Apa-gyermek kötődés a munkahelyeken is

Apa-gyermek kötődés a munkahelyeken is
Öt évvel ezelőtt indította útjának a Férfiak Klubja Független Társadalmi Szervezet egyedi kezdeményezését, mely szerint legyen az évnek egy kitüntetett napja, az Apák napját követő hétfő (ami 2022-ben június 20-a), amely az apa-gyerek kapcsolat megszilárdí-tásának napja is legyen. A Vállvetve Apával az a nap, amikor az édesapák bevihetik a munkahelyükre a gyerekeiket! A nap üzenete, célja, hogy elősegítsük az apa-gyerek kötődés elmélyítését: Apa minőségi időt tölthessen együtt gyermekével a megszokottól eltérő módon, beavathassa ″titkos, felnőtt″ életébe, a munkahelyén! A Vállvetve Apával évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, annak ellenére, hogy a közösségi élményeket a koronavírus járvány jelentősen megnehezítette, de nem tette lehetetlenné, hiszen a program virtuális körülmények között is megvalósult az elmúlt két évben. Már száz feletti azoknak a cégeknek a száma – kis-, közepes, nagy- és multinacionális vállalatok egyaránt – amelyek megvalósították ezt a programot a munkavállaló édesapák számára. A Férfiak Klubja keresi a további cégeket is, akik csatlakozni szeretnének a programhoz, mert vallják, hogy a munkahely és a családi élet nem egymás ellen, hanem szövetségben működve ideális mind a munkavállalónak, mind a következő generációnak.

A kezdeményezés lényege, hogy Apák napján is hagyományt teremtsen, az édesapák is felejthetetlen ajándékot kapjanak: a kötődés elmélyítését egy olyan helyen, amire kevesen gondolnak! A Férfiak Klubja célja, hogy a Vállvetve Apával nap a munkahelyeken történjen. Az ünnep nemcsak arra jó lehetőség, hogy cégek a férfiak családi fontosságára fókuszáljanak és jelezzék mennyire értékelik a munkatársaik otthoni teljesítményét, hanem hiánypótló kezdeményezés nemzetgazdasági szempontból is. Nem lehet ugyanis eléggé kiemelni, mennyire fontos, hogy a gyerekek lássanak igazi munkahelyeket, ahol valódi munka folyik.

„Tisztában vagyunk vele, milyen pótolhatatlan szerepe van az apáknak a gyerekeik felnevelésében. Világos előttünk, hogy az Apák napját érdemes jelentős ünneppé tenni, hogy megbecsüljük az édesapákat, és a fiatal férfiak körében népszerűsítsük az apaságot. Célunk, hogy a megható gyermekrajzok és öleléseken túl is töltsük fel ezt igazi tartalommal. Legyen ez az apához való mély kötődés ünnepe! Erre nem is találhattunk volna misztikusabb helyet, mint az apa „titkos életét" jelentő munkahelyen. A Vállvetve Apával nap kiváló lehetőséget teremt a munkáltatóknak, hogy megmutassák, nemcsak alkalmazottként, hanem emberként is tekintenek a munkatársakra.

Továbbá az is lényeges szempont, hogy ezzel az apáknak adunk külön férfi-fókuszú lehetőséget a vállalatoknál, hisz anyával többet vannak a gyerekek, és a férfiakat is jobban frusztrálja, ha mindkét nemű szülő egyszerre viheti be a gyermeket, és így összehasonlíthatóvá válnak az anyákkal. Azért kötöttük Apák napjához, hogy az apák külön szerezhessék meg feleségük megbecsülését, és szerezzenek gyermekeik számára örök életre szóló élményt. Kell ennél nagyobb ajándék?" – mondja Bedő Imre, a Vállvetve Apával programot elindító Férfiak Klubja alapítója.

A Férfiak Klubja Vállvetve Apával nap kezdeményezéshez cégvezetők, HR vezetők, cégek csatlakozását várjuk, hisz nekik kell elsősorban a program mellé állva támogatni, hogy 2022-ben június 20-a legyen Vállvetve Apával nap a saját vállalatuknál is.

A programról bővebb információ ide kattintva áll rendelkezésre.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!