A fiatalok immár a digitális világban lázadnak - interjú Székely Leventével

A fiatalok immár a digitális világban lázadnak - interjú Székely Leventével
Azt gondolom, hogy korszakhatár közelségébe érkeztünk, a rendkívüli körülmények is adottak ahhoz, hogy valami új következzen, hogy a fiatalok a társadalom alakítóiként, új status quo megteremtőiként lépjenek a színre - állítja Székely Levente. A Kutatópont Műhely kutatási igazgatója Szürke hattyúk című könyve kapcsán adott interjújából többek között az derül ki, hogy a fiatalok világa és a generáció közötti kapcsolat elképesztően bonyolult, miközben megváltoztak a lázadás színterei és a korábbiaknál a bizalom is új kapcsolódási pontokat talált magának.

- A közelmúltban jelent meg az Enigma Kiadó gondozásában egy, a magyar ifjúság kutatásával foglalkozó mű, amelynek címe: Szürke hattyúk – Miért ez a címe? Kik végezték a kutatást? Összesen hány fiatalt kérdeztek meg?
- A holló fekete, a hattyú meg fehér – ez egyfajta örök igazság. Olyan, ami segíti az eligazodásunkat a világban, de mi történik, ha az empirikus tapasztalásunk ellentmond az axiómának és egyszer csak fekete hattyúval találkozunk, mint az Ausztráliát felfedezők? Nem véletlenül lett olyan sikeres könyv A fekete hattyú, ami azokra a váratlan és nagyhatású gazdasági és társadalmi folyamatokra reflektál, amelyek az utóbbi évtizedekben megrengették a világot. Ezek olyannyira váratlanok, hogy ha valaki előre beszél például 9/11-ről, az arab tavaszról, vagy akár az internetről bolondnak nézzük. És hogy jönnek a fiatalokhoz a hattyúk? Egyrészt sokkal kedvesebb mintha pl. „digitális birkáknak” hívnánk őket, másrészt a fiatalokkal kapcsolatban mindig várunk valami nagy horderejű társadalmi változást, azaz potenciálisan egy fekete hattyú színre lépését, miközben a kutatások rendre azt mutatják, hogy egy passzív, a lázadást nem kereső új nemzedékkel lesz dolgunk. A könyv bár a jövőbe igyekszik tekinteni, mégis hitelesen csak arról tud beszélni, hogy mit látunk most, így a szürkéket vizsgálja, akik felnőve fehérekké vagy feketékké válnak majd, csakúgy mint a hattyúk kicsinyei, akik egyaránt szürkék. A kötet a magyarországi nagymintás ifjúságkutatás adataira épít, amely az ezredfordulón indult négyévente 8000 fős mintával vizsgálja a fiatalok élethelyzetét és életmódját.

- Az ifjúságkutatás elsődleges fókuszai: Kik a fiatalok, milyenek és miért? Miért van szükség ifjúságkutatásra? Mi a haszna? Miket hasznosítottak a korábbi kutatásokból a döntéshozók, mik azok amiknek ma már látjuk az eredményét?
- Az, hogy milyenek a fiatalok és mit gondolnak a világról, igencsak érdekel mindenkit, hiszen egy olyan társadalmi csoportról beszélünk, amelyik az újdonságokat jellemzően elsőként adaptálja, a társadalmi folyamatokra elsőként reagál és választásait a társadalom többsége követi. Az ifjúságkutatók sokat foglalkoznak kutatásuk tárgyának definiálásával, nincs is egyöntetű meghatározás arra vonatkozóan, hogy kik a fiatalok, az empirikus kutatásoknak ugyanakkor szükségük van egy egyértelmű meghatározásra, így amivel dolgozunk az a 15-29 évesek korcsoportja. Nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, ha abban sincs egyetértés, hogy kikről beszélünk, mekkora lehet a különbség a magyarázatokban, hogy milyenek. Természetesen sokfélék, ugyanakkor vannak olyan közös jellemzők, amelyek mégiscsak megmutatják az új nemzedék arcélét, amely a legutóbbi eredmények szerint is a bizonytalanság, passzivitás és konformitás jegyeit mutatja. A döntéshozók az általános jellemzésen mellett sokkal konkrétabb kérdésekre is válaszokat keresnek az ifjúságkutatás négyévenkénti adataiból, ugyanakkor konkrét hasznosulást keveset találunk. A legutóbbi (2016-os) kutatás eredményeire alapozva konkrét kormányzati intézkedésre is sor került, a döntéshozók a nyelvtudással kapcsolatos eredményekre hivatkoztak az ingyenes nyelvvizsga koncepció bemutatásakor.

- A nemzedékek kb. 20 éves váltásban követik egymást. A 2000-es években születettek hasonlatosak a II. világháború előtt született ún. csendes generációra. Mitől lettek a 2000-es években születettek is „csendes”-ek? Valóban csendesek, vagy csak látensebben lázadók – mert a tinik közbeszédében nagyon is hallhatóak kritikus megnyilvánulások… Kicsit olyan, mintha nem egy nyelvet beszélnének a felnőtt korosztállyal. Mi lehet ennek Ön szerint az oka? A kutatás szerint az intézménybe vetett bizalom nem nagyon jellemző erre a korosztályra, ez is ennek tudható be? Vagy ennek mi az oka?
- A világháború előtt született nemzedék és az elmúlt évtizedben ifjúvá érő nemzedékben közös, hogy gyermekkorukat meghatározza a recesszió (az első világháború utáni válság, Magyarországon a rendszerváltást követő válság), amely a generációs jellegre is erős hatást gyakorolt. A generációs ciklusok elméletének kidolgozói, a nyugati (amerikai) társadalom leírására vállalkoztak és a jövőre vonatkozó elképzeléseiket is erre vonatkozóan írták le és valóban azt várták, hogy a kétezres években jön egy új csendes generáció, de Magyarországon ez korábban jött, köszönhetően a rendszerváltozásnak. Az elméleti megközelítést igazolják az empirikus kutatási eredmények is, a 2012-es és a 2016-os adatok egyaránt arról tanúskodnak, hogy azokban a szocializációs közegekben – a családban, az iskolában és a szabadidő tereiben – ahol a fiatalok idejüket töltik a csendesség látszik jellemzőnek. A megfogalmazás szándékos, pont arra utal, hogy a lázadás hiánya jellemző vagy a lázadás kevésbé látványos módon történik. A hipotézisem szerint a lázadás terepe a digitális világ, ezért is nehéz a generációk közötti kommunikáció, mert valóban más nyelvet beszélnek. Meg kell jegyezni, hogy a nemzetközi történéseket követve mostanában azért tapasztalhatjuk azt is, hogy hagyományos módon a fizikai terekben is lázadnak, a klímamozgalom kifejezetten a fiatalokat vitte ki az utcára és az Egyesült Államokban napjainkban zajló tüntetésekben is főszerepet vállalnak a fiatalok. Az intézmények iránti bizalom csökkenése nem ma kezdődött – és ebben a tekintetben jelentős különbség mutatkozik meg a klasszikus csendes generációhoz képest, amely bízott az intézményekben. Az Egyesült Államokban jelenleg is zajló zavargásokban elsősorban intézmények jelentik a célpontot és ezen keresztül a teljes rendszert kritikája fogalmazódik meg.

- A kutatás is igazolta, hogy a fiataloknak a korábbi korosztályoktól eltérőek a médiafogyasztási szokásaik, az internet elsődlegessé vált számukra. De az Y és a fiatalabb generációknál már az internet globális szocializációs közeg is – ők már az ún. képernyőnemzedék. Tudományos munkájukban ennek alapján azt jelezték, hogy a képernyős tevékenység mentén törésvonalak fognak kialakulni az ifjúság világfelfogásán belül. A jövő narratíváit nagy valószínűséggel nem csak a kemény változók, hanem a digitális kultúra megélésének sikeressége, életminőség-javító hatása mentén is érdemes lesz vizsgálni. Konkrétan mikre gondolnak? Melyek a továbbra is ható kemény változók és melyek azok a változók, amelyeket a digitális kultúra okoz a világfelfogásban? Hol alakulnak ki a fő törésvonalak? Mit lehet tenni az esélyegyenlőség érdekében?
- Először is érdemes kicsit kitekintenünk a világra, mielőtt fókuszálnánk a mi fiataljainkra, azaz a nyugati világ ifjúságára. Ugyanis a narratívánk fájóan szűk ebben a tekintetben, hiszen esetünkben a fiatalokról beszélünk miközben a társadalmaink elöregszenek és egyre kisebb az ifjúság lélekszáma a fejlett világban. Nem ez a helyzet máshol, a népességnövekedésért elsősorban felelős területeken vannak olyan országok, ahol a népesség fele 15-16 évesnél fiatalabb. Amikor tehát ifjúságról beszélünk, óhatatlanul egy szeletéről ejtünk csak szót és még ezen a szűk szeleten belül is vannak olyan rétegek, akik kimaradnak a digitális világból. Ők egyértelműen le is maradnak, sokkal rosszabb társadalmi gazdasági helyzetben vannak a többséghez képest, hiszen a többség természetesen a digitális bennszülöttekhez sorolható. A technológiához való hozzáférés azonban nem hozza magával egyértelműen azt a tudást, amely a digitális eszközök révén magasabb jóllétet eredményez. Magától értetődő ebben a tekintetben a gazdasági helyzet alakítása – képes-e a technológiát kreatívan használni, ezzel értelmes munkát és jó megélhetést biztosítani magának az ember vagy passzív fogyasztóként megreked, miközben a gépek elveszik a munkáját.

- A kötetben szerepel az a megállapítás is, hogy a tanulási vágy csökkent, pl.: 2016-ban a korosztály harmada akart továbbtanulni, vagy tanulni még valamit. Ugyanakkor – szintén szerepel az anyagban – problémaérzékelésükben a céltalanság, a kilátástalan jövő szerepe megnőtt 2016-ra. Miben látja annak okát, hogy míg a jövő a tudásalapú társadalmaké, addig a fiatalok mégsem akarnak továbbtanulni nagyobb számban hazánkban, ezzel egyidejűleg viszont kilátástalanság, céltalanság nyomasztja őket? Nem lenne erre részben megoldás, ha nagyobb számban nyernének felvételt a felsőoktatásba azok, akik viszont szeretnének továbbtanulni?
- Nagyon fontos megjegyezni, amikor a fiatalok problémaérzékeléséről beszélünk, hogy a kutatás a kérdést úgy vizsgálja, hogy kifejezetten rákérdez: mi az ifjúság legégetőbb problémája. Ez két szempontból nagyon fontos, egyrészt áttételesen vonatkoztatható csak a kérdezettre az adott problémaszerkezet, hiszen az egész társadalmi csoportra kivetített válaszokat elemezhetünk, másrészt nem azt kérdezzük, hogy van-e egyáltalán probléma, hanem azt, hogy mi a legégetőbb, ezzel sugalljuk azt, hogy vannak problémák. A problématérkép vizsgálata során a trendek a legfontosabbak, az anyagi és általában a konkrét, jól behatárolható problémák dominanciáját az utóbbi két adatfelvétel eredményei alapján megtörték az olyan illékony és nehezen körvonalazható megfogalmazások, mint a céltalanság. Valóban van együtt járás a tanulási tervek csökkenésében és az ilyen kevésbé megfogható problémák előtérbe kerülésében. Azonban azt fontos megemlíteni, hogy nem csak a továbbtanulás, hanem általában a tanulási terveket tekintve tapasztalunk csökkenést. Egyébiránt a friss továbbtanulási statisztikák is arról tanúskodnak, hogy nem az extrém túljelentkezés jellemző, azaz nincsenek tömegek, akik az egyetemek kapuit ostromolnák.

- Az olyan demokratikus értékek mint a szabadságjogok, napjainkra teljesen természetessé váltak. A demokrácia mégis csak a 15–29 évesek valamivel több mint a fele szerint jobb minden más politikai rendszernél. Miben látja ennek az okát? A maradék negyvenvalahány százalék mit választana helyette és miért?
- Talán pont ez az ok, azaz ha valami természetes kevésbé tudjuk értékelni. Ha úgy nővünk fel, hogy természetes a nyaralás a horvát tengerparton vagy az, hogy bármikor elrepülhetünk relatív olcsón sokfelé a világba, majd jön egy koronavírus és alapvetően átírja a lehetőségeket csak akkor tudjuk igazán értékelni, hogy mitől foszttattunk meg. Ilyenformán önmagában a demokrácia nem feltétlenül értékes, míg megtapasztalva az alternatíváit az értéke igencsak növekszik – és itt van relevanciája a koronavírusnak és az utazási lehetőségek beszűkülésének, ugyanis a rendszerváltás előtti pártállami rendszer világjárvány nélkül is korlátozta az utazási lehetőségeket (és persze sok minden mást is). A mai fiataloknak, akik ezt saját bőrükön nem tapasztalták meg, nehéz elmagyarázni és átéreztetni különösen akkor, ha a szüleiktől azt hallhatják, hogy abban az időben mindenkinek volt munkája, kisebbek voltak a társadalmi különbségek, stb. Többek között ez a kutatás is felhívta a figyelmet a fiatal generációkban élő kádári nosztalgiára, ami nyilvánvalóan nem saját tapasztalatokból, sokkal inkább másodkézből származnak és véleményem szerint ott is inkább általában a szülők saját fiatalságának szép emléke, mintsem a pártállami rendszer iránti nosztalgia miatt.

- A tanulmány szerint a fiatalok úgy érzik hogy sem a helyi, sem az országos ügyekbe nincs beleszólásuk, 51%, 55% pedig korlátozottnak érzékeli a lehetőségeket. Csak a lakossági fórum, amit hasznosnak tartottak. Mi a véleménye: nem lenne jó ennek a problémának feloldására, ha megszokott kommunikációs csatornáikat, azaz a digitális teret jobban bevonnák a „felnőttek”-kel folytatott kommunikációba, a demokratikus megnyilvánulási lehetőségekbe, pl.: véleménynyilvánítás, szavazás mondjuk először a helyi fórumokon, pl.: diák- és lakóhelyi-önkormányzati ügyek esetében? 
- A fiatalok bevonása nagyon nehéz kérdés és elméleti szakemberként dobnám is el magamtól, mint a forró krumplit. Azt gondolom, hogy a fiatalok azon szűk része, amely akarja a hangját hallatni az egyben képes is rá. A többség passzív, még a parlamenti választásokon való potenciális részvétel is valamivel több mint felükre jellemző. Vannak jól működő kezdeményezések, de ezek elszigeteltek, sok esetben egy-egy személy aktivitásának köszönhetőek, a központi programok – ha lennének ilyenek – nehezen bírnák aktivitásra az ifjúságot, hacsak nem kötelező, mint az érettségihez szükséges „kötelező önkéntes munkát”.

- Felvetik a tanulmányban a mesterséges intelligencia kérdését is, pl.: döntéshozatal esetén. Milyen hasznos és hátrányos vonatkozásai lehetnek? Ez jelenleg milyen irányban fejlődik?
- Azt gondolom, hogy a jövő ifjúságával kapcsolatban a technológiai fejlődés következő állomásaival legalább a problémafelvetés szintjén mindenképpen foglalkozni szükséges. Ennél többet azonban talán nem is szabad, mert az elviszi a fókuszt és különben is Csepeli György épp most írt erről részletesen új könyvében. Ami engem foglalkoztat a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, az a bizalom kérdésköre és ezzel vissza is utalnék az intézmények iránti bizalom megroppanására. Úgy érzem, hogy a bizalom az intézményekről a technológiára szállt és a mesterséges intelligencia alkalmazása ebben a tekintetben válik kulcskérdéssé, hiszen annyi mindenben segít és nyújt kényelmes megoldást már most. Bízunk a technológiában, de vajon ez a bizalom meddig terjedhet, elveheti-e döntéseink lényegét, így a jövő fiataljaink – a későbbi életüket meghatározó döntéseik lényegét, mint a szakma- vagy párválasztás?

- A generációkutatás a népszerű pszichológiai, humánerőforrás és marketingmunkák középpontjában is áll. Miért lett ez most ilyen trendi? Mi tette fontossá? Az Önök kutatásából mit hasznosíthat a hazai marketig- és HR-szakma?
- Receptkönyvként biztosan nem lehet majd használni, pedig erre biztosan lenne igény. Ez a munka egyrészt azzal a céllal készült, hogy a nagymintás ifjúságkutatás húszéves történetét összefoglalja, a fontosabb eredményeket és a korábban nem elemzett kérdésköröket bemutassa, egyben egy külső képet is mutasson arról, hogy a média mennyire foglalkozik a fiatalokkal. Én azt hiszem, hogy éppen azért lehet fontos, hogy segíthet elmélyülni, segíthet a kontextust megteremteni a receptkönyv mellé.

- Nehezebb-e a mostani nemzedékek problémáit vizsgálni, és ha igen, miben és miért?
- Nem hiszem, hogy nehezebb volna, attól tűnik annak, hogy a régi és bevált eszközök már nem olyan hatékonyak. Ez azonban egy állandó fejlődés vagy mozgás, amely folyton a tökéletes eszközt keresi, de mire megtalálná a cél változik meg és a megválaszolt kérdések is újabbakat generálnak. Például a fentebb részletezett problématérkép kapcsán a kérdés az, hogy a céltalanság mit jelenthet bővebben, milyen részekre oszthatjuk?

- A beolvadás vagy a társadalomformálás útján – ez örök kérdés. Miként fogják majd alakítani felnőttkorukban a társadalmat a mostani fiatalok? Milyen megállapítások tehetők ezzel kapcsolatban a most vizsgált korosztályok esetében? Milyen világot teremtenek majd?
- Lehet könnyebb lett volna detektívregényt írni, olyat, ahol a végén kiderül ki a gyilkos. Az én könyvem ehelyett felteszi ezt a nagy kérdést, hogy hosszú oldalakon keresse rá a választ, de végül jövőbelátó képesség híján ne mondjon semmi számonkérhetőt. Azt gondolom, hogy korszakhatár közelségébe érkeztünk, a rendkívüli körülmények is adottak ahhoz, hogy valami új következzen, hogy a fiatalok a társadalom alakítóiként, új status quo megteremtőiként lépjenek a színre. Az, hogy így is lesz-e hamarosan megtapasztalhatjuk.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Csermely Ákos

Szubjektíven magamról. Szerencsés ember vagyok. Sokszor jött velem szembe a szerencse… hál’ istennek sokszor megmutatta magát. Jelt adott. Sokszor el is fogadtam, és sajnos megesett az is, hogy nem …