Simon Detti a Bátor Tábor regionális vezetője

Simon Detti a Bátor Tábor regionális vezetője
Az NGO tapasztalattal is rendelkező marketingkommunikációs szakember a DDB Reklámügynökségtől érkezik a Bátor Táborba, melynek küldetését inspirálónak és felemelőnek tartja.

Simon Detti 26 év reklámügynökségi és ügyféloldali tapasztalat után veszi át a Bátor Tábor regionális vezetését – decemberig Knecht Tamás ügyvezetővel közösen ellátva azt.

Az új vezető korábban tanácsadóként, marketing vezetőként, stratégiai tervezőként és ügyfélkapcsolati igazgatóként dolgozott a DDB Reklámügynökségnél, felelt az ügynökség üzleti eredményéért, működési hatékonyságáért. Olyan márkákat gondozott, mint a McDonald’s, a Magyar Telekom, az Auchan, a Törley, vagy a Samsung, valamint 3 évig tagja volt a Ronald McDonald Alapítvány kuratóriumának.

“Bár szerettem az ügynökségi létet és különösen büszke vagyok a DDB-vel elért rengeteg hazai és nemzetközi sikerre, mégis egy pillanatra sem volt számomra kérdés, hogy csatlakozni szeretnék a Bátor Tábor által képviselt ügyhöz és az elkötelezett csapathoz. Magyarország egyik legprofibban működő Alapítványaként élményterápiás módszerrel segítjük a súlyos és krónikus betegséggel küzdő gyerekek és családjaik életét – ennél inspirálóbbat és felemelőbbet elképzelni se tudok. Nem mellesleg szülőként is azt gondolom, hogy ez jó minta a kiskamasz fiamnak is.” – fogalmazott az új vezető.

A Bátor Tábor alaptevékenységei mellett megújítja rendszeres adományozói programját, fejleszti az önkéntesség kultúráját és általában célja a mentális egészség megőrzése és fejlesztése a társadalom egészére nézve.

A Bátor Tábor a régióban Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is jelen van, a jövő fontos kihívása a regionális működés összehangolása, szinergiák kialakítása valamint a társadalmi hatás és elérés növelése a 3 másik országban.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!