Pontosan mit nevezünk sokkhatásnak?
Sokkhatásnak nevezhetünk mindent, ami váratlanul ér minket, változást jelent vagy változást kínál föl, továbbá egyértelműen megjelenik benne a veszély, az ismeretlenségből adódó bizonytalanság és a szorongás lehetősége. A sokk egy törés a dolgok folyásának menetében, ami hirtelen történik, és mindenképpen ijedtséggel, adott esetben meglepettséggel és a bizonytalanság iránti szorongással fogadunk.

A technika és a digitalizáció fejlődésének köszönhetően számos formában és módon kommunikálhatunk egymással helytől és időtől függetlenül. Miután az információcsere mindannyiunk életének fontos része, talán a legkézenfekvőbb, hogy épp a mindennapi kommunikációnk során érhet bennünket a legkönnyebben sokkhatás. Melyek lehetnek azok a tipikus esetek, amelyek sokkolnak bennünket?Megrendítő lehet például, amikor reggel fölhív valaki, és azt mondja: „Már nem vagyok a barátod.” De ugyanígy letaglózhat valakit egy váratlan üzenet például a Messenger-folyamban, vagy éppen az, hogy nem kap választ egy üzenetre, holott megszokta, hogy mindig érkezik reakció. Ezek az egyén életében lejátszódó sokkélmények, melyek jelentkezhetnek szervezeti vagy közösségi szinteken is. Ilyen például, amikor kiderül, hogy egy csoportot töröltek valahonnan a digitális médiából, ami a való életben kirekesztés formájában nyilvánulhat meg, amikor egyszer csak már nem elfogadható az, amit valakik tesznek vagy gondolnak. Ez a kör akár ország- vagy világméretűre is tágítható, ilyenek most a nemzetközi háborús konfliktusok, ami a magyarok számára nem szükségszerűen jelent a napi életben változást, de sokként ér minket az a lehetőség, hogy ez megtörténhetett, és az a kilátás, hogy a jövőre hatással lehet.

Hogyan tudjuk ezeket a sokkhatásokat feldolgozni, kezelni? Van-e erre eszközünk?Bár számos sokkhatással és -tűréssel kapcsolatos kutatás létezik, ám az, amiről ön kérdez, vagyis, hogy ezek milyen kommunikációs okokra vezethetők vissza, még egy eléggé felderítetlen terület. Mindenesetre bele tudunk gondolni abba, mit élhet át az, akit digitálisan elkezdenek zaklatni, hiszen egy meglepő szövegezéssel elküldött üzenet is előidézhet ijesztő, sokkos állapotot, miután hirtelen egy ismeretlen területen érezzük magunkat. De ugyanilyen lesújtó lehet, ha egyik pillanatról a másikra eltűnik a közösségi médiából a profilunk. Ezek mind-mind olyan hirtelen bekövetkező pillanatok, amelyekben megnyílik a bizonytalanság tere. Azt pedig tudjuk, hogy a bizonytalanságra az emberi agy és gondolkodás rendkívül rosszul reagál. A bizonytalannál még a megszokott rosszat is jobban toleráljuk. Kísérletek bizonyítják, hogy ilyen esetekben sokkal békésebbek vagyunk, mint egy hirtelen bekövetkező új állapotban, amiben nem tudjuk, hogy mi várható. Ez szorongást okoz, és a szorongó ember sokkal kevésbé képes jól és racionálisan gondolkodni. Ennek biológiai magyarázata is van, ebben az állapotban kevesebb vér jut az agyba. Nem véletlenül mondjuk ilyen esetben, hogy azt érezzük, lebénulunk, és hirtelen tehetetlenek vagyunk. Tipikusan kommunikációs sokkhatás lehet – ami történhet szemtől szemben vagy digitálisan is - egy váratlan sértés, amire nem számítottuk. Erre egyáltalán nem könnyű reagálni, különösen akkor nem, amikor nagy nyilvánosság előtt történik ez meg. Nagyon érdekes például, hogy apró sokkot jelent az is, hogyha magázódunk valakivel, aki egy hirtelen váltással tegeződve kezd el hozzánk beszélni. Bár ez nem egy súlyos, mélyen megrendítő sokk, mégis életre hívhatja a tehetetlenség érzését bennünk, és elindít bennünk egy önvédő folyamatot, vagyis elgondolkodunk azon, most mit is kellene tennünk. Egy ilyen kínos helyzetben legszívesebben elhagynánk a terepet, és úgy tennénk, mintha soha nem lettünk volna benne. Ez lehet az egyik megküzdési mód, de vannak, akik hasonló helyzetben rövidebb vagy hosszabb idő elteltével képesek valamilyen módon reagálni, míg mások szövetségeseket keresnek, akik támogatják őket. Az, hogy mi lesz a reakciónk egy sokkhatásra, leginkább az önbecsülésünkön és az önértékelésünkön múlik, de összefügg a szocializációnkkal, illetve a társadalom hozzánk kapcsolt értékével is. Akkor, amikor például egy felnőtt durván viselkedik egy gyerekkel, abban éppen az a társadalmi elvárás okoz nehézséget, hogy a gyereknek mindezt el kell fogadnia, hiszen ő a kisebb, ő a fiatalabb, így tűrnie kell. Ez a társadalmi nyomás óriási nehézséget okoz egy gyereknek, hiszen ő nem írhat üzenetet, vagy válaszolhatja szóban azt egy felnőttnek, amit szíve szerint szeretne.

Különbséget tehetünk aközött, hogy a generációk hogyan élik meg a különféle sokkhatásokat? Például a bennünket ért hatásokat tekintve most, a 21. században nehezebb dolgunk van, mint huszonöt vagy ötven évvel ezelőtt?
Nos, ez egy nagyon fontos kérdés, és a válaszom egyértelműen az, hogy nem. Ha megnézzük a háborús nemzedéket és az azt követő generációkat, akkor egy nagyon érdekes folyamatot látunk. Azt tapasztaljuk, hogy az emberi lélek, az agyunk és a gondolkodásunk támadhatósága mintha egyre nagyobb lenne. Ami, ha belegondolunk, ellentmondás, mert ugyanakkor egyre inkább jólétben élünk a világnak ezen a felén. Vagyis míg a háborút megélt generációk sokkal jobban megküzdöttek a sokkhatással, erősebbek lettek tőle, addig ma látszólag jóval jelentéktelenebb problémák traumatizálnak bennünket. Például nem érkezik meg egy üzenet, törölt valaki bennünket egy social média csoportjából, vagy moderálják egy hozzászólásunkat, esetlen négyest kaptunk az iskolában - ezeket olyan mély problémaként éljük meg, melyekre a korábbi generációk értetlenül reagálnak. Tehát azt látjuk, hogy minél nagyobb a jólét, és minél több opciónk van a boldogságra, annál kevésbé vagyunk boldogok, mert a választási lehetőségek sokasága, és az ezek között megtett egyéni választásaink szükségszerűen mindig arra ösztönöznek minket, hogy azon gondolkodjunk, mi lett volna, ha… És ez igaz az iskolaválasztásra, igaz arra, hogy melyik étteremben vacsorázzunk, vagy, hogy ki legyen a párunk. A bőség zavara mindig együtt jár az elégedetlenséggel, és ez az elégedetlenség támadhatóvá teszi az általános mentális egészségünket, a hangulatunkat, hiszen kicsit mindig úgy érezzük, hogy miért nem lehet nekünk jobb. Ebben az enyhe, de mégis folytonos elégedetlenségben bármi is történik, azt nehezebben tűrjük. Például a nemzedéki betegségeket tekintve azt látjuk, hogy míg a háború utáni generációt leginkább a szív- és érrendszeri problémák kínozzák, addig az azt követőket a cukorbetegség és az elhízás, addig a mai huszonéveseket a pánikbetegség, a szorongás és a figyelemzavar betegíti meg. Tehát a sok információ, a sok választás, gyakorlatilag az információk bősége, gazdagsága, de ugyanakkor túlterhelése voltaképpen elvezetett néhány generáción keresztül minket a szív problémájától az agy problémájáig.

A kommunikációs sokkhatás számos formában megkörnyékezhet bennünket. Milyen hatással van ez a viselkedésünkre?
Az egyre több információ egyre nagyobb versenyre készteti az információ-kibocsátókat, akik arra törekszenek, hogy még feltűnőbb, még radikálisabb, még zajosabb, még végletesebb dolgokat közöljenek. Már 40 éve is napi 200 ezer erőszakos látvány, vagy mindenesetre nem békés inger érhetett egy fiatalt, ehhez képest annyi változott, hogy ezeknek az impulzusoknak a stílusa, végletessége, nyersessége, agressziója már szinte magától értetődő. Tele vannak olyan megalázó, sokkos pillanatokkal, amikor azt látjuk, hogy valaki valakit bánt szóval és cselekedettel egyaránt. Ezek a hatások egy normálisan működő pszichével nem szokhatók meg, és mindenképpen tenni kell ellenük, mert nem csak a lelkünket, a gondolkodásunkat is nagyon túlterhelik. Gondoljunk csak arra, milyen sokkhatást jelent, amikor egy automatikusan elinduló videóban egyszer csak bevillan egy kép, egy állat megnyúzásáról. Nagyon találó a magyar nyelv, amikor azt mondjuk, hogy egy látvány beleég a szemünkbe. Az információ-kibocsátók mindent bevetnek, hogy elnyerjék a legsebezhetőbb tulajdonunkat, vagyis a figyelmünket. Erre szoktuk azt mondani, hogy kognitív kapitalizmusban, vagyis a figyelem kapitalizmusában élünk, ahol a figyelmünk jelenti a tőkét. Miután szinte már naponta ér bennünket valamilyen egészen furcsa sokkhatás, ennek következtében a hétköznapi viselkedésünk és reakciónk is változhat. Így fordulhat elő, hogy például jóval ingerültebben reagálunk a buszon egy jelenetre, vagy azonnal valami durvaságot mondunk, vagyis, ha nem is szükségszerűen, de reprodukáljuk azt, amit korábban tapasztaltunk. Ilyen értelemben épp a figyelmünkért folyó versenyben a kiszolgálásunk és a szórakoztatásunk lesz az, ami sokszor számunkra sokkos élményt okoz. A '80-as években Neil Postman, a híres amerikai médiakutató úgy fogalmazott, hogy halálra szórakozzuk magunkat. Ezalatt azt is értette, hogy már évtizedekkel ezelőtt is teljesen agyonzsibbasztottuk a sok élvezettel az agyunkat. Megállapítása ma már azzal a kiegészítéssel lenne helytálló, hogy szorongásig, vagyis az állandó ébrenlétig szórakozzuk magunkat. Gondoljunk csak bele, nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb probléma napjainkban az alvászavar. Ennek pedig az az oka, hogy állandóan úgy érezzük, valami inger ér minket, valamivel meg kell küzdenünk. Csak az a baj, hogy ha kikapcsoljuk az információforrásokat, például a telefont, a közösségi médiát, a híroldalakat, akkor meg azon szorongunk, hogy lemaradtunk valamiről. Tehát az alternatíva sem megnyugtató. Ez egyértelműen egy korjelenség, de nem állítanánk igazat, ha azt mondanánk, hogy ez ebben a pillanatban minden generációt érint.

Sokszor említette, hogy milyen káros hatása lehet fizikailag és mentálisan is a különféle sokkhatásoknak, de az éremnek két oldala van. Megeshet, hogy valaki a megrázkódtatást okozó helyzetekből, felismerve mindazt, amit ön elmondott, előnyt tud kovácsolni? Gondolok itt például a marketingre, vagy az egyéb kommunikációs szakmára.
Ez nagyon fontos és nagyon jó kérdés. A sokknak ugyanis önmagában is lehet jó hatása, mert például ráébreszthet arra, hogy valamit rosszul tettünk, és ezáltal stratégiaváltásra kénytet bennünket. Az már egy más kérdés, hogy a sokk nyilván valakinek hasznot is hozhat. Tehát a sokk-marketing, a sokk-reklámok, amelyek az információs zajban magukhoz vonzzák a figyelmünket, konkrétan is hasznot jelenthetnek valakinek. Ettől függetlenül azt gondolom, ebben az esetben már nem olyan tiszta a pozitív hatás, hiszen az üzleti érdek kihasználja az emberi lelkiállapotot és figyelmeket. Ez pedig felvet egy újabb kérdés, miszerint hol van az a határ, ameddig egy piaci szektor, egy szakma, vagy egy hivatás elmehet saját érdekei érvényesítése érdekében. Fontos látni, hogy ezt nem a befogadó fogja elsősorban korlátozni, hanem a törvények, a rendeletek és a különféle szabályok. Az azonban, hogy mennyire figyelünk egymás mentális egészségére, rajtunk személyesen is múlik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!