Indul a közönségszavazás a Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozat pályázatán

Indul a közönségszavazás a Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozat pályázatán
Indul a közönségszavazás a Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozat pályázatán!

A szakmai zsűri kiválasztotta azt a három fiatal tehetséget, akik bekerültek a Szentkirályi Tehetségprogram divattagozat pályázatának következő fordulójába. A hagyományosan utánpótláskorú sportolókat támogató program az idei évtől bővült ki, az új divattagozat célja a 18-25 év közötti divattervezők karrierjének előremozdítása és támogatása. A közönség december 11-ig szavazhat a fiatal tervezőkre a www.szentkiralyi.hu/tehetsegek oldalon, a fődíjat a legtöbb szavazatot megszerző pályázó nyerheti el.

A négytagú zsűri döntése alapján ezúttal Csorba Kinga, Jiang Erzsébet és Pétz Tekla pályázata bizonyult a legjobbnak, közülük választhatja ki a közönség azt az egy tehetséget, aki idén januárban részt vehet a divatszakma egyik legjelentősebb eseményén, az Olaszországban zajló Milano Unica szakvásáron. A pályázatok elbírálása során a zsűri figyelembe vette a jelentkezők korábbi munkáinak eredetiségét, a kivitelezés minőségét, jövőbeli céljaik megvalósíthatóságát, valamint a fenntarthatósági szempontok érvényesülését a pályázatra benyújtott portfólió egészében. A Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozatának nyertesét december 15-ig hirdetik ki a program honlapján.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!