Felelősségvállalás szabadakaratból

Felelősségvállalás szabadakaratból
Akkor nem fog a média kultúra- és tudásközvetítő szerepe csorbulni, ha el tudjuk juttatni a következő generációkhoz azokat az értékeket, amelyeket mi fontosnak tartunk - véli Illés Gabriella producer, a TulipánTündér Produkció tulajdonosa, akit új, „Értékteremtő producerek” elnevezésű sorozatunkban elsőként kérdeztünk a média, azon belül is a televíziózás jelenlegi szerepéről. A szakember szerint, az értékteremtés abban rejlik, hogy meg kell találni azokat a csatornákat, amelyeken a meg lehet szólítani fiatalokat is.

Az elmúlt húsz év alatt jelentősen megváltozott média szerepe. Hogyan látod, mi ennek az oka?
A ’90-es évek elején még csak a közszolgálati televízió létezett, és mindenki azt nézte. Emlékszem, hogy amikor a Magyar Televízió reggeli órákban sugárzott Riporter kerestetik című tehetségkutató vetélkedőjében szerepeltem, az első versenyszám után a trolibuszon megszólítottak, hogy jól szerepeltem, és drukkolnak nekem. De példaként említhetem a rádiót is, ahol szinte mindenki Bochkor Gábor és Boros Lajos Cappuccinoját hallgatta a Danubius Rádióban. Nekik egyébként sokat köszönhettek, mert volt náluk egy közönségszavazás, és kiálltak mellettem, mondván, számukra én szimpatikus vagyok, és szerintük az én képességeim hosszú távon jól jöhetnek a szakmában. Akkor ennyire volt meghatározó, hogy egy 18 éves lány szerepelt a tévében. Majd megjelentek a kereskedelmi televíziók, amelyek egy teljesen más műsorpalettát hoztak. Emlékszem, hogy a Big Brother VIP felelős szerkesztőjeként hogyan tudtuk befolyásolni az műsorban zajló eseményeket akár egy zeneválasztással, akár egy játékfeladvánnyal. A közszolgálati televízióhoz képest ez egy teljesen más típusú műsorformátumot, más típusú szórakoztatást tett lehetővé. Még ennél is nagyobb váltást jelentett az én szakmai pályafutásomban, amikor megjelentek a kábeltelevíziók, hiszen 2013-ban már a TV2 kábelcsatornáinak kreatív vezetőjeként dolgoztam. A nagy médiatortából először csak a köztévé részesült, majd utána elkezdték kisebb szeletekre vágni a kereskedelmi tévék, majd a kábeltévék, és ezzel együtt a piac is szegmentálódott. Aztán megjelentek a streaming platformok, melyek véleményem szerint a legnagyobb vetélytársai a kereskedelmi televízióknak. És nem csupán a saját gyártású vagy a befogadott sorozataik és filmjeik miatt, hanem azért is, mert a kereskedelmi televíziók szigorú műsorrendjével szemben sokkal nagy szabadságot adnak, hiszen ott bármikor megnézhetők a műsorok. Az pedig szintén csak tovább osztja azt a bizonyos képzeletbeli médiatortát, hogy a televíziós csatornák is létrehozták a saját streamingjüket, hiszen ők is készülnek a jövőre. Az internet, illetve a social média térhódításáról pedig még nem is beszéltünk, ami lehetővé teszi, hogy maguk a színészek, művészek, zenészek a saját csatornáikon el tudják juttatni az általuk kívánt közlendőket a nézőiknek. Azt tapasztalom, hogy a művészek többsége nagyon szeretik ezeket a platformokat, mert kontrolláltan azt tudják közölni, amit ők szeretnének.

Mindenképpen fontos az ilyen fajta kommunikáció a televíziós műsorok iránti érdeklődés fenntartásához?
A kettő egyértelműen kiegészíti egymást. A közös munka, az együttműködés során a színészekkel vállalunk egy szövetséget, ami arról szól, hogy a produkciót nemcsak létre hozzuk, hanem el is juttatjuk a nézőknek, akiknek fel is kell kelteni az ő érdeklődését, hogy odakapcsoljanak a tévébe, vagy jegyet vegyenek egy színházi előadásra. Ráadásul ez utóbbi még nehezebb, mert el is kell menniük otthonról valahova, és még pénzt is kell fizetniük azért, hogy a darabot megnézzék a színházban. Ma már nem elég egy szuper jó produkciót bemutatni a színpadon, a vásznon vagy a kamerák kereszttüzében egy televíziós stúdióban, a promóció ugyanúgy a munkánk része. Nekem producerként arra van vállalásom, hogy amit elkészítünk, azt sikerre visszük, mert közérdeklődésre tart számot. Ehhez a célközönség meghatározása is fontos, ahogyan az is, hogy olyan színészeket, alkotókat vonjunk be, aki a célközönségnek tudnak alkotni. Ezt egészíti ki a közösségi médiában való megjelenés, ami szerintem szintén nagyon fontos, hogy mire elérkezik a produkció ideje, legyen az mozi, televíziós vagy színházi, addigra kapjon a néző olyan kulisszatitkokat, melyekből megtudja, hogy az előadók milyen nagy szeretettel készültek az adott műsorra. Ez mind-mind része kell, hogy legyenek egy promóciónak. Ezt a célt szolgálták régen a nagy mozifilmek vetítése előtt azok a félórás werkfilmek, melyeket valamelyik televízió leadott. Ezeket ma már a produkciók saját social média platformján a saját szereplőik által tudják közzétenni. Azáltal, hogy a közösségi média betölt egyfajta híd szerepet, lerövidül a távolság az alkotók és nézők között, és ma már nem csupán egy közönségtalálkozón, vagy a színház művészbejárójánál lehet találkozni a művészekkel.

Kijelenthetjük, hogy ma már a közösségi média nélkül nehezebb lenne az érdeklődést fenntartani akár egy színházi, akár egy televíziós műsor iránt?
A mai világban abszolút, szinte már lehetetlen lenne szerintem.

Nyilvánvaló, hogy a média, pontosabban a televízió kultúra- és tudásközvetítő szerepe jelentősen megváltozott már akkor, amikor a kereskedelmi televíziók megjelentek. Mit gondolsz, ki vagy mi tehető ezért felelőssé?
Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, talán egy személyes példával mégis rávilágíthatok a helyzetre. Amikor 2006 és 2007-ben a Favorit című sztár magazin főszerkesztője voltam, lehetőségünk volt arra, hogy napi fél órában bemutassuk a sztárok életét. Ekkor én minden magyar színházhoz és zenei kiadóhoz elmentem, hogy egyezséget köthessünk. Az ajánlatom arról szólt, mi beszámolunk minden nagylemez- és film-megjelenésről, színházi bemutatóról, ha cserébe közzé tehetjük, ha valamelyik művésznek például gyereke születik, megházasodik, születésnapja van, vagy valamilyen egyéb jelentős esemény, változás történik az életében, ami a nagyközönségnek érdekes lehet és amiről szívesen beszámol. Azt szerettem volna elérni, ha megteszi ezt nálunk tegye. Ez a kezdeményezés több nehézségbe ütközött. Egyrészt a színházak, a zenei kiadók nem tudtak ígéretet tenni nekünk, mert az ő kezükben sem volt szerződésük a művészekkel arra vonatkozóan, amit mi kértünk. Másrészt tapasztaltunk egy igen erős ellenállást az akkor futó valóságshow-k miatt, hiszen művészek nem akartak ezekkel azonosulni, az abban bemutatottakkal együtt szerepelni a különféle beszámolókban, híradásokban. Féltek attól, hogy őket is azokkal azonosítják majd, akik nem a művészetükről válnak híressé, hanem esetleg a bulváros, megbotránkoztató jeleneteikről. De végül sikerült az egyensúlyt megtalálni kialakult egyfajta bizalom felénk, hiszen a művészek valóban azt kapták, amit ígértünk nekik. Tiszta beszéd volt, hogy nekünk mire van szükségünk, vagy mi az, amiben partnerséget várunk. Úgyhogy szerintem ez egy kétélű fegyver. Nekem nincs lelkiismeret-furdalásom, pedig nagyon sok ideig dolgoztam a kereskedelmi televízióban. Mindenkinek megvan a saját felelősségvállalása, és csak rajta múlik, hogy él-e a kezében lévő lehetőségekkel. Most azt látom, hogy ismét kezd nagyon elbulvárosodni a televíziózás, és nem feltétlenül az értékteremtés irányába mennek a dolgok. Ennek ellenére bízom benne, hogy a jövőben ez ismét változni fog.

Hogy látod, azáltal, hogy a kereskedelmi televíziók háttérbe szorították a kultúraközvetítését sokkal inkább igényt szolgálnak ki, vagy épp ellenkezőleg, ők maguk teremtették meg a nézőközönség igényét egy másfajta típusú műsorra?
Ez nagyon nehéz kérdés, amiről azt az időszak jut eszembe, amikor a Propaganda című műsort készítettük Tillával. Ez a műsor nem az én gondozásomban jelent meg először a képernyőn, és már sokadik éve nem futott, amikor Tillával a fejünkbe vettük, hogy újra műsorra tűzzük. Miután nem kaptunk költségvetési keretet rá a TV2-től, szponzorokat gyűjtöttünk, és hál' Istennek voltak olyanok, akik mögénk álltak. Újraélesztettük a sorozatot, ami hétköznap éjfél után került adásba. Az akkori programigazgatónál próbáltam érvelni, hogy biztos többen néznék, hogyha a műsor az esti órákban kerülne adásba, de nem volt igazam. Fontos felismerni, hogy minek hol van a helye és az ideje. Én nagyon boldog vagyok, mert az RTL Klub támogatta és le is adta a Toxikoma című filmet, ami egy olyan film, amit a témája miatt csak a kési órákban lehet bemutatni, és nem esti főműsoridőben. El kell fogadni, ilyen típusú magas kultúrát képviselő műsorokkal, komolyabb hangvételű filmekkel, a kereskedelmi televíziók nem tudnak olyan bázist megszólítani, mint amivel el tudják érni azt a nézőszámot, ami a nagyközönségnek kikapcsolódást nyújt a hétköznapokban vagy a hétvégén. A popkultúrának nem a magas kultúrát kell kiszolgálnia, ez teljesen egyértelmű. Az nem is kérdés, hogy ha magas kultúrát, például csak színházi közvetítéseket vagy kiállítás-megnyitókat adnának a televíziók nonstop, akkor messze nem lenne olyan nézettsége a kereskedelmi televízióknak, mint amilyet egy könnyed szórakoztató műsor ígér.

Producerként hogyan tudod az egyensúlyt megteremteni, hogy értéket is tudj teremteni, de ki is szolgáld a popkultúrát? Mire kell figyelned?
A TulipánTündér olyan típusú produkciókat készít, amelyek nagy elérésűek, legyen az televíziós sorozat, film vagy színházi produkció. Nem titok, hogy mi alapvetően tömegszórakoztató produktumokat hozunk létre, popkulturális tevékenységet folytatunk, de azt gondolom, hogy ebben is megvan a magunk felelősségvállalása, ami fontos, és oda is figyelünk rá. Például a Hazatalálsz szereplőgárdájának összeállításakor fontos szempont volt számunkra, hogy visszamenjünk a magyar sorozatgyártás gyökereihez, a Szomszédokhoz, a Família Kft.-hez, és olyan színészeket választottunk, akiket a magyar nézők az említett sorozatokkal azonosítanak. Ilyen például Ábel Anita, Esztergályos Cecília és Kárász Zénó. Nyilván fontos szempont az is, hogy odakapcsoljanak a sorozatra az emberek, ezért azokat a mainstream sztárokat foglalkoztatjuk, akik egyébként nézőmágnesek. Ilyen például Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András, Kamarás Iván, akiket sok műsorban láthattak az elmúlt években a televízióban. Ugyanakkor az is egy nagyon-nagyon fontos felelősségvállalás, hogy fiatal színészeket is megmutasson egy producer, ha van erre lehetősége. Ilyen például Hajmási Dávid, Jaskó Bálint, vagy a mozifilmekből már ismert Törőcsik Franciska, aki napi sorozatban nem szerepelt még korábban. De visszakanyarodva a Hazatalálszra, hatalmas büszkeség, hogy benne volt a produkcióban Nagy-Kálózy Eszter, Hegyi Barbara és Jordán Tamás, akik főként színházban vannak jelen, és nagyon megválogatják, hogy mihez adják a nevüket. Öröm, hogy tudtunk egy olyan minőséget, egy olyan színvonalat biztosítani, amihez ők is csatlakoztak. Azt, hogy minőséget készítünk, visszaigazolja az újságírók megítélése is, vagy a saját social média fórumainkra érkező visszajelzések, vagy az, hogy a sorozatunkat az elmúlt éveknek a magyar sorozatkészítés új érájának legizgalmasabb és a legszínvonalasabb alkotásának kiáltották ki. Producerként ennél nagyszerűbb visszajelzést nem kérhet senki, mert mindez azt jelzi, hogy elértük a célunkat. Nagyon fontos továbbá, hogy akár magas-, akár tömegkultúrát készítünk, ismerjük a generációs elvárásokat, igényeket. Lényeges, hogy lássuk, mi felé mennek a trendek, hogy mi magunk is fiatalon tartsuk a gondolatainkat, hogy mindig meg tudjunk újulni a saját művészetünkben, és ezt csak úgy érhetjük el, ha fiatalokkal vesszük körül magunkat. Tavaly az Erkel Színházban, idén május végén a Margitszigeti Szabadtéri Színházban látható szabadakarat>>>> c. darabunk Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmét mutatja be, és a bicentenáriumi emlékévben fontos volt számunkra, hogy közel hozzuk őket a Z generációhoz. Nagy büszkeség, hogy sikerült és a fiatalok álló tapssal jutalmazták az előadások végén a produkciót.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Juhász Marianna

1998 óta dolgozik a nyomtatott és az online médiában. Pályafutását egy megyei napilap tudósítójaként kezdte, ezt követően éveken keresztül munkatársa volt több országos gazdasági magazinnak …