A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli a tanároknak szóló tananyagfejlesztő pályázatát 2020-ban hirdette meg először azzal a céllal, hogy minden tanárnak elérhetővé tegye a mai diákok számára izgalmas és egyben hatékony digitális oktatási módszerek legjobb gyakorlatait. Az elmúlt években több száz pályázat érkezett, amelyekből szakmai zsűri választotta ki a legjobb pályamunkákat, amelyek azóta is bárki számára ingyenesen elérhetőek a Webuni felületén. Idén június 2-ig várják a pályázati ötleteket, amelyek közül a megvalósíthatóságot figyelembe véve a zsűri által a legjobbnak értékelt húsz egy négy hetes online képzés során valósulhat meg. A ProSuli a nyerteseket a munkájukhoz szükséges internet-hozzáféréssel támogatja. A videós formában elkészült tananyagokból a legjobb nyolc pályázó 100 ezer forint értékű nyereményben is részesül. A tanárok az alábbi tíz témakörben nyújthatják be pályázatukat:
- digitális számonkérés
- mesterséges intelligencia az oktatásban
- hibrid oktatási technikák
- távoktatási megoldások
- okostelefon applikációk
- tantárgyspecifikus megoldások (tantárgy megjelölésével)
- virtuális valóság megoldások
- projekt alapú tanulás
- gamifikáció az oktatásban
- értékelési módszerek
A pályázatra felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok jelentkezhetnek, egy maximum fél oldalas minta forgatókönyv vázlatával, amelyben a képzés tematikáját és menetét, valamint a tananyaggal megcélzott korosztályt jelölik meg. Az említett témakörök közül maximum háromra adható be ötlet. A részvételhez nincs szükség előzetes online tananyag-készítési tudásra, a jelentkezés során a tanárok használhatják már meglévő ötleteiket, nem szükséges teljesen új projektekkel pályázni.
Pályázati menetrend:
- benyújtási határidő: 2023. június 2., éjfél
- a legjobb 20 pályázat kiválasztása, nyertesek értesítése: 2023. június 8.
- négy hetes online képzés kezdete: 2023. június 13. (heti 1 online alkalom)
- a legjobb nyolc pályázat kiválasztása: 2023. augusztus 15.
„A mesterséges intelligencia széleskörű elérhetősége miatt a digitális oktatás is nagy ugrás, azaz nagy lehetőségek előtt áll. Az idei tananyagfejlesztő-pályázatunkban is ezért biztatjuk a pedagógus kollégákat, hogy merjék alkalmazni ezt a technológiát és bátran osszák meg az ezzel kapcsolatos jó gyakorlatokat. Ahogyan korábban az okostelefonok és az egyes appok használata is idegennek tűnt, mára számos iskolában már rutint jelent ezek használata, megkönnyítve a tanárok dolgát és színesebb tanulás-élményt adva a diákoknak. Nem félnünk kell a mesterséges intelligenciától, hanem megtalálnunk a helyét az oktatásban" – mondta el Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője.
További részletek a ProSuli oldalán található.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!