Meghalt Tóth Árpád újságíró

Meghalt Tóth Árpád újságíró
A Kelet-Magyarország újságíróját 94 esztendős korában érte a halál.

Mint a muosz.hu írja, Tóth Árpád a Kelet-Magyarország (Kelet) című újság elődjénél, a Szabolcs-Szatmári Néplapnál kezdett, ahová a szerkesztők a lakatosként dolgozó fiatalembert főállású munkatársnak hívták, miután felfigyeltek az üzem faliújságára kitett írásaira. 1953-ban áthelyezték a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójába, de néhány évvel később visszetért, az akkor már Kelet Magyarországként megjelenő laphoz. Együtt élt a szerkesztőséggel, bőven kivette részét abban, hogy a ’80-as évekre az újság már elérte a napi százezres példányszámot, és ezzel az ország legolvasottabb megyei napilapjává vált.

Nyugdíjazása után is rendszeresen bejárt a szerkesztőségbe, írogatott, tanácsot adott, de a közéletben is aktív maradt, többi között a Dialóg Nyugdíjas Egyesület titkára volt. Halálával a megyei újságírás korábbi nemzedékének neves alakja távozott el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!