Digital Hungary interjúcsokor - 2. rész

Digital Hungary interjúcsokor - 2. rész
Ebben a színes kínálatunkban megtudhatod, miben fejlődhetnének még a hazai startup-ok, mennyire tud sikeres lenni egy rögtönzött CSR akció vagy miért fontos az ügyfélélményt a cégek működésének középpontjába helyezni. A digitális transzformáció korát éljük, ezért beszélgettünk a digitális gondolkodásról és közelebb kerülhetünk az algoritmusok ″fejéhez″ is, hogy könnyebben megbékélhessünk velük. A Digital Hungary számára fontos a szociális hátrányban szenvedők támogatása is, ezért egy interjúban bemutattunk egy olyan weboldalt, ahol közvetlenül segíthetünk a rászorulókon.

Áprilisban zajlott le a Budapest Startup Safari, ennek apropóján készítettünk interjút Kovács Péterrel, az esemény társalapítóval arról, hogy milyen megoldásokkal lehet fenntartani a startup ökoszisztéma iránt érdeklődők figyelmét az online térbe szorult konferencián? Helyettesíthető online eszközökkel a networking? Miben fejlődhetnének még a hazai startupok? Az társalapító szerint el kell hinnünk magunkról, hogy magyarként is tudunk nemzetközileg vállalkozást indítani.

Emlékeztek még, amikor hamburgerrel etették az ebédelés miatt feljelentett mentősöket a Zing Burgeresek? A rögtönzött CSR akció nagy sikert hozott a konyhára, ami még az alapító tulajdonost is meglepte. Susánszky Ádámot arról kérdeztük, a lájkok, és megosztások mellett anyagilag is megérte-e az akció. A válasz még minket is meglepett.

Az ügyfélélményről is olvashattok összeállításunkban: Tengerdi Laurával arról beszélgettünk, hogyan érdemes a cégeknek a gondolkodásuk átállításába belekezdeni. Az ügyfélélményt ugyanis nem elég egy-egy projektben figyelembe venni, az igazán hatékony cégek ezt helyezik működésük központjába. A szakértő szerint az ügyfélélmény minden, amit egy márka tesz, bármely csatornáról is legyen szó és kritikus hajtóerő az érzelmi kapocs kialakulásánál. Cégként úgy tudunk sikeresek lenni ezen a téren, ha a kultúra részévé válik.

A digitális transzformáció korát éljük, na de hogyan kapcsolódik össze a digitális gondolkodással? Hogyan gondolkodjunk az algoritmusok fejével? Csermely Ákos arról beszélgetett Szabó Edit digitális marketing szakemberrel, hogy képesek vagyunk-e úgy gondolkodni, mint egy algoritmus. Mit nevezünk egyáltalán digitális gondolkodásnak? Hogyan kapcsolódik egymáshoz a CRM és a purpose illetve a Design Thinking és a Digital Thinking?

A szociális érzékenységgel megáldott Spitzer Gyöngyivel is beszélgettünk a lelkes önkéntesekből álló csapatával indított segitekegycsaladot.hu weboldal alapításáról. „Láttam a kilátástalanságot, a reménytelen tekinteteket, éreztem a szagokat, ütős élmény volt” – emlékezett vissza egy mélyszegénységben élő romatelepen tett látogatására több mint másfél évtizeddel ezelőtt, ami meghatározó élmény volt az életében és azóta is azon igyekszik, hogy minél több segítséget kapjanak a rászorulók. Célja: reményt adni a reményteleneknek!

Átvették már az irányítást felettünk az algoritmusok, vagy még mi hozzuk meg a saját döntéseinket? Ha kicsit jobban megértjük az algoritmusokat, akkor talán megbékélünk velük? A gyakorlat azt mutatja, hogy a legjobb szándék mellett is előfordulhatnak olyan esetek, mint például az Amazoné évekkel ezelőtt. Az online áruház felvételi rendszerébe érkező CV-ket előszűrő mesterséges intelligencia a férfiakat favorizálta – mivel a megelőző 10 évben a céghez beérkezett önéletrajzokon tanult, amelyek döntő többségét férfiak küldték. Hogyan lehetne mégis valamennyire megelőzni, hogy az algoritmusok is diszkrimináljanak, mélyítve a megosztottságot? Egy új technológiával történő találkozáskor az emberek egyik első reakciója általában a bizalmatlanság, a bizonytalanság vagy akár a félelem, ami teljesen jogos – de a történet nem ér itt véget. Fehér Katalin újmédia és társadalmi-kulturális MI kutatót kérdeztük a szintetikus médiától az etikus csetbotokig: így zajlik az ember újradefiniálása a mesterséges intelligencia segítségével.

A legközelebbi interjúcsokor jövő hétre várható, addig jó szemezgetést, olvasgatást kívánunk!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!