„Merészen tervezünk a jövő évre, mert a vállalkozásoknak most még nagyobb szüksége van arra, hogy hatékonyan működhessenek”

„Merészen tervezünk a jövő évre, mert a vállalkozásoknak most még nagyobb szüksége van arra, hogy hatékonyan működhessenek”
Hatvanhatodik számlázóprogramként indították útnak a Billingót 2014-ben, kevesen gondolták úgy, hogy van keresnivalójuk a piacon. De Sárospataki Albertet, a Billingo vezérigazgatóját nem olyan fából faragták, hogy ne hitt volna a saját termékükben – igaza lett. Mára több mint 160 ezer felhasználójuk van, megkerülhetetlen szereplői a piacnak. Albert cégvezetői teljesítményét idén Példakép díjjal jutalmazta a szakma és a nagyközönség – ennek apropóján beszélgettünk vele a Billingo-sztoriról, a jövő digitális vállalkozás-menedzsmentjéről, na és arról, mi is történt 2022. július 11-én. Spoiler: a nap krónikájához tartozott némi alkohol elfogyasztása is.

- Az Internet Hungary konferencián te vehetted át az idén alapított Példakép díjat cégvezetés kategóriában. Jól láttam a díjátadón, hogy őszintén meglepett, hogy a közönségszavazás győzteseként szólítottak színpadra?
- Már az nagyon váratlanul ért, amikor kaptam egy értesítést Csermely Ákostól, a díj alapítójától, hogy bekerültem a döntősök közé, hiszen akkor hallottam először arról, hogy egyáltalán létezik a Példakép díj. Ahogy megismertem a döntési mechanizmust, hogy egy egymás előtt akkor még nem felfedett 2x 8 fős szakmai bizottság tagjai titkos úton adták le a jelöléseket, majd szavaztak a jelöltek sorrendjéről, az csak tovább emelte számomra a díj rangját. Felértékelődött a szememben a díj, ezért amikor a közönségszavazás következett, amit tudtam, meg is tettem annak érdekében, hogy az ismerősi köröm, a billingós közösség értesüljön róla, és ha úgy gondolja, hogy méltó lennék a díjra, adja le rám szavazatát.

- A szavazatszámokból ítélve kizárt, hogy csak az ismerőseid szavaztak volna.
- Annál inkább úgy gondolom, hogy ez egy hiteles díj, és nagyon fontos szerepet tölt be a szakmai életemben. Nagyon hálás vagyok a szakmai grémiumnak, hogy érdemesnek tartott a jelöltségre, és mindenkinek, aki rám szavazott.

- Aki jelölt téged a díjra, igazán szép méltatást írt rólad. Kiemelte például, hogy lehetnél külföldön is sikeres vállalkozó, menedzser, de te szándékosan itthon szerettél volna maradandót alkotni. Ha neked kellene megfogalmaznod, hogy vajon mi az az eddigi teljesítményedből, amit mások példaértékűnek látnak, akkor mit mondanál?
- Amikor rendezvényeken, előadásokon mesélek a Billingo-sztoriról, akkor rendszerint elmondom, hogy kezdetben egyáltalán nem volt fenékig tejfel az életünk. Nagyon mélyről indultunk a 2014-es cégalapításkor. És ha megnézem, hogy nyolc év alatt mit sikerült felépítenünk, akkor talán ez az egyik ok, ami példaértékű lehet mások szemében.

- Mit jelent pontosan ez a nyolc évvel ezelőtti mélyről indulás?
- A Billingo számlázó programot nem azért hoztuk létre, mert valamiféle gazdasági cél vezérelt volna minket, egyszerűen csak a billingós csapattársaknak nem tetszettek az akkori számlázóprogramok, és szerettek volna egy egyszerű, szép, szerethető verziót maguknak. Kísérletileg tesztelte néhány ismerős, és mivel jó visszajelzések érkeztek, a csapat úgy döntött 2014 márciusában, hogy mindenki számára elérhetővé tesszük a szolgáltatást. Egy szombati napon indult a Billingo, és már az első napon hetvenen regisztráltak, ami nagyon meglepő volt akkor.

- Most hány felhasználótok van?
- Több, mint 160 ezer, és folyamatosan emelkedik ez a szám.

- Tehát már az első napon érkeztek regisztrációk – az nem egy rossz kezdet. Miért volt mégis mélyről az indulás?
- Amikor piacra léptünk, 65 versenytársat számoltunk össze. A legnagyobb vetélytársunk egyébként a papír alapú számlatömb volt. Sokan használták a már bevált számlatömböt és nehéz volt megváltoztatni a berögzült szokásokat. 2015-ben még olyan csekély volt az árbevételünk, hogy a költségeink jóval meghaladták azt, a vállalkozásunkat masszív veszteségeken keresztül kellett éveken keresztül építeni, mindig többet fordítottunk a növekedésre. Tisztán emlékszem rá, hogy sokan azt mondták, miért öntünk vizet a Dunába. Egy ilyen sokszereplős és szokás vezérelt piacon nem sokan adtak esélyt annak, hogy a Billingo talpon marad. A sok negatív hang minket is befolyásolt érzelmileg, de nem adtuk fel, bármennyire is nehéz volt az építkezés. Ennek eredményeként 2018-ra már jóformán el tudtuk érni, hogy mi legyünk a számlázásban a második legnagyobb piaci szereplők.

- Tehát magatok mögé utasítottatok hatvanvalahány konkurenst.
- Igen, ez történt. Meggyőződésem, hogy azért, mert hittünk a termékben és erőn felül megtettünk mindent a vízióink elérésének érdekében. Mindig úgy próbáltuk alakítani a Billingót, hogy segítsen jelentősen leegyszerűsíteni a vállalkozók életét és rengeteg időt takarítson meg nekik azzal, hogy lecsökkentjük az adminisztrációs terheiket. Ezek azok az alapértékek, amelyekre mindig is építettünk. Lehet, hogy elsőre nem gondolnánk, hogy egy online számlázó különösebb hatással lenne a magyar vállalkozói szférára, a piacra, de mi pont azt látjuk, hogy a Billingo használata nemcsak arról szól, hogy ha elvégeztél egy munkát, kiállítod a számlát. Van már automatizmus arra is, hogy figyelmeztesse a rendszer az ügyfeleidet, ha késnek a kifizetéssel. Vagy téged, ha neked van tartozásod. Összekötheted a számlázófiókodat a bankoddal, így nem kell neked állítgatnod a számlák kifizetettségét. És hozzáférést adhatsz a könyvelődnek a fiókodhoz, így magadnak is időt spórolsz, meg a könyvelődnek is, mert szinte bármilyen könyvelői programmal kompatibilisek a letölthető adatok. Számos automatizmus, mankó és eszköz segíti a vállalkozókat a Billingóban. De azt is kiemelném, hogy törekszünk az átláthatóságra, fontos számunkra, hogy a vállalkozó értse meg, mi történik a vállalkozásában, legyen tisztában azzal, mikor milyen bevételei voltak, milyen aktuális, ki nem fizetett számlái vannak. Az is az átláthatóságot erősíti, hogy most már leellenőrizhető a Bilingón belül, hogy ha egy adott partner felszámolás vagy végrehajtás alá kerül – mert lehet, hogy jobb neked, ha erről nemcsak akkor értesülsz, amikor a felszámoló szól neked.

- Úgy fogalmaztál, a Billingo nyolcéves sikertörténete az egyik ok lehet arra, hogy mások példaképnek tekintsenek. Mi a másik?
- Azt gondolom, hogy az a példamutató magatartás, amit a Billingo tanúsított, amikor idén július 11-én kiderült, hogy milyen új törvényi szabályozás vonatkozik a katásokra, az nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy az én nevem egyáltalán szerepelt a jelöltek listáján.

- Idézzük fel kicsit, hogy hogyan is zajlottak nálatok ezek a bizonyos júliusi napok, amikor is a katás adózást érintő törvénymódosítás miatt gyors reagálásra volt szükség!
- Szakmai körökben számítottunk rá, hogy jön majd valamilyen változás, de mindenki úgy kalkulált, hogy ez majd januártól lép életbe, és ősszel kiderülhetnek a részletei, lesz idő a felkészülésre. Ehhez képest arculcsapásként ért minket a hír július 11-én, hogy már másnap elfogadhatják a katások életét teljesen felforgató törvénymódosítást. Épp meetingünk volt, amikor bejött egy kollégánk, és jelezte, hogy mit látott a hírekben. Félbe is maradt a megbeszélés, rögtön mindenki a telefonját kezdte bújni, próbálta megérteni, mi történik. Sokkoló volt mindannyiunk számára, hogy ennyire hirtelen változásra kell berendezkednünk. Ott ültünk leforrázva az irodában, és bár én alig szoktam alkoholt inni, este elfogyasztottam az éves alkoholmennyiségem egy jelentős részét.

- Mi volt az első reakciótok, miután magatokhoz tértetek a sokkból?
- Felismertük, hogy nekünk elég nagy felelősségünk van a piacon, hiszen akkor több mint 50 ezer katás vállalkozó felhasználónk volt. De azt is tudtuk, hogy valójában 450 ezer katás van a piacon, akikért ugyanúgy felelősnek éreztük magunkat, mert mi a munkánkkal az egész piacra lehetünk hatással. Nagyon gyorsan felismertük, hogy szeretnénk segíteni a katásoknak. Már a törvénymódosítás elfogadásának napján, július 12-én összeállítottunk egy kérdőívet, amit másnap kiküldünk az összes katás ügyfelünknek. Közülük ötezren egy nap alatt válaszoltak. Mi újabb egy nap alatt kiértékeltük a kérdőívet, az eredményeket pedig igyekeztünk minél szélesebb körben közzétenni. Sikerült elérni, hogy a sajtó is megértse, mindannyiunk érdeke, hogy ezek az információk hozzáférhetők legyenek, mert sehol nem találhattunk olyan típusú tartalmat, amiből az érintettek tájékozódhattak volna, vagy kiderült volna belőle, hogy hogyan hat a katás vállalkozói körre ez a változás.

- Mire következtettetek a felmérésből?
- Kiderült például, hogy a megkérdezetteknek csak 8 százaléka mondta azt, hogy kizárólag magánszemélyeknek számláz – azaz csak ekkora csoportról látszott, hogy maradhat továbbra is katás adózó. Ebből tudtuk, hogy óriási a baj, mert akkor a fennmaradó 92%-nak valamilyen más megoldást kell találnia. A megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy még nem tudja, hogy mihez kezdjen. Látszott, hogy óriási a kétségbeesés. A számok alapján arra következtettünk, hogy akik maradnak vállalkozónak, azoknak a legnagyobb része az általányadózást választja majd. Ezt támasztotta alá az is, hogy egy pár hónappal korábban megírt, az általányadózásról szóló cikkünket, ami a Google találati listáján előkelő helyet kapott, csak ebben a néhány napban több mint 40 ezren olvasták el. Ennek a cikknek, és a kutatásnak a segítségével nagyon sokan megértették, hogy mi is fog történni.

- Akkor a Bilingo legnagyobb hozzáadott értéke ebben az időszakban az volt, hogy informált, tájékoztatott?
- Látszott a kérdőívünk eredményeiből is, hogy a legnagyobb hiánycikk az információ. Ezért is kezdtünk el rengeteg tartalmat generálni, hogy ez az űrt betöltsük. Különböző témákra bontottuk a várható változásokat, így készítettünk cikkeket, ingyenesen letölthető kézikönyvet állítottunk össze, könyvelői kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, videókat gyártottunk. A szöveges tartalmainkat összesen több mint egymillióan olvasták, és a témával kapcsolatos videóink össznézettsége is hasonló nagyságrendű.

- Azt tehát gyorsan felismertétek, hogy a kommunikációban milyen irányt kell szabni és hogyan tudtok leginkább a vállalkozók segítségére lenni – de mennyire kellett újratervezni az üzleti évet?
- A harmadik negyedéves terveinket kidobhattuk a kukába, teljesen más került fókuszba. Egyértelműen arra koncentráltunk, hogy van rá másfél hónapunk, hogy megoldjuk, hogy az általányadósoknak megfelelő szolgáltatást biztosítsunk. Nulláról kellett felépítenünk egy általányadó-kalkulátort, amit folyamatosan fejlesztettünk, és amit több százezren használtak is. Készítettünk egy általányadó asszisztenst. A Billingo applikációban is új funkciókat hoztunk létre. És még a könyvelők edukálására is odafigyeltünk, mert a kérdőívünkből kiderült, hogy 50 százalékuk soha nem könyvelt általányadóst. Azt is érzékeltük, hogy ha kb. 250 ezer vállalkozó és vállalkozás átáll a katáról általányadóra, akkor nem lesz ekkora kapacitás a könyvelőknél. Cél volt, hogy megoldhassuk a könyvelők tehermentesítését. Különösen, hogy a kérdőívre válaszolóink egynegyede azt mondta, hogy katásként nem alkalmaztak könyvelőt, és majdnem ugyanennyien úgy gondolták, hogy általányadósként sem szeretnének könyvelőt. Ezt a sok fejlesztést csak úgy tudtuk megvalósítani, hogy minden egyes nap tennivalóit előre elterveztük, összehangoltuk, hogy mikor milyen újítással jelentkezünk, hogyan tudjuk a legjobb hatást elérni, leginkább támogatni az érintetteket. Jóformán egy visszaszámlálás kezdődött, hogy szeptemberig akkor is elkészüljünk, ha közben piros hó esik.

- Akkor a nyári uborkaszezont becseréltétek egy nagy hajtásra?
- Igazából valóban úgy számoltunk, hogy az augusztus uborkaszezon lesz, a szabadságokat is így terveztük. Július 11. után látszott, hogy egyáltalán nem lesz uborkaszezon a nyár hátralévő része. Nekem le kellett ülnöm otthon a családommal és megbeszélni velük, hogy két hónapig nem sokat fognak látni, mert muszáj bent maradnom az irodában. Hajnal 4-5 körül kezdtem előkészíteni az aznapi feladatokat, felkészülni az aktualitásokból, és este 10-11-ig a csapattal együtt bent voltunk. Példaértékű volt egyébként a munkatársak hozzáállása, hogy annyira megértették, hogy az ő munkájuk most még nagyobb hatással lehet rengeteg ember életére, hogy még a szabadságuk alatt, akár külföldről is, ugyanúgy hozzátették a magukét a nagy egészhez, mintha normál menetrendben dolgoztak volna. A végére mindannyian nagyon elfáradtunk, de igazán fellélegezni csak október közepén tudtunk, amikor az általányadósaink elkészítették első bevallásaikat.

- Milyen érzékelhető eredménye, hatása volt ennek a sok befektetett energiának?
- Azt gondolom, hogy a piac nagyon értette és érezte, hogy a Billingo részéről valós támogatást kaphatott: rengeteg tartalom, ingyenesen hozzáférhető kalkulátor és kézikönyv, videók, szakértői bejelentkezések. Ezzel együtt a Billingóra elég nagy figyelem hárult, sokan még más platformról is váltottak hozzánk azért, mert azt látták, hogy nálunk van egy általános megoldás, és mert azt érzékelték, hogy ez egy olyan cég, amelyikben megvan a segítő szándék, amelyik azon dolgozik, hogy az ügyfeleinek jó legyen.

- Mindezek után mi a tapasztalatotok? Eléggé digitalizálódott-e már a magyar vállalkozói réteg? Aki még nem, azt mennyire könnyű vagy nehéz meggyőzni ennek előnyeiről?
- Két fontos momentum mozdította elő a vállalkozók digitalizálódását. Az egyik az adóhatósági online számlaadat szolgáltatás bevezetése volt, ami egyfajta kényszerdigitalizálódást jelentett. Aki addig még nem online intézte a számlázási ügyeit, azt ez az intézkedés felterelte a felhőbe. A másik momentum pedig a covid-járvány időszaka volt, amikor a vállalkozások egyszerűen rájöttek, hogy ha talpon akarnak maradni, akkor elkerülhetetlen, hogy digitalizálódjanak. Érezhető volt, hogy egyre több webshop indult, elkezdtek az online térben jobban gondolkodni a vállalkozók. Ez magával húzta a Billingo digitális irányait is. Mertünk egy merészet álmodni és azt gondoltuk, hogy miért ne lehetne egy olyan szoftverünk, amelyik túlmutat a számlázáson, de mégis az azzal kapcsolatos tevékenységeket segíti. Innen kezdődött többek között a pályázatfigyelés, a céginformációs szolgáltatás, a partnerkövetés, a készletkezelő megvalósítása is. Most már megoldható az, hogy a Billingo applikáció segítségével a telefonodat használd bankkártya-elfogadó terminálként. És pont ezek a lehetőségek és eszközök azok, amelyekkel valóban többet tudunk nyújtani a vállalkozóknak: extra segítséget, extra támogatást, extra szolgáltatásokat kapnak, hogy még hatékonyabbak, erősebbek, versenyképesebbek legyenek.

- Mi lehet a következő lépcsőfok? Merre látsz még fejlődési lehetőséget?
- Mi azt nézzük, hogy mi az, amit egy vállalkozásnál még meg kell oldani. Milyen adminisztrációs helyzeteket kell megoldani, amelyeket, ha digitálissá teszünk, átláthatóbbá és egyszerűbbé válnak? Ilyen például a dokumentumok kezelése, vagy úgy is fogalmazhatok, hogy a digitális kollaboráció. Nagyon sokan még mindig papíroznak, mappáznak, nem feltétlenül digitálisan kezelik a dokumentumaikat, legyen szó akár szerződésekről, teljesítésigazolásokról. Ez tehát egy olyan terület, amiben mi látunk lehetőséget: a vállalkozáson belüli dokumentumok digitális menedzselése, hogy egyszerűbben lehessen azokat kezelni, tárolni, archiválni, aláírási és jóváhagyási folyamatokat kezelni. De látszanak az adóhatóság digitalizációs törekvései is, jön hamarosan az e-áfa, az e-nyugta, és az egyéb bevallások egyszerűbb kezelése. Ebben pedig segítséget tudunk nyújtani a vállalkozóknak.

- Milyen lesz a jövő vállalkozója számára az ideális vállalkozás-menedzselés?
- Az a víziónk, hogy a telefonunkról ténylegesen menedzselni lehessen a vállalkozásunkat. A Billingo mobilappot azért építjük, hogy ne kelljen helyhez kötni a vállalkozás irányítását, bárhonnan, bármikor meg tudjuk nézni az adott partnereink szerződéseit, vagy el tudjuk intézni követelések behajtását, rá tudjunk nézni, hogy mennyi épp a cashflow. Mindezt egy pár ezer forintos előfizetés áráért. Ebbe az irányba tartunk, és hogy jó úton vagyunk, azt az is igazolja, hogy az applikációnkat használók mennyire pozitívan értékelnek minket: az ios-nél és az Androidnál is 4,8-es az értékelésünk, ami az 5-ös skálán nagyon kiemelkedő. Objektív bizonyíték arra, hogy jól végezzük a dolgunkat, hogy olyan szinten vagyunk, amit sok más digitális szereplő meg sem tud közelíteni.

- A 2023-és évtől sokan tartanak, sok a bizonytalansági tényező – hogy hat majd a gazdaságra a begyűrűző válság, az elhúzódó háború, az energiaárak. Ti mennyire vagytok borúlátóak vagy éppen bizakodóak a következő éves tervezést illetően?
Abszolút merészen tervezünk, fel sem merül, hogy visszafogjunk bármit is, mert hiszünk abban, hogy a vállalkozásoknak most még nagyobb szüksége van arra, hogy minél hatékonyabban tudjanak működni, és olyan eszközt kapjanak a kezükbe, amellyel költségeket takaríthatnak meg. Most fogjuk elindítani azt a kommunikációs támogatásunkat, ami sokkal inkább kapcsolódik a Billingótól független területekhez, úgy mint HR, vagy beszerzés, de szeretnénk ezekkel a tartalmakkal is hozzájárulni a vállalkozások optimalizálásához, megmutatni, hogyan lehet faragni a költségeken.

- Honnan lesz meg mindehhez a lendület? Mi visz téged előre?
- Minden reggel ötkor kelek, edzek, meditálok, olvasok. Ez a reggeli rutinom. Kifejezetten olyan könyveket keresek, amelyekből tudok inspirálódni, tanulni, hatékonyabbá válni. Hiszem, hogy az embernek saját magában is meg kell találnia azt, hogy ő miben lehet példaértékű mások számára.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Ganzler Orsolya

Kommunikációs tanácsadó és PR szakember, aki a média oldalát is jól ismeri. 14 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Dolgozott magyarországi kommunikációs ügynökségeknél dolgozott olyan …