Új vezető a magyar Deloitte élén

Új vezető a magyar Deloitte élén
2021. június 1-től Bíró Balázs tölti be a Deloitte Magyarország vezérigazgatói pozícióját.

A szakember 2003-ban kezdte karrierjét a Deloitte-nál, majd 2015-ben választották be a partnerek közé, 2017 óta a magyar, 2018 óta pedig a közép-európai Pénzügyi Tanácsadás üzletág vezetője. Számos, M&A és vállalati tőketranzakcióval, stratégiai tanácsadással és vállalati restrukturálással kapcsolatos projektet irányított, elsősorban a bankszektorban Magyarországon és Közép-Európában. Vezetése alatt a Deloitte-nak sikerült minden évben elnyernie az „Év Pénzügyi Tanácsadója" díjat Közép- és Kelet-Európában a Mergermarket értékelése szerint.

Bíró Balázs elmondása alapján a Deloitte Magyarország számára a közeljövő fókusza az eddig is követett stratégia folytatása, aminek egyik fő eleme, hogy ne csak organikusan növekedjen a vállalat, hanem további akvizíciókkal is erősíteni tudjon. Kiemelt figyelmet kapnak az adatvagyonnal kapcsolatos szolgáltatások, valamint a technológiai és a digitális tanácsadás, hiszen a Deloitte globálisan a legnagyobb digitális ügynökség, amit nemcsak a régióban, de Magyarországon is tervez felépíteni.

"A Deloitte a világ legnagyobb üzleti szolgáltató és tanácsadó cége, így elsőszámú célunk az, hogy itthon is egyértelműen mi legyünk az ország vezető könyvvizsgálója és tanácsadója mindazon területeken, amelyeken dolgozunk (legyen az adó- és jogi tanácsadás, pénzügyi tanácsadás, management consulting, kockázatkezelési tanácsadás vagy akár IT advisory). Üzleti szempontból kiemelkedő cél, hogy tovább építsük a meglévő szoros együttműködést a régió országaival, fontos a határokon átívelő üzletági és iparági együttműködések megvalósítása. Célunk az is, hogy ne csak az ügyfeleink számára legyen a Deloitte Magyarországon az egyértelmű választás, hanem a junior, illetve senior kollégáknak is a Deloitte vonzó választás legyen karrierkezdésnél vagy -váltásnál" – mondta el Bíró Balázs.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Deloitte, vezető