy az egyébként egy valóban jó dolog, de ha rákeresne, negyedáron lehetne kapni legalább olyan jó termékeket, amit nem az ő influenszere javasolt. Egy picikét lépjenek hátrébb, nézzék meg, mire van szükségük. Olyan dolgokat ne is akarjanak, amire nincsen szükségük, ez egy fenntarthatósági kérdés is. Fiatal felnőttek már a gyermekeim, de nemcsak a koruk miatt lett az a szokás nálunk évek óta, hogy élményeket adunk egymásnak ajándékba.

- Olyan érzésem van, hogy a már felnőtt gyerekeiden túl is jól ismered a mai tinik attitűdjeit.
- Az egyik budapesti gyermekotthonban, ahol 31 gyermek él, egyfajta tündérkeresztanyu vagyok. Amikor megkaptam karácsony előtt a listájukat, hogy ki mit szeretne ajándékba, azt láttam, hogy szinte mindenki konkrét márkanevet is megjelölt. Van cipőjük, van pólójuk, de úgy gondolják, hogy ők attól lesznek valakik, hogy ha azon a pólón vagy cipőn van egy pipa, vagy valamilyen más márkajelzés. Ezt nem akarom elvitatni tőlük, mert ha ennek örülnek, akkor legyen. De ezt szerintem azzal lehetne szembe állítani, hogy azok, akiknek az a természetes, hogy különféle márkajelzéses cuccokat hordanak, azok vegyék észre, hogy mekkora különbség van aközött, amikor valaki nagy örömmel szorongat egy márkajelzéses pólót, mert ez neki mekkora különleges dolog, és aközött, hogy valaki abba nőtt bele, sose volt neki másmilyen. A családon belül mi mindig arra jutunk, hogy mi nagyon szerencsések vagyunk. És ez igaz mindannyiunkra, akik itt egy fejlett világban élünk. Hogyha egy picit megéljük, hogy nekünk jobb, és elgondolkodunk azon, hogy mit tudunk visszaadni belőle, na, abban a pillanatban egy kicsit helyreáll a világ rendje. Annyira kisimítja az embernek a lelkét és annyival boldogabbá teszi, ha ad másnak, hogy ez nem is mérhető össze mással.

- Ez zárszónak is tökéletes lenne, de még szeretném azt megtudni tőled, hogy visszatekintve a 2024-es évre mit emelnél ki, ami emlékezetes marad, fontos volt, akár magaddal viszed az üzenetét a következő évre. 2025-re tekintve pedig mi a várakozásod, mi az, ami különösen szem előtt van?
- Amit az elmúlt évből leginkább kiemelnék, az a fenntarthatósággal kapcsolatos szemléletváltozás. Nemcsak nálam, hanem cégen belül is érzékelhetővé vált, sőt, ahova még elér a kezünk, oda vittük magunkkal ezt a gondolatot. A 2025-ös évre vonatkozóan az alkalmazkodást érzem a leghangsúlyosabbnak, nagyon nagy szükség van rá. Én óvatosabb vagyok a gazdasági növekedés tervezésével, ezért inkább egyfajta óvatos működésre fókuszálok, ennek fényében a hatékonyságnövelést emelném ki minden cég vonatkozásában. Amit pedig sosem szabad szem elől tévesztenünk: az emberség. Át kell gondolnunk, hogy amellett, hogy vezetők vagyunk, emberként milyen emberek vagyunk és mit tudunk tenni másokért, a világ jobbá tételéért. A vezetőknek sokkal nagyobb felelősségük van, mert hatni tudunk a velünk együtt dolgozókra, hatni tudunk a kollégák családjára, hatni tudunk a konferenciákon, üzleti rendezvényeken keresztül az ott résztvevőkre. Fel sem fogjuk néha, hogy micsoda hatalmas erő rejlik a kommunikációnkban és tetteinkben.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!