Erdélyi szépség lett a Miss Universe Hungary győztese

Erdélyi szépség lett a Miss Universe Hungary győztese
Ismét megválasztották Magarország királynőjét, aki ezúttal a Budapesten élő Blága Tünde lett. A koronát Dr. Özer Nóra a Miss Universe Hungary versenyigazgatója helyezte a gyönyörű királynő fejére.

Szeptember 29-én este, az Aurea Ana Palace Hotel Budapest történelmi Sissi báltermének csodálatos környezetében, választották szépségkirálynővé az erdélyi származású, Budapesten élő Blága Tündét, akinek első udvarhölgye Csasztvan Lilla a második udvarhölgye pedig Dr. Kenéz Nóra lett. A helyszíni nézők szavazatai alapján a közönség királynője díját Mihályfi Liza kapta.

„A 6 fős zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen a lányok szépsége és személyisége mindegyiküket alkalmassá tette a korona viselésére” - mondta el Hajós István, a zsűri elnöke, aki a Bastion Group ügyvezetője.

„Nagyon nehéz szavakba önteni azt, amit érzek. Megnyertem a Miss Universe Hungary címet, és így én képviselhetem Magyarországot a világ legnagyobb szépségversenyén. Ez egy hihetetlen hosszú út volt, és szeretném kifejezni a legmélyebb hálámat minden támogatómnak és azoknak is, akik a kezdetektől drukkoltak nekem” - fejtette ki a verseny után Blága Tünde, aki ezután köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a királynővé válás útján. - „Mindannyiunknak megvan a saját egyedi szépsége és kvalitásai, és nem csak egyetlen kép alapján kell megítélnünk egymást. Egy szépségverseny ennél sokkal többről szól - arról, hogy megtaláljuk az önbizalmunkat, összehangoljuk az erőnket és a célokat és közösségként támogassuk egymást. Szívem tele van szeretettel és hálával mindenki iránt, aki segített eljutnom idáig. Tudom, hogy ez hatalmas felelősség, de minden erőmmel azon leszek, hogy méltó módon képviseljem Magyarországot a Miss Universe világversenyen. Ez az út minden egyes pillanata az életem egyik legemlékezetesebb része, és sosem fogom elfelejteni azt a sok támogatást és szeretetet, amit kaptam.”

A zsürben Hajós István mellett helyet foglalt még Dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary versenyigazgatója, Stankovics Bea többszörös szépségkirálynő, Lisztes Krisztián többszörös magyar futballválogatott és Pancsák Pál az Avalon Resort and Spa szállodaigazgatója. A fényűző rendezvény műsorvezetői Proksa Szandra és Somogyi Zoltán voltak, a vendégek szórakoztatásáról pedig Breiner Tamás mentalista és a Garamvölgyi vonós négyes kamara zenekar gondoskodott.

A szépségversenyt a közélet jeles képviselői mellett megtisztelte jelenlétével Partha Satpathy, India nagykövete, Nopakhun Luichant miniszteri tanácsos a Thaiföldi Kriályság Nagykövetségről, Hani Abou Kabaa, az SGM Group elnöki jogtanácsosa, Dr. Mohamed Karrar, a Maxim Investment Group elnöke, Peter Gaman, a Miss Universe Hungary nemzetközi hivatalos fotósa, valamint Silvia Lakatosova egykori Miss Universe Slovakia és versenyigazgatója.

A királynő a korona mellett nem mindennapi díjakkal térhetett haza, hiszen a többmillós pénzjutalom mellett a Miss Nation LLC jóvoltából egy budapesti luxus lakás használatát, és a Fiat Gyulai felajánlását, egy Fiat 500 egy éves használatát is megkapta. A főtámogató és az Egy lépéssel több alapitvány jóvoltából a díjazottak és minden résztvevő értékes kozmetikai csomaggal térhetett haza.

Az igazi megmérettetés a frissen koronázott királynőre El Salvadorban vár, ahol a Miss Universe nemzetközi döntőjén képviseli majd Magyarországot November 18-án.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!