Surgossegi.info – „szerelemprojekt” az egészségért

Surgossegi.info – „szerelemprojekt” az egészségért
Hiánypótló egészségügyi kezdeményezés mellé állt Stohl Luca, Cseh László és Fenyvesi Zoltán, melyet a Barátok közt egykori színésznője, az immár több mint nyolc éve ápolóként dolgozó Németh Franciska álmodott meg és indított el. A surgossegi.info célja, hogy az orvosi segítséget igénylő problémák gyors, szakszerű kezelésére alkalmas legközelebbi intézmény megmutatásával országszerte segítse a járóbetegek ellátásának gördülékenységét, és ezzel tehermentesítse az egészségügyi dolgozókat is.

Akinek kellett már az éjszaka közepén, hétvégén, ünnepnapon ügyeletre rohannia valamilyen egészségügyi problémával, vagy akárcsak egyszer is elfelejtette időben kiváltani gyógyszereit akár a húsvéti hosszúhétvége, akár karácsony előtt, már sejtheti mekkora segítséget jelent majd az ilyen váratlan helyzetekben az országos lefedettséggel rendelkező felnőtt- és gyermekügyelet-, valamint gyógyszertárkereső weboldal, melyet egy ápoló, Németh Franciska álmodott és valósított meg, saját tapasztalatai hatására. A surgossegi.info célja az azonnali életmentést nem igénylő esetekben a páciensek maximális informálásával az egészségügyi dolgozók tehermentesítése - derül ki a surgossegi.info sajtóközleményéből.

„Nemrég, a családban egy huszonéves lány leforrázta magát otthon, főzés közben úgy, hogy az arcán szenvedett égési sérülést. Nem tudta, merre induljon, így egy olyan problémával, aminél már csak az esetleges maradandó sérülések miatt is különösen számít, hogy mennyi időn belül kap ellátást az ember, három kórházat is megjárt mire eljutott a megfelelő helyre. Neki szerencséje volt, mert teljesen felépült, de a cél az, hogy ilyenek egyáltalán ne forduljanak elő.” – magyarázta az ápoló. Hozzátette: „Az összes kórházban nem lehet mindig egy adott probléma megoldására szakosodott orvos. Azért is fontos pontos információkkal ellátni a betegeket, hogy az ebből adódó „felesleges” megjelenéseket csökkentve egyből a megfelelő helyre tudjuk irányítani őket, hiszen ezzel a pácienseket és az egészségügyi dolgozókat egyaránt segítjük.”

A reszponzív, nagyon könnyen és gyorsan kezelhető weboldalt elsőként a műsorvezető és táncművész Stohl Luca, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa- és világbajnok úszólegenda Cseh László, és a Tiszta szívvel című filmből híressé vált Wheelchairguy, azaz Fenyvesi Zoltán tesztelték le. A kereső bemutatkozó filmjében lépésről lépésre nyomon követhetjük őket, amint a rájuk osztott szituációban, mindössze néhány adat megadásával, perceken belül megtalálják a megfelelő intézményt.

Stohl Lucának például a vasárnap délután leforrázott kezére kellett mielőbb ellátót találnia.

Ezek a rendkívüli helyzetek valahogy nagyon sokszor esnek, legalábbis nálunk, hétvégére vagy ünnepnapra. Olyankor csak áll az ember, hogy hova induljon. Ez az oldal szerintem jócskán megkönnyíti majd az ilyen pillanatokat. Ha már ott a kezünkben a telefon legalább valami értelmesre is tudjuk használni.”

Cseh Lászlónak a teszt során fülfájására kellett mielőbb megoldást találnia. Szerencsére a valóságban még nem volt soha olyan vészhelyzetben, hogy sürgősségire kellett volna mennie, de elmondása szerint az azért előfordult, hogy valaki a környezetében rosszul érezte magát, és ilyenkor jó tudni, hogy kihez lehet fordulni:

„Remélem sosem lesz szükség rá, hogy használnom kelljen, viszont ha valaki úgy érzi nincs jól, de azért nincs is annyira rosszul, hogy mentőt kelljen hívni, akkor ez nagy segítség lehet. Gyerekként, mikor az asztmám miatt éjszaka befulladtam, mindig bevittek a halásztelki ügyeletre, de azt például nem tudom, hogy ha nem Halásztelken vagyunk, hova lehet menni ilyen helyzetben.” – mondta.

A surgossegi.info egyébként nem az első ügyeletkereső felület, melyet az ápoló megalkotott. A Budapest és Pest megyei lefedettségű gyermekügyelet kereső gyermeksos.hu immár hat éve debütált, azóta töretlen sikerrel működik, sőt, számos kitüntetést és elismerést elnyert. A weboldal országos lefedettséggel bíró, felnőtteknek szóló verziója is részben a rengeteg pozitív visszajelzésnek és a páciensek igényeinek köszönhető.

„Szerintem még elég sok mindenben el vagyunk maradva, miközben az életünk egyre jobban felgyorsul. Mindig ott az okostelefon a kezünkben, az egészségügyi ellátórendszer rendelkezésünkre áll, mégsem tudjuk, hogy melyik számot, kit kell hívni, ha baj van. Ha például én most kiesnék a kerekesszékből és beütném az államat, valószínűleg nem tudnám, hogy a mentőkön kívül hova lehetne fordulnom orvosi ellátásért. Éppen ezért olyan fontosak az ilyen kezdeményezések.” – mondta a social média felületeken Wheelchairguy-ként elhíresült Fenyvesi Zoltán, aki, mint azt a videóban is láthatjuk, elsőként gyógyszertár keresésére használta az adatbázist.

A surgossegi.info a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg. A filmet a Kolibri Pictures csapata készítette.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!