„A kudarcoktól nem félni kell, hanem tanulni belőlük”

„A kudarcoktól nem félni kell, hanem tanulni belőlük”
Lizzy Card, PlanAll, Remind, Tudatosság napja – mind-mind Szilágyi Gábor sikereinek és munkájának egy-egy állomása. A siker pedig nem a véletlen műve, sokkal inkább azé a vállalkozószellemű bátorságé, ami Gábort végig kísérte az elmúlt több mint húsz évben. Az elszántság mellé társul szegődött még hozzá az úton a kitartás, a folyamatos kíváncsiság, a tanulni vágyás, és egy olyan lelkes csapat, mellyel az álmok megvalósítása sem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Szilágyi Gáborral, a Lizzy Card ügyvezető társtulajdonosával, a PlanAll tervezők és a Remind Magazin kiadójával beszélgettünk.

Pályafutásodat ismerve nyugodtan kijelenthetjük, hogy te egy alkotó ember vagy. Honnan ered ez a hajtóerő?
Ezt még én is kutatom, de valószínűleg az alkotás vágya már gyerekkorom óta a része az életemnek. Ennek ellenére mégis csak most, 50 éves koromra tudatosodott bennem, hogy kifejezetten valami olyat szeretnék létrehozni, ami maradandó tud lenni. Ez talán onnan ered, hogy én úgynevezett láthatatlan gyerekként nőttem fel, ami annyit tesz, hogy a szüleim annyira elfoglaltak voltak a saját párkapcsolati és egyéb problémáikkal, hogy igazán nem is figyeltek rám. Én pedig betagozódtam ebbe az életbe, és azt éreztem, akkor vagyok jó kisfiú, ha láthatatlan vagyok. Ez mély nyomot hagyott bennem olyannyira, hogy mindig szerettem volna valami olyat csinálni, ami látható, amit mások észrevesznek. De fontos, hogy ez a láthatóság semmiképpen ne legyen öncélú, hanem sokkal inkább segítő legyen. Mert nem feltétlenül én akarok látható lenni, hanem azt szeretném, hogy az legyen látható, amit létrehozok.

Milyen példát adott és tanított neked a szüleid élete, hogy felnőttként elkerüld az ő hibáikat?
Én egy nagyon későn érő típus vagyok. Nekem egy 18 évig tartó házasság két gyerekkel és egy válás kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, valami nem stimmel az életemben. Mindez egy igen komoly krízisben csúcsosodott ki, ami mentális és fizikai tünetekben is megnyilvánult. Amikor ebből a személyes válságból kikeveredtem, akkor jutottam el oda, hogy sokkal tudatosabban szeretném élni az életemet. Rájöttem arra is, hogy nagyon sok olyan mintát követek, ami a szüleimre volt jellemző. Hiába szerettem volna máshogyan létezni, mint ők, a mintát tőlük kaptam, és addig, ameddig nem jöttem rá erre, addig teljesen tudattalanul úgy éltem, ahogyan ők. Nagyon hosszú folyamat volt, mire rádöbbentem, hogy nem elég csupán csak dacból máshogy élnem, fel kellett ismernem, hogy miben kell fejlődnöm ahhoz, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat, mint ők. Ez a transzformációs folyamat az elmúlt két évben zajlott le bennem. Ehhez kellett egy trauma, egy krízis, hogy rádöbbenjek, változnom, változtatnom kell, amihez szükségem volt segítségre is. Ez első sorban külső segítség volt, amely nagyon jól visszatükrözte, hogy a cselekedeteim és a gondolataim sokáig egyáltalán nem voltak összhangban.

Amikor felismerted, hogy akár az üzleti, akár a magánéletben rossz úton haladsz, nagyon nagy nehézséget okozott az irányváltás?
Az igazság az, hogy mind üzletileg, mind pedig a családi életemet tekintve komoly kudarcaim is voltak a múltban. Egyrészt ezek a kudarcok adták az alapot, hogy elgondolkodjak azon, mit csinálok rosszul. Közhelynek tűnik, de nagyon is igaz a mondás, miszerint az a bolond ember, aki mindig ugyanazt csinálja, és mégis más eredményt vár a végén. Először is rá kellett jönnöm arra, mi az oka annak, hogy más eredményt várok, miközben ugyanúgy teszek mindent, mint korábban. A másik dolog, ami elengedhetetlen a változáshoz, hogy kellően mélyek legyenek a bukások, mert csak ezek bírnak transzformációs erővel. A kicsi bukásokat nagyon könnyen el tudjuk viselni, de a nagyokba a lelkünk és a testünk is megbetegszik, és csak ekkor jön a mélyebb felismerés. Hogy miért? Mert hajlamosak vagyunk arra, hogy beleragadjunk élethelyzetekbe, mondván, az ismert rossz is jobb, mint az ismeretlen, aminek ugyan a játékszabályait még nem ismerjük, és akár egy jobb lehetőséget is kínálhat. Azt, hogy az életünk rossz irányba tart, nem csak felismerni nehéz, de a változtatás, a régről beidegződött, a megszokott rossz elengedése sem könnyű. Ehhez óriási önismeretre van szükség, hogy megfelelő belső hajtóerővel és belső energiával, magabiztosan tudjunk kimerészkedni az ismeretlenbe. Ha nem hiszünk önmagunkban és nem ismerjük magunkat, akkor képtelenek leszünk kilépni a rendszerből - legyen az üzleti vagy családi - még akkor is, amikor nyilvánvaló jelei vannak, hogy már önmagunkat is becsapjuk. Jó hír azonban, hogy az önismeret tanulható, de mindenképpen egy hosszú folyamat eredménye. De csak így érthetjük meg, hogy miért van bennünk düh, félelem vagy szorongás. Az önismeret olyan, mintha egy külső személy szemszögén keresztül kezdenénk el megfigyelni, hogy egy adott konfliktushelyzetben vagy szituációban miért úgy reagálunk, ahogy. Az elején még nincsenek válaszok, majd ahogy haladunk egyre mélyebben az önismeretben, a reakcióidő is rövidülni fog, és egyszer csak elérünk oda, hogy már a konfliktushelyzetben felismerjük, milyen sémák lépnek működésbe bennünk. Ha ismerjük önmagunkat és a határainkkal is rendben vagyunk, sokkal jobban és hatékonyabban tudjuk kezelni a kritikus vagy krízishelyzeteket is.

Ez a felismerés mennyire alakította át az emberi, beleértve a családi, baráti és az üzleti kapcsolataidat?
Szinte mindent megváltoztatott, hiszen elkezdtem tisztán látni azt, hogy kik, hogyan és miért kapcsolódnak hozzám, így különbséget tudok már tenni a barátok és az üzletfelek között, a haverok és az ismerősök között. De én magam is sokkal nyitottabbá váltam, és a felismerés által szeretnék minél több emberi sorsot megismerni, hogy tanulhassak belőlük, hiszen valójában minden történet azt mutatja be, hogy ki hogyan küzd meg önmagával, hogyan éli az életét. De nem csak nyitottabb lettem az emberekre, hanem már sokkal gyorsabban megértem és felismerem, hogy valaki emberi értelemben számomra értékes-e vagy nem. Félreértés ne essék, minden ember értékes, de el kell fogadnunk, hogy nem mindenki passzol hozzánk. Ezt is csak most értettem meg.

Mi alapján tudjuk eldönteni, hogy számunkra ki az értékes partner, és ki nem?
Először is hallgatnunk kell a megérzéseinkre. Az ember rögtön megérzi, ha találkozik valakivel, és megismeri az élettörténetét, hogy akar-e hozzá kapcsolódni vagy sem. Mióta a Remind magazin megjelent, folyamatosan jönnek velem szembe az érdekesebbnél érdekesebb történetek, és nagyon gyorsan kiderül, hogy érzek-e rokonságot az adott ember világlátásával, vagy pedig nem. Ilyenkor nem számít, hogy ő éppen hol tart a problémamegoldás vagy az önismeret útján, hogy bölcsebb-e, mint én, vagy tisztában van-e a saját határaival vagy sem. Amikor elkezdünk beszélgetni, egy idő után megérzem, hogy egy hullámhosszon vagyunk, együtt rezgünk, vagy nem. Régen, ha valakivel nem volt meg ez a kölcsönösség, én attól még ugyanúgy fenn akartam tartani egy jó kapcsolatot vele. Ma már tudom, ezt a belső kényszert el kell engedni, nem kell mindenkivel jóban lennem, sem üzleti partnerként, sem ismerősként vagy barátként.

Szakmai pályafutásodat tekintve az esetek többségében mindig olyan piacra léptél be, ahol konkurenciaként bukkantál fel. Ilyenkor mi hajtott, a kíváncsiság, vagy az, hogy szerettél volna jobb lenni, mint mások?
Pontosan ezek motiváltak, de elsősorban mindig egy hihetetlen nagy kíváncsiság. Legutóbb a Remind magazinnal léptem be egy új területre, a médiapiacra, ráadásul a nyomtatott sajtó piacára, amit manapság igen sokan temetnek. Azzal, hogy a sajtó ezen ága milyen helyzetben van, tisztában vagyok, ám én szeretném megkeresni azt a működőképes üzleti modellt, amellyel sikeresek lehetünk. Mióta vállalkozóként tevékenykedem, ez a hatodik olyan terület, amibe úgy vágtam bele, hogy egyáltalán nem értettem hozzá, de szerettem volna megérteni és megtanulni ennek a részleteit is. Nyilvánvalóan azért is lépek be ilyen helyzetekbe, merthogy ma már nagyon nehéz valami teljesen új dolgot felmutatni. Az igazi újdonság az emberiség történetében mindig is abban rejlik, hogy rá tudunk-e nézni más szemszögből a dolgokra. Ha ehhez választunk egy missziót, ami az én esetemben a Remind, és általa a tudatos életmód hirdetése, akkor képesek leszünk valami újat adni. Éppen ezért nem jelent gondot soha, hogy milyen tartalommal töltsük meg a nyomtatott vagy az online magazint. Meglehet, hogy olyanokról írunk mi is, amelyekről esetleg mások így szólnak, de a mi szempontunk más; lehet, hogy összefogottabb, és ezáltal egy új világlátást ad az olvasónak, aki azonnal megérzi azt a maximális erőfeszítést és akaratot, amivel a munkánkat végezzük, és elkezd a lelke velünk együtt rezegni. Henry Ford vagy Steve Jobs sikere is épp abban rejlett, hogy egy már meglévő dologra rá tudtak tekinteni egy teljesen új, friss szemmel. Így válthatta fel a lovaskocsit az autó és a billentyűzetes telefont az okostelefon. Tisztában vagyok vele, hogy a magazinpiac trendjét nagyságrendileg nem tudom befolyásolni, de azt gondolom, nekem most nem is ez a feladatom, amikor az offline helyett ma már az online világ lett az életünk alapja, holott néhány éve még ez utóbbi számított luxusnak. Most pedig ismét egyre többen vásárolnak bakelitlemezt, egyre többen olvasnak könyveket, és egyre többen igyekeznek távol tartani magukat a folyamatos social médián való függéstől, ami igen komoly stresszt okoz, ezt pedig ellensúlyozni kell. Az én misszióm is ebben rejlik. Meggyőződésem, hogy a tudatos életnek létfontosságú része az olvasás, ami egyrészt egy meditatív folyamat, hiszen rá tudjuk kényszeríteni magunkat, hogy közben csak egy dologra figyeljünk. Másrészt egy jó könyv, vagy adott esetben egy jó magazin képes akár egy olyan flow-élményt is adni, amivel ki tudunk szakadni a stresszből. Én mindig is ezeket a mozgatórugókat kerestem. Megvizsgálom a piacot, és megpróbálom újra értelmezni. Az újdonságok sokszor éppen ettől a friss rátekintéstől lesznek újdonságok.

Vannak, akik talán épp a te sikereden felbuzdulva elkezdték másolni mindazt, amit misszióként tűztél a zászlódra. Erre felfigyeltél már?

Érzékelem ezeket a reakciókat, de én erre sokkal inkább büszke vagyok, mint félek tőlük. Hogy miért? Azért, mert ha valaki engem másol, akkor ő mindig csak azt az utolsó lépésemet látja, amit én már megmutattam a világnak, de a következőt nem tudja, így ő mindig egy lépéssel hátrébb lesz, mint én. Másrészt azt gondolom, hogyha minél többen hirdetjük ezt a missziót, vagyis a tudatos életmód fontosságát, annál erősebb lesz a hatása. Ennél fogva én kifejezetten örülök is annak, ha mások lemásolják azt, amit én csinálok. Én őket nem konkurenciának, hanem mindig versenytársnak tekintem, ami egyértelműen magába foglalja, hogy mind ott vagyunk ugyanazon a piacon, és mindannyian jobbak leszünk attól, hogy a másik is jelen van. Ha folyton csak egyedüli piaci szereplő lennék, akkor meglehet, hogy elkényelmesednék, így pedig esély sincs erre. Harmadrészt pedig mindenkinek a munkáján érződik, hogy egy mély és őszinte meggyőződés hajtja, vagy csak a felszínt kapargatja. Ettől vagyunk különbözőek. Mindent összevetve én csak örülök annak, ha mások is foglalkoznak azzal, amivel én.

Mi véd meg téged a kudarcoktól?

Nem kell, hogy megvédjen semmi, mert azt gondolom, hogy a kudarcot is meg kell élni, ez is az önismeret része. Az én mentális összeomlásom néhány évvel ezelőtt pontosan abból adódott, hogy hiába akartam, nem tudtam elmenekülni a kudarc elől. Ma már teljesen másként látom a helyzetet. Most is minden erőnket bevetve és a legjobb tudásunk szerint dolgozunk, de nem zárjuk ki a kudarc lehetőségét sem, ezzel is kalkulálunk. Az elengedés képessége szintén nagyon fontos. Ha nem sikerül valami, akkor jó, ha azt képesek vagyunk felülvizsgálni, és nem akarunk elmenekülni előle. Most is egy olyan dolgot csinálok, ami lehet, hogy sikeres lesz; legalábbis nagyon remélem, hiszen rendkívül mély hittel csinálom. De ha egyszer majd bebizonyosodik, hogy nem működik, akkor azt is el kell fogadnom. Van egy mondás, miszerint a nagyon sikeres emberek mindig eggyel többször tudtak sikerre vinni valamit, mint ahányszor kudarcot vallottak. A kudarcok elől nem menekülni kell, hanem tanulni belőlük, és ha szükséges, akkor megnézni, hogyan lehet valamit másként csinálni, hogyan lehet valamit sikerre vinni.

Milyen érzésekkel zárod a 2023-as évet? Kívülállóként úgy tűnik, hogy ez számodra egy igen tartalmas év volt.
Kettős érzéseim vannak. Egyrészt nagyon hálás vagyok, hogy azokkal az emberekkel dolgozhatok, akik a csapatom tagjai lettek. Örülök, hogy vannak látható jelei, hogy jó úton vagyunk, mindeközben nagyon jelentős változáson is dolgozom a kollégáimmal. Több céget is irányítok, és amellett, hogy vannak sikereink, amellett ugyanúgy meg kell küzdenünk a jelenlegi gazdasági helyzettel, és tudni kell kezelni a nehézségeket. Egy biztos, az idén nagyon sok minden történt, rengeteg munka áll mögöttünk, éppen ezért biztos vagyok benne, hogy a jövő évünk még a jelenleginél is jobb lesz.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Juhász Marianna

1998 óta dolgozik a nyomtatott és az online médiában. Pályafutását egy megyei napilap tudósítójaként kezdte, ezt követően éveken keresztül munkatársa volt több országos gazdasági magazinnak …