Az ember viselkedése egy kicsit mindig árulkodik az önértékelésének minőségéről is - írja a mindsetpszichologia.hu. Egy konkrét helyzetre vagy személyre adott reakcióink és megnyilvánulásaink a felnőtt valónk mellett, azt a gyerekkori énünket is tükrözi, akit valaha (akarva vagy akaratlanul) megsebeztek. Az érett kapcsolatainkban persze, érthető módon, már mindannyian egy felelősségteljes, kiegyensúlyozott, stabil felnőttnek (szülőnek) szeretnénk látszani, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy először a saját gyerekkorunkat fedezzük fel újra. Stefanie Stahl, német pszichológus könyvében (A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia) az önismereti fejlődés útján kínál megoldásokat aktuális kapcsolati valamint önértékelési problémáinkra. Elméletét és segítő gyakorlatait Klaus Grawe, ismert pszichoterápia-kutató által meghatározott, az általános önértékelésünket jelentősen befolyásoló, négy alapszükséglet kielégítettségére alapozza, amelyek az alábbiak:
- 1. kötődés iránti szükséglet
- 2. az autonómia és kontroll iránti szükséglet
- 3. a kellemesség érzése, illetve a kellemetlenség érzésének elkerülése iránti szükséglet
- 4. az önértékelés erősítése, illetve az elismerés iránti szükséglet
Az emberi kapcsolatainkra, önértékelésünkre, kommunikációnkra és általános jelentéstulajdonításunkra - vagyis, hogy a velünk történteket miként értelmezzük - nagy hatással vannak ezen szükségletek gyerekkori kielégítettségének minősége.
Ennek okán most bemutatjuk nektek, mit jelentenek a fentebbi igények, és milyen hatással lehet az életünkre azok nem megfelelő kielégítettsége.
Kötődés iránti szükséglet
Bár a kötődés alappillérei az első életévek során kerülnek lefektetésre, ez az igényünk egész életünkben végigkísér minket. A valahová tartozás, a közösség iránti vágy, a kapcsolódás érzése emberi létszükséglet. Mások felkeltett figyelme, gondoskodása, érintése és érzelmi elérhetősége tart életben csecsemőként, és indítja el személyiségfejlődésünket (így önértékelésünket is) egy pozitív irányba. Jelentősége nem csak a szűk, családi és szerelmi kapcsolatainkban mutatkozik meg, hanem szinte minden fizikai és érzelmi kapcsolódásunkban (például barátokkal, idegenekkel, levélíráskor, meccsnézésekkor). Ennek sérülését a szülők elhanyagolása, elutasítása és/vagy erőszakossága kezdeményezheti, amely nem feltétlenül szándékos és felismert.
A gyerekeknek fizikailag (etetés, simogatás) és érzelmileg (figyelem, elfogadás, őszinteség) válaszkész szülőkre van szükségük,
amelyet sokszor az adott élethelyzet is akadályozhat. Az elhanyagolás érzésének számtalan fokozata lehet, így a pszichés fejlődésre is eltérően hathat. A gyermekkori rossz tapasztalat azonban alapvetően ront a kötődési képességünkön, ami oda vezethet, hogy kerüljük a szoros kötődéseket, újra meg újra leromboljuk azokat, vagy olyan ragaszkodás lesz rajtunk úrrá, ami kapcsolati függőségbe taszít minket.
Autonómia és kontroll iránti szükséglet
Már a gyerekeknek is szükségük van a függetlenedés és az önálló irányítás érzésére, hiszen legnagyobb motivációjuk, hogy szüleik nélkül is életképes egyénekké váljanak.
A függetlenedés gyakorlása, a saját határaink megismerése és a környezetünk befolyásolhatóságának ismerete teszi lehetővé, hogy mihamarabb elkerülhessük a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzését, amely kontrollt, vagyis biztonságot nyújt. Szülőként a túlzott óvással és a szűk korlátokkal is akadályozzuk a gyerek ezen szükségletének kielégülését, azonban a határok nélküli szabadság is lehet ijesztő, hiszen sok kiszolgáltatott és tehetetlen helyzetbe sodorhatja a még éretlen, fiatal egyént.
Ha egy gyereknek nincs lehetősége önállóan próbálkozni ott, ahol szeretne (és nem életveszélyes), azzal az önmagába vetett bizalom kialakulása/megerősödése hiúsulhat meg.
Aki nem bízik önmagában, másban sem mer bízni, hiszen a saját megérzéseit, képességeit, s így döntéseit is kétségbe vonja. Az önállósodás (önindította) gyakorlásának hiánya tehát egyrészt egyfajta társfüggőséghez („mondd és csinálom", „ő biztos jobban tudja"), önmagunk állandó mások alá rendeléséhez vezethet („ahogy neked te akarod"), vagy éppen lázadóvá téve, a szabadság örökös üldözésére, vagyis a szoros kapcsolatok és szabályok kerülésére ösztönözhet egyfajta (mindössze pillanatnyi megoldást nyújtó) önvédelmi mechanizmusként. A teljes cikk itt folytatódik.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
