„Egy megosztással még nem változtatjuk meg a világot”

„Egy megosztással még nem változtatjuk meg a világot”
Hamburgerrel etették az ebédelés miatt feljelentett mentősöket a Zing Burgeresek. A rögtönzött CSR akció nagy sikert hozott a konyhára, ami még az alapító tulajdonost is meglepte. Susánszky Ádámot arról is kérdeztük, a lájkok, és megosztások mellett anyagilag is megérte-e az akció. A válasz még minket is meglepett.

Hogy jött az ötlet? Ez is egy tervezett jótékonysági kezdeményezés volt, ahogy ez a Zingtől nem szokatlan?

Nap közben olvastam a hírt, és egész nap valahogy kellemetlen érzésem volt miatta. Ezt a gyomortáji rossz érzést próbáltam elhessegetni – az ember mégse törődjön már annyit mások rosszindulatával! Este aztánegy digitális munkacsoportban értekeztünk, és akkor vetődött fel, hogy adjunk egy fricskát. Rögtön jöttek az ötletek, mindenkinek tetszett a gondolat. Én oda jártam a Markó utcába főiskolára, jól ismertem a mentőszolgálat központját, ráadásul ott vagyunk mi is a Nyugati mellett, szóval minden összevágott. Összeraktuk a tervet, reggel pedig egyre többen jöttek be maguktól dolgozni, hogy ők is készítenek hamburgert, és így volt ez mindegyik városban, ahol jelen vagyunk. Először telefonon próbáltam elérni a mentősöket, hogy vinnénk a burgereket, de nem vették fel – nyilván volt fontosabb dolguk. Ezért személyesen mentem be hozzájuk.

Ezek szerint egyáltalán nem számoltak utána, hogy mibe fog kerülni ez az akció, vagy milyen eredményt hozhat? Ez azért elég szokatlan egy üzletembertől...

Nem akarok álszerény lenni, de nem ez volt a vezérlő elv. Hazudnék azonban, ha azt állítanám, hogy nem gondoltuk végig ezt is: hiszek azokban a kampányokban, amelyek nem pusztán fogyasztásra buzdítanak, hanem jelentés-értékük is van. Amelyek mögött van valami többlettartalom is. Gondoltuk, hogy lesz reklámértéke, de óriási eredményekre nem számítottunk. A végeredmény minket is meglepett.

Akkor mégis kiszámolták a hasznot?

700 hamburgert vittünk ki az ország több pontján. De ha 3000-nél álltunk volna meg, az sem lett volna gond. Kb 9000 lájkot kaptunk, és 4000-nél is több megosztást. Elég alacsony belépőküszöb ez. Egy megosztással még nem változtatjuk meg a világot. Kanapéhuszárok vagyunk, akik képesek elhinni, hogy egy kedveléssel, egy gomb megnyomásával már jótékonykodunk. A valódi eredmény inkább az, hogy egy-egy ilyen megmozdulás közelebb tud hozni olyan sok embert egymáshoz: volt egy pillanat, amikor azt éreztük, hogy egy oldalon állunk. Az univerzum forgását most sem változtattuk meg, de egy kicsit összébb húztuk a társadalmat. Persze üzletileg is megérte az ötlet: pár napig nagyobb volt a média jelenlétünk, és aznap délután/este voltak olyan online rendeléseink, amelyeket kifizettek, de odaírták mellé, hogy ne szállítsuk ki, ők így akarnak hozzátenni a kezdeményezéshez. Ez építi az image-ünket.

Tehát megéri CSR-ral és jótékonykodással kommunikálni....

Nagy a zaj ezen a területen is, nem szabad túlzásba vinni. Ugyanakkor valós eszköz, mi is használtuk már, legtöbbször tervezetten az elmúlt 4 évben. De itt is a GEG, a humor a lényeg. Ha van a kampányban, akkor tud működni.

Az étterem, az evés élménye eléggé offline műfaj. Nem helyettesíthető digitálisan. Mennyire tépázta meg a Zing Burger működést a koronavírus járvány?

Ahogy a Michelin Csillag sorsa sem akkor dől el, amikor az inspektor belép az étterembe, hanem már korábban - a híre megelőzi - a mi esetünkben is azt gondolom, a válságbeli szereplésünket meghatározta a korábbi kapcsolatunk a vásárlókkal. Mi már előtte is kommunikáltunk online, és már akkor is a digitálisan fogékonyabb közönséghez szóltunk, így nem ért minket váratlanul a helyzet ezen része. Igaz, a koronavírus járvány előtt tűzel-vassal irtottuk a házhoz szállítás gondolatát, most gyorsan kellett váltanunk. Meg kellett találnunk a legjobb megoldásokat a házhoz szállított áru minőségének megőrzésére. De aki gyorsan adaptálódik, az nyer! Nem mondom, hogy nem volt mélyrepüléses hónap, súlyos negatívokkal, de kapcsolatban tudtunk maradni a vevőkkel online is, és amit ígértünk, azt tudtuk tartani. Ráadásul szerencsés köztes helyzetben voltunk: a hagyományos lángosos-halsütős helyek nem voltak jelen online, a klasszikus éttermek pedig sokkal nehezebben közvetítik a szolgáltatásaikat digitálisan.

Akkor most a digitálisé a jövő a hamburger-businessben is? Merre felé fejlesztenek?

Folyamatosan dolgozunk új termékek bevezetésén és új helyszíneken is. 10 éve keresek olyan beszállítót, akivel friss krumpliból tudunk hasábburgonyát készíteni. Ez az egész világon nagyon ritka, hogy összejön, mert nehéz az értékláncokat összekapcsolni és komoly üzemi hátteret igényel, de most megvalósul. Híd leszünk a magyar mezőgazdaság és a magyar fogyasztók között, és ezzel edukáljuk a vásárlókat is a tudatos választásra. Ez csak jó lehet!

Dr. Csató Gábor

Csató Gábor, főigazgató, Országos Mentőszolgálat: „Alapvetően bajtársainkat megerősítő, belső kommunikációs célunk volt azzal, amikor a közösségi mediában kiálltunk az alig 2 perces hamburgerezés miatt feljelentett kollégánk mellett. Vannak más kommunikációs csatornáink is, de közel negyedmillió követőnk között mégis itt érjük el a legtöbb bajtársunkat. Látom, mennyire túlterheltek: 73 éves munkarekordokat döntünk meg a járvány miatt. Fontos biztosítani őket arról, hogy emberi szükségleteiket, igényeiket figyelembe vesszük, hogy nem robotnak tekintem őket. Egy-egy ilyen társadalmi támogató akció meghatja a bajtársakat, és fel is tölti őket. Nem csak az étel, hanem az összefogás ereje. Természetesen, nem kell attól tartania senkinek, hogy mostantól életmentés helyett ebédelgetni fogunk. Sokat változott a mentőszolgálat digitális fejlettsége az utóbbi években: zárt láncú rádiórendszeren kommunikálunk, valós időben látjuk az autók mozgását, hogy használnak-e megkülönböztető jelzést, vagy hogy mennyi ideig állnak. Ezek mind fontos információk. Régebben mindenhonnan külön be kellett jelentkezniük a bajtársaknak, most bárhol vannak, nyomon tudjuk őket követni, és az úgynevezett hasábrádiókon keresztül, ha elhagyják is a mentőautót, akkor is tudunk velük beszélni. Vész- és pánikjelet adhatnak le, és mi is küldhetünk nekik akár adatcsomagokat is – így gyorsabb az információcsere is. Ha pedig segíteni szeretnék a munkánkat, akkor arra kérek mindenkit, vigyázzanak magukra, tartsák be a koronavírus elleni szabályokat, és oltassák be magukat. Most ezzel tudnak legtöbbet tenni értünk – és önmagukért!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Hegyi Nóra

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Televíziós műsorvezető-rendező szakán, és az ELTE esztétika szakán diplomázott. Több mint 10 év televíziós szerkesztés, riporterkedés és műsorvezetés (Híradó, Házon …


Címkék: Zing Burger