Helyesnek és magalapozottnak tartja a generációk életkor szerinti besorolását?
Alapvetően a generációhoz való tartozás nem egy életkori különbség. A generáció és az életkor két különböző kategória. A generáció elsősorban azt jelenti, hogy gyerekkorban, jellemzően az életünk első hét évében milyen olyan tapasztalattal találkozunk, ami befolyásolja az idegrendszerünk fejlődését és az agyi működésünket.

Ezek jó része külső tényezőktől függ. Ez lehet az oka annak, hogy a mai nagyszülők nehezebben találnak hangot az unokáikkal, mint néhány évtizeddel ezelőtt?
Igen. Nézzünk egy példát. A jelenlegi 70 évesek gyerekkorában még nem volt semmilyen audiovizuális tartalom. Bár 1957 május elsejétől van Magyarországon televízió, de populárissá csak a '60-as évek környékén vált. Az ő alap idegrendszeri fejlődésüket semmilyen audiovizuális eszköz nem befolyásolta, így a mai hetvenesek alapműködése egy nagyon lassú, interperszonális beszélgetésen alapuló fejlődés. Nyilván ők sem éltek burokban, a későbbiekben megtanultak alkalmazkodni a külvilág változásihoz. Amikor a mai negyvenévesek születtek, már volt tévé, azonban ők még nem tudtak egész nap televíziót nézni gyermekkorukban, mert például hétfőnként még nem volt tévéadás. Hozzá lehetett már férni az audiovizuális tartalomhoz, de nem egész nap, és muszáj volt mellette valami mást is csinálni. Találkozni a barátokkal, olvasni satöbbi. A mai, vagyis a digitalizációban felnövekvő gyerekeknek pedig már egy hipergyors, szenzitív, nagyon-nagyon szerkesztésfüggetlen kontent jellemzi a gyerekkorukat, még akkor is, hogyha a szülő esetleg korlátozza a digitális tartalomhoz való hozzáférést. Ez az óriási mértékben felgyorsult világ teljesen más idegrendszert eredményez a mostani gyerekeknél.

Miben más az ő idegrendszerük, mint a szüleiké?
Mondok egy másik példát. Lehet, hogy valaki korlátozza a gyereke nethasználatát, de legyünk őszinték, egy mai 5-6-7 éves bárhol, bármikor tud mesét nézni. Én gyermekkoromban 19:15-kor tudtam csak mesét nézni a tévében. Ma már nem kell várni a mesére, nem kell egy hétig várni a filmek folytatására, hanem bármelyik évadot le tudjuk tölteni a streaming csatornáknak köszönhetően. Innentől kezdve megváltozik a gyerekek hozzáállása a várakozáshoz és a gyorsasághoz. Erről pedig nem ők tehetnek, mert mindezt a környezet változása okozza. A Generációk harca a figyelemért című könyvemben épp azt próbáltam meg elérni, hogy megértsük, nincsenek egyetemes igazságok. Nincs olyan, hogy mindenkinek ugyanúgy fejlődik az idegrendszere, hiszen nagyon erőteljesen hat ránk a makrokörnyezetünk. Vagyis nemcsak az, hogy honnan származunk, hogy a szüleink mit csinálnak, hanem az is, hogy milyen média- és társadalmi környezetben nőttünk fel. Ezek mind-mind kihatással vannak arra, hogy egy gyereknél milyen tanult képességek alakulnak ki. Ezt, ha tetszik, ha nem, meg kell érteni, és el kell fogadni ahhoz, hogy normálisan együtt tudjunk élni, mert ebben a tekintetben gyökeres és nagyon nagy változás ment végbe az elmúlt néhány évtizedben.

Jól értem, hogy az ön által említett neurológiai változás a digitalizáció hatására történik meg?
A digitalizáció az egyik ok, de számos más dolog is befolyásolja, hiszen egy olyan globális kultúraváltás történik a világban, ami szinte mindenre kihat. Megváltoznak a férfi és a női, az apai és az anyai szerepek, és ezek mind-mind hatással vannak a működésünkre, hiszen az iskolában a gyerek a pedagógustól azt várja el, hogy apai vagy anyai minták szerint működjön. Tehát, hogy nagyon-nagyon sok minden megváltozott, de valóban igaz, hogy ami a leginkább jellemző, hogy gyerekkorban találkozunk-e digitális tartalommal vagy sem.

Ez az idegrendszeri változás hatására milyen képességek tűnnek el, és milyen új képességek fognak kialakulni a digitális változás hatására?
Az egyik legmélyebb, az egyik leginkább megfigyelhető változás az a figyelemben vehető majd észre. Megváltozik majd a koncentrációs képességünk, például sokkal nehezebben tudunk majd olvasni, sokkal nehezebben tudjuk majd a mélységi olvasást elérni. Ez már azokra is igaz, akik a 20. században szocializálódtak. A most felnövekvő gyerekek egy részében pedig ki sem alakul annak a képessége, hogy el tudjanak mélyedni egy regényben, mert ők a felgyorsult audiovizuális kultúrában szocializálódnak. Természetesen ennek nem feltétlenül kell így lennie, mert ha valaki nagyon sokat foglalkozik a gyerekével, ügyel arra, hogy sokat olvasson, akkor az elmélyülés képessége fejleszthető. A generációknál össztársadalmi trendekről, össztársadalmi változásokról beszélünk, éppen ezért globálisan megfigyelhető, hogy a szülők se olvasnak, még a gyerekeiknek sem. Ennek pedig vannak következményei, például nem alakul ki a képi kreatív alkotóképesség, ami a későbbiekben ahhoz kellene, hogy élvezze az olvasást, hogy értse, hogy mit olvas. Az információszerzése felszínes lesz, ami például a problémamegoldó képesség kialakulását gátolja, amihez elmélyülés és önreflexió kell. Ha pedig nincs problémamegoldó képesség, akkor nagyon könnyen apolitikussá válnak, és nagyon könnyen átlendülnek olyan dolgokon, melyekhez idő kell. Hogy ez jobb, vagy rosszabb, ezt mindenkinek egyénileg kell eldöntenie. Én azt gondolom, hogy ez a változás nem jobb, vagy nem rosszabb, hanem más.

Vészjóslóan hangzik, amikor azt állítja, hogy elveszhet a kreatív gondolkodás.
Mindeddig a lineáris gondolkodás volt a tudás alapja, a tudomány, a művészetek, az irodalom alapja. Nagy valószínűséggel ez a lineáris gondolkodás el fog tűnni, és a memória értéke, vagy a tudás értéke, ami eddig jelentette az embert, az nagy valószínűséggel elvész. Az oktatásnak nagyon gyorsan tennie kellene valamit annak érdekében, hogy tömegeket tanítson meg arra, hogyan lehet használni és hasznosítani a mesterséges intelligenciát, amiben nagyon nagy lehetőség és nagyon nagy potenciál van. Meg kellene tanítani a gyerekeket arra, hogy a mesterséges intelligencia azon kívül, hogy megírja helyettük a házi feladatodat vagy a szakdolgozatot, még sok olyan dologra használható, ami előre mutat. Ám ezt még nem tudjuk megtanítani, mert mi magunk sem tudjuk, mit is kellene tanítanunk vele kapcsolatban. Így marad az emberi tapasztalás és az emberi minta. És ha valaminek nem tanítunk meg a helyes használatát, akkor azt jellemzően nem az előnyére, hanem inkább a hátrányára fordítjuk, ami ebből a szempontból akár veszélyes is lehet.

Jól értem, hogy az agyunk annak megfelelően egyre jobban ellustul, ahogyan a digitalizáció fejlődik körülöttünk?
Abszolút. A nemzetközi szakértőket is úgy fogalmaznak, hogy az internet nem az elmélyülést támogatja, hanem a felejtést. A '80-as, '90-es években a mélységi tudás valóban hatalom volt. Nem véletlenül mondták a gyerekeknek, hogy a tudás az egyetlen, amit nem vehetnek el tőlük, vagy, ha tanulnak, akkor sokra vihetik. A televíziós kvízműsorok, Egri János vagy Vágó István műsorai is mind-mind arra épültek, hogy olyan embereket mutassanak be, akiknek hihetetlen mértékű lexikális tudása volt. Amióta megjelent az internet, ezek a műsorok is eltűntek, hiszen nem érték, hogy az ember megjegyezzen adatokat, információkat. A mostani gyerekek vagy fiatalok, már nem látják hasznát a hosszú távú memóriának, vagy egyáltalán a memóriafejlesztésnek, hiszen van egy eszköz, amin bárhol, bármit, bármikor megtalálhatnak. Ennek megfelelően elkezdik azokat a képességeiket fejleszteni, amelyekre ehhez szükségük van.

A figyelem tanulható?
Igen, mert a figyelem egy tanult képesség, ami leginkább a gyerekkorban fejleszthető, de akár felnőtt korban is. Jó példa erre a második könyvem megírása. A könyvvel hónapokig alig haladtam, mert óriási figyelemzavarban voltam, nem tudtam elmélyedni, mert tízpercenként jött egy SMS, egy Messenger üzenet, egy hívás, egy bármi, ami állandóan kizökkentett. Ezért fogtam magam, és elmentem egy hétre a Balatonhoz, és 50 perces etapokra építettem fel a napjaimat. Ötven percre kikapcsoltam minden digitális eszközömet, ez alatt az idő alatt elmélyültem és írtam. Beállítottam egy órát, ami 50 perc utána jelzett, és volt 25 percem, amikor visszakapcsoltam mindent, és pihentem. Fantasztikus élmény volt, ez a módszer visszavitt a nyolcvanas évekbe, és egy olyan közegbe kerültem mesterségesen, ahol az agyam lubickolt abban, hogy arra használom, amire született. Vagyis, hogy figyeljen és koncentráljon egy dologra, és ne egyszerre huszonöt másra. Ezt egyszer-egyszer érdemes kipróbálni, mert ez például tudja fejleszteni a figyelmünket.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!