Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Logisztikai Egyesület és a Trenkwalder

Együttműködési megállapodást kötött  a Magyar Logisztikai Egyesület és a Trenkwalder
Stratégiai együttműködésről írt alá megállapodást március 9-én a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Trenkwalder egy, a két fél közös szervezésében megtartott szakkonferencián. A budapesti rendezvény kiemelt témája a magyarországi logisztikai piac munkaerőhelyzete volt.

Az együttműködés keretében a felek a jövőben széles körű piaci információkkal látják el egymást az aktuális munkaerőpiaci tendenciákról, beleértve a logisztikai trendeket, hiszen ez egy kiemelt jelentőséggel bíró gazdasági terület. A folyamat részeként a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Trenkwalder integrálja a rendelkezésükre álló piaci információkat és tapasztalatokat, valamint közvetítik azokat a két szervezettel kapcsolatban álló üzleti szereplők felé.

„A logisztika területén is tetten érhető a munkaerőhiány, néha már az akár hét számjegyű fizetések sem hatnak eléggé motiválóan, de arra is gyakran látunk példát, hogy a megfelelő szakértelem szab gátat az ideális jelölt megtalálásában" – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette, hogy a mindennapjaik során amellett, hogy igyekeznek naprakész oktatásokkal (pl. Felsőfokú Logisztikai Menedzser) is javítani az aktuális helyzeten, fontosnak tekintenek minden olyan további háttérfolyamatot is, amely a megfelelő munkaerő megtalálásában segíti a logisztikai cégeket.

„Az innovatív digitális HR megoldások alkalmazása jelentős mennyiségű adattal tudja ellátni a piaci szereplőket, amelynek megfelelő felhasználása alapvetően elősegítheti a cégek jobb és tervezhetőbb működését" – mondta G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, hogy a legnagyobb hazai munkáltatók körébe tartozó Trenkwalder ennek az adatkincsnek a kiaknázásában örömmel vállal partnerséget a Magyar Logisztikai Egyesülettel.

A kooperáció első elemeként március 9-én, Budapesten közös szakkonferenciát szerveztek. A rendezvény többek között azt a témát járta körül, hogy a munkaerőpiac aktuális folyamatai hogyan befolyásolják a logisztikai szektor működését, bevételeit és nyereségét, valamint hatékonyságát.

A munkaerő növekvő mobilitása
Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai piacon a gazdasági nehézségek ellenére több százezer fős a munkaerőhiány, az elbocsátott alkalmazottak többségét a piac más szegmensei azonnal felszívja. A szakember a vállalat saját közelmúltbeli Mobilitási Index felmérésre utalva rámutatott, hogy a hazai munkavállalók 53 százaléka kedvezőbb munkalehetőségek érdekében hajlandó jelenlegi lakhelyéről elköltözni, az egyes régiókban élők mobilitási készségeinek ismerete pedig jelentős versenyelőnyt biztosíthat a munkáltatók számára.

Külföldi munkaerő harmadik országokból
A szakkonferencia másik fontos témája a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazása volt. A tavalyi statisztikák szerint az elmúlt évben közel 60 ezer munkavállaló érkezett az országba, ezek többsége ukrán, de az Ázsiából érkezők száma is dinamikusan növekszik. Ez a létszám önmagában nem képes megoldani a hazai munkaerőpiac fennálló strukturális problémáit, ám azok az agilis vállalkozások, amelyek élnek ezzel a lehetőséggel, viszonylag egyszerűen képesek kezelni saját munkaerő-problémáikat. Dobos Tamás, a Trenkwalder projekt managere előadásában külön kiemelte a Fülöp-szigetekről érkező munkavállalók előnyeit. Esetükben – keresztény többségű ország lévén – a nagyfokú kulturális illeszkedést, az angol nyelvű kommunikációt, a képzettség szintjét, a többséget jellemző erős motivációt és az ezzel összefüggő alacsony fluktuációt emelte ki.

Aktuális munkaerőigény a logisztika területén
Szarvas Péter, a Trenkwalder quality managere elmondta, hogy a logisztikai munkaerő-keresések száma a koronavírus-járványt megelőző utolsó időszakhoz – 2019 utolsó negyedévéhez – képest jelenleg közel kétszeres mértékű, és ez a szint az év hátralévő részében is fennáll majd. A jelöltek elvárása, illetve a munkáltatók ajánlatai között ugyanakkor egyes munkakörökben akár 20 százaléknál is nagyobb eltérés van. Ez növelheti a fluktuációs hatást, elnyújtja a betöltési időt, csökkenti a belső motivációt, valamint a kívántnál alacsonyabb kvalitású jelöltek jelentkezésével járhat.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!