Már 180 ezer felhasználója van az ingyenes magyar Simple alkalmazásnak. A fejlesztésénél kifejezetten fontos szerepet játszott, hogy ne csak egy fizetésre való eszközt, hanem az egész vásárlási folyamatot átfogó megoldást kínáljanak – hangsúlyozta az OTP Mobil ügyvezetője.
(Ez az interjúnk a 2016 őszi Internet Hungary konferencia előtt készült.)
– Mi indokolta az OTP Mobil Kft. létrejöttét?
– Az OTP Bank régóta innovatív szerepet tölt be a magyar pénzügyi piacon. Az OTP Direkttel az elsők között teremtette meg az internetes bankolás lehetőségét és többek között az érintésmentes fizetések elterjesztése is a vállalat nevéhez kötődik. Egyértelműen látszik, hogy a világ az okostelefonos fizetés irányába tart, ezért is volt kézenfekvő, hogy az OTP elsőként lépjen ebben a kérdésben is: a Mobiltárca Szövetségben a telekommunikációs cégekkel közösen kezdték meg a piac kialakítását. Az alkalmazásfejlesztésben azonban gyors és rugalmas piaci résztvevőkkel kell felvenni a versenyt. Ezért döntött úgy az OTP Csoport, hogy egy olyan leányvállalatot hoz létre az innováció segítésére, ami egyesíti a startupok előnyeit a bank által nyújtott biztonsággal. Az OTP Mobil inkubátorházként működik, amiben a legújabb ötletekkel és technológiákkal is kísérletezhetünk. Így született meg és vált sikeressé a Simple alkalmazás, amellyel egyszerre lehet parkolni bármilyen közterületen, jegyet vásárolni a legtöbb moziba, vagy bármilyen kulturális eseményre, taxit és ételt rendelni és még sorolhatnám. De ennek a felépítésnek volt az érdeme az is, hogy fél év alatt meghatározó piaci szereplővé vált az online fizetési piacon a SimplePay.
– Mi volt az elvárás az így létrejött céggel szemben?
– Az első és azóta is legnagyobb projektünknél, a Simple alkalmazásnál rögtön megfogalmaztuk, hogy nem csak egy payment megoldást akarunk a piacra vinni. Azaz nem elégszünk meg annyival, hogy a telefonunkból bankkártya válik, hanem kiaknázzuk az eszközben rejlő lehetőségeket is. Ilyen az, amikor a parkolásnál az okostelefon GPS vevője segítségével egy interaktív térképen jelöljük meg az autó helyét, de az is, amikor a címek közelsége alapján javaslunk éttermet ételrendelésnél. Ha pedig nem csak a fizetésre koncentrálunk, akkor az egész vásárlási folyamatot is végigkísérhetjük: reggel a metrón eszembe jut, hogy este elmennék valahova. Megnézem az alkalmazásban, hogy van-e kedvezményes színházjegy az estére, vagy hogy mit vetítenek a mozik. Az appon belül megnézem az előzetest, ha megtetszik, kiválasztom a mozit, a termet és az ülőhelyet és fizetek. A terembe már csak a mobilom felmutatásával fogok belépni. Hazafelé pedig hívhatok egy taxit is és ugyanúgy mint a közösségi taxizásnál itt is nyomon követhetem a taxi érkezését, haladását. Az OTP Csoportnak pontosan ez volt a célja: hogy ne bankként, hanem innovátorként közelítsük meg ezt az iparágat.
– Milyen jelenleg a mobilfizetési piac?
– Azt kell mondjam, hogy most kezdenek a kezdeti ígéretek valósággá válni. Korábban a Magyar Mobiltárca Szövetségben a három nagy mobilszolgáltató mellett, a Supershoppal és a Mastercarddal kezdtünk bele a piac ökoszisztémájának kialakításába. Jelenleg a Telekom és a Vodafone rendelkezik saját wallet megoldással, ezekbe is OTP által kibocsátott kártyákat lehet beletenni. A piacon lévő sok kisebb szereplő mellett viszont elmondhatjuk, hogy a nyáron csak fesztiválbelépőből közel 20 ezer darabot már a Simple alkalmazásban vásároltak meg. 2016 a lehetőségek mellett a nagyságrendeket is meghozta.
– Miben különbözik a Simple alkalmazás a többitől?
– A Simple alkalmazás működésének kulcsa, hogy egy alternatív fizetési mód helyett mi valójában magát a vásárlást fejlesztjük. A magyar piac nagy potenciállal rendelkezik és nyitott az innovációra. Ha pedig az ügyfeleinknek olyan egyszerű és kézenfekvő megoldásokat tudunk nyújtani, amiket szívesen használnak újra és újra, akkor sikerünk lesz.
– Említette, hogy mi magyarok a nyitottak vagyunk az innovációra. A készpénzhez ragaszkodunk?
– A magyar piac összességében még közel sem tart ott az elektronikus fizetésben, mint a Skandináv államok, vagy az Egyesült Királyság. Jelenleg Magyarországon a tranzakciók 75-80 százaléka készpénzben történik, de például az érintésmentes fizetés terén benne vagyunk az európai TOP 5-ben, ami szép eredmény. Azt látom, hogy egyre nyitottabb a társadalom az új megoldásokra és az okostelefonos fizetés pont egy ilyen újdonság.
– Meddig lesz még plasztik?
– Még egy évtizedig mindenképpen. A plasztik nem csak attól zseniális, hogy a mindennapjainkban kényelmesen tudjuk használni, hanem azért is, mert a világban általánosan elfogadott fizetőeszköz. Bárhová megyünk a Visa, vagy MasterCard kártyánkat ismerni fogják. Ahhoz viszont még idő kell, míg hasonlóan elterjed az NFC-s, rádiófrekvenciás átvitellel való fizetés lehetősége. Senki nem gondolná, de például az USA a payment piacon az egyik legelmaradottabb a világon. Még évek, évtizedek kellenek, mire felzárkóznak, komoly beruházásokkal és kereskedői, valamint felhasználói edukációval.
– Milyen eredményeket sikerült elérni megalakulásuk óta?
– Az OTP Mobil 3,5 éve indult. Jelenleg 50-en vagyunk és büszke vagyok rá, hogy a szakértőink a munkaerőpiac legkülönfélébb részeiről érkeztek hozzánk. Minden különlegesebb kihívásra az adott probléma specialistája tud válaszolni. 2014 elején elsőként italautomatákból lehetett vásárolni az alkalmazással. Ez volt az első funkciónk és egyből egy meglévő problémára kerestünk egyszerű választ: mi van, ha szomjas vagyok és nincs nálam apró? Vagy még rosszabb, van, de nem veszi be a gép. Ezt követte a Simple alkalmazás hivatalos indulása augusztusban, ahol már 5 szolgáltatást tudtunk felmutatni. Ezt azóta másik 5 követte. A funkciók mellett az elfogadóhelyek száma is hatalmasat ugrott. Több ezer italautomata és kulturális helyszín fogadja el a Simple appon keresztüli vásárlást. Több száz étterem és taxi várja a megrendelést az alkalmazásban és a magyar mozik 95 százalékába is be lehet már okostelefonnal lépni. Az Appstore-ban és Google Play-en is a legnépszerűbb 5 pénzügyi alkalmazás között vagyunk állandóan. Pedig itt a legnagyobb bankok online megoldásaival kell versenyeznünk. A legjobb visszacsatolás pedig, hogy már 180 ezer ügyfelünk van.
– Felhasználja esetleg a bank azt a rengeteg adatot, amely a birtokukba kerül a userekről?
– Nem, és nincs is ilyen terv. A pénzügyi szolgáltatásoknál az ügyfél bizalma az egyik legfontosabb érték és mi ezt így is kezeljük. A Big Data adatokat anonim módon is csak a termékfejlesztéshez és a jobb felhasználói élmény megteremtéséhez használjuk fel.
– Elsősorban fiatalabbak veszik igénybe a Simple-t?
– Bennünket is meglepetésként ért, hogy nem csak ők tartoznak felhasználóink közé. Természetesen elsődlegesen a fiatal korosztály használja az alkalmazást, de reprezentatív a negyvenesek, ötvenesek részvétele is, leginkább a parkolás és autópálya-matrica funkcióknak köszönhetően.
– Az OTP mint brand, mikor profitál az Önök munkájából?
– Hiszünk abban, hogy hosszú távon erősítjük az OTP innovatív imidzsét. Az OTP, mint hagyományos banki szereplő hatvan éve jelen van a piacon és mindig is komolyan invesztált a jövőbe. Az OTP Mobil létrehozása is azt mutatja, hogy a menedzsment elkötelezett az innováció irányába, keresi a bankszektor jövőjét – hajlandó áldozni a jelenben is, hogy ezeket az utakat feltérképezze, és így elsőként is érjen el sikereket.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
Interjúk