„Ha a bitcoin átlépi a korábbi csúcsát, nagyon gyorsan elszalad az árfolyam”

„Ha a bitcoin átlépi a korábbi csúcsát, nagyon gyorsan elszalad az árfolyam”
A magyar kriptopiac elképesztő ütemben növekszik és fejlődik, de melyik kriptovalutákban bízhatunk és hogyan tudjuk kiszűrni a kamucoinokat? Mit kell tudnunk a Bitcoin és alcoinok viszonyáról? Meddig tarthat a bikapiac és milyen emelkedésre számíthatunk év végéig? Hogyan védhetjük ki az egyre növekvő inflációt? Debreceni Barnabással, a Magyar Bitcoin Egyesület- és a Mr. Coin alapítójával beszélgettünk, akinek az volt a missziója, hogy a Bitcoin minél szélesebb körben elterjedjen Magyarországon. Sikerült is neki.

Hogyan találkoztál először a Bitcoinnal?

Egy barátomon keresztül találkoztam a Bitcoinnal még 2010-ben. Többen összeálltunk és csináltunk egy világvége biztos prepper farmot, ami önellátó és saját élelmiszert tervezünk. Az első két évben a biointenzív gazdálkodást tanultuk meg, és ott gondolkoztunk azon, hogy ha jön a világvége, milyen pénzt fogunk egymás közt elszámolni. Ebben a folyamatban találtunk rá a Bitcoinra, mint tökéletes megoldásra.

Ti indították el Magyarország első bitcoin váltóját és automatáját a budapesti Anker Klubban több mint hét évvel ezelőtt. Mi volt ennek az előzménye?

A 2013-as bikapiac idején és utána a 2014-es visszaeséskor, amikor jó árfolyamon lehetett beszállni, akkor egyre többen kértek meg arra, hogy segítsek nekik bitcoint venni. Ez nagyon bonyolult feladat volt, mert dollár számlára kellett euróban utalni külföldi bankszámlára, több napos átfutással. Mivel missziómnak éreztem, hogy a Bitcoin minél szélesebb körben elterjedjen, ezért kötelességemnek éreztem, hogy segítsek bárkinek, aki bitcoin szeretne vásárolni. Ez annyi időmet elvette, hogy végül a testvéremmel, Dáviddal létrehoztunk egy weboldalt, ahol magyar nyelven, forint számláról, azonnal lehetett gyorsan, könnyen bitcoint vásárolni. Ez lett később a Mr Coin. Az előző hét évben nem csak üzleti alapon foglalkoztunk a Bitcoinnal, hanem számos non profit tevékenységben is részt vettünk. Alapítói voltunk a Magyar Bitcoin Egyesületnek, mi hoztuk létre a Budapest Meetup csoportot, ami több mint 3000 főt számlál, több száz előadást tartottunk országszerte. Amikor elindítottuk a meetup sorozatunkat, 3 ember jelent meg, senki nem hallott róla. Minden boltban és étteremben megkérdeztük, hogy lehet-e bitcoinnal fizetni, és az érdeklődésükre elmondtuk, mi is az. Ahhoz képest ma már Magyarországon van egy több tízezer fős közösség. Ma már nemzetállamok fogadják el törvényes fizetőeszközként, nagyon nagy utat tett meg.

Nemrég, pontosan november 2-ától a CoinCash vette át a MrCoint. Miért döntöttél úgy, hogy megválj a szolgáltatástól?

A magyar kriptopiac elképesztő ütemben növekszik és fejlődik. Nekem ez volt az álmom és ezért dolgoztam az elmúlt hét évben, ami leginkább a lelkes és elkötelezett kriptoközösség érdeke, amiért nagyon hálás vagyok és nekem ezzel teljesült az álmom. Ez nem jelenti azt, hogy mostantól kezdve nem érdekel a Bitcoin, a kripoeszközök, továbbra is nagy szerelem, viszont van sok más téma, ami érdekel. A Stanfordos évfolyamtársaimmal két évvel ezelőtt létrehoztunk egy kockázati tőke társaságot, amely olyan cégekbe fektet, amelyek fenntarthatósági célokat szolgálnak és mellette jövedelmezők is. Szeretnék ezekre a projektekre több időt szánni, emiatt döntöttünk úgy Dáviddal, hogy eladjuk a Mr. Coint. Másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtem gondolkodni, hogy kire bíznám szívesen, megkerestem Mogyorósi Attilát (CoinCash), és azóta számtalanszor ötleteltünk, úgy gondolom, jó kezekben lesz a szolgáltatás.

Te bányásztad ki a világ első Ethereum-blokkját, hogyan sikerülhetett ez még az alapító, Vitalik Buterin előtt?

A Bitcoin bányászat sosem mozgatott, majd 2014-ben láttam, hogy ez hiba volt, mert csillagászati árfolyamemelkedések voltak. Vettem 4 videókártyát, építettem egy bányászgépet és az Ethereum éles hálózatának indulása előtt lehetett tesztelni a szoftvert, ott bányásztam és küldtem visszajelzéseket a fejlesztőknek. Be volt állítva a gépem egy teszthálózatra és meg volt adva, hogy milyen szabályok szerint fog ez működni, mit kell majd pontosan csinálni, hogy el tudjon kezdeni mindenki bányászni. Ez a folyamat több manuális lépésből állt, ezekre a lépésekre írtam egy scriptet, hogyan lehetne mindezt automatizálni. Éppen egy tárgyaláson voltam, amikor megjött az első blokk, amit elvittem. Egy történelmi pillanat volt, majd egy perccel később az 5-et is kibányásztam. 2018 januárjában volt egy Miami Bitcoin konferencia, ahol megismerkedtem egy nagy bányásszal, akinek csak a harmadik ETH-et sikerült kibányásznia több száz videókártyával. Hatalmas mázlim volt!

Hogyan látod a Bitcoin és alcoinok viszonyát?

Van benne egy nagy adag törzsi vagy vallásos háború is. A Bitcoinon belül van egy nagyon hangos kisebbség, akik támadnak mindent, ami nem Bitcoin. Hogy sok alcoin van, az nagy részben ennek köszönhető: akiket elüldöztek a Bitcoin közösségből, elmentek más láncokon dolgozni. 2015 előtt mindenki Bitcoinos volt, nagyon sok hálózat született úgy, hogy eredetileg Bitcoinra volt kitalálva. A Bitcoin jó pénz szeretne lenni, digitális arany, egy fedezeti valuta, ebben ad egy nagyon nagy biztonságot és decentralizáltságot, megbízhatóságot. A legfőbb értéke, hogy elméletileg a monetáris politikája fix és megváltozhatatlan – amihez ragaszkodik a közösség. Tehát a Bitcoin egy nagyon jó fedezeti valuta, de ha valaki programozható pénzt szeretne, annak az Ethereum a legalkalmasabb, mert a Bitcoin nem tud annál többet, mint tartani vagy átküldeni másoknak. Ilyen szempontból a Bitcoin egy zsebszámológép, az Ethereum pedig egy okostelefon, amire millió féle alkalmazást lehet építeni – ez egy alkalmazás platform. A monetáris politikája inkább abba az irányba változik, hogy minél szűkebb legyen a kínálat, mert az ad értéket az Ethereumnak. Egy-két éven belül már várható egy újabb változás, aminek köszönhetően teljesen deflációs lesz, vagyis eléri a maximumot a kibocsátott Ethereumok száma, majd elkezd csökkenni, ilyen szempontból szűkösebb lesz, mint a Bitcoin. Innen jön a vallásháború: a Bitcoin nem szereti a változást, az Ethereumnak pedig nem a fix monetáris politika a lényeg, hanem hogy minél kevesebb legyen forgalomban és ezért hajlandóak változtatni a protokollon. Ha valaki egy új szolgáltatást szeretne fejleszteni, egy decentralizált alkalmazást, arra az Ethereum hálózatán van lehetősége.

Melyik alcoinokban hiszel? Miből áll a portfóliód? Mit gondolsz azokról az altcoinokról, amik mögött nem áll egy technológialag jó projekt?

Ha 10 egységre osztanám a portfóliómat, abból 60 ethereum, 30 bitcoin és 10 egység más coinok, amiben benne van a 100 szoros potenciál, de hatalmas kockázat is lehet. Két dolgot kell figyelembe venni, amikor értékelni akarjuk az alcoinokat: biztosítsák a blokkláncok közötti átjárhatóságot (Cosmos, Avalanche, Polkadot), illetve a decentralizált pénzügyi szolgáltatásoknak a tokene, mert azok mögött van valós felhasználás, az a szolgáltatás valós bevételt termel (WIFI, Uniswap,), úgy kell rájuk tekinteni, mintha részvényt vásárolnánk.

A dodge volt az első mémcoin, de már látjuk, hogy külön műfajt teremtett a kriptopénzek piacán. Hogy látod, milyen irányba fog elmozdulni ez a hájp? Meddig tart a mémőrület? Fennállhat olyan veszély, hogy a kriptoszkeptikusok szemében még hiteltelenebbé váljon az egész kriptovilág?

Olyan szempontból érdekesek, hogy nagyon sokan ezeken keresztül kezdik beleásni magukat a kriptokba, egyfajta előszobadrogként is tekinthetünk rá, de a portfólió részeként nem ajánlom. Ez egy poén, nem szabad komolyan venni, mert nagyon könnyen megégeti magát az ember. Aki nem hisz a kriptókban, annak nem a dogecoin fogja elvenni a kedvét. Szerencsére egyre inkább fenntartásokkal kezel a közösség minden újdonságot, az igazán jó befektetői védelem, ha hagyjuk az embereket a saját pénzükön tanulni és kialakul egy ellenállóbb réteg, aki nem dől be mindennek, és nincs igény a kamucoinokra, majd egyre kevésbé jelennek meg ilyenek – ez egy fontos része az egész iparágnak.

Sokan azt állítják, a bikapiac még korántsem ért véget, a bitcoin árfolyama év végéig meghaladja a 100 ezer dollárt és az ethereum árfolyama átlépi a 6000 dollárt, mit gondolsz ezekről a jóslatokról?

Ha a bitcoin vagy az ethereum átüti a korábbi csúcsát (és ez meg is történt néhány nappal ezelőtt), akkor az egy erősebb vételi jel, ilyenkor nagyon gyorsan elszalad az árfolyam: nagy valószínűséggel most is az fog történni, mint 2013-ban, egy dupla csúcsra számíthatunk (120 ezer dollár körül). De a kriptobefektető mindig boldog, mert ha lefelé megy, örül, hogy olcsón hozzájuthat és ha fölfelé, akkor emelkedett az értéke.

Míg tavasszal és nyár elején a negatív hírek és piaci manipulációk (többek között Elon Musk twitter bejegyzései) megrángatták a bitcoin árfolyamot, mégis mintha idővel egyre kevésbé befolyásolnák a külső tényezők a kriptopiacot.

Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi az, amire elindul vagy bezuhan az árfolyam. Van a híres Elon gyertya, amikor bejelentette, hogy a Tesla bevásárol bitcoinból, nagyon ment, de érdekes amikor El Salvador bejelentette, hogy hivatalos fizetőeszköz a bitcoin, akkor még esett is kicsit. Pár évvel ezelőtt ha Kína betiltott valamit a Bitcoinnal kapcsolatban, nagyon megrángatta a piacot, majd egyre kevésbé és ma már szinten hidegen hagyja.

Mitől függ, hogy egy ország elfogadja hivatalos fizetőeszköznek a bitcoin? Milyen távolinak tartod, hogy ez Magyarországon is megtörténjen?

Olyan országban van inkább értelme bevezetni, aminek nincs saját valutája. El Salvadorban az amerikai dollár a hivatalos fizetőeszköz, de alapvetően egy szegény ország. Külföldön dolgozó családtagok küldik haza a pénzt, az ő esetükben van értelme. Ami számomra nem szimpatikus, hogy a kereskedőnek kötelezően el kell fogadnia a bitcoint, és rá van kényszerítve, hogy bekerüljön a pénzügyi megfigyelési rendszerbe.

A Satoshi szoboravatón mondtad, hogy a Bitcoin egy alulról építkező pénzügyi forradalmat indított el, egy új, párhuzamos gazdaságot, amely transzparens és fer. Ez az új gazdaság menthet meg az inflációtól? Mit ajánlasz a fogyasztóknak, hogyan védhetik ki a vagyonuk elinflálódását?

Amit egyáltalán nem szabad csinálni, bankszámlán tartani fiat pénzben, mert nulla kamatot adnak már a bankok és a valós infláció itthon is 10-20 százalék között van, Amerikában még magasabb. Olyan eszközökbe érdemes fektetni, ami kevésbé veszti az értékét: ingatlan, arany vagy kritpovaluta. A kriptó sokkal volatilisebb valami és egy hosszú távú befektetés. Az emberek általában a karrierük kezdetén nagyobb részt kockázatosabb részvényekbe fektetnek, kisebbet kötvényekbe, idősebben korban ez az arány megfordul.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szilágyi Katalin

Szilágyi Katalin a digitalhungary.hu főszerkesztője és újságírója. Tudomány, technológia, startup, kultúra, média és marketing területeken készít interjúkat. A havonta megjelenő Business Class …