″Kis garázsműhelyből indultunk...″ 30 éves a TARR Kft.

″Kis garázsműhelyből indultunk...″ 30 éves a TARR Kft.
A száz százalékban magyar tulajdonú TARR Kft. sikertörténete 30 éve indult egy szakmájához kiválóan értő TV-rádió műszerész és szorgalmas családja kezdeményezéseként. Ma pedig már 8 megye 350 településén kínálnak előfizetőiknek internetes szolgáltatást, digitális kábeltévés csomagot, mobiltévé alkalmazást, vezetékes- és mobiltelefon szolgáltatást és az ezek használatához szükséges eszközöket. Tarr János ügyvezetővel a jeles évforduló alkalmából készítettem interjút. II./I. rész.

Ez a beszélgetés egyrészt időutazás a hazai kábeltelevíziózás hőskorába, de megismerhetjük belőle a jelen kihívásait is egy igazán hozzáértő szakember szemszögéből. Bárkitől is kértem egy-két szavas jellemzést Tarr Jánosról, mindenki ugyanazt mondta: “igazi ember”.
Romantikus történet, kőkemény élethelyzetekkel. Az Interjú első része.

Csermely Ákos: Egy kis cégtörténelem. Mikor és miként történt a cégalapítás?

Tarr János: Az alapítás 1990-ben történt, de érdemes felidéznünk az előzményeket. 1978-ban Bátán laktunk, édesapám tévészerelő volt, aki a tévészerelés mellett – ügyes kezű, maszek műszerészként – sok mindent meg tudott csinálni a műhelyében. Ott készítette az első antennát is azért, hogy a dombos környék ellenére is jó vételt tudjon a televíziózáshoz biztosítani (ehhez a korabeli 10-12 méteres tetőantenna sem volt elég magas). Így a fölöttünk lévő hegyoldalba épített egy oszlopot, felszerelte rá az antennát és onnan hozta le kábelen az antenna jelet. Innen indult valójában az egész történet 1978-ban.

Mi volt a következő szakmai lépés?

A maszek világból édesapámat visszacsábították az akkor induló Videoton márkaszervízbe Székesfehérvárra, ahol kitanulta az újonnan megjelenő tévéket, színes tévéket. Ezeket a készülékeket az itteni márkaszervíz javította, és ő ennek kapcsán találkozott a helyi városgazdálkodás központi antennás csoportjával, amelynek „agya” Zimmersman Róbert volt. Tőle sajátította el az antennás szakmát.

Miért akart édesapád mindenáron tévézéssel foglalkozni? Miért akart antennás lenni?

Folyamatosan jöttek az újabbnál újabb tévékészülékek, amelyekre éles képet kellett varázsolni, viszont ahova csak ment javítani – főleg a kistelepüléseken –, azt tapasztalta, hogy sehol nincs ehhez megfelelő antenna-ellátottság. Innen származik az ötlet. Ezután nagyon sok egyedi antennát gyártottunk családi házakra. 1978-ban kezdtük el az antennarendszert építeni Szekszárdon, a Kölcsey lakótelepen, majd 1979-ben Dombóváron. Abban az időben az antenna erdő látványa volt a jellemző, ezzel szemben a mi célunk az volt, hogy egy egész lakótelepen csak egyetlen antenna legyen fent. A 80-as évek elején a színes tévék terjedése tovább erősítette az ez iránti igényt: a színes tévék ugyanis jóval érzékenyebbek voltak a jelingadozásra, és erősebb jel kellett ahhoz, hogy a színes adás ne legyen szemcsés a képernyőn.

Te már a kezdetektől jelen voltál a cég életében?

Igen, 10 éves koromtól gyakran elkísértem édesapámat, és 12 éves koromban dolgoztam először a műhelyben. Antennákat raktam össze, csövekből fúrtam, hajlítottam őket, csináltunk hozzá kis fejerősítőt, közösítőt - így tudtunk megfelelő színes képet biztosítani.

Honnan tudtátok mindezt? Mi adta az inspirációt, a fejlődési irányt?

Abban az időben úgy várták a kábeltévét az emberek, mint ahogy pl. a 2000-es évek elején az internetet. Miért? Mert már volt egy jó tévékészülékük, de nem volt normális jel rajta.

És akkor megkeresték az édesapádat, hogy segítsen?

Igen, szájról-szájra terjedt a híre. Akkoriban még a TV-szerelőknek kellett üzembe helyezni a vásárolt készülékeket. Apám jó szakember volt, ezért az eladó már vásárláskor szólt, hogy „ha akartok hozzá egy jó antennát, akkor szóljatok a Tarrnak!”

Milyen piaci nyomás hatására mondta azt egyik napról a másikra édesapád, hogy „most már önállósodnunk kell”?

A lakótelepeken kiépítettünk rendszereket, de a családi házas területeken ezt nem támogatta még annyira a város. Ugyanakkor rengeteg igény jött innen is, hiszen a családi házas területeken talán egy kicsit jobb módú emberek éltek, akiknek már volt színes tévéjük, ezért ott is ki kellett építeni hálózatot. Ezeket a hálózatokat már teljesen saját beruházásból próbáltuk megvalósítani. Akkor még a kábeltévének nem volt havi díja, mi pedig a beruházási díjból éltünk. Ha egy utcában például tízből hatan kérték, akkor megcsináltuk az egész utcát. Most a jelszolgáltatási díjból élünk és a hálózati beruházást saját magunk fejlesztjük.

Fontos szempont volt az is, hogy a 80-as évek legelején minden kisebb-nagyobb településen elindultak a hálózatkiépítések, amelyeken működni kezdtek a helyi tévék. A helyi tévéknek, a helyi híreknek nagy értéke volt - és van mind a mai napig - a helyi közösségek életében. Meglátásom szerint sokan azért ügyfeleink, mert jelenleg is 48(!) helyi tévét továbbítunk a rendszereinken. Ezen tudják például megnézni a nagymamák az unokát, ahogy táncolt a szalagavatón.

A következő ok, ami miatt az emberek kábeltévét szerettek volna, az volt, hogy a műholdas tévécsatornák adását nem tudták egyedileg fogni, hiszen az elérhetetlenül drága volt.

Később szintén fontos fejlődési löketet adott az HBO megjelenése, ami ’93-ban indult nálunk. Nagyon nagy igény volt rá, hiszen nem volt más – Szekszárdon gyakorlatilag az ügyfeleink 40%-a HBO-s lett. A mi számunkra ez azért is volt lényeges, mert ez bevételmegosztásos szolgáltatás volt.

Az ebből származó bevételtöbbletet utána arra fordítottuk, hogy a korábbi soros rendszereket következetesen csillagpontossá építettük át.

Később a környékbeli sváb településeken felmerült az igény a német nyelvű adásokra, így építettünk ki kábeltévés rendszereket Gyönkön, Zombán, Nagymályokon, Cikón és további településeken.

Az így megépített hálózatokat pedig üzemeltettük, karbantartottuk, fejlesztettük, és ez elkezdett egy szerény bevételt termelni. Főbb vonalaiban így állt össze a cég a 90-es évekre, amikor a Tarr Kft.-t megalapítottuk.

Sosem felejtem el, hogy nyáron – amikor én már Győrben voltam főiskolás – egyszer csak szólt az apám: „Gyere, alá kell írnod ezt a papírt!” Ez volt a cégalapítási papír.

A szüleid házassága is tévéjavítással indult – ha jól tudom.

Édesanyáméknál elromlott a tévé, és édesapám ment megjavítani. Ott találkoztak először, és bármennyire jó szakember volt is az apám, a tévé akkor - hogy újból vissza kelljen mennie - csak másodjára javult meg teljesen. ’67-ben házasodtak össze. Anyám – apám eredményeit látva – kitanulta a TV-rádió műszerész szakmát, amit annyira megszeretett és olyan jól csinált, hogy vissza akarták csalni tanítani. Én áprilisban születtem, ő pedig júniusban tette le a szakmunkás vizsgáját. A vizsga alatt az időt a Gelka raktárjában töltöttem mózeskosárban.

Amit a szakma mellett szintén a családtól, a szüleimtől kaptam útravalóul, az a vallásos neveltetés volt - ez pedig az ember viselkedésére, tartására, az egész életére hatással van.

A szülők: Klára és János

Óriási igény volt a szolgáltatásotokra, bármilyen árat el tudtatok kérni. Hogyan viszonyultak a szüleid a pénzhez?

Édesapám nagyon spórolós ember volt, tehát szinte minden bevételt visszaforgattunk, mindig újat építettünk belőle. Apám például képes volt elszaggatni öt Trabantot, mert nem autóra költöttünk.

János, emlékszel olyan alkalomra, fordulópontra, amikor a család először vett meg egy jobb autót, vagy valami különlegeset ebbe a családi vállalkozásba?

Az első nagy dolog, ami eszembe jut az az, hogy édesanyámnak voltak rokonai Németországban, és mi ’85-ben azért mentünk ki hozzájuk, hogy vegyünk egy térerőmérő műszert, amit nem lehetett Magyarországon kapni.

Hogyan alakult a szervizeléshez szükséges saját gépjárműpark, amivel a munkatársak házhoz jártak?

Eleinte két Barkasa volt a műszaknak. A KSZE-től, azaz a Kukoricatermesztés Szocialista Egyezsége elnevezésű mezőgazdasági cégtől vettük meg a leszerelt dobozos Barkasokat. A kocsik oldalára rá volt írva, hogy „KSZE szervízszolgálat”. A KSZE-t lefestettük és ráírtuk, hogy kábeltévé; az autó így traktorszerelőből kábeltévés szervizszolgálatra változott.

Láttam a filmet rólatok a cég 30 éves évfordulója alkalmából rendezett gálán, amiben elhangzik, hogy „így voltunk mi négyen”. A negyedik a húgod, Klári.

A húgom teljesen más beállítottságú. Bölcsész, német-magyar szakos tanár, ebből doktorált, ez volt a mindene. De otthon az édesanyámmal együtt látták el az akkori call center ügyeletet. Mindenhol az otthoni telefonszámunk volt megadva, így bármilyen hiba volt a kábeltévén, a mi lakásunkat hívták.

Cselovszkyné dr. Tarr Klára és Tarr János

Hogyan lehetett akkoriban egyszerre fejleszteni és fenntartani is a már megépült rendszereket?

Napközben általában fejlesztéseken dolgoztunk, és délután 4-től mentünk javítani - az emberek akkor voltak otthon, olyankor tudtunk a lakásokba bejutni. A korabeli soros kapcsolás miatt, ha egy lakásban probléma volt az aljzattal, akkor a többi lakó sem láthatta az adást; volt munkánk bőven.

Voltak nagy balhék?

Voltak bizony. Ha például karácsonykor volt egy nagy fejállomás-leállás, az sokaknak okozott kellemetlenséget, de azokat is megoldottuk még karácsonykor.

Hogy viseltétek ezt lelkileg?

Nem volt könnyű, és ma sem az. Én szinte 10 percenként nézem az e-mailjeimet, mert amikor adódik egy központi hibánk, ami már 500 előfizetőt érint, arról tudnom kell. Olyankor máris hívom a fiúkat, hogy mi a helyzet, kell-e segítség, mit kell megoldani. Ennek az emberi oldalát kellett és kell a legjobban kezelni. Ha valaki este 10 órakor betelefonált hozzánk, hogy van egy problémája, oldjuk meg, akkor sem küldtük el, hanem felírtuk az adatait és másnap orvosoltuk a hibát. Mindig azt mondom a kollégáimnak, hogy a szolgáltató kifejezésben benne van a „szolga” szó. Őket kell szolgálnunk. Ezt kellett nyújtani 30 évvel ezelőtt is, és ezt kell nyújtani most is, mert ebből élünk.

Eljutottunk a 90-es évek második feléhez a visszatekintésben. Megjelennek a kereskedelmi adók és megszületik a Médiatörvény. Hogyan érintettek ezek titeket?

Mi inkább műszaki szakemberek voltunk, mint médiások. A ’96-os médiatörvényt követően a koncessziós díjbevételekből pályázatokat írtak ki a hálózatok korszerűsítésére, építésére, de úgy, hogy már internetszolgáltatásra is alkalmas legyen a hálózat. Fontos, hogy ugyanakkor voltak megyei területfejlesztési pályázatok is, amik szintén sokat segítettek abban, hogy a kistelepülésekre is eljussunk. Amikor az optikai kábelfektetés elindult, az volt a szlogenünk, hogy „egy megye, egy antenna”. Az volt a cél, hogy ugyanaz a szolgáltatás legyen a kistérségekben is, mint a nagyvárosokban. Ezek a csillagpontos rendszerek már oda-vissza kommunikációra is alkalmasak voltak. (Hiszen a kábelen a tévézésnél csak egy irányba mentek a jelek: a központtól az ügyfélhez.)

Minden lehetőséget figyeltünk és számon tartottunk. A Kábelszövetségben tagok voltunk, jártunk a rendezvényeire, és onnan is jöttek az információk ezekről a lehetőségekről.

Még egy érdekes momentum, hogy a 90-es évek elején, a rendszerváltozást követően ezeket a kábelhálózatokat országos szinten az amerikai tőke, a Kábelkom elkezdte felvásárolni. Mi akkor úgy tudtunk talpon maradni, hogy egyrészt volt a Tarr Kft., volt az HBO, mint szolgáltatás, illetve a városi rendszer gyakorlatilag 2 részből állt: az egyik az önkormányzati tulajdonban lévő lakótelepi rendszer, a másik a Tarr Kft. tulajdonában lévő, saját beruházásban épült családi házas rész. Amikor fel akarták vásárolni és rájöttek, hogy nem egy tulajdonos kezében van az egész, akkor elálltak a szerződéstől. Onnantól kezdve gyakorlatilag egy közös üzemeltetésű céget hoztunk létre a várossal, és úgy kezdtük el üzemeltetni és fejleszteni a rendszert a 90-es évek közepén.

Ha már az üzletről beszélünk: voltak még agresszív felvásárlási törekvések a cég életében?

Igen, az előbb említett akciót követően a város szerette volna, ha a saját tulajdonába kerül az egész, amit utána el tud adni. Ez odáig fajult, hogy minket gyakorlatilag kikergettek a fejállomásról és elkezdtek ők szolgáltatni a mi rendszerünkön is. De mi sem ültünk ölbe tett kézzel: mellette kiépítettünk egy párhuzamos rendszert, tehát egyszerre két rendszer működött, és a lakosság mellénk állt.

Hogyan dolgozta fel akkor ezt a család?

Nagyon nehezen éltük meg, hiszen 10-15 év kemény munkája, befektetése gyakorlatilag veszendőbe ment volna. Ez elősorban Szekszárdra értendő, a többi településre nem.

Az, hogy a lakosság mellétek állt, a szolgálat eredménye ugye?

Igen, mert a lakosság 10 és 5 évvel korábban is „a Tarr János”-t hívta, hogy menjen és javítsa meg neki, ami elromlott; ő pedig mindig ment és megjavította. Respektje, becsülete volt az édesapámnak, és ezzel a mellettünk való kiállással köszönték meg neki sok évi odaadó munkáját.

’95-től van Magyarországon internet. Nálatok mióta?

A kísérleti internetszolgáltatásunk 1997-ben indult el.

És mekkora sávszélességgel ment?

10 megabitet is tudott a városon belül. Akkoriban azonban az emberek még nem internetezésre, hanem játékra használták. E-mailezésre csak később és fokozatosan emelkedő létszámban kezdték alkalmazni, az lassabban indult el.

Hogyan lettél te a cégvezető?

Sajnos hamar lettem cégvezető. A főiskola után műszaki vezető tervezőként dolgoztam 10 éven keresztül, édesapám pedig vitte az üzletet. De ő 2002. április 10-én autóbalesetben váratlanul elhunyt, akkor lettem én 10 perc alatt „felnőtt” és talán cégvezető is.

A baleset előtt pár nappal volt a 33. születésnapom. Elmentünk egy étterembe megünnepelni, és apám a köszöntőben annyit mondott: „na fiam, most már taníthatsz is”. Ezt sosem felejtem el. Senki sem gondolta, hogy három nap múlva már nem lesz köztünk, és ez a mondat ennyire jelentőségteljes lesz.

Egyik napról a másikra te lettél a TARR Kft. vezetője. Hogyan folytatódott?

Az volt a legfontosabb, hogy az ügyfelek ki legyenek szolgálva. A kollégák eleinte megijedtek, hogy mi lesz velük. Leültünk és mindenkit megnyugtattam, hogy én tovább fogom vinni, csináljuk együtt. Szerencsére a bizalom alapja addigra már megvolt, hiszen 10 éve együtt dolgoztunk.

id. Tarr János

Az ügyfélszolgálatot én a szolgáltatási szektor nagyon fontos részének tartom. Hogyan fejlődött a ti ügyfélszolgálatotok? Ott hagytuk el ezt a kérdést, hogy a legelején a mamád és a húgod, Klári intézte az ügyfélszolgálatot.

Később a saját kolléganőkből kialakult az ügyfélszolgálat, ami eleinte telefonos volt, aztán pedig már személyes is. Az HBO terjedésével párhuzamosan erősödött az ügyfélszolgálatunk, hiszen addig főleg a műszaki oldal volt erős, az adminisztratív kevésbé. Az HBO képzéseket tartott az összes értékesítési és ügyfélszolgálatos munkatársnak, és növekedésre késztetett minket. Míg a 2000-es években 2 fős ügyfélszolgálatunk volt, ma már 14 helyen van ügyfélszolgálatunk, emellett még 5 helyen van értékesítési pontunk. Front office-ban 35 ember dolgozik, de rajtuk kívül is vannak még dolgozóink ezen a területen.

A 2000-es éveknél járunk, átvetted a céget. Mi volt a következő lépés?

Talán az, hogy a meglévő kollégák, mellé - a talpon maradás érdekében - hoztam még nagyobb képzettségű kollégákat, mérnököket, informatikusokat, és velük fejlesztettük tovább a rendszert. Azért is történt az így, mert nekem ki kellett szállnom a műszaki területről és át kellett ülnöm a gazdasági oldalra. Közben elvégeztem a gazdasági szakmérnöki képzést is, pont azért, hogy rálátásom legyen a gazdasági és üzleti folyamatokra, területre.

A következő mérföldkövet - műszakilag és szakmailag - az ORTT-s pályázatok jelentették, mert azok keretein belül tudtuk nagymértékben növelni a településszámot, a gerincvezetékkel pedig összekötöttük őket. Ez a gerinchálózat most is az egyik értékünk. Még nincs teljesen kihasználva, de ez nem baj, ez már a jövőbe való beruházás.

Ami még említésre érdemes, az az, hogy közben én is nyitott szemmel jártam, és elkezdtünk jó néhány kisebb szolgáltatót felvásárolni.

Ez mikor volt?

2007-ben volt az első, amikor a bonyhádi rendszert megvettük, Bonyhádon és a Völgységi kistérségben. Ez óriási löketet adott ahhoz, hogy rendszerben tudjunk gondolkodni. Akkor a két rendszerből kellett egyet csinálni, ráhúzni ugyanazokat a sémákat, ugyanazokat a műszaki megoldásokat és eljutni odáig, hogy az ügyfeleket ugyanúgy tudjuk kiszolgálni mind a műszaki, mind az adminisztratív oldalon. Aztán ez folytatódott tovább. Lépésekben vásároltuk fel a paksi rendszert, aztán ami a legnagyobb volt, az - a mohácsi mellett - a zalai beruházásunk, amikor 30.000 ügyfél került át hozzánk (emlékeim szerint 2009-ben).

Minden évben veszel egy-két céget. Egy valamit kijelenthetünk: lokálpatrióta vagy, Szekszárdról indul minden. Milyen szempontok alapján fejlődsz?

Igen, Szekszárdról és Zalaegerszegről indul minden. Mindig az a cél, hogy a 2 rendszerből 1 legyen. Emiatt nem akartam például Nyíregyházán, Békéscsabán, vagy Sopronban kábeltévés hálózatot vásárolni. Mindig olyat szerettünk volna, ami a mi rendszerünkhöz hozzáilleszkedik és aztán azzal együtt növekszik, mert így egyben sokkal könnyebb ellátni mindent és ugyanazt a szolgáltatást nyújtani a legkisebb településen lévő ügyfélnek is, mint a legnagyobb városban.

Természetesen a megvehető rendszerekből egyre kevesebb van, mert csökken a szolgáltatók száma.

Az interjú második részében tovább lépünk az időben, és elsősorban az üzleti világról, valamint a mai televíziózásról beszélgetünk: KLIKK

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Csermely Ákos

Producer, konferenciaszervező, álmodozó.Életpálya évszámokban, utána meg a sztori1981–1996 Magyar Televízió (Külpolitikai Főszerkesztőség, TV2, Kisebbségi és Határontúli Szerkesztőség) 1990–1996 …