Kiderült, kik a Digital Hungary által alapított Példakép díj várományosai - Bárki szavazhat a jelöltekre

Kiderült, kik a Digital Hungary által alapított Példakép díj várományosai - Bárki szavazhat a jelöltekre
Eldőlt, kikre szavazhat a nagyközönség az idén első alkalommal elnyerhető Példakép díjért folyó versenyben. A négy kategóriában 7-7 fős szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a nagyközönségen a sor, hogy döntsön a végső győztesekről. Szavazni szeptember 30-án éjfélig lehet a megadott linkeken, a díjátadóra október 4-én, az Internet Hungary konferencián kerül sor Siófokon.

A Digital Hungary hagyományteremtő kezdeményezésének célja nem más, minthogy elismerésben részesítése azokat a szakembereket a marketing, PR, e-kereskedelem és cégvezetés területén, akik valami maradandót, példaértékűt alkottak.

A kategóriánként felálló, összesen négy jelölő grémium tagjai (7 fő) először két-két szakembert jelöltek, akit az adott területen leginkább érdemesnek tartanának a díj elnyerésére. Majd az így összeállt – rendszerint 14 fős – listán titkos szavazás útján rangsorolták a jelölteket. (A jelölő és választó grémium tagjai nem ismerték egymást, ők e cikk által tudják meg a teljes névsort. )
A szavazatok összesítése után kialakult rangsor első három – szavazategyenlőség esetén négy – helyezettje vált a Példakép díj jelöltjévé.

„Mindig is fontos törekvése volt a Digital Hungary-nak, hogy olyan eredményekre, szakmai teljesítményekre, produktumokra hívja fel a figyelmet, amelyek mások számára is követendő példát jelenthetnek. Abban bízunk, hogy ha kiemeljük ezeket a szakembereket a tömegből, akkor valóban világítótoronyként tekinthetünk rájuk. Ez is lesz a díj szimbóluma” – mondta Csermely Ákos, a Digital Hungary alapítója. A díjakat az Internet Hungary konferencián, október 4-én adják át.

Mostantól bárki szavazhat!
Hamarosan eldől, kik a „szakmai világítótornyok”, kikre nézhetünk fel igazi példaképként. Most azonban már nem szakemberekből álló grémium, hanem a nagyközönség dönt: bárki leadhatja szavazatát, és ezzel segíthet eldönteni, kik kapják idén a Példakép díjat. A szavazás menete egyszerű: fel kell keresni a kategóriánként megfelelő oldalt, kiválasztani azt az egy személyt, aki szerintünk a díjat leginkább megérdemelné, majd az e-mail címünk megadásával és a „küldés” gomb megnyomásával lezárni a szavazást. (Az e-mailcímek feltüntetésére csakis azért van szükség, hogy kontrollálni lehessen, mindenki valóban csak egyszer szavazott.)

Kikre szavazhat a nagyközönség szeptember 30-ig!

A Példakép díj jelöltjei kategóriánként:

PR kategória

Balaton Anita - FleishmanHillard Café, alapító, ügyvezető

Bánhegyi Zsófia - Szerencsejáték Zrt., marketing és kommunikációs igazgató / Magyar PR Szövetség, alelnök

Ferling József - Ferling PR, alapító, ügyvezető

Tudjon meg többet a jelöltekről ezen az oldalon!

A szavazatok leadására ITT van lehetőség.


MARKETING kategória

Juhász Péter Tibor - Vodafone Magyarország, márka- és médiaigazgató

Mérő Ádám - Coca-Cola Company, Consumer & Shopper Connection Director

Szabó Béla - Magyar Telekom, márka és kommunikációs igazgató

Tudjon meg többet a jelöltekről ezen az oldalon!

A szavazatok leadására ITT van lehetőség.


E-KERESKEDELEM kategória

Csereklei Zoltán - Pelenka.hu, alapító

Perényi András - Webshippy, digitális innovátor, sorozat vállalkozó, e-kereskedelmi és marketing stratéga

Román Gergely - Decathlon, digitális stratéga

Tudjon meg többet a jelöltekről ezen az oldalon!

A szavazatok leadására ITT van lehetőség.


CÉGVEZETÉS kategória

Dr. Csató Gábor - Országos Mentőszolgálat, főigazgató

Kende-Hofherr Krisztina - TMC Group, alapító, ügyvezető

Prohászka Andrea - Tutti Kft., ügyvezető igazgató

Sárospataki Albert - Billingo, vezérigazgató

Tudjon meg többet a jelöltekről ezen az oldalon!

A szavazatok leadására ITT van lehetőség.


Kik állították össze a jelöltek listáját?

A szakmai jelölő grémiumokban közreműködők:

Arany János, digitális stratéga

Balázs Ildikó, Auchan, kommunikációs szakember

Bánhidi Brigitta, leadership coach

Bognár Vera, Nestlé, kommunikációs stratéga

Bőhm Kornél, kommunikációs szakértő

Buday Bence, ShareNow, ügyvezető igazgató

Buday Kollárik Tímea, Menedzserek Szövetsége, ügyvezető

Dintsér Andrea, YourStory.hu, alapító-ügyvezető, MVÜK Női Vezetői Klub vezetője

Dojcsák Dániel, ShiwaForce, marketingkommunikációs szakember

Fülöp Gábor, Provident, marketing szakember

Gál Judit, Danubius Hotels, PR kommunikációs szakember

Gangel Péter, Bizalmi Kör, ügyvezető igazgató

Ganzler Orsolya, szeretlekmagyorszag.hu, kommunikációs szakember, újságíró

Hajagos Rita, Red Lemon, PR és kommunikációs szakember

Joanelli Tamás, Be Social, közösségi marketing szakember

Király Márta, MetLife, pénzügyi szakértő

Kiss Ágota, ACG, kommunikációs stratéga

Kobza András, LifeStyleShop, e-kereskedelmi és online marketing szakember

Kun Miklós, MediaCom, kommunikációs stratéga

Navratil Zsuzsa, JC Decaux, HR igazgató

Ormós Zoltán, OrmosNet, internet szakjogász

Orosz András, MOL, e-kereskedelmi és marketingszakember

Patai Zoltán, e-kereskedelmi szakértő

Rédey Iván, Shoptet, e-kereskedelmi szakértő

Szabó Ákos, Binear Stúdió, kommunikációs stratéga

Szántó Balázs, Noguchi PR, kommunikációs tanácsadó

Szilva Mónika, Tesco, marketing szakember

Teremi Balázs, Lounge Communication, kommunikációs szakértő

Török Szabolcs, Magyar Posta, marketingkommunikációs szakértő

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Ganzler Orsolya

Kommunikációs tanácsadó és PR szakember, aki a média oldalát is jól ismeri. 14 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Dolgozott magyarországi kommunikációs ügynökségeknél dolgozott olyan …