„Mindannyian kicsit bűnösök vagyunk, hogy ez idáig fajult, miközben tudjuk, hogy nem volt más út”

„Mindannyian kicsit bűnösök vagyunk, hogy ez idáig fajult, miközben tudjuk, hogy nem volt más út”
Televíziós újságíró, külföldi tudósító, reality showműsor készítő, magazin főszerkesztő, producer, DJ, dobos, zenekarvezető – ez mind elmondható Radnai Péterről, az AMC Networks International kreatív produceréről, aki 31 évvel ezelőtt kezdte pályáját a Magyar Televíziónál. A három évtized alatt számos változást, trendet megtapasztalt, volt, amit maga vezetett be a piacra. Idén ünnepelte 50. születésnapját, ennek kapcsán visszatekintettünk pályájára, beszélgettünk vele a média szerepének változásáról, az újságírók felelősségéről, a tévéműsorok létjogosultságáról, és a YouTube-ra gyártott tartalmak előretöréséről is.

- Az életrajzodban az első bejegyzés, ami a médiához kötődik, hogy 19 évesen jelentkeztél a Magyar Televízióhoz és a Híradónál kezdtél dolgozni – a legfrissebb pedig az, hogy egy interjúsorozatot indítottál, ami a YouTube-on is elérhető. Közszolgálati tévétől a YouTube-ig – mondhatjuk, hogy a te pályafutásod lefedi a médiapiaci változásokat?

- Ebbe még eddig nem gondoltam bele, de valójában igen, így van. Nekem volt egy vízióm, vágyam, hogy mivel szeretnék foglalkozni – ami egyébként az volt, hogy külpolitikai tudósító szeretnék lenni, és a világ eseményeiről beszámolni a közszolgálati tévén keresztül. Ez megvalósult, hiszen majdnem három évig a Magyar Televízió moszkvai tudósítója voltam. Aztán 30 évvel később, 2021-ben, egy amerikai tulajdonú cég, az AMC Youtube csatornájára készítettem egy sorozatot, Az első influenszerek címmel. Valóban van benne egy érdekes pályaív, hogy a hard news világában kezdtem, és az infotainmenthez jutottam el.

- Ha ma lennél 19 éves, akkor vajon ma is a külpolitikai tudósító munkája lenne számodra vonzó, vagy lehet, hogy már inkább influenszer szeretnél lenni?

-  Az én fejemben az influenszer nemcsak annyi, mint amennyit ma leggyakrabban látunk belőle, amolyan modernkori hirdetőoszlop. Szerintem az  influenszer olyan személy, akinek a tevékenysége nyomot hagy, amit tesz, az később beszédtéma lehet. Például amikor Vitray Tamással beszélgettem Az első influenszerek egyik vendégeként, akkor fontosnak találtam, hogy annak idején a műkorcsolya versenyek közvetítésénél azért is figyeltek rá, mert kinyitotta a nézőknek a világot, beszámolt arról is, hogy milyen az élet abban az adott országban. Én magamat abszolút közszolgálati embernek tartom, még ha voltak is nagyon eltérő munkáim. Azok a műsorok például, amik ma a Spektrumra készülnek, simán futhatnának egy valódi közszolgálati televízióban is. Ha lenne olyan közszolgálati televíziózás, amelyik valóban politikamentesen értéket képvisel, akkor az vonzó lenne számomra. De most nincs ilyen.

- Miért tartottad fontosnak, hogy beszélgethess a korábbi korok legendás tévés arcaival? Mintha volna benne egy edukációs szándék is – például amikor elhajtasz kocsival a Szabadság téren az egykori tévészékház előtt, akkor mintegy a fiatal nézők kedvéért pár mondatban elmeséled, hogy miért is olyan nevezetes az épület.

- Hiszek abban, hogy ha valaki egy szakma mellett dönt, akkor érdemes annak a múltjával is tisztában lennie. Tehát ha valaki újságíró szeretne lenni, különösen televíziós újságíró, akkor érdemes megismernie a szakma korábbi nagyjait. Lehet, hogy már avítt, poros, unalmas, vagy épp vicces, de lehet belőle tanulni. Dévényi Tibor Három kívánságából is lehet tanulni – ahogy a pontos labdákat dobálta, azt ma már brandépítésnek hívjuk. Kizárt, hogy ő tudta volna, hogy a pontos labdák számára personal brandinget jelentenek, de kitalált valamit, ami működött, és a mai napig hozzá köthető. Amikor egyszer az EFOTT fesztiválon egy időben voltunk DJ-k, figyeltem, hogy ez a brandje a mai napig milyen jól működik, sőt, kifejezetten cool lett.

- Ha már így felidézzük a régebbi korszakok televíziózását: mást jelentett a 80-as, 90-es években tévésnek lenni, mint most?

- Olyan értelemben más volt, hogy volt felelőssége. Amikor a 80-as években Vágó István Grétsy Lászlóval nyelvhelyességi műsort csinált, annak volt nagyon komoly pozitív hozadéka. Ma egy showműsornál a műsorvezetőnek az a feladata, hogy szórakoztasson. Nem akarok boomernek hatni, odavagyok például Istenes Bence produkciójáért, évekkel ezelőtt egy Media Hungary konferencián már úgy konferáltam fel, hogy figyeljünk rá, mert ő lesz a jövő tehetsége. Szóval én nem vagyok rossz véleménnyel a mai tévés szereplőkről, de más a szerepük, mint a 80-as, 90-es években volt. Van most is értékteremtés, a kisebb tévéknél is, de nem ez van fókuszban.

- Eléggé elrejtik ezeket az értékeket, a késő esti műsorsávokban például.

- Mert a kereskedelmi tévéknek nem is ez az elsőrangú feladata, hogy értéket teremtsenek, hanem az, hogy szórakoztassanak. A közszolgálati média dolga lenne az értékteremtés. Ebben felmentem a kereskedelmi médiumokat, azok üzleti vállalkozások. Érthető, ha elindulnak a könnyebb irányba. A kereskedelmi televíziózásban kevés Katona József Színház, vagy Pintér Béla Társulat, netán Örkény Színház van (a Spektrumot, mint kereskedelmi televíziós csatornát én ide sorolom) – de annál több Madách Színház, vagy Operettszínház. De utóbbiakra is abszolút van igény, teltházas előadásaik vannak, amiket profin kell színpadra vinniük.

- Ha a kereskedelmi tévékben a szórakoztató tartalom van túlsúlyban, jellemzően ezzel találkozik a közönség, akkor mitől támadna fel benne az igény a komoly műsorok iránt?

- Akkor jön be a képbe például a YouTube, ahol mindenki megtalálhatja magának azt a típusú tartalmat, ami érdekli. Vagy akár a tematikus televíziók műsorai között is keresgélhet – a Spektrumon például most indul, illetve fut két olyan saját gyártású sorozat is, ami egyszerre szórakoztató és informatív, egyszerre lehet rajta nevetni, és tanulni belőle. Az egyikben, aminek a címe Tiltott Zónák, Thuróczy Szabolcs olyan helyekre jut be, ahova általában civil nem tud, a másikban Nyáry Krisztián és lánya, Luca mutatja be a modern Erdélyt úgy, ahogy eddig nem ismertük, a székelykapun túl.

- Amikor azt látjuk, hogy már Friderikusz Sándor is inkább a YouTube-on épít magának közönséget, és nem is eredménytelenül, és hogy egyre szaporodnak a komolyabb mélyinterjúkat közreadó podcast csatornák, akkor az válik irányadóvá, hogy aki az elmélyült beszélgetéseket szereti, annak irány a YouTube?

- Úgy gondolom, hogy igen. A televíziókból ez a világ nagyjából kimúlt.

- Rendben van ez így?

- Annyi impulzus ér minket, olyan gyorsan történik minden az életünkben, hogy az az igény, hogy leüljünk egy órára, egy komoly dolgot a tévé elé nézni, szinte már megszűnt, az életformánk megváltozott. Az emberek türelmetlenné váltak, mindent gyorsan szeretnének befogadni, ez együtt járt a technológiai forradalommal. Mindenre van eszköz, GPS mondja meg, merre vezessem az autóm, indulás előtt megnézhetem az applikációban, vigyek-e esernyőt magammal. Az általam egyébként nagyon kedvelt oldschool televíziózásra egyszerűen kevésbé van igény, mert megváltozott a világunk. A mai fiataloknak már 2 perces tartalom is lehet, hogy hosszú. Az Internet Hungary konferencián is beszélgetünk majd erről, hogy a podcastok mitől lettek népszerűek.

Ha jobban belegondolunk, van néhány példa arra, hogy YouTube-os formátumból lesz tévéműsor, mint például D.Tóth Kriszta Elviszlek magammal c. műsora, amely hosszabb formában a YouTube-on, de rövidített verzióban a Spektrum Home-on látható.

- Merre tartunk? A Be Social Magyar Tinik a neten felméréséből kiderült, hogy a mai tinédzserek már alig néznek televíziót, ellenben lelkes YouTube-fogyasztók. Vajon ők már így maradnak? Vagy egyszer még bekúszik az életükbe a tévé?

- Azt gondolom, hogy ha a teljes társadalmat nézzük, akkor még van a televíziónak létjogosultsága. Még akkor is, ha ma már – egyre ritkábban – találkozunk azzal a jelenséggel, hogy valaki azért siet haza, mert este 8-kor kezdődik a kedvenc műsora a tévében. A tévét, mint eszközt, még ne írjuk le teljesen, még évtizedekig számolhatunk vele.

Felkértek, hogy az idei félévtől tanítsak a Budapesti Metropolitan Egyetemen, ahol arra szeretném felhívni a hallgatók figyelmét, hogy a hagyományos televíziózás a végét járja. Mire ők végeznek, szükség lesz másfajta ismeretekre, ezért tanuljanak meg más formátumokban gondolkodni, YouTube sorozatot, podcast adást gyártani. Nem lehet ma már az egyetlen irány, hogy besétál az ember az RTL-be vagy a tv2-be azzal, hogy a médiában szeretne dolgozni.

- Akkor a hibrid megoldásoké lehet a jövő?

- Szerintem igen. Nem vagyok jós persze, nem tudom megmondani, mi lesz 30 év múlva. Amikor a Playboy-tól eljöttem 2010-ben, azt hittem, abban a lapban van még egy, vagy esetleg két év. Aztán lett belőle hét év. Vagy ha megnézzük a print lapok piacát, ha csökkentett példányszámban is, azért még gyártják őket, nem szűntek meg, hiába kongatták már többen a vészharangokat. Vannak emberek, akiknek lassabban változnak meg a médiafogyasztási szokásai. A TV Paprikát például sokan azért nézik, mert nincsenek hirtelen vágások, senki nem vágja el az ujját, nincsenek drámák, pont azt kapják a képernyőn, amit a csatorna ígér. A mi adataink azt mutatják, hogy van még értelme tévéműsort gyártani. És ez így van a nagy országos kereskedelmi csatornáknál is.  Például a tv2-n nemrég futott a Totem c. műsor, ami – ahogy olvastam – kikapott a konkurenciától, de így is nézték 4-500 ezren, vagyis ennyi ember döntött mellette, ami azért egy komoly szám hirdetői szempontból.

- Ez egy valóságshow, ami neked nem idegen műfaj.

-  Ez a fajta valóságshow már idegen nekem.

- 2002-ben indult el az első igazi nagy valóságshow magyar tévében, a tv2-n a Big Brother, aminek te voltál a főszerkesztője. Mennyiben volt akkor, 19 évvel ezelőtt nagyon más az a műsor, mint a mostani reality showműsorok?

- A valóságshow szerintem nem egy értelmiségi műfaj, csak úgy lehet csinálni, hogy az ember ne legyen szégyenlős. Mi azt hittük, hogy nem vagyunk szégyenlősek, de a maiakkal összehasonlítva nagyon is azok voltunk. A valóságshow akkor jó, ha nem túl komplikált. A Totemnél például ezt már nem lehetett egyértelműen elmondani, mikor én belenéztem, nehezen tudtam követni a szabályokat.

- Amikor a Big Brother elindult, mindjárt kapott is egy konkurenciát: az RTL a Való Világot tűzte műsorra, ami sokkal hosszabb ideig maradt életben, mint a Big Brother. Miért?

- Az első Való Világ nagyon erősen kikapott a Big Brothertől – pedig abban szerepelt Majka, akit én nagyra tartok, az egyetlen valóságshow szereplő, aki igazi karriert tudott építeni. De hagyján, hogy a Való Világot verte a Big Brother, a Barátok köztnél is nézettebb volt, ami addig letaszíthatatlan volt a trónról. A Big Brother 2. viszont a Való Világ után indult egy hónappal, de nemcsak az időzítés volt a kulcs abban, hogy melyik lett nézettebb, hanem az is, hogy egész más volt a két műsor szereplőinek összetétele. A Való Világ második részében szinte minden karakter olyan volt, amilyet addig még nem lehetett látni a tévében. Egy leszbikus nő, akit ráadásul Kismocsoknak hívtak, vagy Zsoltika, a meleg fiú, és Elvis, a tetovált, piercingelt srác. Nálunk pedig csupa átlagos, hétköznapi embert láthattunk, akik egyszer érdekesek, mert addig még nem látott ilyet a néző tévében, hogy milyen az, amikor egy átlagos ember eszik, zuhanyozik, veszekszik, mert ilyet addig csak a családtagjaitól látott. Mikor másodszor választani lehetett, hogy az átlagos ember napi rutinjait kövessük, vagy a fura karakterét, akkor a néző inkább az utóbbi mellett döntött. Emellett azt is mondhatjuk, hogy Árpa Attiláék meghaladták a korukat, és már olyan formátumot hoztak létre, ami akkor még nem volt a piacon. Nekik nem kellett szabályokhoz alkalmazkodniuk, nem volt a licensztulajdonostól kapott bibliájuk – ha úgy érezték, hogy csavarni kell egyet az adáson, akkor megtették.

- A valóságshow több mint 15 éve odaköltözött a képernyőnkre, és folyamatosan ott van, még akkor is, ha most már sokszor celebekkel töltik fel az ilyen jellegű műsorokat. Ennyi év távlatából mi inkább a helytálló: a Big Brother elindítása egy trendkövető lépés volt, vagy inkább kiszabadult vele egy szellem a palackból?

- Mindig vannak trendek, megvolt a vetélkedők időszaka, aztán egy időben népszerűek voltak azok a reality műsorok, amiket távoli országokban forgatnak, de volt sitcom-korszak is. Most a minisorozatok a menők, amikben akár nagy hollywoodi színészek is szerepelnek. Annak idején a valóságshow a világban is egy új trend volt. Nem hibáztatható ezért sem a tv2, sem az RTL Klub, hogy ezt műsorra tűzte. Azt pedig nem látni előre, hogy merre alakul tovább a műfaj. Például azt sem gondoltuk pár évvel ezelőtt, hogy majd egy olyan műsort nézünk a tévében, amelyikben mindenféle maszkban emberek így vagy úgy énekelnek, és hetekig nem tudjuk, hogy kik azok – pedig hogy bejött ez a koncepció.

- Ha ennyire a szórakoztatást látjuk előtérben, vajon mennyire maradt meg a média hatalomellenőrző szerepe? Régebben még az egyetemi oktatásban is találkoztam azzal a meghatározással, hogy a média a negyedik hatalmi ág. Te tanítanád ezt most a METU-s diákjaidnak?

- Ez a része a médiának engem most már nem vonz. De ha a kérdés az, hogy ma létezik-e ez a jelenség, és arra gondolok, hogy a közszolgálati tévé például hogyan próbálja a saját hatalmát kihasználva az embereket egy bizonyos irányba terelni, akkor igen, a média is egy hatalmi ág. Amikor én még hírműsorokban dolgoztam, moszkvai tudósító voltam, akkor sem a média hatalmi szempontjai érdekeltek, a tudósításaim inkább könnyedebb, szórakoztatóbb hangvételűek voltak jellemzően, amiknek a célja az volt, hogy mindenki megértse őket.

- Van bármi olyan, amit az újságírók tehettek volna másként az elmúlt évtizedekben, hogy ne ennyire szórakoztató központú, kicsit már trash irányba forduljon a média?

- Biztos van. Vámos Miklósnak volt annak idején a Lehetetlen? című műsora, ami úgy volt szórakoztató, hogy közben értékeket is hordozott – ma már ilyen nincs. Mindannyian kicsit bűnösök vagyunk, hogy ez ideáig fajult, miközben tudjuk, hogy nem volt más út.

- Idén kerek születésnapot ünnepelhettél, az ötvenediket. Vontál-e bármilyen mérleget ennek kapcsán?

- Olyan értelemben igen, hogy összeszedtem, mi mindennel foglalkoztam mostanáig. Az idealista 20 éves úgy gondolta, hogy majd világpolitikai eseményekről tudósít, és eljutott odáig, hogy amerikai tulajdonú tévétársaság regionális, budapesti központjában például egy román nyelvű főzőműsort felügyel, ami a román piacra készül egy budapesti stúdióban. Közben pedig voltak mindenféle kitérők, mint például a Reggeli az RTL Klubon, ami nagyon érdekes tanulság volt abból a szempontból, hogy hogyan kell egy olyan műsort készíteni, aminek nem én vagyok a célcsoportja. Az idealista fiatalemberből nagyon-nagyon realista középkorúvá váltam, aki már tudja, hogy nem mindig a vágyak diktálnak, hanem inkább a realitás, hogy például a befektető mit szeretne. Meg kell nézni, hogy mennyi bevétel jön, mennyi nézőt érünk el, és ehhez rendelni a műsor költségvetését és tartalmát.

- Mi az, amire az elmúlt 30 évből különösen büszke vagy?

- A moszkvai tudósítói szerepköröm ott van a TOP10-ben. Nagyon szerettem az Alföldi Robival készített sorozatomat, amelyikben idős színészekkel beszélgetett a Magyar Televízióban a 2000-es évek közepén. Fontos nekem a most nemrég indult Az első influenszerek, ami már ugye YouTube-ra készült tartalom. De szerettem nagyon a Manőver című műsort is, ami egy katonai műsor volt a Magyar Televízióban a 1998/99-ben, mert ott egyfajta one-man show-t kellett játszanom, ahol egy személyben voltam szerkesztő, rendező, műsorvezető. Ide vehetném a Big Brothert is, mert az volt az a műsor, amit a legtöbben láttak azok közül, amikhez közöm volt. Büszke vagyok a Spektrumon futó Tabukról, tabuk nélkül című sorozatra is, mert amellett, hogy rengeteg nemzetközi díjat nyert, az egy nagyon komoly missziót tölt be. A Playboy-főszerkesztői korszakomból pedig arra emlékszem vissza szívesen, hogy sikerült egy nagyon jó minőségű lapot létrehozni, értékes tartalommal,  így egy platformon belül jelenhetett meg interjú Kertész Imrével és Kovács Ákossal, vagy Grosics Gyulával és Lukács Lászlóval – tehát egymástól nagyon távol álló személyiségekkel.

- Mi az, amit szeretnél a következő 20 évre?

- Jó lenne valami olyan műsort készíteni, amiről beszélnek az emberek. De érdekel a játékfilmek, a színház világa is, szívesen közreműködnék előadások létrehozásában. Ez utóbbira már van is példa, mert kreatív tanácsadóként közreműködhettem a Puskás, a musical produkcióban, ami eddig több mint 25 ezer nézőt ért el. A digitális térben is szívesen dolgoznék, mert látom, hogy ez a jövő, ugyanakkor a hagyományos televíziós teret sem írnám le, van a fejemben olyan konkrét műsorötlet, amit nagyon szívesen megvalósítanék. És akkor még a zenekaromat, a Midlife Crisist nem is említettem, amelyikkel még szeretnék sok fellépést megélni. Ehhez kapcsolódóan van is egy jó tanácsom a mai fiataloknak, amit egy az élete közepén járó férfi megfogalmazhat, mégpedig az, hogy keressenek maguknak valami olyan elfoglaltságot, ami egészen más, mint az, ami kitölti a mindennapjaikat. Én 37 évesen kezdtem el DJ-skedni és 43 évesen dobolni. Ez nekem olyan, mint másnak a vitorlázás, a kertészkedés, vagy a horgászás.

Radnai Péter bezsélgetésvezetései az Internet Hungary konferencián ITT.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Ganzler Orsolya

Kommunikációs tanácsadó és PR szakember, aki a média oldalát is jól ismeri. 14 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Dolgozott magyarországi kommunikációs ügynökségeknél dolgozott olyan …



Kapcsolódó előadó: Radnai Péter