Az intimitás együtt jár a sebezhetőséggel, de senki sem szeretne sebezhető lenni – interjú Bajzáth Sándorral

Az intimitás együtt jár a sebezhetőséggel, de senki sem szeretne sebezhető lenni – interjú Bajzáth Sándorral
Akik alapvetően szeretetteljes és elfogadó környezetben nőttek fel, kisebb eséllyel válnak függővé – állítja Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, akinek szakmai hitelességét a személyes érintettsége is erősíti. A sokat látott szakembertől megkérdeztük azt is, hogy vajon tényleg találkozott-e már minden lehetséges helyzettel. Interjú egy végtelenül őszinte emberrel.

- „Felépülő függő, szenvedélybeteg segítő” – erős belépő és nagy kitárulkozás. Miért döntött e nyitottság mellett s anno nehéz volt-e leírni ezeket a sorokat?
- Egyáltán nem volt nehéz, miután eléggé régóta vagyok tiszta és tudom, hogy a függőségem nagy hozzáadott értékként jelenik meg az egyébként megszerzett tudásom mellett. A személyes érintettségem kifejezetten vonzó azok számára, akik megkeresnek.

- A hitelességről van szó?
- Végül is igen. Amikor a klienseket arról kérdezem, hogyan találtak rám és végül miért engem választottak segítőnek, rendszeresen megjelenik az a narratíva, hogy kifejezetten a személyes érintettségem volt a perdöntő – az, hogy megvan a tapasztalatom a szerhasználat és a felépülés terén. A élettapasztalataimat kiegészítettem két szakirányú diplomával, így ezek összessége segít abban, hogy reményeim szerint sikeres tudok lenni a szenvedélybetegekkel, függőkkel való közös munkám során.

- A gyengeségüket, gyarlóságukat, sebezhetőségüket kevesen vállalják fel, főleg az online világban „szupersikeres” szinte mindenki. Miért lehet az, hogy valahogy mindig mást akar mutatni az emberek jelentős része, mint amilyen valójában, főleg a gyengeségeit illetően?
- Azt hiszem, attól félnek, ha kitárulkoznak, akkor rosszul járnak, hátrányos megkülönböztetésben lesz részük. Ez viszont egy nagyon érdekes helyzet, mert ahogyan említettem is, esetemben a nyitottság és a felvállalás hozzáadott értéket jelent. Miközben nyilván vannak olyan életpályák is, ahol nem feltétlenül jó és hasznos, ha valaki mindent „kitereget” magáról. Alapvetően arról van szó, hogy gyengének látszani vagy annak mutatni magunkat a „vesztes vagyok” üzenetét is sugallhatja. És ki az, aki vesztesnek szeretné magát láttatni? Az intimitás együtt jár a sebezhetőséggel is, de senki sem szeretne sebezhető lenni. Miközben talán tényleg az az élet sava-borsa, hogy történik velünk sok jó és rossz dolog is. Viszont az intimitás hiánya kizárja a pozitív történekeseket, miközben a rossz nagyrészt amúgy is megtalálja az embert. Ha például valakinek nincsen szereteten alapuló emberi kapcsolata, még képes arra, hogy valamilyen szinten és minőségben leélje az életét, de az valószínűleg egy eléggé szürke élet lesz. A szeretetben való lét viszont éppen úgy megteremti a nagy örömök, mint a veszteségek lehetőségeit is.

- Ráadásul bármit is mutat magáról az ember, bizonyos helyzetekben úgyis lebukik.
- Egyetértek, az igazi énvalót sem a közelállók, sem más – akár munkahelyi – környezetben nem lehet tartósan leplezni. Egy ideig-óráig valaki mutathatja a legjobb arcát, de aztán előtűnnek a hibái, gyarlóságai is, de ezek összessége adja meg a teljes képet az adott emberről. Ha valaki szerethető, akkor abban az is benne van, hogy ő időként akár önző módon viselkedik… Egy embert egyszerre nagyon sok tulajdonság határoz meg.

- Valaki a függőségeivel együtt szerethető vagy éppen utálható?

- Azt gondolom, hogy igen. Nem állítom, hogy aki függő, azt ne lehetne szeretni, miközben bizonyos, például éppen a függősége miatt megjelenő tulajdonságait nem kell kedvelnünk. Egy függő vagy szerhasználó is lehet jó ember; az emberek nem rosszak és nem bűnösek, az a lényeges kérdés, hogy a számos jó és rossz tulajdonságuk közül éppen mi válik dominánssá. A weboldalamon bárki elolvashatja: függő vagyok. Ennek persze lehet negatív konnotációja is, de közben pedig sokan gondolják azt rólam, hogy mindent tudok és olyan polcra helyeznek, ahol nem biztos, hogy egyébként helyem van. Magam is esendő ember vagyok hibákkal és tévedésekkel. Emellett ott vannak a kételyek is – „tudatlan, tehetségtelen és kishitű vagyok” –, amiket a felépülési folyamat is erősített, hiszen alapvetően egy olyan tanulási pályáról van szó, amikor az ember szembesül az élet kihívásaival. Ezen az úton kell végig menni, de a kételyek akkor is megmaradnak.

- Az nem is baj, ha az emberben megjelennek a kételyek, mert az előre viheti, önreflexióra késztetheti. De hogyan küzdött meg a felmerülő kételyekkel, illetve küzd-e akár napjainkban is?
- Éppen erre utaltam: egy soha be nem fejezett, a halálig tartó tanulási folyamatról van szó. Mindig találkozom korábban meg nem élt helyzetekkel, folyamatos kihívásban élek, ahol megvan a lehetőség a tanulásra és a hibázásra is. A személyes fejlődésemben nagy szerepe van annak, hogy a rehabilitáció óta járok önsegítő közösségbe, ahol beszélek az örömeimről, a pozitív dolgaimról, de a nehézségeimről, a fájdalmaimról is.

- Mindannyian függők vagyunk valamitől és ha valaki azt állítja, hogy ő nincsen függőségben semmitől és senkitől, kezeljük legalábbis egy pici fenntartással?
- Függők vagyunk a levegőtől, az ételétől, de a szex is fontos... Ezek szükségesek az élethez, de nem jelentenek az Ön által vett értelemben függőséget. Akik alapvetően megkapták a törődést, az elfogadást és a szeretetet, a családban megélték az intimitást, ők kisebb eséllyel válnak függővé. Nyilván élnek függésmentes emberek is, de ez nem jelenti azt, hogy az életüknek bizonyos szakaszaiban ne éltek meg ilyen helyzetet. Attól, hogy valaki az átlagosnál jobban szeretet autót vezetni vagy akár sportolni, még nem beszélhetünk addikcióról.

- Viszont a technológiai függőség miatt sokan és eléggé verik a harangot…
- Ez éppen olyan függőség, mint az alkohol, a drog vagy a szex. De azért gondoljunk arra is, hogy az emberek nagy része azért függ például a mobiltelefonjától, mert a bankolástól kezdve a kapcsolattartásig mindent azon bonyolít le. Egy átlagember komolyan megsínylené, ha megfosztanák a mobiljától. De miután mindenkinek van már ilyen eszköze, ezért ezt nem is gondolnám feltétlenül függőségnek. Viszont az már egy másik szint, amikor valaki naponta hat-nyolc órát tölt mobilos játékokkal és mindez már károsan hat a saját életvitelére és a környezetére is. Amikor szeretné, de nem tudja abbahagyni ezt ez a szintű mobilozást, majd megjelenik a fájdalom, a bűntudat és a szégyenérzet, akkor már addikcióról is beszélhetünk.

- A kliensei kapcsán fölfedezett valamilyen közös eredőt, ami a szenvedélybetegségig vitte őket?
- Az érzelmi elhanyagolás, a családon belüli abúzus, a válások, a súlyosan konfliktusos gyermekelhelyezési folyamatok, a túlságosan is szoros szülő-gyerek kapcsolat, az anya-gyerek szimbiotikus kapcsolata mind a függőségre determináló tényezők. De rizikófaktort jelenet a szülők alkoholizmusa, drogfüggősége, a gyerek származásának elhallgatása, illetve a nem várt gyermek szülői elvárásokba való belekényszerítése is. Az intimitás, az elfogadás, a szeretet és a törődés hiánya megjelenhet olyan családokban is, ahol az anyagiak és a társadalmi státusz rendben van – csak a gyerek nem kapja meg a már említett érzelmi támogatást és miliőt. De összességében azt tudom mondani: a hozzám forduló szerhasználók nagyobb része szerhasználó (főleg alkoholista) családból érkezik.

- Mint ahogyan sok minden más is, ez a súlyos helyzet is generációról generációra öröklődik.
- Igen, ők ebben szocializálódnak. A megküzdési stratégia az lesz, amit mindig is láttak: ha probléma adódik, ha baj van, akkor ott az alkohol és a nyugtató.

- Amikor belép a körbe, a folyamatba, tud valami biztatót mondani a kliensének?
- Igen, de nem csak én tudok számára biztató dolgokat mondani. A klienseimnek mindig javaslom, hogy menjenek el önsegítő közösségekbe, ahol sok hozzájuk hasonló, vagy már felépülő helyzetben lévő emberrel találkozhatnak. A konzultáció során pedig azon megyünk végig, hogy mit, mikor és mennyi szert használnak, miért pont most és hozzám jött el, mit szeretne elérni, mi a célja. Ajánlok szakirodalmat, adok elérhetőségeket intézményekhez vagy olyan korábbi klienseimhez, akikkel úgy gondolom, megtalálnák a közös hangot. A motivációs interjú során sok mindent fel lehet tárni. Ha durvábbak az elvonási tünetek, akkor akár kórházi vagy más kezelésre is szükség lehet.

- Mi viszi rá a szenvedélybetegeket arra, hogy megpróbáljanak kilépni?
- A szenvedésnyomás. Annak a pontnak az elérése, amikor az adott helyzet, a jelen fájdalma már nagyobb a változtatástól való félelemnél.

- Milyen a függőségek társadalmi megítélése?
- Erre nincsen egyértelmű válaszom. Gondoljon csak bele: a mai magyar lakosság tíz százaléka alkoholista, s emellett ott vannak az egyéb függőségek is. Minden szenvedélybetegnek van családja, rokonai, barátai, akik eléggé megsínylik a helyzetet. Tehát ebben a kérdésben valamilyen módon a lakosság fele érintett. Azt látom, hogy a drogosokat jobban elítéli a társadalom, az alkoholistákat pedig azok kárhoztatják, akik valamiképpen kapcsolatba kerülnek ezzel a problémával. Akiknek pedig nincsen ezzel kapcsolatos tapasztalatuk, jókat röhögnek az alkoholos poénokon, a spicces embereken. Egészen addig, amíg mindez meg nem jelenik az ő közvetlen környezetükben is.

- Intim helyzetben dolgozik: látott már mindent, vagy vannak még helyzetek, esetek, amik meg tudják lepni?
- Nap mind nap találkozom olyan helyzetekkel, amikkel korábban soha, vagy azt gondoltam, ilyen nem történhet meg…

- Megérintik a történetek, vagy távolt tartja őket magától?
- Igyekszem nem magamra venni a kliensek problémáit, de vannak olyan esetek – ilyen például a családon belüli agresszió is – amik megérintenek.

- Mire gondol, amikor vége egy napnak?
- Élem az életem. Nagyon sok lehetőségem van önmagam tehermentesítésére; eljárok önsegítő közösségekbe, emellett terápiában is pszichoterápiában is részt veszek, illetve a feleségem is pszichológus. Azaz megvan lehetőségem arra, hogy kibeszéljem magamból a gondolataimat, érzéseimet.

Névjegy

Bajzáth Sándor (1965-) felépülő függő, szociális munkás, addiktológiai konzulens, gyászcsoport vezető. Drog- és alkohol függőkkel, valamint hozzátartozóikkal foglalkozik tizenöt éve intézményi és több mint hat éve magánpraxisban is egyéni és csoportos formában, emellett évek óta függőség témájú cikkeket publikál, előadásokat tart. Társszerzője a Repülök a gyógyszerrel és a Pörögnek a fejemben a filmkockák c. köteteknek. A szakember Facebook oldala itt érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Szabadúszó újságíró, a digitalhungary.hu főszerkesztője, coaching szemléletű tanácsadó, maratonista. Korábban a Figyelő gazdasági hetilap társadalom és sport rovatát szerkesztette, azt megelőzően …