KEVESEBB A MENTALITÁSÁBAN STABIL MUNKAVÁLLALÓ. Így hat a munkaszervezetre az egyént érő mentális terhelés

KEVESEBB A MENTALITÁSÁBAN STABIL MUNKAVÁLLALÓ. Így hat a munkaszervezetre az egyént érő mentális terhelés
Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte munkavállalói indíttatások állnak. Minderre a Lounge Group médiaigazgatója, Hidvégi Krisztina hívja fel a figyelmet. A vezető szerint az elmúlt évek globális kihívásai jelentős nyomot hagytak a munkavállalók mentalitásában. Hogy vezetőként milyen megoldásokkal léphetünk fel a kérdésben, arról a médiaigazgató beszélt.

Ha egy ember mentálisan nincs rendben, akkor az egy vállalat működését tekintve is probléma. Mindez kiemelten érinti a gazdaság mozgatórugójaként számontartott KKV-k mindennapi működését. Hogy a koronavírus-világjárvány és az orosz-ukrán háború a mentalitásban tartósan nagy nyomot hagyott, tény. Viszont kevés szó esik arról, hogy mindennek társadalmi feszültségét, az ezek révén keletkezett szorongásokat miként „visszük be” munkahelyünkre, és ott ez milyen hatással van a szervezet működésére.

Hiszek abban, hogy a szemlélet-, hozzáállás-, illetve szaktudás dimenziójában olyan munkatársat célszerű választani, aki szemléletében, hozzáállásában stabil és a szervezeti értékekkel megegyező. Ezt a vezetői szemléletet erősítették az elmúlt évek bizonytalanságai. Éppen ezért vezetőként a hozzáállásra még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hiszen nehézségekbe ütközhetünk egy válsághelyzet idején olyan munkatársakkal, akik ragaszkodnak megszokott rutinjukhoz, korábban jól hasznosított szakmai tudásukhoz, ám teljesen új, azelőtt sosem látott munkarendben, adott esetben ennek okán is teljesen megváltozott munkakörben, vagy átalakult szervezeti struktúrában már nehezen alkalmazkodnak. Prioritás lett tehát, hogy tenni akarjon a munkavállaló, hozzáállása pozitív és együttműködő legyen.

Fontos látni ugyanakkor, hogy napjaink kihívásai révén, a mentális frusztrációk tetőzése által egyre csökken a mentalitásában stabil munkavállalók száma. Ez részben azért van, mert a Covid19, illetve a háborús helyzet generálta bizonytalanság az emberek szubjektív kontrollérzetét visszavetette. A szubjektív kontroll az az önreflexív alapú kép, amely sugallja számunkra, mennyire vagyunk befolyással saját életünk alakítására. Minél alacsonyabb a szubjektív kontroll érzetünk, annál kevésbé érezzük, hogy alakítói lennénk sorsunknak. Ez a kiszolgáltatottság-érzet még a legstabilabb önbizalommal rendelkező munkatársakat is megérinti. Így közös pont lett a stabilitás keresése, ami együtt jár a munkahelyhez való erősebb kötődéssel, ezért lehet, hogy több helyen csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben.

Ez azonban kétélű fegyver, mivel az a munkavállaló is maradni akar, akinek alapvetően nincs ilyen motivációja, de csökkenő szubjektív kontroll-érzete mégis erre sarkallja. Így demoralizáló hatást gyakorolhat azokra, akik motiváltságát valós, belső igény hívja életre.

Tapasztalatom szerint egy ilyen munkaszervezeti kockázat esetén a vezetők tréneri, coach feladata felértékelődik, ugyanis minden erővel ki kell szűrni a mentalitásában stabil munkatársakat és – a lehetőségekhez mérten – szeparálni kell őket a demoralizáló hatást gyakorló kollégáktól. Éppen ezért még soha ekkora szükség nem volt olyan beszélgetésekre, amelyek a munkavállalók mentális állapotának, a lehetséges koalíciós szerveződések feltérképezésére irányulnak.

Az elmúlt időszakban kiemelten éreztük mi is ezt az igényt, jóllehet a Lounge Groupnál már a kezdetek óta a munkatársak szemléletének, mentalitásának irányba állításában hiszünk. Kiszolgáltatott helyzetben vannak azonban sok esetben a KKV-k, akik számára azért is nehéz megtalálni munkavállalóik mentalitásbeli változásában a megoldást, mert gyakran nincs erőforrásuk arra, hogy például HR osztályuk legyen.

Hogy nekik egyfajta kulcsot adjunk a témában, elindítottuk „Munkadinamika” című kutatási projektünket. Ezen projekt keretében nem konkrétan a koronavírus-világjárványban bekövetkezett mentális gondokra keressük a választ, hanem a célunk az, hogy általánosságban találjuk meg a megoldást a drasztikusan megváltozott környezetben bekövetkezett humán erőforrás problémáira, változásaira. A „Munkadinamika” egy hosszútávú projektünk, amely 2021 nyarán indult és jelenleg is zajlik, ám előremutató, és sok esetben meglepő eredményeiről a vizsgálati-folyamat lezárulta után fogunk hírt adni.

Saját példánkon érezzük, hogy mivel a Lounge Group hosszú évek óta gondozza ezt a kérdéskört, így a probléma nem eszkalálódott. A vezetők coach szerepének fontossága, a munkavállalók hozzáállásának vezetői fókuszba helyezése, valamint a rendszeres és célzott kommunikáció a kollégák mentális állapotának felmérésére elengedhetetlenné vált egy sikeresen működni kívánó vállalat életében. Mindezt tesszük azért, mert az alaptézis egyszerű: a mentálisan stabil munkaerő a hatékony munkaerő.

A Lounge Group diverzifikált szolgáltatási portfólióval rendelkező full service ügynökség, amely integrált, 360 fokos reklámkampányok stratégiai tervezésén és megvalósításán túl, többek között médiatervezéssel, médiavásárlással, klasszikus PR feladatok ellátásával, kommunikációs tanácsadással, rendezvényszervezéssel is foglalkozik. Első divíziója immáron 18 éve alakult, mára a cégcsoport közel 400 főt foglalkoztat. A szakma meghatározó szereplőiként számos hazai és nemzetközi díjat nyertek, munkájukat többek között Muse Creative Awards, Eventex Awards és The Golden City Gate díjjal is elismerték már.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Hidvégi Krisztina

  A Lounge Group-nál 2013-tól, vagyis a cégcsoport média divíziójának, New Land Media-nak megalapítása óta dolgozik. Itteni médiaigazgatói szerepkörében többek között a média csapat szakmai …