Távozik az Amazon vezérigazgatója

Távozik az Amazon vezérigazgatója
Az év második felében távozik az Amazon vezérigazgatói pozíciójából a cég alapítója, Jeff Bezos, aki a vállalatot online könyváruházból a világ egyik legértékesebb technológiai-kereskedelmi vállalkozásává emelte.

Bill Gates, Larry Page és Szergej Birin, illetve Larry Ellison után Jeff Bezos is otthagyja az általa alapított technológiai óriáscég vezérigazgatói pozícióját - Bezos 27 évvel a cég alapítása után adja át az Amazon irányítását Andy Jassy cloud-veteránnak, aki az Amazon Web Services üzletágat vezette annak megalapítása óta - írja a hwsw.hu. Az alapító a céget nem hagyja el, ugyanakkor a továbbiakban az igazgatóság elnökeként valamivel kevesebb operatív munkát végez.

Bezos lemondását a vállalat tegnap közzétett, rekord eredményt és bevételt mutató negyedéves pénzügyi jelentésének ismertetése során jelentette be, kiemelve, hogy egy olyan méretű cég vezetése, mint az Amazon, rendkívül komoly felelősséggel és nyomással jár, az új pozíciójában viszont lesz ideje saját projektjeivel foglalkozni amellett, hogy az általa alapított vállalat fontosabb üzleti döntéseit illetően továbbra is szava lesz. Ilyen projektek többek közt a milliárdos által alapított Day 1 alapítvány, a Bezos Earth alapítvány, a Blue Origin vagy éppen az olyan médiaérdekeltségek, mint a The Washington Post. A teljes cikk itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: amazon