Automatizált kereskedelemmel előzne a kanyarban a Kende Gastro

Automatizált kereskedelemmel előzne a kanyarban a Kende Gastro
Kende Gáborral, a Kende Gastro Zrt. gazdasági igazgatójával arról beszélgettünk, hogy a koronavírus járványnak milyen rövid- és hosszútávú hatásai lesznek a vendéglátó szektorban, és hogy ebben milyen szerep juthat a digitalizációnak. Az ország első automatizált, kassza nélküli boltját nyáron indító vállalkozás az automata digitális bolt koncepciót, saját termékek forgalmazásra mellett, franchise partnereknek és kereskedelmi cégeknek is elérhetővé teszi.

 

- Mennyire magától értetődő, hogy a digitalizáció a gasztronómiát sem kerülheti el?

- Érdemes ezt messzebbről áttekinteni: 1989 decemberében kezdtünk bele a családi vállalkozásunkba, amikor még álmodni sem mertünk a digitalizációról. A kezdetekben azért kerestünk egy lakáshoz közeli irodát, mert az otthoni telefonunkat kellett egy Thaiföldről beszerzett átjátszóval átirányítani. Akkoriban fagyalaltalapanyagokkal kereskedtünk –sokszor írógéppel készítettük el a megrendelést, majd faxon továbbítottuk az osztrák partnerünknek. Ehhez képest ma már digitális a gasztronómia világa. A cég tevékenységét a kisebb konyhai berendezések kereskedelmére állítottuk át később, mára a tervezéstől a kivitelezésig professzionális nagykonyhai berendezéseket szállítunk szállodák, éttermek, vendéglátóhelyek részére, illetve egyre nagyobbak lettek az építőipari megrendelések.

 

- A koronavírus járványnak milyen hatása volt a cég működésére?

- Talán nincs ember, aki ne tudná, hogy a horeca szektort milyen nagyon érzékenyen érintették a járvánnyal kapcsolatos lezárások, de esetünkben az építőipari megrendelések segítségével csupán 30 százalékos volt a visszaesés. Mivel a vendéglátóhelyeknek érthető módon nem az volt az elsődleges gondolatuk, hogy lecseréljék a berendezéseiket ebben a helyzetben, ez egy igen jó eredménynek számít. A legfontosabb számunkra az volt, hogy kollégáink jelentős részét meg tudjuk tartani ebben a nagyon nehéz helyzetben is.

 

- A digitalizáció, az automatizálás mennyire lehet megoldás a horeca szektorban a járvány okozta kihívásokra? Ezt készítheti elő a rendelésre történt kényszerű átallás?

- Nem vagyok meggyőződve, hogy az éttermek teljesen automatán fognak működni – a gyorséttermeknél és kisebb egységeknél ez elképzelhető, de a hagyományos éttermeknél szükség van a séfre, a felszolgálóra, akikkel a vendégek személyesen is találkozhatnak – ez az éttermi élmény elengedhetetlen része. A robotizáció és az automatizáció azonban könnyebbé teszi a személyzet munkáját – sőt, ilyeneket már ma is sokat használnak. A fejlődés, a változás sokakban vet fel kérdéseket, de egy átmeneti időszak után összeáll a kép. Ma már senki nem harcol pl. egy dagasztógép, vagy az elektronikus rendelési rendszer ellen. Nem ragaszkodunk a régi dolgokhoz, mert az újak által válunk hatékonyabbakká és ez megkönnyíti a napi munkát. Ezzel együtt, mi sokkal inkább a kiskereskedelem automatizációjában hiszünk elősorban.


- Mit lehet tudni pontosan arról a digitális és automatizált üzleti koncepcióról, amit nyáron indítotok el?

- 2020 szeptemberében olvastam a szakmai sajtóban egy automata francia közértről, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet a technológia. Ezután rengeteget olvastam a kapcsolódó híreket, sajtót ezzel kapcsolatban, és megkerestem a témával foglalkozó rengeteg összes startupot és céget – végül az amerikai AiFi mellett döntöttünk. Ez egy olyan rendszer, ami mesterséges intelligenciával működő kamerákkal dolgozik. Vagy készen szállított konténert biztosítunk partnereinknek, amiben bármilyen grab&go terméket, higiéniai cikkeket, autóápolási cikket lehet értékesíteni, de meglévő üzleteket is át tudunk alakítani.


- Az e-kereskedelem kiugrása mellett mire lehet inkább igény, az online vásárlások minél egyszerűbb átvételére, vagy a bolti vásárlás gyorsítására?

- Az emberek nagyon szeretnek boltban vásárolni, különösen válogatni, a termékeket megfogni. Amit nem szereretnek, az a sorban állás, ami jellemzően a kasszáknál alakul ki. Az online vásárlás megerősödése inkább kényszerhelyzetnek tűnik a Covid miatt. A tapasztalatok és a felmérések inkább azt mutatják, hogy az emberek vágynak vissza a kisboltokba. Mi abban tudunk segíteni, hogy ezeket a boltokat automatává, biztonságossá tesszük. Például nagyon könnyen tudjuk szabályozni, hogy egyszerre mennyien lehetnek a boltban. Hiszen a mi rendszerünkben a belépés egy bankkártyával vagy alkalmazással történik – így mindig pontosan tudjuk, hogy mennyien tartózkodnak bent

 

- Hogyan tudnak fizetni a vevők a termékekért?

- Miután besétált egy vevő az üzletben, azt vesz le a polcokról, amit csak akar – nincsen külön fizetésre szükség, egyszerűen kisétál vele, majd a rendszerünk automatikusan levonja a termékek árát. Mi nem használunk RFID chipeket, vonalkódot, így bármilyen termék elhelyezhető a kínálatban. A rendszer kamerák sokaságának segítségével azt rögzíti, hogy mit választanak a vásárlók. Még bevásárlókosárra sincs szükség – rögtön a táskánkba is tehetjük-, vagy ha úgy tetszik, akár zsebre is, amit kiválasztottunk. Fontos még kiemelni azt is, hogy teljesen GDPR kompatibilis a megoldás: a kamerák nem a személyeket követik, hanem egy digitális jellé válnak a vásárlók, arcot nem rögzítünk. Nyomon követjük a mozgásukat, tudjuk melyik terméket vették el, melyiket tették esetleg vissza – ezeket azonnal sztornózzuk.

 

- Nem én leszek az első, aki rákérdez: mennyire biztos a rendszer a lopásokkal és trükközésekkel szemben?

- Az amerikai felmérések azt mutatják, hogy a bolti lopások 80%-a a személyzethez köthető – őszintén szólva ez engem igencsak meglepett. Hazánkra vonatkozó ilyen kutatást nem találtam. Az automatizáció ezt segít csökkenteni a tapasztalatok szerint. Úgy gondolom, hogy azáltal, hogy tele van kamerákkal az üzlet, ez elég elrettentően hat a lopások visszaszorítására. Mint említettem, a rendszer nem rögzít felvételeket az arcról, de külön biztonsági kamerarendszert is telepítünk. Ha valaki ide a saját azonosítóval lép be, akkor szerintem elég rizikós lesz megkockáztatni a lopásokat.

 

- Az első boltoknak mi lesz a kínálatában?

- Az Agora Budapest területén júliusban nyíló üzlet egy szendvicsező-kávézó lesz. Arra gondoltunk, ha már egy ilyen 100 m2-es üzletet nyitunk, akkor egy saját márkás termékválasztékot is kialakíthatunk – ez lett a Take it Easy. Ezek olyan előre csomagolt grab&go termékek, amiket minden más csomagolás nélkül el lehet vinni. A helyszín elég nagy, így 30 fő leültetésére is lehetőség van helyben fogyasztásra. Ez egy igazi bemutató bolt lesz.

 

- Saját üzletek építése a cél, vagy partnerekkel együtt terjeszkednétek?

- A MOL-lal előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, és reményeim szerint hamarosan alá is írhatjuk a megállapodásunkat. Terveink szerint egy féléves időszak alatt egy teszt helyszínen indítanánk el egy töltőállomás mellett a boltot, a mi termékeinkkel. Az egyik irányunk a standard konténerboltok kihelyezése, franchise partnerekkel. A másik fő lehetőséget a Magyar Falu program keretében látjuk, ha ránk találnak élelmiszerkereskedők. Hiszen közel 400 olyan hazai kistelepülés van, ahol egyáltalán nincsen élelmiszerbolt – a mi megoldásunkkal ez sokkal költséghatékonyabb módon lenne megoldható. Emellett ezer olyan kistelepülés van, ahol kihívás a kisboltok üzemeltetése.

 

- Akkor nem is lesz szükség személyzetre a vidéki kisboltokban?

- Továbbra is szükség lesz helyben munkatársakra, de átalakul a feladtuk. A pénztár helyét felszabadítva megnövelt árukínálattal működhetnek a boltok, éjjel-nappal. A kollégáknak nem a pénztárban lesz szükség a munkájukra, hanem a rend fenntartásában, a vevők segítésében – ami pedig ebben jó, hogy csak a legforgalmasabb időszakban, akár részmunkaidőben. Így több árut lehet ugyanakkora területen értékesíteni.

 

- Gondolom az sem mellékes, hogy így soha nem látott mennyiségű adat lesz a boltok vásárlóiról.

- Valóban fontos ez, hiszen így már minden egyes vásárlásról részletes statisztikát lehet vezetni. Nem csak azt lehet megismerni, hogy mikor és mivel együtt mit vásároltak az emberek, ki hányszor és mikor tér be a boltba, de soha nem látott más információkat is. Tudni lehet, hogy mely terméket vettek le, és tettek vissza, mennyi ideig vártak, melyiket meddig néztek, tanulmányoztak. Mi ezekkel az információkkal tudjuk segíteni az áruházláncokat – sőt, az ő applikációjukat, kártyáikat is integrálni tudjuk, így a vevőiknek személyre szóló ajánlatokat tudnak felkínálni.


- A vendéglátásban is hasonló trendek várhatók, hogy a gyorsabb fogyasztást majd kisebb kínálatú automatizált konyhák látják el?

- A járvány hatására gyorsan elterjedtek a ghost kitchen-ek, amikor a házhozszállítási igényeket nem az éttermek konyháiról, hanem háttérkonyhákról látták el, ahol nincsen kiszolgálás csak termelés. Ez eléggé bevált eljárás lett, és ennek is meg lehet később is a helye a piacon. A házhozszállítás azonban – ahogy a partnereinktől hallom – nem egy nyereséges üzletág, és leginkább a túléléshez lehet csak elég. Így a vendéglátósok is nagyon várják, hogy újra nyithassanak – de sajnos az előjelzések szerint az éttermek negyede nem fog tudni többet kinyitni. Így mindkét modell fennmarad majd, a kérdés, hogy milyen arányban.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Bucsky Péter

Bucsky Péter