Ideje megkérdezni a vásárlókat arról, hogy miért fogyasztanak őrült módjára

Ideje megkérdezni a vásárlókat arról, hogy miért fogyasztanak őrült módjára
Miközben a cégek felelősségvállalásával kapcsolatban igencsak erős a nyomás, addig a fogyasztók ökológiai lábnyoma nem jelenik meg olyan erősen a jövővel kapcsolatos gondolkodásban. Pedig igény volna rá. A Wavemaker Hungary kommunikációs ügynökség munkatársai a backcasting módszerrel billentették ki az idei Internet Hungary konferencia résztvevőinek gondolkodását a megszokott sémákból. Négyes interjúnk második része.

Az idei esztendő a jövőről való erőteljesebb gondolkodás jegyében telt a Wavemaker Hungary kommunikációs ügynökségnél. Nem csupán a „Menekülés egy tökéletes világból” című kötetet adták ki a témának szentelve, de a megszokottaktól eltérő módon közelítettek egy lehetséges jövőhöz; elvetették az orwelli világlépet s egy forradalmi gondolkodásmóddal az élhető jövőhöz való utat is felvázolták. Az idei Internet Hungary konferencián az ügynökség munkatársai a témában tartott workshop keretein belül gondolkodtak közösen a résztvevőkkel.

A beszélgetések négy nagy téma köré szerveződtek:

1. Milyen értéket teremtsen a szakma az automatizációval felszabaduló idejében?

2. Ki dönti el, kié az adat? Hogyan tudná a szakma biztosítani azt, hogy az adat az egyéni jóllétet, jó életet társadalmilag igazságos módon szolgálja?

3. Mi a szerepe a szakmának a túlfogyasztás visszaszorításában az anyagi jóllét megtartása/megteremtése mellett?

4. Milyen a közös értékrend alapján együttműködő szakma (ön)szabályozása?

Tapasztalataikról, érzéseikről kérdeztük Beliczki Andreát (Strategist), Vállai-Lengyel Hédit (Senior Strategic Planner), Tóth Beatrixet, (Media Researcher) és Vajda Csillát (Head of Programmatic & Performance). Interjúnk első része itt olvasható.

- Kell-e ma egy cégnek felelősséget vállalnia? Ráadásul olykor kilóg a lóláb is…

- Csilla: Szerintem mindenképpen szükséges a társadalmi felelősségvállalás (CSR), s nagyon örülök, hogy ebben a Wavemaker ennyire példamutató. A workshopon is azt derül ki, hogy ugyan még nem eléggé kiforrott módon, de mindenhol megvannak a kezdeményezések. Ráadásul a napjainkban munkába álló fiatalok számára nagyon fontos szempont, hogy a munkahelyük a társadalmi felelősségvállalásból is kivegye a részét, odaálljon valamilyen ügy mellé.

- Bea: A vállalatok helyzetét ebből a szempontból bonyolítja, hogy csupán egy ügy támogatása már nem is elég; valamilyen értéket tartósan és őszintén is kell képviselniük, mert a jövő munkavállalói ezt is elvárásként fogalmazzák meg.

- Andrea: Bosszantónak, amikor a CSR tevékenység öncélúvá válik. Nagyon fontosnak tartom az óvodák, iskolák támogatását – akár a helyiségek kifestéséről, akár asztalok adományozásáról van szó – de ha közben az adott cég működése környezetszennyező és hatalmas ökológiai lábnyomot hagy maga után, akkor az elvek és működés nincsenek egyensúlyban. A támogató tevékenység mellett azt is keresni kell, hogy az adott vállalat hogyan és hol tud fenntarthatóbbá válni, hogyan tudja csökkenteni a saját környezetterhelését.

- Csilla:
A cégek sokszor azért vállalnak CSR tevékenységeket, mert az egy „elvárt” dolog; pénzt adnak valakinek, a kollégák elmennek szemetet szedni, amit akár kampányjelleggel is lehet mutogatni. De egy ügy, egy érték mellé valóban odaállni és elköteleződést vállalni, az már egy másik kérdés.

- Utóbbihoz mi szükséges? Vállalati önazonosság, kultúra, mindenki élje meg a missziót?


Andrea:
Nyilván ez lenne az ideális, de amikor arról van szó, hogy esetleg az új működés során csökken a profitábilitás, akkor előkerül a stop tábla.

- Miközben a könyvben pont arról van szó, hogy 2035-re a bizony a vállalatok számára a társadalmi jó fontosabb érték lesz, mint a profit. Amire mindig rácáfol a valóság, elég csak a 2008-as világválságra gondolni, amikor is az összeomlás után mindenki fogadkozott, hogy másképpen lesz, miközben azért annyira nem változott meg a logika. Mintha a kapitalista világ nem is tudna másképpen működni.

Csilla:
Azért, mert nem ismer mást. Jelenleg elképzelni is nehéz azt, hogy a folyamatok nem a profit, hanem a társadalmi jólét mentén rendeződnek. A közgazdaságtan a profitmaximalizálást diktálja. De mi történne, ha inkább jólétmaximalizálásról beszélnénk?

Bea:
Nagyon nehéz úttörőként részt venni ebben. Az első lépés az, ha kimondjuk: igény van a változásra.

- Főleg arról van szó – mi is erről közelítünk – hogy a vállalatoknak mit és hogyan kellene tenniük. De mi van a drága fogyasztóval, tőle nem kellene megkérdezni, hogy „öcsi, neked mekkora is az ökológiai lábnyomod”?

Andrea: Ezzel egyetértek. Jó lenne egy másfajta értékrend szerint élni, ahol például a túlfogyasztás is keretek közé szorulna. Az emberek a mindennapokban sokszor fölöslegesen fogyasztanak – persze látszólag a kényelmüket szolgáló célokért. Tényleg szükség van ötven pólóra és tíz csizmára?

Hédi
: Látok pozitív változást a környezetemben, bár persze lehet, hogy csak egy buborékról s nem társadalmi jelenségről van szó. Mégis azt tapasztalom: a diplomás budapestiek nyitottabbá váltak. Ciki lett a túlfogyasztás, mindenki igyekszik visszafogni magát és nem csak a hulladékmentes hónapok kihívásaikor válnak tudatosabbakká. Ezekre a hullámokra fel lehet ülni, valamint újabbakat lehet generálni, amik másokat is elérhetnek, össztársadalmi hatást is kiváltva.

Bea: Én is hallom, hogy a túlfogyasztás elleni fellépés trenddé vált, de akciós napokon mégis csak mindenki elmegy vásárolni, megtelnek a parkolók.

- Picit olyan ez, mint a sport: halljuk, hogy milyen sokan sportolnak, tele van a Margitsziget, ám ha megnézzük a kapcsolódó, megbetegedésekkel, elhízással, mortalitással összefüggő adatokat, akkor pukkan a buborék.

Hédi:
Elindult valami, legalább már beszélünk a változás szükségességéről. Ma már szó esik arról is, hogy például a textilipar milyen ökokatasztrófát von maga után és felmerül a kérdés: tényleg megéri a kétezer forintos polót megvenni? Vagy vegyünk drágábbat a fenntarthatóság jegyében?

- Túlfogyasztás és divat: hol a kapcsolat?


Hédi: Nézzük csak meg az influencereket. Két végletet látunk; egy részük a fogyasztásra buzdít azzal, hogy minden nap valamilyen új cuccot mutat be és kínál kipróbálásra. A másik véglet a zero waste-szemlélet, amit viszont iszonyatosan nehéz megvalósítani és a mindennapokra átültetni. Nem igazán találkoztam még köztes megoldásokkal, pedig szükség lenne rájuk.

- A monitoron, a posztokban, a sikersztorikban minden könnyűnek és egyszerűnek tűnik. Viszont mindenek ára van, nem?

Bea: Az őszinteséget is trendivé kell tenni. Az lenne az ideális, ha meglennének a pontos információk arról, hogy mivel jár, ha valaki például a zero waste mellett köteleződik el. Mit jelent a napi gyakorlatba való átültetés, milyen lemondások és nehézségek vannak ezen az úton.

- Vajon mindig megvan a választási lehetőség?


Bea: Nem mindegy, hogy mi az, amiből normál keretek között választani tud az ember, mert amíg valakinek nincsen otthon egy önfenntartó gazdasága, addig mindig le kell vennie valamit a polcról.

Csilla:
Szerintem mindig van választási lehetőség, csak az ember szereti a kényelmes megoldásokat, a váltás pedig túlságosan is nagy energiaráfordítással jár. A változáshoz nagyon erős elhatározás és sok munka kell a változáshoz.

Andrea: Jelenleg a kényelemmaximalizálás korát éljük. Hiába hozza meg valaki azt a döntést, hogy csomaglásmentes terméket szeretne vásárolni, ha azért napi szinten plusz egy órát kell vásárlásra fordítania, miközben mondjuk mennie kell a gyerekért az oviba… Vagyis hiába van meg a döntés, a cselekvést nehéz a mindennapok részévé tenni.

Hédi: Viszont egy kommunikációs ügynökség felelőssége abban is áll, hogy folyamatosan fenntartsa a motivációt. A lelkesedést mindig követi egy hullámvölgy is, ekkor pedig szükség van inspiráló történetekre, amelyek tovább lendítik az embereket. Alternatívákat mutat a megszokott utak helyett. 

Andrea: Azt gondolom, hogy ha eljutunk oda, hogy a tudatosság tud dominálni akár közösségi, akár társadalmi szinten, akkor az ügynökségek egy némileg megváltozott modell szerint fognak tudni működni. A víziónkban azt fogalmaztuk meg, hogy ebben az ideálisnak vélt világban a “fogyasztók ügynökségei”-ről beszélhetünk, ahol a fogyasztók hasznossága, jóléte van középpontban. Ez esetben az ügynökségnek nem a saját haszonmaximalizálása a cél, vagy legalábbis nem a mostani köznyelvben használt, pénzben kifejezett haszon.

- Szerintetek milyen a jövő embere, aki a jövő fogyasztója és vállalatvezetője is lesz? Hogyan gondolkodik magáról, a környezetéről?

Andrea: Jó, de nehéz kérdés, lehetne erről jókat gondolkodni. Ha maradunk az ideális, elképzelt világnál, akkor a jövő embere a közösségi jóllét és saját jóllét egyensúlyának fenntartására törekszik, tiszteli embertársait és környezetét, és nem anyagi értékek határozzák meg a mindennapjait.

- Lesz folytatása ennek a közös gondolkodásnak?

Andrea: Nagyon szeretnénk egy konkrét projekt megvalósításáig eljutni jövő év tavaszáig, legalább a felmerült témák egyikében. Kisebb csoportokban már el is kezdődött ezekről a gondolkodás.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

A digitalhungary.hu főszerkesztője, szabadúszó újságíró, coach, coaching szemléletű tanácsadó. Minden érdekli, aminek köze van az emberhez és rendületlenül hisz a szavak erejében és az igazságban. …