Hogyan kerültél a Párizsi Notre-Dame Székesegyház orgonista gyakornoki pozíciójába és elsősorban, hogyan vált életed legmeghatározóbb részévé az orgonaművészet?
14 éves koromban kezdtem orgonálni, előtte én is zongoristaként kezdtem, ahogy nagyon sok orgonista. Először a Debreceni Kodály Szakközépiskolában kezdtem, aztán felvételt nyertem a Zeneakadémiára, ahol alap- és mester fokon is lediplomáztam. Utána nagyon szerettem volna külföldön tanulni és az akkori tanárom, Fassang László azt javasolta, hogy felvételizzek a Párizsi Conservatoire orgonaszakára. Ez elsőre elég nagy falatnak hangzott, hiszen hatalmas a túljelentkezés ebbe az intézménybe, ez az egyik legnagyobb múltú európai zeneoktatási intézmény. Nagy örömömre felvételt nyertem és tulajdonképpen ezen keresztül jött a Notre-Dame-i pozíció is. A Conservatoire-on a Notre-Dame egyik orgonistájától tanulhattam, Oliver Latry-tól. Amikor elsős voltam Párizsban, akkor merült fel, hogy alakuljon ki valamifajta együttműködés a Conservatoire és a Notre-Dame között. Ekkor kellett választaniuk egy orgonista gyakornokot, aki majd betölti ezt a pozíciót egy évre, így esett rám a választásuk.
A Notre-Dame-ban eltöltött egy év milyen kapukat nyitott meg előtted a jelened és jövődet illetően?
A Notre-Dame önmagában egy elég jó hívószó. Rögtön nagyon sok fülnek már ismerősen cseng és szerintem ez már önmagában adott nekem egy lendületet. Természetesen ez is egy nagyon fontos szakmai állomás volt az életemben, de azt gondolom, hogy az ezután következő egy év, amit Japánban töltöttem, igazából ekkor fejlődtem igazán sokat, ugyanis ebben az egy évben sikerült szintetizálnom az elmúlt 10 év alatt tanultakat. Ez az első olyan év volt az életemben, amikor nem volt hivatalosan tanárom, pontosabban mondjuk úgy, hogy én voltam a saját magam tanára és valahogy mindez nagyon jótékony hatást gyakorolt a személyes fejlődésemre.
A Notre-Dame épületének egy része 2019-ben a lángok martalékává vált. Hogyan érintett ez Téged?
Borzasztó volt látni, főleg úgy, hogy ilyenkor nem tehet semmit az ember azon kívül, hogy imádkozik, hogy a lehető legtöbb minden épségben maradjon. Szerencsére elég jól megépítették a katedrálist, így például a nagyorgona, ami a bejárat felett áll, tulajdonképpen sértetlenül megúszta az egész tűzvészt. A karorgona, ahol én elég gyakran megfordultam, amikor gyakornok voltam, sajnos teljes egészében megsemmisült az oltás és a leomló törmelékek miatt. De persze így is nagyon hálásak lehetünk, hogy viszonylag épségben megúszta a nagyorgona.
Említetted Japánt, ahol a Szapporói Kitara Koncertterem rezidens orgonistája voltál, mennyi ideig és hogyan kerültél oda?
Ez egy szerződéses munkakapcsolat volt, ami pontosan 12 hónapig tartott. Ez is szintén a Párizsi Conservatoire-nak köszönhető, egy több mint 20 éves múltra visszatekintő rendszerről van szó. Szapporóban minden évben egy Párizsban vagy Lyonban végzett orgonista tölti be a rezidens orgonista pozícióját egy éven keresztül. Amikor felmerült, hogy én is mehetnék, kapva kaptam az alkalmon, ugyanis ez egy egészen rendkívüli lehetőség. Úgy szoktam fogalmazni, hogy laboratóriumi körülmények között gyakorolhatjuk a szakmánkat, mert az orgonáláson kívül egyszerűen semmi mással nem kell foglalkoznunk: biztosítva van a lakhatásunk, a megélhetésünk, még egy saját titkárnőt is kapunk, aki segít Japánban az ügyes-bajos dolgok elintézésében. Borzasztóan sokat fejlődtem ennek az egy évnek köszönhetően, igazán ott állt be nekem egy fordulópont a szakmai gondolkozásomban és onnantól datálom, hogy valamifajta koherencia alakult ki bennem a zeneművészetet illetően.
Ennek köszönhető az is, hogy 2021-ben megnyerted a 13. Toulouse-i Nemzetközi Orgonaversenyt?
Elképzelhető, hogy ez is hozzájárult. Ezek a nemzetközi orgonaversenyek azért nagyon nehezek, mert általában óriási verseny-repertoárt kell kézben tartani. Pont a Toulouse-i verseny ilyen szempontból rendkívül szerencsés. Ebben a versenyben inkább a koherens művészi programkompozíciók versenyeznek. Nincs meghatározva a verseny programja, a szervezők teljesen szabad kezet adnak a versenyzőknek a repertoár, de még a hangszerválasztást illetően is. Kicsit olyan, mint egy gladiátor-harc, amelyben minden harcos az ügyességéhez és a testi adottságához leginkább illő fegyvernemet választhatja. Innentől kezdve csak az számít, hogy éles helyzetben sikerül-e állni a sarat, ez pedig leginkább a versenyt megelőző sok-sok hónapnyi gyakorláson áll, vagy bukik.
Hogyan zajlik nálad egy felkészülés egy-egy verseny vagy fellépés előtt? Mi alapján választod ki, hogy mely darabot játszod el?
Általában a versenyek nagy részénél ha nem is az egész, de a repertoárnak egy része kötelező, vagy kötelezően választható. Ez nagyon sok szempontból szerencsés, mert sokkal könnyebb összehasonlítani a versenyzőket. Nagyon sok versenyen ezért szoktak ilyen módon szűkebb utat kijelölni a versenyzők számára. Ezen kívül azért adnak lehetőséget szabadon választható repertoárra is, ilyenkor az a célom, hogy a lehető legsokszínűbben meg tudjam mutatni a képességeim és általában az a tapasztalat, hogy ez is a nyerő. Ami a felkészülést illeti, nekem egy nagyon egyszerű szabályom van: igyekszem minél hamarabb elkészülni a versenyanyaggal. Szerintem a legszerencsésebb, ha az ember már legalább 2-3 hónappal a verseny előtt kész a teljes repertoárral, így bőven legyen ideje adott esetben arra, hogy eltegye az anyagot majd újra elővegye és eljátssza annyi koncerten, amennyin akarja. Végső soron az idő ad egy olyan rutint és egy olyan bejáratottságot, ami majd a kiélezett versenyhelyzetben magabiztosságot tud nyújtani.
Korodhoz képest igen sok mindent elértél a szakmádban viszont mi lenne az, amit még minden bizonnyal el szeretnél érni az életedben?
Egy olyan nemzetközi karriert, ami még nagyon sok kiemelkedő koncerthelyszínhez és orgonához elvisz. Sajnos az elmúlt időszak a vírushelyzetet tekintve kicsit megnehezítette mindezt, de nagyon remélem, hogy fellendül a koncertélet és lehetőségem lesz eljutni ezekre a helyekre.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!