Az Etesd a dokit! A pandémia utáni időszakra is tartogat meglepetéseket

Az Etesd a dokit! A pandémia utáni időszakra is tartogat meglepetéseket
Az életünket több mint egy éve átalakító világjárvány harmadik hulláma újabb lendületet adott az Etesd csapatának. A szervezet először 2020 márciusában, a pandémia első hullámában hívta fel magára a figyelmet, amikor a szükséget felismerve rögtön a túlterhelt egészségügyi dolgozók segítségére siettek: létrehozták az Etesd a dokit 1 projektet, és azóta sem álltak meg. Amikor a szükség úgy kívánta, ismét léptek: elindították az Etesd a dokit 2 és 3 projekteket.

Az Etesd a dokit 3 elindítása nem is volt kérdés a csapat számára, akik célként tűzték ki, hogy a frontvonalon dolgozó egészségügyi dolgozóknak minden nap tápláló, egészséges ételeket főzzenek és juttassanak el a támogatóik segítségével.

„Kezdeményezésünk hihetetlen gyorsan népszerűvé és széles körben támogatottá vált, ezért létrehoztuk az Etesd nonprofit közhasznú szervezetet. Azonos szemléletű, felelősségtudatú támogatókból álló együttműködő hálózatot szerveztünk, és folyamatos bővülünk új partnerekkel, akikkel közösen tudunk tenni a túlterhelt egészségügyi dolgozókért” – beszélt a kezdetekről Pancsovay Zita, az Etesd alapítója és ügyvezetője. „Nemrég túlléptük a 80 ezer adag elkészített és kiszállított ételt is, ez a szám nagy mérföldkő a számunkra, de egy percig sem tervezünk itt megállni” – tette hozzá Serfőző Márta, az Etesd alapítója és partnerkapcsolati vezetője.

Az ételeken kívül a szervezet kiszállított több, mint 2000 személyi higiéniai csomagot is, több mint 30 kórházzal, tesztlaborral és oltóponttal, valamint több, mint 16 mentőállomással, 11 rendelőintézettel és 6 civil szervezettel együttműködve. A kórházaktól és mentőállomásoktól rengeteg pozitív, személyes visszajelzést is kapnak, ez nagy motivációt ad a csapatnak a mindennapi munkához.

“Az Etesd a dokit kampány rendszeresen támogat minket számos finom étellel. A leterhelt napok során óriási nagy figyelmesség ez részükről, hiszen számunkra a beteg az első, ezért előfordul, hogy nincs időnk rendelni, vagy ebédért megállni. Egyben össze is hozza a csapatot: a néhány perc szünet alatt az ember kikapcsol” – osztotta meg tapasztalatait Dr. Maár Csaba, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentőorvosa.

„Szeretnénk, ha az ételek általunk egy hidat képeznének a segíteni vágyó emberek és az egészségügyi dolgozók között. Az ebéd egy tényleges támogatás nemcsak a testnek, de a léleknek is, nem véletlenül lett a jelmondatunk az, hogy ételt adni gondoskodás. Sokszor elgondolkodunk azon, hogy mi lenne, ha minden változás az étellel kezdődne, hisszük, hogy az ételnek ereje van” – mondta el Drégelyi Xénia, az Etesd harmadik alapítója és pénzügyi vezetője.

A szervezet a pandémia lecsengése utánra is tartogat meglepetéseket. Gasztro élmény alapú edukációs projekteket terveznek elsősorban gyermekek, fiatalok számára.

„Az Etesd különlegessége, hogy az ételek, a gasztronómia segítségével gyakorol pozitív változást környezetünkre, a közösségre, hiszen az étkezés, a gasztronómia, át- és átszövi életünk minden területét, a felnövekvő generációk életmódját, kultúráját, a környezethez való viszonyát. A gasztronómia lehetőséget nyújt olyan változások beindítására, amelyek – apró lépésekkel ugyan, de – egy környezettudatosabb, egészségesebb, szolidárisabb világ felé vezetnek” – tette hozzá Serfőző Márta.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!