Bizonyították: a konteósok nagyobb valószínűséggel lesznek covidosok

Bizonyították: a konteósok nagyobb valószínűséggel lesznek covidosok
A tudósok igazolták, amit a magasabb intelligenciával rendelkezők már régóta sejtettek: aki elhiszi az összeesküvés-elméleteket, az kevésbé óvatos, és ez járvány idején sincs másképp.

Káros lehet az egészségre, ha valaki elhiszi a koronavírusról szóló félinformációkat, konteókat, általuk ugyanis nagyobb valószínűséggel betegszik meg – állapította meg egy új kutatás, melynek eredményeit az IFL Science ismerteti.

A Psychological Medicine című szaklapban megjelent tanulmányból összességében az olvasható ki, hogy az összeesküvés-elméletek befolyásolhatják a viselkedést. Ennek eredményeként az egyén kevésbé lesz óvatos, gyakrabban szegi meg az előírásokat, korlátozásokat – és kerül kapcsolatba a vírussal.

A témában zajlott vizsgálatot a holland Jan-Willem van Prooijen szociálpszichológus vezette, 5 745 ember bevonásával. Az alanyoknak több kérdést is feltett, először 2020 áprilisában, majd nyolc hónappal később. A kérdések egyike az volt, hogy az egyén mennyire hisz abban a népszerű összeesküvés-elméletben, amely szerint a koronavírus egy vegyi fegyver. Tavaly decemberben ismét kifaggatták a résztvevőket, de akkor már a járvánnyal kapcsolatos tapasztalataikról. Az itteni kérdések között szerepelt az is, végeztek-e a páciensen vírustesztet, és ha igen, annak milyen eredménye lett.

A kutatásból azt sikerült leszűrni, hogy azok, akik elhitték a vírusról szóló konteókat, nagyobb valószínűséggel adtak pozitív tesztet. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy ezeket az embereket eleve kevesebbszer vizsgálták – épp azért, mert nem hittek benne, hogy tényleg megbetegedtek. A kutatás azt is kiderítette, hogy a konteók hívői többször fogadtak túl sok látogatót otthonukban a korlátozások alatt, vagy látogattak túlzsúfolt bulikat, bárokat, éttermeket.

Emellett nagyobb valószínűséggel veszítették el munkahelyüket a nyolc hónapos vizsgálati időszak alatt, és nagyobb valószínűséggel szenvedtek gazdasági problémáktól is.

A vizsgálatot végző csapat szerint a tanulmányból kiolvasható eredmények pusztán elméleti megközelítésűek, ok-okozati összefüggése nem állapítható meg belőlük.

(hvg.hu)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!