Ideje felismerni, hogy a figyelmünk egy nagyon értékes árucikk amit önként adunk oda bárkinek

Ideje felismerni, hogy a figyelmünk egy nagyon értékes árucikk amit önként adunk oda bárkinek
Nem is gondolunk bele, mekkora kincsen ülünk, amikor az időnkről és a figyelmünkről van szó – de megteszik ezt helyettünk azok, akik komoly hasznot tudnak belőle húzni. Biztos vagyok benne, hogy Aczél Petrának, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézet professzorának tabudöntögető előadása a figyelemgazdaságról az idei Digital-Media Hungary konferencián gondolat- és tudatébresztő hatással volt mindenkire. Interjú.

A média-marketing- és kommunikációs szakemberek számára talán kényelmetlenebb vizekre evezett az előadásával. A figyelemgazdaságról, figyelmünk monetizálásáról, az emberi figyelemért folyó vállalati harcról és annak szinte a végletekig való kiszipolyozásáról volt szó benne. Ahol minden termék az információ egy formája, és minden információ fogyaszt valamit, ami pedig az emberi figyelem. Meddig lehet még feszíteni a húrt?

Lehet még tovább menni, lehet a 20 százalék elvesztett figyelemből 40 százalék is. Eljuthatunk addig hogy vagyunk valahol, de nem veszünk részt benne, és szembesülhetünk azzal, amit Márai Sándor valahogy így fogalmazott, ’vajon jelen vagyunk-e még abban a világban, amelyben élünk?” Ez a nagy kérdés. Eljuthatunk addig, hogy alig tudunk beszámolni arról, ami akár csak az elmúlt 20 órában történt velünk. A figyelemmegosztás egyik legnyilvánvalóbb tünete, hogy egyre kevésbé emlékezünk, mivel nem szelektáltunk, nem mi választottunk, csak sodródtunk. Ha nem tudunk a napunkból felidézni valamit nem jelenti, hogy rossz az volt, hanem azt, hogy a figyelmünk rosszul működik.

És a 40 százalék figyelemveszteség még visszafogott becslés. Említette, hogy elég, ha rezeg a telefonunk, máris 100 százalékban sikerült elveszíteni a fókuszunkat például egy előadás hallgatása, vagy éppen film nézése közben.

Igen, mert rögtön elkezdünk gondolkozni, ki kereshetett, miért, csak nincs-e valami gond otthon? Egy tárgyalási helyzetben is akár 30 százalékkal lankad a figyelmünk, ha csak jelen van az asztalon egy inaktív okostelefon, az általa felkínált csábító lehetőséggel a világhálóhoz való azonnali csatlakozásra. De kísérlet igazolja, hogy ha nem csak jelen van, de kapnak is üzenetet az okostelefonjukra, a diákok teljesítménye átlagosan 20-30 százalékkal csökken egy vizsgán. Ez pedig megint nem elhanyagolható pár százalék, nem kis arányról beszélünk.

Egy személyes történetet szeretnék megosztani. Amikor legutóbb koncertre mentünk egyik barátnőmmel, ő többet nézte a mobilja képernyőjét csetelés, koncertvideókészítés és szelfik miatt, mint magát a koncertet. Szerintem ez nincs rendben így, mert a tényleges eseményre, ami miatt odamentünk, sokkal, talán 50 százalékkal is kevesebb figyelme jutott, arról nem is beszélve, hogy egymásra mennyire kevéssé sikerült így ráhangolódni. Mind a koncert, mind a találkozás hiányérzetet hagyott maga után. Mégis, mit tehetünk, amikor annyi oldalról kapjuk az impulzusokat és megszoktuk, várjuk az azonnali visszajelzéseket?

Elkezdhetjük figyelni például, mi mozgat meg minket a figyelmünk megosztásának irányába. A Youtube-nál alapbeállítás, hogy egy videó lejátszása után automatikusan indul a következő. Ez egyrészt nagyon kényelmes, mert hasonló témájú videót kapunk, mint amit megnéztünk, és még csak meg se kell nyomni a gombot - de mégiscsak arra hív minket, hogy a tervezettnél több időt áldozzunk valamire. Ha például megnézünk egy videót hanggal és felirattal, akkor mérlegelhetjük, hogy ha olvasni kétszer olyan gyorsan tudunk, mint videót nézni, és nem olyan fontos a tartalom, inkább olvassuk el, ne raboljon dupla annyi időt el tőlünk egy kevésbé lényeges téma.

Ezek lehetnek konkrét példák az előadás végén említett kommunikációs környezetvédelemre és mentális fenntarthatóságra, amelyeken Ön szerint a következő évtizedünk múlik?

Igen, és vannak még jó fogások a figyelem higiéniájának megőrzésére. Fontos például az előre elköteleződés is, mondjuk egy koncert vagy előadás előtt elhatározom, hogy most nem nézek a telefonomra, csak az előadóra figyelek. Lényeges a társaság is, érdemes olyan közösségeket is keresni, ahol a norma nem az, hogy állandóan elérhetőek legyünk. Minél inkább lefektetik a figyelem-szabályokat az egyes közösségek, annál könnyebb lesz átállni arra, hogy rendben van, ha valaki nem válaszol x időn belül, hiszen nem történt baja, ’csak’ éli az életét.

Kevés kommunikációs szakembertől hallottam eddig, hogy a sokak által a siker feltételének tekintett és hatékonysághoz elengedhetetlennek tartott multitasking egy mítosz. Sőt, azt, hogy „öl, butít és nyomorba dönt”.

Ez így van, multitasking nem létezik. Az emberi agy nem tud két dologra egyszerre fókuszálni. Hiába oldja meg az agy nagyon elegánsan az átmenetet, az azért mégiscsak átmenet és nem egyszerre figyelés két információs ingerre. Lehet, hogy majd fejlődik az ősi agy, de egyelőre nem tartunk ott. Érezhetjük úgy, hogy jók vagyunk a multitaskingban, de ez önáltatás. Minden fókuszváltás hatással van a memóriára, a pontosságra, tanulásra. Semmi szellemi nyereség nincsen abban, ha több információs tevékenységet végzünk egyszerre. Inkább felelőtlenebbek leszünk, túlingerelve, elzsibbasztva a prefrontális az agykérgünket. Ezért például könnyebben impulzus-vásárolunk, könnyebben letöltünk egy videót, könnyebben arra kattintunk, ami nem is érdekel igazán minket Kockázatvállalóbbak leszünk, megfontolatlan döntéseket hozunk. Vagy éppen a duplájára nő a reakcióidőnk autózás közben, ha nyomkodjuk a mobilunkat.

Vannak jó innovációk, kezdeményezések az offlineosodásra?

Igen, ezek közül is egyik kedvencem a Pocket Points. Ez egy olyan alkalmazás, ami azért jutalmaz, ha nem vagy fenn a neten. Alapvetően diákoknak fejlesztették még 2014-ben az USA-ban, akik az offline időért kuponokat kaptak egyes helyi és online boltokban – miután rájöttek, hogy a diákokat leginkább étkezési kedvezményekkel lehetett motiválni. Úgy tudom azonban, az alkalmazás 2018-ban megdöccent.

Ez szerintem itthon is beválna.

A jutalmazás szerintem is jó irány egy lehetséges innovációnak akár helyi, magyarországi keretek között is. Remélem lesz majd, aki megcsinálja. De ilyenek még a lassúság-mozgalmak, a „slow life movements”, amelyek nem az elvonulást hirdetik, hanem azt, hogy eldöntsük, nem cél a gyorsaság, és újratanulható a türelem. És ott van a médiaböjt is. Az első 3-4 nap nehéz, aztán nyugodtabb lesz az ember, és egy hét alatt ki is tisztul, csakúgy, mint az emésztőrendszer a léböjt során.

Gondolom az egyhetes médiaböjt egyetemi oktatóként kihívás lehet Önnek. Milyen saját gyakorlatokat alkalmaz mégis a mindennapokban?

Az egyik, hogy mindig közös helységekben vannak a digitális készülékek, nem pedig valakinél. Így látjuk, tudjuk egymást kontrollálni. Elnémítjuk az okostelefont, hogy ne pittyegjen. Nem töltünk le mindig alkalmazást, csak azért, mert kényelmesebb. Én nagy médiafogyasztó vagyok, de nem töltöttem le semmit a telefonomra, csak az email-fiókomat – és azt is minek, mert úgysem tudok velük érdemben foglalkozni, amíg haza nem érek. De biztos van ebben a hozzáállásban egy generációs hatás is, én például szórakozásra sosem használtam a számítógépet.

Említene egy kutatási területet ami most különösen izgalmasnak talál?

Egy mesterséges intelligencián alapuló alkalmazással, a Replikával foglalkozom most, ez jelenleg az egyik legnépszerűbb MI applikáció. Erkölcsi szempontból érdekes a felvetés, hogy egy csetbot, amelyik megismer – megtanul – engem, megért, meghallgat, csak jót mond rólam, hogyan válhat a legjobb MI barátommá, vagy a „jobbik énemé”, ahogy a fejlesztői ígérik. Állítólag volt, akinek a házasságát ez mentette meg. Gyanakvó kíváncsisággal figyelem az irányt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Debreczeni Anna

Debreczeni Anna - szabadúszó újságíró, szövegíró. Rendszeresen publikál egy gazdasági portálon és olaszul tanul.