
Bíró Pál első helye nem szorul magyarázatra, hiszen a globális mogul a hazai piacon is domináns szereplő, és ez még úgy is biztosan állítható, hogy a Magyarországon elért árbevételükről csak becslések állnak rendelkezésre - írja az mmonline.hu. Bíró Pál egyébként évek óta stabil szereplője a listának, a mostanival együtt kilenc alkalommal kapott helyet az összeállításban. Igaz, először még a YouTube hazai vezetőjeként került be a Top 25-be.
A rangsor szereplőinek a cserélődése 2013 óta nagyon hasonlóan alakult, nagyjából a szereplők harmada változott egyik évről a másikra. Ez a fluktuáció egyébként kicsit mindig is magasabb volt, mint a médiapiaci Top 50 esetén, amiben szerepet játszott az is, hogy tíz év alatt nagyon sokat változott a digitális terület. Az idén a lista szereplőinek a duplázódása miatt nincs a korábbi évekkel összehasonlítható cserélődési arány.
Ami viszont érdekes, hogy a 2021-es Top 25 szereplői közül egy kivételével mindenki helyet kapott a friss rangsorban. Az egyetlen kieső Patai Zoltán, aki tavaly a Foodpanda ügyvezető igazgatójaként került a 18. helyre, azonban az idén tavasszal távozott a társaságtól. Amennyiben marad a cégnél, akkor jó eséllyel a 2022-es Top 50-ben is helye lett volna. A tavalyi Top 25-ös szereplők közül még valaki, Palocsay Géza váltott munkahelyet. Az Adevinta Hungary ügyvezetői székéből tavasszal igazolt át a Pepita webáruházat és online piacteret működtető társasághoz. Amennyiben maradunk a 25-ös listánál, akkor nem biztos, hogy szerepelne az összeállításban, így viszont a 46. helyen még mindig is láthatjuk a nevét. Palocsay Géza egyébként egy rekordot továbbra is őriz, ugyanis eddig ő volt az, aki a legtöbbször, három alkalommal végzett az első helyen.
A rangsor bővülésének köszönhetően 2021-hez viszonyítva 26 új nevet találhatunk a listán. Közülük 18-an teljesen új szereplőnek számítanak, azaz egyik Top 25-ben, illetve Top Dogs-összeállításban sem kaptak helyet. Nyolcan pedig a korábbi esztendőkben már feltűntek a listán. Az összeállításunk legjobb helyen debütáló újoncának Gulyás Márton, a Partizán YouTube-csatorna alapító-főszerkesztője számít. Egyből a lista második helyén kezdett, ami igen figyelemreméltó eredmény. Külön érdekes, hogy nem egy online híroldal, hanem egy videós csatorna vezetőjeként érte el ezt az eredményt, ami nagyon jól mutatja a digitális tartalomfogyasztás változását.
Az új szereplők közül a második legjobb kezdés Perényi András nevéhez fűződik, aki a 14. helyen végzett mint a Webshippy első embere. A webáruházak számára logisztikai szolgáltatást nyújtó társaság 2016-ban indult, és rövid idő alatt robbant be a piacra. Szintén az új szereplők közé tartozik Sárospataki Albert, a 2013-ban elindult Billingo online számlázó szolgáltatás alapító vezérigazgatója. A fentiek közül mindegyik igazi sikertörténetnek számít a maga területén.
Bár az összeállítás már 2013 óta egy rangsor, azért a Top Dogs időkből annyit megőriztek, hogy öt nagy kategóriába sorolják a szereplőket. Ezen a téren az elmúlt évek trendjének az számított, hogy a lista legtöbb szereplőjét adó Topvezetők mellé egyre inkább felzárkóztak az E-kereskedők.
A 25-ös rangsor szereplőinek a legnagyobb részét az előbbi két kategória adta, de a Véleményvezérek-főszerkesztők is szorosan követték őket. Az Alapító-innovátorok és a Digitális szakemberek listás szereplése inkább csak jelképes volt. Az elmúlt évben az utóbbi két kategóriába csupán két-két szakember tartozott. A lista ötvenessé bővítése kicsit változtatott a kategóriák közötti erőviszonyokon. Tavaly a Topvezető számított a legnépesebbnek, ők adták a szereplők 32 százalékát, most viszont a részarányuk 22 százalékra csökkent.
Szintén visszaesett az elmúlt néhány évben üstökösként feltörő E-kereskedők részaránya, tavaly még a listás szereplők 28, most 24 százalékát adták. A 25-ről 50-re való bővítéssel úgy tűnik, hogy a Véleményvezérek-főszerkesztők kategória járt a legjobban. Tavaly a lista 24 százalékát adták, és 2021-ig inkább az volt a trend, hogy csökken a súlyuk. Ehhez képest az idén a legnépesebb társasággá léptek elő, az összeállításunk 28 százalékát foglalják el. A két „minikategóriánk” is nyert a rangsor férőhelyeinek a bővítésével. A Digitális szakemberek csak egy kicsit, hiszen a nyolcszázalékos részarányuk tízre nőtt. Az Alapító-innovátorok viszont jelentősen előreléptek, mert a 2021- es nyolc százalékról a duplájára, 16-ra nőtt az arányuk.
A rangsorban az az 50 digitális szakember szerepel, akiket az idén a Marketing&Media 19 fős zsűrije a legmeghatározóbbaknak talált. A teljes cikk itt olvasható.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!