Átadták az év informatikai vezetői díjakat

Átadták az év informatikai vezetői díjakat
A Vezető Informatikusok Szövetsége huszonkettedig alkalommal díjazta a különböző terüle-teken dolgozó informatikai menedzserek kiemelkedő szakmai munkáját.

Idén is az Infogolfon adták át a Vezető Informatikusok Szövetség (VISZ) hagyományos szakmai díjait. Egy a szervezet elnöksége által felkért független zsűri javaslata alapján a VISZ minden év-ben az Év Informatikai Vezetője díjjal ismeri el annak a szakembernek a munkáját, aki szakmai-ságával, innovatív gondolkodásával például szolgálhat kollégái számára. A 2002-ben alapított díj-ra cégek, szakmai szervezetek és magánemberek ajánlásai alapján pályázhatnak a klasszikus CIO pozícióban dolgozók mellett technológiai vezetők, innovációs, digitalizációs, vállalati adatvagyon hasznosításáért felelős és fejlesztési vezetők, de akár operatív vezetők is, ha egyben ők felelnek az informatika irányításáért.

A szervezet ugyanezen körből várta a jelöléseket a VISZ egyik legmeghatározóbb elnökének em-lékét őrző Braun Péter-díjra. Ezt 2016 óta ítélik oda egy kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó, 35 évnél fiatalabb informatikai vezetőnek.

Emellett második alkalommal díjazták az informatikai biztonsági vezetők (CISO) munkáját. Utóbbi pályázat a VISZ és az ISACA együttműködésének eredménye. A három pályázat feltételei megegyeznek. A shortlistre kerülő jelölteket felkérik egy pályamű elkészítésére, melyben számot kell adniuk vezetői munkájukról, innovációs tevékenységükről, valamint egy aktuális szakmai problémáról is ki kell fejteniük az álláspontjukat írásban, majd a zsűri előtt szóban is.

Hogyan lehet innovatív egy biztosító?

A szakmai zsűri javaslata alapján az Év Informatikai Vezetője díjat idén Heiszmann Gábor, az Uniqa Biztosító informatikai vezetője (a mellékelt képen jobbra) kapta. A zsűri értékelése szerint az iparágon túl is példaértékű az a szakmai munka, amely Heiszmann Gábor irányításával folyik a biztosítónál.

A szakember vezetői ars poeticáját többek között az üzleti fókusz, az erős csapatban gondolkodás, az értékteremtés, a transzparencia és felelősségvállalás jellemzi. Emellett fontosnak tartja, hogy az informatika egyfajta innovációs kezdeményező is legyen a szervezeten belül. Ennek eredménye például, hogy a biztosítónál az informatika az üzleti oldallal egyanrangú szereplője az éves üzleti stratégiai tervezésnek, illetve hogy számos proof of concept, pilot megoldás esetében kezdemé-nyezőként lép fel. Az Uniqa transzformációs "core" csapatának az informatikai vezetés is szerves része.

Heiszmann Gábor 2020 ősze óta irányítja az Uniqa Biztosító informatikáját. Pályáját a GE-nél kezdte, később dolgozott banki környezetben (CIB Bank), az enegiaiparban (MOL) és gyártóipari területen is (LEGO).

A Braun Péter-díjat Regőczi Balázs, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Informatikai Alkalmazás Me-nedzsment osztályának vezetője (a mellékelt képen balra) kapta. A zsűri szerint a díjazott karrierje jól példázza az IT gazdaságot átható szerepét: azt, hogy fejlett digitális skillek hiányában ma már nem lehet hatékony egyetlen vezető sem, dolgozzon egy vállalatnál bármilyen területen. Ugyan-akkor arra is példa, hogy az IT vagy akár egy részterülete hatékony működtetése sem képzelhető el fejlett menedzserképességek nélkül.

A biztonság az ügyfelekért is van

A második alkalommal odaítélt Év CISO-ja díjat, amely a VISZ, valamint az IT-auditorok nem-zetközi szervezete, az ISACA magyar tagozata közös kezdeményezése, idén egy banki szakember kapta: Nagy Ádám (a melléklet képen középen) több mint egy évtizede dolgozik a K&H Banknál, és hat éve vezeti a bank információbiztonsági főosztályát.

A zsűri példamutatónak ítélte azt a filozófiát, ahogy a szakember a növekvő szabályzói elvárások-hoz viszonyul. Bár pályázatában a Nagy hangsúlyozta: a compliance, valamint az extrém gyorsan változó technikai környezet jelenti az egyik legnagyobb kihívást számára, szerinte a szabályzói törekvéseket konstruktívan kell fogadni, azok ugyanis mindenekelőtt a pénzügyi szektor és ügyfe-lei biztonságát hivatottak javítani.

Nagy Ádám több mint másfél évtizede dolgozik biztonsági területen. A K&H Bankhoz 2011-ben érkezett, előtte több évig volt a Getronics-nál különböző beosztásokban.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!