Spar-munkatársak és innovációk a rangos szakmai díjak mögött

Spar-munkatársak és innovációk a rangos szakmai díjak mögött
A Spar Magyarország folyamatosan magas színvonalú kereskedelmi és szolgáltatói tevékenysége mögött a vállalat munkatársainak kitartó munkája áll, akiknek elkötelezettségét, illetve a vállalat innovatív, a fenntarthatóságot is célul kitűző megoldásait rangos szakmai díjakkal ismerték el az elmúlt időszakban.

Klauzál Gábor Elismerő Oklevél Heiszler Gabriella elnök-ügyvezetőnek, Magyar Kereskedelemért Nagydíj Csepeli Szilviának

Az Európai Kereskedelem Napja évről-évre a szakma egyik legszínvonalasabb eseménye, ahol a panelbeszélgetéseken túl a legrangosabb kereskedelmi díjakat is átadják. A rendezvényt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hagyományteremtő szándékkal indította útjára 18 évvel ezelőtt, s az eltelt közel két évtized alatt a szakma egyik legrangosabb fórumává nőtte ki magát, ráirányítva a figyelmet a szektor jelentőségére hazánk gazdasági életében. A rendezvény célja nemcsak az, hogy a kereskedelmet, mint szakmát a középpontba állítsa, hanem az is, hogy annak kiemelkedőt nyújtó képviselőit elismerje. Az esemény keretében adják át immár hagyományosan a szakma legrangosabb kitüntetéseit, a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat. A SPAR Magyarország büszke rá, hogy ebben az esztendőben Heiszler Gabriella elnök-ügyvezető vehette át a Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet a kereskedelemért végzett kimagasló, példamutató munkájáért a rendezvény fővédnökétől, Dr. Nagy István agrárminisztertől. Szintén az Európai Kereskedelem Napján Csepeli Szilviát a 170-es SPAR áruház zöldség-osztályvezetőjét Magyar Kereskedelemért Nagydíjjal ismerték el.

Szijjné Kállai Ildikó személyzetfejlesztési és HR vezető lett az év innovatív HR-vezetője

A Behaviour HR-magazin harmadik alkalommal hirdette meg „Az év HR-vezetője" megmérettetést, melynek keretében a szakmai zsűri idén Szijjné Kállai Ildikónak, a SPAR Magyarország személyzetfejlesztési és HR-vezetőjének ítélte oda „Az év innovatív HR-vezetője" különdíjat. A szakmai lap által kiírt verseny során azokat a kimagasló karrierúttal rendelkező vezetőket tüntetik ki minden évben, akik kiemelkedő teljesítményükkel, innovatív megoldásaikkal jelentősen hozzájárultak cégük sikerességéhez, és a szervezeti kultúra stabil kialakításához. A HR-vezetők az idei évben is ajánlás útján kerülhettek a díj várományosai közé, majd a második körben a benyújtott pályamunkákat az ágazat neves szakembereiből álló zsűri értékelte.

Különdíjat kapott a SPAR innovatív rollitakaróit gyártó LC Packaging TPI Kft.

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 39. alkalommal hirdette meg a Hungaropack Magyar Csomagolási Versenyt, amelynek keretében idén a Technológiai és Ipari Minisztérium különdíját kapta az LC Packaging TPI Kft. a SPAR Magyarország által használt, fenntartható műanyag alapú csomagolásért, a rolli takaróért. Az LC Packaging által beszállított 3000 rolli-takaró 30 százalékban újrahasznosított, rPP-ből (Recycled polypropylene) készül, ezt a környezetkímélő innovációt ismerte el a tárca a különdíjjal. A verseny alapvető célja a hazai csomagolástechnika előrehaladásának bemutatása és az újdonságok mielőbbi széles körű elterjesztésének önzetlen segítése.

POPAI-díjjal elismert reklámeszközök

A POPAI (Part of the Shop Global Network) Magyarország Egyesület idén két, a SPAR Magyarországhoz kötődő díjat is kiosztott a POPAI Awards Magyarország 2022-es POP versenyén. A díjakat eladáshelyi reklámeszközökkel nyerte el a vállalat az eszközöket tervező és gyártó POS Services Kft-vel közösen. A SPAR Spenót-totem a nem tartós kategóriában kapott kitüntető címet, a ledes megvilágítású SPAR Fűszerek polczászlók pedig a kampány kategóriát nyerték meg. Ezek az eszközök a vállalat saját márkás termékeinek áruházon belüli reklámozására készültek, és 10-10 INTERSPAR hipermarketben találhatók meg.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: spar