Ideje intimitásról, kapcsolatokról, szexről is tanulnunk! De hogyan, és miért is?

Ideje intimitásról, kapcsolatokról, szexről is tanulnunk! De hogyan, és miért is?
Az utóbbi néhány évben, főleg A Szürke ötven árnyalata című könyvsorozat és a belőlük készült filmek óta Magyarországon is hódítanak a szexszel és erotikus kapcsolatokkal foglalkozó, tabudöntögető online tartalmak. Ennek egyik oka, hogy a szakemberek szerint a magyarok többsége nem edukált a témában és kellemetlennek is tartja, hogy szexuális önfejlesztéssel foglalkozzon. Maradnak hát a könnyebben fogyasztható, kíváncsiságot felkeltő videók, podcastek, műsorok, hogy megnyissák a kaput egy felvilágosultabb világ felé.

Az említett könyv- és filmsorozatnak az illúziója ugyanis sajnos ráerősített a tévhitre, miszerint a szex olyan ösztönös cselekedetünk, ahol a szenvedély mindent elsöprően “vezeti a kezünket”, holott a valóságban ez egyáltalán nem így működik - állítják a szakértők.

A szakma véleménye szerint a magyarok többsége tájékozatlan, ha a szeretkezés biológiájáról és pszichológiájáról van szó, valamint nem ismerik megfelelően a tudomány és technológia nyújtotta lehetőségeket, pedig ezek segítségével könnyű lenne változtatni a helyzeten.

A szex és a maszturbálás az életünk természetes része

A nők gyakrabban fejlesztik magukat, mint a férfiak, akiknél a szakértők szerint ez többnyire pornófogyasztásban szokott kimerülni. Pedig egyedül és párban is megérné informálódnunk, hiszen a tudás javíthatja az együttlétek minőségét.

“Sajnos még mindig elterjedt felfogás, hogy a szex bűnös dolog, aminek még az említése is jobb, ha zárt ajtók mögött történik. Ha valakinek esetleg vannak megfogalmazott igényei, azt perverziónak, míg a maszturbációt, pornófogyasztást sokan egyenesen betegesnek tartják” - nyilatkozta Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, szexterapeuta, pszichoterapeuta, szexulógus tanácsadó.

Sarkadi Bálint tapasztalatai szerint a férfiak leggyakrabban merevedési problémák és korai magömlés, míg a nők orgazmusproblémák miatt szokták felkeresni. Hozzáteszi: tévedés, hogy egy férfinek azonnal merevedése kell, hogy legyen az aktus elején. Ugyanilyen tévhit, hogy ha a nő nem jut el az orgazmusig, akkor nem is volt jó neki az együttlét.

“Sokszor nem is a párunk utasít el bennünket, hanem mi utasítjuk el a saját igényeinket, ezért meg sem tudjuk fogalmazni, mire vágyunk igazán. A szexuális játékszerekhez is sok tévhit kapcsolódik - például, hogy ha ilyesmihez nyúlunk, a partnerünk már nem is elegendő számunkra. Pedig sok nő és férfi orgazmusproblémáit a vibrátorral, illetve művaginával való gyakorlás segítene leküzdeni” - teszi hozzá Sarkadi Bálint, a Budapest Pszichológia - Pszichológiai és Pszichoterápiás Központ szakmai vezetője.

De mégis hogyan tanulhatnánk a szexről?

A könyvek mellett akár egy hazai podcastet hallgatva is bővíthetjük az ismereteinket, és a szakértői tartalmak mellett mások történeteiből is inspirációt meríthetünk, okulhatunk.

“A legnagyobb baj nem azzal van, hogy az embereket nem érdekli a téma, oh, nagyon is! A probléma azzal van, hogy nem tanultunk meg beszélni a saját vágyainkról, tisztelettel, bizalmas légkörben kikérdezni a partnerünket az övéiről és együtt kialakítani olyan közös élményeket, amik mindkettőnket boldoggá tesznek” - mondja Bedő Vica, az intim témákkal és szexuális önképpel foglalkozó Baszki, én is! podcast házigazdája, aki szerint sokan azt sem tudják, hogyan válasszanak megfelelő játékszert egy webshopban.

“Gyakori félreértés, hogy azt hiszik: ezekre a kiegészítőkre csak annak van szüksége, akivel valami nem stimmel az ágyban. Holott a játékok elsődleges célja, hogy extra izgalmat csempésszenek az együttlétekbe, esetleg megkönnyítsenek bizonyos helyzeteket, mint például a síkosító” - mondja Bedő Vica.

Jobban kell ismernünk magunkat és a másikat

A podcast háziasszonya szerint rengetegen vannak, akik azt hiszik, ha valakivel már egyszer egy jót szexeltek, akkor az mindig így marad, valamint a technikájuknak bárki mással is működnie kell. Ám ez a gyakorlatban nem így van, hiszen sokan, sokfélék vagyunk, nincs ez másképp a szexben sem! Így a kielégítő együttlétek elsődleges feltétele, hogy jól ismerjük magunkat, széleskörű ismeretekkel rendelkezzünk a szex biológiájáról és pszichológiájáról, valamint 100%-ban odafigyeljünk a partnerünkre.

“Az emberek többsége sajnos még mindig azt hiszi, vele van a baj, ha valamit nem tud, vagy ha nála valami másképp működik a szexben. Ha azonban tudatosítjuk, hogy ez nem szégyen, és lehet fejlődni, szélesíteni a palettánkat, akkor a feszengés helyét általában átveszi a kíváncsiság. Innen kezd igazán izgalmas lenni a szex” - mondja.

A 2021 elején indult podcastban nem a száraz tények átadása a cél, hanem inkább diskurzust nyitni és megmutatni a szexualitás különböző aspektusait. A Baszki, én is! mára 33 adással és több mint 80 ezer lejátszással büszkélkedhet, szeptembertől pedig indul a negyedik évada is, a Lolipop.hu szexshoppal együttműködésben.

Foglalkozzunk aktívabban a szexuális életük fejlesztésével!

Vica nem szeret közönségesen, nyersen beszélni a szexről, az epizódok során is arra törekszik, hogy hétköznapi tevékenységek (mosogatás, autózás) közben is nyugodtan lehessen őket hallgatni, érdekesek és szórakoztatóak legyenek, nem pedig “pornó a fülnek”. Őt inkább az érdekli, ki mit tanult a szexről, és kihez hogyan tudott a legjobban kapcsolódni.

“A vendégeknek nem kell feltétlenül belemenniük a részletekbe, mint ahogyan az evésről is tudunk beszélgetni anélkül, hogy megtárgyalnánk, mikor mit és hogyan rágtunk meg” - hangsúlyozza a házigazda, aki a műsorában egyaránt szerepeltet szakértőket és személyes történeteket is.

“A podcastet egyfajta csatornának tekintem, amin keresztül elindulhat a szexszel kapcsolatos, konstruktív gondolkodás, beszélgetés. Volt egy pár, akiknek az egyik adás hatására évek óta a legjobb szexet sikerült lenyomniuk, miután megbeszéltek és kipróbáltak valami újat, amiről nálam hallottak. Emellett bátorítom a hallgatókat, hogy edukálják magukat a meghívott szakértők által javasolt, megbízható forrásokból az interneten, és merjenek aktívan foglalkozni a szexuális életük fejlesztésével” - zárja Vica.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!