„A szellem kiszabadult a palackból” – a kriptovalutákban a jövő?

„A szellem kiszabadult a palackból” – a kriptovalutákban a jövő?
IT-vállalkozó, újságíró, a Kripto Akadémia szerkesztője, a hazai kriptopénz és blokklánc oktatás egyik úttörője, aki elsősorban alapozó képzésekre fókuszál laikus közönségek számára. Györfi Andrással beszélgettünk az ismeretlentől való félelemről, az élet minden területén alkalmazható, értékteremtő blokklánc-technológiáról és – a tévhittel ellentétben – a Bitcoin követhetőségéről, piaci manipulációkról, szigorításokról, a decentralizált digitális fizetőeszközök jövőjéről és a világon elsőként Budapesten felállított Sathosi szoborról.

2018 februárjában indult a Kriptó Akadémia hírportál, ahol akkor szerkesztőként kezdtél dolgozni. Az oldalnak ma már napi 8-10 ezer látogatója van, a Youtube csatornátokra már több mint 16 ezren iratkoztak fel, nem túlzás azt mondani, hogy piacvezetőnek számítotok kripto témában Magyarországon. Az elmúlt évben megugrott a követőtáborotok?

Abszolút. Ez nem titok, hogyha fölmegy a bitcoin árfolyama, akkor a mi látogatottságunk is meredeken emelkedik, ha visszaesik, akkor az irántunk való érdeklődés kicsit visszahúzódik. Ez teljesen természetes. Szoros összefüggésben fejlődünk a kriptopénzpiac egészével, de jól haladunk.

Magyarországon mi jellemző inkább a kriptovaluta tulajdonosokra, nyerészkedésből vásárolnak vagy hisznek benne?

Nagyon sokan hisznek ebben a szellemiségben, a decentralizációban, hiszen a bankoktól, pénzintézetektől, központosított rendszerektől való függetlenségnek nagy jelentősége van. Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy nagyon sokan vannak olyanok is, akik egyszerűen nyerészkedni akarnak, de ezzel sincs semmi baj, minden piacon vannak olyanok, akik csak gyorsan pénzt akarnak keresni. Ez természetes, elkerülhetetlen.

Néhány kriptovaluta hitelező 10 százalék kamatot ad a fiat pénzekre is, az emberek többsége mégis jobban bízik a bankokban, még ha fele ennyi kamatot is kapnak. Ez minek köszönhető?

A kriptopénzek szemben állnak a hagyományos pénzrendszerekkel. Egy jó példa a 2008-as pénzügyi válság, amikor Obama elnök több száz millió dollárral segítette ki az egyik nagy biztosítótársaságot, a csőd szélére került AIG-t, hogy mentse a tömeges elbocsátásoktól, az első dolguk volt, hogy elkezdtek egymásnak 100 ezer dolláros jutalmakat osztogatni. Ez nem azt jelenti, hogy a hagyományos pénzrendszer velejéig korrupt, a hagyományos bankvilágban is vannak nagyon jó szakemberek, akik tisztességesek és jót akarnak tenni a világnak, a társadalomnak, de a rendszer egészében, évszázadok óta valahogy kódolva van a lehetősége a visszaéléseknek. A Bitcoin és a kriptopénzek pont egy olyan pénzvilágot akarnak megalkotni, amiben a lehetőség sincs meg a visszaélésre. Az emberi gyarlóság adott, ez mindig is így volt és mindig is így lesz. A kérdés csak az, hogy mennyire teremtjük meg a táptalaját.

A szkeptikusok mégis éppen az ellenkezőjét állítják és gyakran a fekete piaccal hozzák párhuzamba. Miért van ez a tévhit az emberek fejében?

Ennek sok összetevője van. Benne van egyrészt az ismeretlentől való félelem. Ez az emberi pszichológia esszenciája, hogy amit nem értünk, nem ismerünk kellőképp, attól idegenkedünk. Amitől idegenkedünk, attól félünk. Amitől félünk, az iránt indulatosakká válhatunk. Ez az egyik, ez a pszichológiai része, a másik pedig, ami tagadhatatlan, hogy még 2011-2012 körül valóban az illegális online piacterek kezdték el elsőként tömegesen használni a bitcoint. De hát ezt azóta kinőttük, azóta tényszerűen kijelenthető, hogy a bűnözés legfontosabb eszköze a készpénz. Marginális a bitcoin használata a bűnözésben. Már csak azért is, mert a Bitcoin követhető. Tehát a közhiedelemmel ellentétben nem anonim, hanem úgynevezett pszeudonim rendszert alkot. Hogyha egyszer kiderül a bitcoin tárca címe valakinek, márpedig azért az viszonylag könnyen kideríthető, akkor onnantól kezdve minden tranzakció, ami tőle indult, vagy hozzá érkezett, az látható lesz.

A blokklánc-technológia lassan az élet minden területére be fog épülni. Mondanál erre pár példát és ez hogyan jelenne meg a közéletben?

Bármilyen olyan területe az életnek, ahol az emberek közötti bizalom egy kritikus pont, ott a blokklánc értéket teremthet. És itt nemcsak a visszaélésekről van szó vagy a bűnözésről, hanem általában arról, hogy az emberek hibáznak és sokszor megbízhatatlanok. Nem azért, mert rossz szándék vezérli őket, hanem mert ilyenek vagyunk, az ember nem tökéletes. A blokklánc viszont lehetővé teszi, hogy egy jóval magasabb fokú biztonsággal, ellenőrizhetőséggel és transzparenciával működő adatbázist vezessünk be például az egészségügyben. Hogyha Budapesten élünk, de Tokióban baleset ér minket, akkor egy blokklánc alapú adatbázisból a helyi orvos kiolvashatja a kórtörténetünket, és mindent, amit orvosi szempontból tudni kell rólunk. Erre a kritikusok azt szokták mondani, hogy de hát ez egy centralizált adatbázissal is meg lehetne tenni, ami egy hagyományos szerveren ül. És ebben teljesen igazuk van, viszont a blokklánc olyan biztonságot ad, hogy nyugodt lehet a páciens is, illetve az eljáró orvos is, hogy minden a legnagyobb rendben az adatokkal. És az adatoknak óriási jelentősége van.

A blokklánc-technológia tette lehetővé az okosszerdődéseket is, így például ha megérkezett a kamionnyi szállítmány a vevőhöz, áthaladt egy kapun, ami érzékeli, hogy megérkezett az árú, ez jelzi a blokkláncon lévő okosszerződésnek, akkor máris automatizáltan megindul a fizetés az eladó felé. Vagy például ha kibérelünk egy lakást, akkor egy okosszerződéssel meg lehet határozni, hogy csak akkor kapja meg a belépőkódot a lakásba (ez feltételezi az okosotthont) ha mi átutaltuk a pénztárcánkból a tulajdonosnak azt a háromhavi kauciót. Tehát nagyon sok apró, közepes és nagy területe van az életnek, ahol a blokklánc értéket tud teremteni. Egyszerűbbé teheti. Szokták azt mondani, hogy nagyon sok ember nem tudja, hogy működik a tévé, csak nézi, és nem is kell, hogy tudja. És a blokklánc is ilyesmi lesz. Nem kell csodákra gondolni, egyszerűen a háttérben szép csendben egy kicsit jobbá, egy kicsit egyszerűbbé és egy kicsit gördülékenyebbé és hatékonyabbá teszi az életünket rengeteg területen.

Egy másik nagy példa, – ami nekem az egyik nagy kedvencem – a segélyszállítmányok célba juttatása. Sajnos nagyon gyakori, hogy úgy jobbra-balra elfolynak ezek a pénzek. Blokklánc-technológiával mint független, transzparens, megbízható, stabil adatbázissal minden eddiginél korábban biztosabbak lehetünk abban, hogy valóban célba jutott-e az a havi 10 ezer forint, amit mi beállítottunk, hogy ennyit utalunk egy afrikai jótékonysági szervezetnek.

Akkor az élelmiszerek származása is lekövethetővé válhatna ezzel a technológiával?

Persze, abszolút. Például a VeChain lehetővé teszi, hogy az élelmiszerszállítmányokat a teherautókban, hajókon, repülőkön elkísérje egy hőmérő és egy eszköz, ami automatikusan küldi a VeChain blokkláncba az internetre, hogy milyen hőmérsékleti hatásoknak volt kitéve az az adott élelmiszerszállítmány, és hogyha egy Ázsiából Európába érkező szállítmány esetében a vevő azt látja, hogy voltak az út során olyan hőmérsékleti hatások, amik meghaladják az egészségügyi határértéket, akkor fennáll a mikrobiális fertőzöttség és nem tart igényt a szállítmányra. Ilyenkor nem szükségesek a szubjektív szempontok, nincs vita, nincsenek nézeteltérések meg hosszú pereskedések, a blokklánc, mint transzparens adatbázis egyértelműen mutatja, ha volt egy nap, amikor meghaladta a kritikus hőmérsékleti értéket. Ez is egy apróság, ami jobbá teszi az életünket.

Ha csak három okot kéne mondj, hogy miért fontos, hogy ismerjük a blokklánc-technológiát, akkor mik lennének azok?

Az első ok az, hogy nem is tudjuk még, hogy az élet milyen területén, de az biztos, hogy nagyon sok területen lesz fontos hatása. A második ok, hogy könnyen lehet, hogy a mi saját munkánkat is egyszerűbbé teheti, bármilyen területen dolgozzunk is. A harmadik ok pedig az, hogy a kriptopénzeknek olyan nagy jelentősége van már, hogy egyszerűen illik tisztában lenni legalább felszínesen a mögöttes technológiával. Ezt a hármat emelném ki.

Mennyire generációfüggő, hogy kik hisznek benne, és kik rendelkeznek különböző kriptovalutákkal? Többségében férfiak tulajdonában vannak a kriptók, ez minek köszönhető szerinted?

Én sem tudom, hogy a nők miért vannak ennyire alulrepreneztálva, alig 4-5 százalék a nők aránya ezen a piacon. Csak arra tudok gondolni, hogy ez egy nagyon technológiaintenzív terület. A számok, logikai összefüggések egyszerűen kevésbé érdeklik a nőket, és itt nem arról van szó, hogy a nők ne lennének alkalmasak ennek a megértésére, csak más az érdeklődés. Generáció függvényében főként a 24 és 40 közötti korosztály dominál, a Facebook-generáció, aki együtt nőtt fel a digitalizációval, de vásárolnak 50-60 évesek is. Aki úgy nőtt föl, hogy már e-mailezgetett tizenévesen, annak sokkal könnyebb ezt az egészet befogadni.

Az elmúlt hónapokban markánsan érződött a negatív hírek és piaci manipulációk hatása a bitcoin árfolyamon. Előbb Törökország betiltotta a kriptovalutákkal való vásárlást, majd Kína szigorított a felhasználásukkal kapcsolatban, majd betiltotta a bányászatot. Mit üzennél azoknak, akik hasonló szigorításoktól és tiltásoktól tartva nem bíznak a digitális pénzek stabilitásában és jövőjében?

Azt tudom erre mondani, hogy a szabályozás mindig lehet kellemetlen, hiszen azért az állam az úr. Viszont a szellem kiszabadult a palackból. Tehát ezt a piacot már nem lehet megállítani. Nyilván lassítani lehet, nehezíteni lehet, akadályokat, tankcsapdákat lehet az útjába állítani. Valószínűleg fognak is a különböző országok. De már akkora jelentősége van, hogy megkerülni most már nem lehet. Szembe menni vele lehet, de megállítani szerinem nem lehet. Úgyhogy ha a bitcoint ellehetetlenítenék, az nyilván egy óriási csapás lenne az egész piacnak, de akkor lesz valamelyik másik kriptopénz, ami átveszi a szerepét. Nem is a Bitcoinnak van jelentősége, hanem ennek az egész decentralizált modellnek, ezen van a hangsúly. És ezt már nem lehet visszacsinálni.

De a piaci manipuláció még probléma marad. Mit gondolsz Elon Musk vásárlásairól, twitter bejegyzéseiről, amikkel már annyiszor bedöntötte a piacot, hogy már az Anonymous hacker csoportnál is kiütötte a biztosítékot?

Nagyon nehéz ebben megtalálni a logikát. Az biztos, hogy már vannak olyanok, akik kezdeményezik, hogy eljárást indítsanak a Tesla vezetője ellen piacmanipuláció miatt, ugyanis ez törvénysértő. Hogy ő miért csinálja, amit csinál? Nekem az a személyes meglátásom, hogy ő inkább a cég érdekeit helyezi előtérbe. Valószínűleg azért mondta azt, hogy mégsem fog a Tesla bitcoint elfogadni, mert volt egy nagy, sok-sok milliárd dolláros amerikai pályázat, egy kormányzati pályázat, ami kifejezetten az energiaforrások zöldítésére helyezte a hangsúlyt, és rosszul nézett ki az, hogy ők bitcoint fogadnak el, aminek azért valóban van környezeti terhelése. És lehet – de ez egy feltételezés –, hogy ezért hátrált ki a bitcoin elfogadásból. Aztán ugye néhány nap után azt mondta, hogy de majd ha legalább 50 százalékban megújuló energiaforrásokon alapszik a Bitcoin rendszer, akkor újra bevezetik a befogadást. Van piaci manipuláció, de szerintem Elon Musk nem piaci manipuláció céljából csinálta, amit csinált, hanem egyszerűen cégvezetőként a cég érdekeit helyezte előtérbe, szemben a kriptopénzpiac érdekeivel. De amúgy általában jellemző a piaci manipuláció, ez egy valós jelenség tweetekkel, médiában fizetett cikkekkel és egyebekkel. Fiatal még ez a piac, és nagyon ki van téve a jó és a rossz híreknek egyaránt. Ez benne van a pakliban, majd szép lassan, évek múltán ki fogjuk ezt nőni, és egyre kevésbé lesznek hatással a piacra az ilyen jellegű megnyilvánulások.

A világ első Satoshi Nakamotot, a Bitcoin ismeretlen alapítóját ábrázoló szobor Budapesten kap helyet a Graphisoft parkban szeptemberben, és ez a te ötleted volt. Ez mit jelent a hazánk számára?

Ezen a piacon nincsenek politikai határok. Tehát ez a szobor bárhova kerülhetne, de nekem jutott először eszembe. Reméljük, hogy hosszú évtizedekig fognak erre emlékezni, hogy Magyarországon jelent meg az első bronzszobor, ami emléket állít a Bitcoin alkotójának. De van is egy fontos mondás ezen a piacon, hogy mi mindannyian vagyunk Satoshi. Nem tudjuk, hogy ki volt ez az ember, de ennek nincs is jelentősége, a szellemiségen van a hangsúly. Épp ezért kap majd egy tükröződő felületet a szobor arca. Tehát bárki, aki belenéz az arcába, az a saját arcát fogja látni. Ez egy nagyon fontos jelképes üzenet.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szilágyi Katalin

A digitalhungary.hu szerkesztője és újságírója, rendszeresen ír a Business Class Magazin kulturális, startup és gasztronómia rovatába. Korábban jelentek meg cikkei különböző szakmai lapokban: …