„Minden attól függ, hogy valaki lát vagy nem lát”

„Minden attól függ, hogy valaki lát vagy nem lát”
Mitől függ a művészi értéke egy fotónak? Hogyan lehet amatőr fotósból profi fényképész? Erhardt László fotográfussal beszélgettünk a munkáiról, kiállításairól, sikereiről és a fejlődő digitális technika előnyeiről.

Hogyan kerültél kapcsolatba a fényképezéssel?

Egyszer Csermely Ákossal beszélgettünk és említettem neki, hogy olyan szívesen fotóznék, de nem tudok és nincs is fényképezőgépem. Ekkor kaptam tőle egy analóg tükörreflexes Canon gépet és elkezdtem fényképezni. Ez még 2000-ben volt. Könyvekből tanultam, olvasgattam a fényképezésről. Az volt a nehézség, hogy nem volt olcsó a negatív és annak előhívatása sem. Amikor volt pénzem, vettem filmet és elmentem fotózni, majd amikor újra összegyűlt annyi pénzem, akkor hívattam elő a képeket. Nem tudtam, mi a jó és mi a rossz fénykép, mert nem értettem hozza.

Hogy lesz valakiből fotós? Mi kell egy jó fényképhez?

Éjjel nappal fotóztam és elkezdtem kiállításokra járni, hogy nézzem meg, más milyen fényképeket készít. Akkor úgy éreztem, ilyeneket én is tudok.

Így szervezted meg az első kiállításodat?

A Mammutban a Libri könyvesboltban régebb voltak kiállítások és mivel jó kapcsolatot ápoltam az ott dolgozókkal, nekik köszönhetően ki is tűztünk egy időpontot. Minden fényképemet más-más keretbe állítottam ki, ami sokak számára furcsa volt, de én úgy gondolom, a képek színeitől és hangulatától függ a keret is. Ezen az első kiállításon megvették 3-4 képemet. Szerencsém volt, mert az egyik vásárló felismerte a családi házukat a Gül Baba utcában, amit már felújítottak de én még a régi állapotában, a leszakadt redőnyökkel fotóztam le.

Hogyan tudtad felértékelni a munkáidat, ha ez volt az első kiállításod?

Tudtam, nekem mennyibe kerül, és az alapján. Miután sikerült eladni néhány képet már az első kiállításon elbízva magam azt gondoltam, hogy ha ez ilyen egyszerű, miért nem csinálja mindenki? De rájöttem, hogy mázlim volt. Beszélgettem művészekkel, kértem véleményeket, majd eldöntöttem, hogy nem megyek más után, mert nem tudok vele mit kezdeni. Olyan dolgokat mondanak, amivel nem értek egyet, gyakran belemagyaráznak a képekbe. Én csak csinálom, amit szeretek. Mindig szerencsém volt, mert valami jó dologra tapintottam rá. Egyre több kiállítást szerveztem, és bár nem értek a marketinghez, próbáltam közismert személyeket felkérni, hogy megnyissák a galériát, mint például Gundel Takács Gábort, Szily Nórát vagy Réz Andrást. Úgy vállalták el, hogy előtte megnézték a képeimet és az alapján döntöttek. Majd ezért a szívességért választhattak maguknak egy képet.

Tagja vagy a Magyar Fotóművészek Szövetségének is.

Egyszer olvastam, hogy lehet jelentkezni a szövetséghez, és az utolsó nap utolsó órájában beestem az esélytelenek nyugalmával, mert sokak szerint a művészi fotó fekete-fehér. Szerintem meg egyáltalán nem ettől függ a művészi értéke egy képnek. Én színesben fotózom, mert nekem színes a világ, meghalnának a képeim fekete-fehérben. Végül a képeim alapján fel is vettek.

Akkor mitől függ a művészi értéke egy fotónak?

Az egyedi megközelítéstől, a szemszögtől, ha a szokásosnál eltérő módon mutatunk meg valamit.

Mi a fotóid témája általában?

Városi fotós vagyok és általában épületrészleteket, hangulatokat fotózom, élénk, meleg színekkel dolgozom. Az egyik legnagyobb elismerés számomra eddigi életemben, amikor azt mondják, száz közül is megismerik az én képeimet, a másik, amikor pénzt adnak érte. Eszerint a fotóimnak van egy rám jellemző stílusa: a színek, az ablakok vagy a házak részletei.

Hogyan készült az embertelen Velence című fotósorozatod?

Velencében voltam és nem szeretem szokványos módon megfogni, amit fotózom, akárcsak azt sem, ha emberek vannak a képeimen, amikor épületeket fényképezem. Azért embertelen, mert egyrészt nincsenek rajta emberek, de fokozó jelzőként is használjuk ezt a kifejezést. Ez a sorozat egyelőre még nem volt kiállítva, de tervben van. A fotóimat korábban mindig keretekkel együtt állítottam ki, hogy a vásárló rögtön kiakaszthassa a falára, az pedig rengeteg pénzbe kerül.

De most már más, látványos eljárással készíted őket, elmondanád, hogyan?

Van egy speciális alumínium lemez, amire kerülnek a fotók és egy védőfólia – matt vagy fényes, az igényeknek megfelelően. A hátlapra akasztó is kerül, mert szerintem nagyon sokat számít a vásárlónak, hogy elkészült állapotba vegyen meg egy alkotást.

Említetted, hogy analóg fényképezőgéppel kezdtél el fotózni. Mikor váltottál át digitálisra és mit jelentett számodra?

Amikor elkezdtek egyre népszerűbbek lenni a digitális gépek, én még azt mondtam, soha nem veszek olyant a kezembe, mert a hagyományos, filmes gépek az igaziak. Majd az évek alatt megváltozott a véleményem és alig vártam, hogy megvegyem az első gépem. Az újdonságtól féltek az emberek, és kezdetben nem is tudták a digitális gépek ugyanazt a minőséget adni, mint az analógok.

Mi volt az első digitális géped?

Egy Nikon D70-es fényképezőgép, amit Geréb Zsolték szaküzletéből vásároltam, azóta baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Az volt a célom, hogy olyan fényképezőgépet vegyek, ami megfizethető és az én igényeimet kiszolgálja. Majd elkezdtem cserélgetni a fényképezőgépeimet a technológiai fejlődéssel párhuzamosan. Mindig eladtam a régit, a pénzt felpótoltam és vettem egy jobbat. Ha nem lett volna szükségem pénzre, mindegyiket megtartottam volna emlékbe, mert jó látni a fejlődésüket. Végül váltottam a tükör nélküli gépekre (MILC), egy Fujira.

Mit gondolsz a telefónia előretöréséről? Bárki lehet fényképész?

Szokták mondani nekem is, hogy nem rossz, hogy most mindenkinek van telefonja és tud vele fényképezni? Én azt gondolom, hogy mindenkinek van laptopja, mégsem mindenki író. Én szeretek telefonnal fényképezni és adtam is el belőlük. Természetesen vannak korlátai, sok mindent meg lehet oldani velük, de bizonyos helyzetekben az kevés: kicsi a lencse, kevés fény megy be így nem lehet olyan trükköket csinálni, mint egy jó géppel. Egy nagy érzékelő nagy lencsével mindig jobb, mint kis érzékelő kis lencsével. Másik nagy előnye, hogy a telefon mindig nálam van.

Mitől lesz amatőrből profi fotós?

Minden attól függ, hogy valaki lát vagy nem lát. Én soha nem jártam képzésekre, mert nem akarom, hogy megmondják, mi a szép. Akkor mindenki egyformán fog fényképezni, ahogy a tanár tanítja? Nekem az furcsa, és vannak is erre példák. Én nem tartom magam fotósnak, nem akarok mondani a képeimmel semmit, csak amit én szépnek találok, megmutatom az embereknek és vagy tetszik, vagy nem.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szilágyi Katalin

Szilágyi Katalin a digitalhungary.hu főszerkesztője és újságírója. Tudomány, technológia, startup, kultúra, média és marketing területeken készít interjúkat. A havonta megjelenő Business Class …